újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Gerard... (1)

Látogatók száma: 58

Hogyan is tudnám szavakban kifejezni, felidézni a fényt, a hangok színét, a pillanat varázsát, a szavak súlyát, a hallgatás beszédességét, a hiányt, amit a távollét okozhat?... de megpróbálom, mert valaki egyszer azt mondta, ez nem könnyű kihívás...

Az idős hölgy most is, mint mindig ott ült azon a padon, ahol ő is elfoglalta helyét.
Mellé telepedett. Nem bánta. Régről ismerte már a hölgyet, de eddig idegenek voltak egymás számára. Egészen addig, míg egyszer meg nem kérdezte őt, miért számlálja és ad nevet a galamboknak?... Ezután a téren, a padon, a galambok társaságában beszélgetésbe elegyedtek egymással.
Tetszett, az egyszerű magyarázat, hogy mit, miért tesz, miért fontos számon tartani a jelen lévő galambokat, kinek-kinek az éppen szokásai szerint nevet adni,...

... Egyszer csak az idős hölgy egy könyvet vesz elő és lassan elkezd halkan felolvasni belőle. A férfi fokozott érdeklődéssel hallgatja, majd a hölgy felé fordul.

- Felolvasná kérem ezt a részt még egyszer? - és ha lehetne, egy kicsivel lassabban?! Tudja én még soha sem hallottam ilyen szép mondatokat a természetről, a városokról, a terekről, a galambokról... pedig régóta érzem, de most valahogy értem is, már tudom is, miért szeretem őket annyira...

- Igen. Az óta figyelem önt, mióta meghallottam név szerint szólítani őket, és ahogyan beszél hozzájuk. - Maga nagyon jó ember! - teszi hozzá.., majd lassan, tagoltan felolvassa ismét az iménti sorokat, majd tovább folytatja...

- Szeretné, ha megjelölném azokat a részeket, amelyek annyira tetszenek?... - kérdezi, hogy majd otthon, amikor ismét szeretné elolvasni, ne kelljen keresgetnie?... (A férfi kissé meglepődik és szégyenkezve vallja be, hogy ő már nagyon régen nem olvasott egy sort sem.)

- Nem baj! - feleli az öreg hölgy, majd elkezdi ismét és meglátja, semmiről nem késett el.

Miközben ezeket a szavakat mondotta, a férfi kezébe adta a könyvet.

- Én már kiolvastam. - Tessék, a magáé!

Megilletődötten vette a kezébe a könyvet, kényszeredetten forgatta és szinte maga sem értette, hogy rövid ismeretségük okán, hogyan juthat ilyen az eszébe ennek a kedves idős hölgynek? De a szavai megnyugtatták,... (neki rengeteg könyve van, - mint mondotta, olyanok is, melyeket már soha nem fog tudni elolvasni és neki szeretné ajándékozni, akinek nagyobb szüksége van rá.)

Órákat töltöttek így el kettesben, üldögélve a padon, miközben körülöttük megszűnt létezni a világ, rajtuk kívül számukra nem volt más a téren csak ők és a galambok.

Lassan kirajzolódott elbeszéléseikből egymás élete és a mindennapok egyhangúsága után, a sűrű találkozások során szoros, elszakíthatatlan barátság alakult ki közöttük. Már egyikük sem tudta elképzelni a másik nélkül azt a rövidke pihenő időt, melyet egymás társaságában, olvasással töltöttek el...

Az idős hölgy életében a tudomány volt a természetes, az tartotta benne az életet és azt osztotta meg most a férfival, ami benne túlcsordult, aki számára ez eddig ismeretlen volt, viszont nagyon hiányzott...

Ismereteinek hiányát a hölgy egyáltalán nem vette zokon. Ellenkezőleg. Szívesen mesélt az életéről, olvasott fel a könyveiből és megajándékozta egy-egy könyvvel... Gerard, mert így hívták a férfit, viszonzásul számára örömteli perceket okozott azzal, hogy megosztotta gyermekkorának egy-egy mozzanatát.

Így felvillantva miért is maradt egyedül felnőtt korára ez a meglett ötvenes korabeli nagy darab férfi. Ezen elbeszéléseiből tudta meg az idős hölgy, Fanni, mert így hívták, hogy Gerard számára édesanyja lekezelő, parancsoló hangja mit jelentett, hogy még most, felnőtt korában is hallja, melyből, csak úgy sugárzott az ő felesleges világra jövetele. Ezért érezte magát mindig céltalannak, aki egy öröm pillanat részének érezte magát mindössze, aki haszontalan, semmirekellő, semmire sem jó... nem egyszer ezt hallotta tőle. Ezt éreztették vele napjában. Mindig csak a bajt, soha sem az örömet jelentette az anyja és mindenki számára. Apját soha nem ismerte.

Elmesélte mennyire fájt neki mihez is hasonlította őt egyszer az anyja másoknak mesélve, amikor a világra jött.... A krumplihoz, amit éppen bevásárolt. A hagymához, az uborkához, meg az összes többi zöldségfélékhez..., amikor panaszkodott másoknak... Így mondta:

"- Ha összeadja a napi bevásárlásait kb. ennyit, meg ennyit nyomott a születése pillanatában, mint a zöldségek súlya, 5 kilóval jött a világra..."

Egyedül érezte magát... Ezeket ő soha nem felejtette el cseperedése közepette. Ott volt a mindennapjaiban, valahányszor gúnyt űztek nagy darab testéből, mackós kinézetéből...
Felnőtt korában is kísérték anyja megjegyzései, kihatott minden egyes napjára, percére, kapcsolataira, egész addigi életére..., mert úgy hozta a sorsa, hogy anyjával kellett élnie felnőtt korában is az életét, egy fedél alatt, egy bérlakásban.

Soha nem mulasztották el egymással éreztetni, hogy mennyire nem szeretik ezt a kényszerű együttlétet. Mindeközben azt hitte szegények. (Egy ideig azok is voltak.) Így is nőtt fel. Ebben a tudatban, annak minden rosszával....

Eközben, mert ő egy jámbor lélek volt, az emberekhez a maga módján kötődött, nem bántott ő soha senkit, nem mulasztott el egyetlen percet sem, hogy nevén szólítsa az éppen mellé szegődőt, arra tévedőt, mindenkihez volt egy-két kedves szava. (Megdicsérte a kocsma pultos hölgy fizuráját..., a belőle legtöbbször gúnyt űző ivó cimborák beszólásait állta, akiket akár a barátainak is nevezhetett, tarthatott volna, de ő csak egy bizonyos szintig ereszkedett le közéjük... Elviselte a rá aggatott megjegyzéseket, mert annál sokkalta több, más, fontosabb dolgai akadtak, mint ott lopni és ivással tölteni a napokat... Ezer és egy dolga volt..., a kertjét gondozni, paradicsomot termeszteni, nevelni, melyben örömét lelte. A növényeket is név szerint ismerte... Számára az is tiszta volt, hogy a föld nem a trágyázástól lesz olyan, amilyen, amiben megterem a „jóléte”, hanem a születésétől fogva fekete föld az, amit tartani lehet valamire, aminek nincs szüksége egyéb többre, másra...)

Egyedül a kertjéről szeretett beszélni miközben egy-egy órácskára betért a sarki kocsmába. Nem vette észre, hogy anyja eközben éjt nappallá téve, keményen dolgozik egy gyárban, azért, hogy neki egyszer, majdan jobb legyen...

Egyedül volt. És, mint afféle magányos ember, megkereste a számára megfelelőt. A "teret", ahol szinte egyenként ismerte fel a galambokat, akiknek, mint hozzá tartozónak nevet is adott és nem mulasztotta el őket számon tartani. Ha egy is hiányzott közülük, már kereste…

Így találkozott ezzel a kedves idős hölggyel ott a téren, amikor az megszólította...

Folyt.köv.

A cikket írta: zsoltne.eva

3 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Anubis és Edith kedvéért folytatom... Úgysem tudtam volna megállni, hogy ne fejezzem be, amit elkezdtem. Kár lett volna a belé fektetett energiáért, de a címe még mindig nem jutott az eszembe...

Csak nektek, mert annyira szeretnétek! :-)

megtekintés Válasz erre: Vass. N Edith

Vallom, hogy folytatnod kell. Nem szabad arra gondolnod, hogy az olvasótábor hogyan reagál, avagy nem reagál. Írni kell. Belső késztetésből. A többit hagyd az időre. Most az egyszer hallgass rám. Remek készséggel, tehetséggel áldott meg az Isten. Feladatod van!

Te meg azt hidd el nekem és most ez egyszer hallgass rám, nagy képességed van ahhoz, hogy megvigasztalj embereket. Ilyenkor érzem, hogy nem volt haszontalan dolog az egy-két év itt közöttetek..., az írásaim.
Ez a kis film is, aminek még most sem jut eszembe a címe, nagyon megfogott. Ezt a francia színészt amúgy is nagyon szeretem. Fantasztikus képessége van az embert magával ragadni. Az egyszerűsége, a jelentéktelen, mondhatnám csúnya külseje mögött egy hatalmas szív dobog. Na és a téma se kutya... (Muszáj így kifejeznem..., másként nem is lehet...)
Csak tudod, ami nekem fontos, amit át szeretnék adni nem biztos, hogy azt az élményt nyújtom vele másnak is, mint amit én éreztem... egy-egy villanásra...
Ezek csak próbálkozások...

Köszönöm a biztatást!
Vallom, hogy folytatnod kell. Nem szabad arra gondolnod, hogy az olvasótábor hogyan reagál, avagy nem reagál. Írni kell. Belső késztetésből. A többit hagyd az időre. Most az egyszer hallgass rám. Remek készséggel, tehetséggel áldott meg az Isten. Feladatod van!
Csak úgy általánosságban! Hát ezért nem írok,... a folytatását meg főként. Mert itt egyes írótársak megengedik maguknak azt a luxust - bár szabályos - hogy idők végezetéig nem engednek véleményt nyilvánítani az írásaikhoz, mintegy kisajátítva egy-egy bizonyos körre azt az igényt, hogy csak az ő álláspontját "hallják" meg. Másokat letesznek, minősítenek ezzel is. Mintha ők nem ugyanonnan jöttek volna...

Más élethelyzet. Más felfogás. Más milliő... Ha itt is ez érvényesül, mint nagyban, akkor mi értelme lenne itt írogatni. Bár tudtam volna előbb, akkor sok mindenre nem derül fény az életemből. Bár nem sajnálom. Nem szégyenlem, mert ez kellene, hogy biztasson bennünket, a többséget a maradásra és ne azon gondolkodjunk, hogy innen is el kell menni.

Ha ezt a lapot ki lehet egy bizonyos rétegnek sajátítani, és magasról tesznek arra, hogy másnak más lehet a véleménye, akkor valóban nincs itt mit keresni...

A kirekesztés, a kiközösítés folyamata zajlik és már régóta, de ezt másnak is észre kellene venni...

megtekintés Válasz erre: anubis

Szia Éva!

Ez tetszett, jöhet a folytatás! :)

Puszi,

J.

Szia Anubis!

Ennek igazán örülök. :-)

Köszönöm, hogy időt szakítottál az olvasásra és a hsz-re, amit már igen régóta nélkülözök, nem tőled, másoktól. Ezért gondolom úgy, nincs értelme folytatni, ha nem talál megértő közönségre. Benned igen, de hiszen te úgyis tudod a folytatást.
Próbálkozás volt mindössze, ha valami közel kerül hozzám, érzelmileg megérint, maradandóvá szeretném tenni... Ennyi az egésznek a lényege.

Éva

Ui. Feltenném a folytatást, de félek nem érdekelne másokat. Hogy ezt érzem, nem én akartam így... de ezt látom. Ezért a folytatását mindenki másra rábízom. Sajnálom.
Szia Éva!

Ez tetszett, jöhet a folytatás! :)

Puszi,

J.
Köszönöm a szavazatokat, még ha nem is tudom kitől kaptam? :-)
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: