P.S. I Love You
Látogatók száma: 64
A könyv - Ui.: Szeretlek - Cecelia Ahern - után sikerült végre a filmet is megnéznem. Nekem minden regény után csalódás megnézni a belőle készült filmet, de mivel itt már az ajánló alapján tudtam, hogy teljesen más lesz, fel voltam készülve, és nem ért nagy csalódás. Természetesen a könyv most is jobban tetszett, és minden kétséget kizáróan ezerszer többet sírtam rajta, mint a filmen, de azért a film is sikeresen megpityeregtetett és érdemes volt megnézni, még akkor is, ha egy csomó minden másképpen volt benne. Szóval tetszett!
A film elején bepillantást nyerhetünk Holly és Gerry boldog-vitatkozós, szenvedélyes házasságába. A következő pillanatban viszont már a temetésen találjuk magunkat.
Amikor anyja és a barátnői meglátogatják a szülinapján, a lakást elborítja a házhoz szállított étel maradéka, a mocsok, a szemét, a bűz. A hamvak az ágyban. Holly épp Gerry alsógatyájában, hózentrógerében, ingében és nyakkendőjében, zsíros hajjal, kócosan üvölt egy számot a tévével együtt.
Holly ekkor kapja meg Gerry első hangos üzenetét, amelyen tíz levél követ a legkülönfélébb feladatokkal, amelyek kalandra buzdítják és átsegítik a gyász első időszakán, hogy újra az életét élhesse és visszataláljon önmagához.
színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 126 perc, 2007
rendező: Richard LaGravenese
író: Cecelia Ahern
forgatókönyvíró: Richard LaGravenese, Steven Rogers
zeneszerző: John Powell
operatőr: Terry Stacey
producer: Wendy Finerman, Broderick Johnson, Andrew A. Kosove, Molly Smith
vágó: David Moritz
szereplő(k):
Hilary Swank (Holly)
Gerard Butler (Gerry Kennedy)
Lisa Kudrow (Denise)
Gina Gershon (Sharon McCarthy)
Harry Connick Jr. (Daniel)
Kathy Bates (Elizabeth)
Jeffrey Dean Morgan (William)
James Marsters (John McCarthy)
* Köszönöm Lizinek, aki elküldte nekem,
bár a férjem tegnap sikeresen felfedezte és letöltötte nekem az egyik itt található link alapján (valamelyik két részes):
http://www.ingyenmozifilmek.net/film/p-s-i-love-you-2007
A cikket írta: Virág
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves Virág!
Köszönjük a filmajánlót!
Pussz, Tündér
Köszönjük a filmajánlót!
Pussz, Tündér
A film azért jobb, mert olyan szép tájakon játszódik, és ritkán mondok ilyet, de a könyv kicsit túl van bonyolítva. Sok a sallangos rész. De ez csak az én véleményem, sírni azért sírtam rajta:)
És a könyvben az anyja nem egyedül nevelt két lányt, miután az apjuk otthagyta őket, hanem a férjével, és és a húgán kívül még 3 fiú testvére is van Hollynak. Ja és a filmben nincs is rózsaszín haja a húgának. :) :)