Adam
2011. november 3. - Látogatók száma: 86
Kivételesen nem könyv, hanem filmajánló. Pedig csak naplónak indult.
Ma, azaz már tegnap, hisz elmúlt éjfél…
Néztem egy filmet, a címe Adam, ahol egy lány, Beth szerelmes volt egy srácba. Kivételesen hagyományos a felállás…
A lényeg, hogy a srácnak, Adamnek Asperger-szindrómája volt, és nem tudta kimutatni igazán az érzéseit, és kimondani sem. Emellett hihetetlen nagy agya volt volt a tudományos dolgokat illetően, pl a csillagászatot és a mikróchipeket illetően… Minden megváltozott, amikor megismerkedett Beth-tel és szembetalálta magát a szerelemmel.
***
Az érdekes, hogy néhol a természet furcsa játékot játszik, mert valamiből túl sokat ad, valamiből meg túl keveset. Valakinek rettentő intelligens agyat ad tudományos téren, de ugyanakkor az érzelmi dolgokban gyenge.
A film előtt volt egy másik dokumentumfilm a diszlexiás és diszgráfiás és hasonló "más" gyerekekről, akik tanulási nehézséggel küszködtek az iskolában, ugyanakkor kiválóan táncoltak, gitároztak, motoroztak, és verset írtak. Az egyik, aki a szívemhez nőtt, egy kislány volt, aki épp a tejfogait cserélte le, és képtelen volt koncentrálni azokra a dolgokra amik nem érdekelték. Mindamellett hihetetlen fantáziája volt, állandóan tele volt ötletekkel. Amikor a többiek épp csak elkezdtek egy fogalmazást, neki már kész történetek voltak a fejében. De ha le kellett őket írnia, bajba került. Az érzelmeit is képtelen volt kifejezni, kivéve versben. Olyan hét év körüli lehetett.
A végén az egyik kisfiú azt mondta, hogy ők ugyan olyanok, mint a többi gyerek… csak mások…
Elgondolkoztam rajta, hogy mi lenne, ha nekem is ilyen gyermekem lenne. Biztos, hogy nehéz lenne.
***
A filmre visszatérve…
Beth mondta az anyjának, hogy Adam még azt se mondta neki soha, hogy szereti. Ez eléggé megviselte. Az is, hogy azt sem tudta, hogy lesz-e valaha olyan, hogy egymás szemébe nézve ugyanarra gondolnak.
Az anyja azt mondta neki:
- Az nagyon fontos, hogy érezzük, hogy szeretnek minket és fontosak vagyunk. De az sokkal fontosabb, hogy mi szerethessünk…
***
Linkek a filmmel kapcsolatban:
http://www.port.hu/adam/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=16799261&i_topic_id=1
http://www.youtube.com/watch?v=3j1kulsD4Us
http://filmtrailer.hu/film/adam/
Képek forrása az utolsó link.
Hozzászólások
időrendi sorrend
Szia !
Valahol belül mindannyian egyszerre vagyunk kevesek, és sokak. Vannak dolgok, melyek könnyebbek, vannak melyek nehezebbek. Van aki kimutatja, sőt olyan is aki elárasztja érzelmeivel a másikat, s van aki épp értetni engedi az érzést. A zsenialitás és őrület határán táncolunk, s néha hol erre, hol arra billenhet a léptünk. Tetszett ! Üdv Éva.
Nagyon tetszik, amit írsz és gondolsz!
Köszi!
Valahol belül mindannyian egyszerre vagyunk kevesek, és sokak. Vannak dolgok, melyek könnyebbek, vannak melyek nehezebbek. Van aki kimutatja, sőt olyan is aki elárasztja érzelmeivel a másikat, s van aki épp értetni engedi az érzést. A zsenialitás és őrület határán táncolunk, s néha hol erre, hol arra billenhet a léptünk. Tetszett ! Üdv Éva.
Szia!
Még egyszer nem írom le... nagyon helyes ez így... mindenkinek meg van a maga párja, legyen az bármilyen. Mérlegelni kell, mi a fontos... és mit viselünk el ezért.
Köszi a filmtippet.
Pusz: Ailet
Nagyon tetszett a véleményed itt is, és ott is. Máskor nyugodtan másold ide. :)
Pussz
Még egyszer nem írom le... nagyon helyes ez így... mindenkinek meg van a maga párja, legyen az bármilyen. Mérlegelni kell, mi a fontos... és mit viselünk el ezért.
Köszi a filmtippet.
Pusz: Ailet