Nyomorultul 8.
Látogatók száma: 51
Már éppen beszélgetni kezdtünk, amikor Imi, a debil fiú, körbelopakodott az asztal körül, olyan pózban, amit csak mókás rajzfilmeken mutatnak be vicces rajzfigurák. Nyurga teste derékban picit előredőlt, fejét is előretolva emelgette vékony lábait, egészen magasra a térdét és közben motyogó hangon mormogta:
- Mijezattilamijezattilamijeeez? – aztán újra - Mijezattilamijezattilamijeeez?
- Mijezattilamijezattilamijeeez?
- Spenót – vágtam rá hirtelen, de nem kellett volna, mert Imi reakciója meglepő volt.
- Megeszi Imi – s már nyúlt is a csokorért.
- Imi nem eszi meg! – kiáltottam rá – Imi elmegy onnan!
Kata először csak kuncogott, majd nevetve kérdezte.
- Mit akar a virágodtól?
- Jaj, Kata! Tedd már vízbe! Mindjárt tényleg megeszi szerencsétlen.
S valóban. Imi nagyra tátotta száját, már előre, és lassan nyúlt a csokorért, fél lába egy méter magasan állva meg a levegőben, ahogy behajlított térdekkel állt, kiélvezve a pillanatot. Kata már hahotázott.
- Szólj már neki Attila! Szólj már, hogy nem spenót! Kérlek.
De már én se tudtam beszélni, és senki nem lett volna képes, aki látja Imit. Kata felpattant és nevetve egy üvegbe rakta a virágokat, megtöltötte vízzel az üveget, majd visszatette az asztalra. A beszélgetésünk alatt, végig szemmel kellett tartani Imit, mert újabb és újabb lopakodásokba fogott, hogy a virágomat megszerezze magának. Aztán Kata megunta és az ágyam mellé helyezte, ne irritálja szegény bolondot.
Ezt a beszélgetésünket nehéz lenne feledni. Isten kegyes volt Imi előadását tekintve, mert ha ő nincs, nem ússzuk meg könnyek nélkül. Ám elég volt csak Imire pillantani, és azonnal nevetni kezdtünk Katával. Talán így csapódott le a keserűség és minden aljasság, amit az emberek teremteni képesek maguk köré. Én, a nyomorék, el se tudtam képzelni addig olyan érzéketlenséget, mint amiről Kata akkor beszámolt. A régmúltból is visszamosolygott rám a régi Kata a szavaiból. A kórházi szépséges időkről, amikor Sanyival rátörtünk ott a kórházban. A harmadik terhesség megszakítása volt, és már az első után trombózist kapott. S ezt követte még sok, Kata szerint két keze is kevés lenne megszámolni, hány ilyen beavatkozás, amin keresztül ment, és ezt az apró életet is egy küret után kapta pár héttel. Az orvos már el se vállalta, mert azt mondta kilukadhat Kata méhe.
Na de Kata! A huszadik században azért már lehet ám védekezni. Ja, meg aztán nővér is vagy…
- Gondolod, lehet, Attila? Biztos vagy benne? Trombózis után nincs tabletta, azt felejtsd el nyugodtan. A gumira allergiás vagyok, a spirál szóba se jöhet!
- Ezt a férjed nem tudta? Kata! Meg hát, válni is akarsz…
Ez volt a pillanat, amikor mindent megértettem. Mindent. Úgy sajnáltam Katát, hogy szinte belesajdult a mellkasom.
Kata félt, mert az élet számára is szentség volt és feszülten várta a büntetést, ami szerinte bizonyosan be is fog következni.
- Add ide a kezed! – kértem tőle most én, és üldögéltünk sokáig kéz a kézben, néha Imire nézegetve, egészen addig, amíg Kata el nem ment.
Folytatás következik
Hozzászólások
időrendi sorrend
Szép, komoly fejezet is- elgondolkodtató tartalommal..., a beleágyazott humorral együtt. Én is nevettem. Szerencsére nem szeretem a spenótot. :)
Szia!
Teljesen igazad van.
Van egy tippem is, de a végéig megtartom magamnak, majd akkor meglátjuk igazam van, vagy igazam van?
Maresz
Ölellek Maresz.
Szia Kedves Maresz! Szó sincs róla, hogy ne vállalnám fel! Az utolsó résszel megmutatkozok majd. De végül is szerintem nem az íróról, hanem az írásról kell szólni.
Te megtetted és köszönet érte, tarts ki még kicsit az idővel, épp a felénél tartunk. :)
Köszönöm az olvasást és a soraidat!
Teljesen igazad van.
Van egy tippem is, de a végéig megtartom magamnak, majd akkor meglátjuk igazam van, vagy igazam van?
Maresz
Szia Cikkíró!
Most láttam elérkezettnek az időt, hogy elmondjam eddig minden részt figyelmesen olvastam, nekem nagyon bejön ez az írás, bár a hosszú folytatásos részeket nem mindig van időm követni. Nagyon sajnálom, hogy nem adtad a nevedet az íráshoz, akkor talán jobban tudnék szólni az íróhoz. Az írás ettől még az értékéből nem veszít.
Kár, hogy nem vállaltad fel.
Maresz
Te megtetted és köszönet érte, tarts ki még kicsit az idővel, épp a felénél tartunk. :)
Köszönöm az olvasást és a soraidat!
Most láttam elérkezettnek az időt, hogy elmondjam eddig minden részt figyelmesen olvastam, nekem nagyon bejön ez az írás, bár a hosszú folytatásos részeket nem mindig van időm követni. Nagyon sajnálom, hogy nem adtad a nevedet az íráshoz, akkor talán jobban tudnék szólni az íróhoz. Az írás ettől még az értékéből nem veszít.
Kár, hogy nem vállaltad fel.
Maresz