Egy születés története
Látogatók száma: 98
Játékos feladvány volt, az alábbi szavaknak kellett szerepelni az írásműben: születés, üdítőital automata, vászondarab, stb. Mindet beleszőttem az alábbi történetbe.
Mióta az eszemet tudom, az országutat járom. Egy több mint 13 méter hosszú kamionban élek. Minden hónapban kb. 10ezer km-t látok az országból. A járgányt apámtól örököltem.
Az Ősöm a préri közepén szedte fel anyámat. Ott állt a 67-es út szélén és stoppolt. Kidobta az autóból az előző pasija egy sistergő veszekedés végén. Megváltás volt számára a szótlan és egykedvű sofőr. Rajta ragadt. Órákig nyelte a sokkerekű a kilométereket egyetlen szó elhangzása nélkül. A férfi azért egy-egy pihenő alkalmával ölbe vette az elárvult lányt. Már hónapok óta futott alattuk az országút és anyám pocakja nőni kezdett. Az arizonai sivatag közepén jártak. Az addig mindent megadással fogadó lány kívánóssá vált. Majd belepusztult a szomjúságba. Az országút felett lebegő forróság valószínűtlen messzeségében egy üdítőital automata képe rajzolódott lázas tekintete elé. Néhány mérföld után még mindig ugyanolyan messze volt a reményt keltő látvány. Elfogta a szorongás: elérik még a következő megállót? Furcsa érzetek keletkeztek a testében. A farok csontja mintha eleven késsé változott volna. Nem tudott ülni egykedvű mélaságban, mint azelőtt több hónapon keresztül. Időnként könnyű görcsök futottak át rajta. Kíváncsian figyelte magában ezeket a soha nem tapasztalt jelenségeket. A görcsök egyre gyakrabban törtek rá és elviselhetetlen fájdalommá dagadtak. A szája összeragadt a szomjúságtól, de nem ihatott. Megpróbálta olvasással múlatni az időt. Hátravonszolta magát a vezetőfülke mögötti fekhelyre. Valami meleg folyt ki belőle, nem tudta visszatartani. Merő lucsok lett alatta a vászondarab. De a mindent elöntő fájdalom nem akart szűnni. Megpróbált úgy levegőt venni, hogy kevésbé fájjon. Szótlan-sótlan férje rámordult: Maradj már veszteg, más asszony is szült már kamionban, mit jajgatsz! Nyomjad csak kifelé, majd én elvágom a köldökzsinórt. Közben beesteledett. Egész nap kínlódott és egy pohár víz után sóvárgott. A fájdalom egyre jobban szétterjedt. Már az egész ágyéka szét akart repedni. Járkálni sem járkálhatott, mert az a rohadt kamion egyre csak száguldott vele, de az ital automatát még mindig nem érték el. Minek is járkálna, már a fejét sincs ereje felemelni: Vizet, csak egy korty vizet kérek! Nem lehet! Műtét előtt nem lehet inni! Már nem látta a közeledő nagyváros fényeit. Apám beszáguldott velünk az első útba eső kórházba. Egykedvűen leült a váróteremben.
Késő éjszaka megjelent az orvos diadalmas képpel: Életben maradtak mindketten! Tökös lett, Steve! Tökös!
A cikket írta: dArc
Hozzászólások
időrendi sorrend
Üdv: Skoky