És lőn világosság!...
Látogatók száma: 54
Egyszerre távoli csengő hang ütötte meg a fülét. Lassan tudatosult benne, hogy az nem más, mint egy ismerős hang...
Kéjesen nyújtózkodott egyet és egyszerre olyan csodálatosnak érzett megint mindent. A kora reggeli ébredés, most valami egészen új értelmet adott az életének. Ez a nap más, mint a többi, még a reggeli napfény is, amit annyira szeretett, most valahogy szebben ragyogott, az áttetsző bordó, arannyal átszőtt függönyön keresztül, csíkokat festve szobája falára.
Gyönyörködött a saját szépségében, ahogy ott állt a tükör előtt, elégedetten szemlélve magát, aranyszőke haján, karcsú alakján, kreol bőrén megcsillant a reggeli nap fénye, ami még tüneményesebbé tette törékeny alakját, még jobban kiemelve bájait…Boldog volt.
De most nincs idő arra, hogy saját magával legyen elfoglalva, már jó előre elkészített mindent, amire szüksége lehet a kiránduláshoz. A barátnője és az a fiú, aki miatt még most is elpirul, ha csak rá gondol, már biztosan ugyanúgy készülődnek, ahogyan ő. Nem késhet el, ezért az előtte este gondosan odakészített ruháit határozott, gyors mozdulatokkal kapkodta magára, belebújt forrónadrágjába, pólójába és kényelmes sportcipőjébe. Fogta a hátizsákját, amibe csak a legszükségesebb és az útravalónak elkészített szendvicsei, és a friss vize volt. Még egy pillantást vetett magára és elégedett, boldog mosollyal az arcán nyugtázta…
Ez a nap az övé lesz!
Lendületéből visszafogott, amikor meglátta már messziről barátnőjét és a fiút, akik nem éppen kellő távolságban, ahogy illik, vagy ahogy gondolta, hogy illene, elmélyülten beszélgettek. Ez a váratlan felismerés egy kissé elbizonytalanította. Megtorpant. Erre nem számított. Az eszébe sem jutott, hogy barátnőjének esetleg szintén ez a fiú tetszhet.
Most már mindegy – gondolta, ha már idáig eljött nem hagyja, hogy ezt a gyönyörű napot bármi is befeketítse. Felkapta a fejét és elszántan közeledett a pár felé.
- Sziasztok!
- Szia! – felelték szinte egyszerre, szétrebbenve, ahogy rájuk köszönt.
- Mehetünk? – kérdezte a lány.
- Tőlem? – mondta a fiú és a lányra nézett, majd zavartan matatni kezdett a zsebében.
- Ezt neked szedtem – nyújtotta a lány felé a kis csokor ibolyát.
- Köszönöm, kedves vagy – felelte a lány és elvette a feléje nyújtott virágot. Egy pillanatra zavarba jött, amit a fiú is észrevett, és hogy enyhítsen zavarán, csak úgy mellékesen hozzátette.
- Az út mentén szedtem neked, gondoltam, úgyis sok van belőle.
- Tőlem is indulhatunk – felelte ezután és biciklijére pattanva, megvárta, míg a lányok kissé magukhoz térnek, majd elindultak.
- Merre megyünk? – kérdezte a lány.
- Arra, amerre a madár se jár – felelte a fiú, huncutul a lányra nézve, majd óvatosan a mellé igyekvőről sem megfeledkezve mutatta az irányt. A lányok követték.
Már jó ideje haladtak azon az úton, amit a fiú kijelölt és igencsak nagy tempót diktált, amikor a lány kezdett elfáradni és már nagyon szerette volna, ha megállnak valahol egy kicsit pihenni, de a fiú nagyon elhúzott mellőlük és egyszerre azt vették észre, hogy eltűnt a szemük elől. Egyre jobban érezte a lány, hogy nem bírja már sokáig, ezért kérte barátnőjét, álljanak meg egy kicsit pihenni. A barátnő, mivel edzettebb volt nála, kissé csodálkozva kérdezt.
- Csak nem gondolod, hogy ilyen hosszú út előtt, máris megállunk pihenni? És nyomatékot adva, hogy eszébe sincs leállni még jobban belehúzott.
Egyre jobban lemaradt a lány, de tekert. A végén már alig bírta a tempót, ezért lassított. Majd utoléri őket!... - gondolta. Kicsit később... Hadd menjen, ha annyira menni akar. Biztosan a fiú izgatja olyan nagyon!...
– Tényleg, hová tűnt? – eszmélt fel hirtelen. Aztán, ahogy nézte az út melletti lombos fákat, bokrokat, erőt vett rajta a fáradtság. Lekanyarodott az útról és egy tisztáson megállt pihenni.
– Ha észreveszik, hogy lemaradtam, majd csak visszafordulnak – gondolta. Ledöntötte a bringáját, és letelepedett… Pihenek egy kicsit. Kis idő múlva, amikor minden olyan mozdulatlan volt körülötte, kezdte magát rosszul érezni. Valami nyugtalanság-féle költözött belé. Hiába kémlelte az utat, egy árva lelket sem látott. Ahogy múlt az idő egyre érezte, elég volt a pihenőből. Elindult.
(Reggel még nem így képzelte el a napot, hogy egyedül teker a fiú és a barátnője nélkül, egy ismeretlen és hosszú egyenes, véget nem érő úton, amerre még madár se jár…)
Ekkor megpillantott a távolban valami fehér foltot. Ahogy egyre közeledett hozzá, felismerni vélte az út mellett barátnője biciklijét. Senkit nem látott a közelébe, csak azokat a fehér foltokat.
Most már jól kivehető volt, valami ruhafélék azok… Lassan közelített és megállt a bicikli mellett. Óvatosan körülnézett, de akkor sem látott senkit… A nevén szólongatta, de nem kapott választ. Arra gondolt talán beljebb, ha követi a ruhadarabokat, melyek a bokrokra voltak kiteregetve, ott lesz valahol. …Talán éppen a fiúval enyeleg, vele van elfoglalva, azért nem felel…azért egy kicsit elkomorult a tekintete, ahogyan elképzelte mit is szeretett volna és most, ha arra gondol…azok ott ketten?...
- Nem is keresem tovább! Csak tegyék, ha ahhoz van kedvük!… Nekem már ennyi elég – gondolta és elindult visszafelé, nem akart tovább bosszankodni.
(Már jó nagy darabot megtettek az útból így is, talán ideje volna visszafordulni és még sötétedés előtt hazaérni. – gondolta…)
Alig tett meg azonban pár métert, nem hagyta nyugodni a gondolat és visszafordult.
(Ennek már fele sem tréfa...)
- Szórakoznak velem, vagy mi? Ezt azért nem gondoltam volna róluk, hogy tréfát űznek az érzéseimből. Véget vetek ennek a játéknak!
Letette ismét a bringáját és kezdte összeszedni a ruhadarabokat,… egyre beljebb és beljebb hatolt a bozótba. A sűrű lombkorona sötétségbe burkolta és félelmetessé tette az erdőt… Útját gallyak, bokrok nehezítették… Az összehajlott bokrokon, bozótoson keresztül óvatosan tudott csak haladni… És akkor hirtelen megpillantotta a lányt. Mozdulatlan,… egy fához támasztva. Mereven nézett maga elé … Megborzongott… Félelem futott át a lány testén, ahogy közelebb lépett és meglátta a merev tekintetét…A felismerés, hogy a barátnője élettelen testét látja maga előtt iszonyattal töltötte el.
- Ki tette ezt?… Ki az a szörnyeteg, aki ilyesmire képes? …Egy iszonyatos sikoly hagyta el a torkát... A félelemtől egy pillanatig mozdulni sem bírt. Majd eszét vesztve futni kezdett…Menekülni próbált…. Rohant, ahogy csak a lába bírta, vissza azon az úton, amerről jött.… Bokrok állták útját,… de még érzékelni sem tudta a fájdalmat, ahogy tépték, szaggatták a testét… A félelem erőt adott első bénultságából…Érezte, nincs egyedül. Valaki üldözi.
Még nem nézett vissza, …csak rohant eszeveszetten, egyenesen a biciklije felé… Fel akarta állítani, de látta, hogy valaki elvágta a küllőket…Akkor otthagyva a bringát és tovább rohant,… Futott egyenesen vissza, azon az úton, amerről jött. Gondolatai sebesen cikáztak.
- Ki tehette ezt?… Egyre távolabb és távolabb akart jutni attól a borzalmas helytől… Teste lassan elfáradt, ereje gyengült… Úgy érezte, nem bírja tovább, már csak vonszolja magát, már semmit sem látott, hallott. És akkor, visszanézett… Meglátta őt!… Utolsó erejét összeszedve felordított, kétségbeesett hangját más nem hallotta, csak a támadója... Maradék erejét összeszedve megállt és szembe fordult vele... Még egy pillanat, és eléri … Akkor megragadta őt… fuldokolni kezdett…, kétségbeesve igyekezett kikerülni a szorításából..., amikor egyszerre távoli csengő hang ütötte meg a fülét…. Lassan tudatosult benne, hogy az ismerős hang. A telefonja hangja.
Felébredt.
Álmodta volna csak az egészet, vagy talán mégsem? Aztán rájött... Ez egy film volt, egy borzalmas. Egyszer régen látta, ami most egy az egyben lepörgött a szeme előtt, mert akkora nagy hatással volt rá... Nem is akart már arra gondolni honnan ez, de felhomályosították. Nem ismerte a rendezőjét, csak a film címe jutott az eszébe: "És hamarosan a sötétség!..."
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Téged milyenek? Milyen filmeket szeretsz? :-)
Ő homályosított fel, hogy filmben már látni vélte tizenéves korában ezt a "félelmetesen", "sikolytató" thrillert, ami az én szóhasználatomban és emlékezetemben (fantáziámban) így jelent meg, ahogy most olvasod... A többi, amit most nem írok le, csak az ő képzelete szüleménye volt, amit hsz-ében megfogalmazott... Ajánlásnak viszont tökéletesen megfelel! :-)
Az eredeti cím: És hamarosan a sötétség. (And Soon the Darkness, 1970)
Brit thriller, rendezte: Robert Fuest