újabb események régebbi események további események
17:38
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
17:37
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
17:16
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
08:21
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
08:15
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
11:47
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
11:28
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
22:31
Új cikk került fel a weboldalra
22:29
Ilona új cikket töltött fel
21:47
Yolla módosította a naplóbejegyzését
21:47
Yolla új bejegyzést írt a naplójába
19:59
Új cikk került fel a weboldalra
17:29
D Klári új cikket töltött fel
17:24
D Klári új bejegyzést írt a naplójába
16:16
Anyu módosította a cikkét
19:05
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
19:01
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
18:45
D Klári új cikket töltött fel
18:41
D Klári új bejegyzést írt a naplójába
12:27
Anyu új cikket töltött fel

GYEREK FEJJEL … II. RÉSZ

2010. október 16. - Látogatók száma: 109

Szerettem volna valami csodálatos élményként megírni leányom születésének történetét, de bármennyire is próbálom előhozni emlékezetemben az öröm érzetét, sehogy sem sikerül.

A terhességem előtt még férjem szüleinél, a végén már az én szüleimnél kaptunk egy kis helyet. Mi a belső kisszobában, a nagyszobában a húgaim, a kis különálló szobában a szüleim voltak. Akkor már csak hatan, nővérem már férjnél volt, bátyáim, érdekes erre nem is emlékszem, hol aludtak ők egyáltalán?

*
Csak egy durva posztó téli kötényruhám volt, amibe belefértem, és ami alá jól fel lehetett öltözni és volt még egy hosszú ujjú bő szabású ruhám, többre nem emlékszem, télen ezt a két ruhát hordtam felváltva.
Január 17-e volt, egy hideg téli este. A férjem aludt még, amikor valami furcsát kezdtem érezni, azt hittem csak vécére kell mennem, de Anyám azt mondta: Lányom eljött az ideje. Nem akartam. Vitatkoztam, ez valami egészen más csak februárra vagyok kiírva, az nem lehet. Most féltem először. Azonnal felébresztette a férjemet, hogy menjen telefonálni. Egy megállót kellett szaladnia, hogy ki tudja hívni a mentőt. Este 11 óra volt.
Mentem végig a kórház folyosóján és közben valami folyt végig a lábamon, mit tudtam én akkor, hogy mi az, a nővérke mondta, hogy ez a magzatvíz.
A szülőszobát egy függöny választotta el attól a helyiségtől, ahol várakoznom kellett. Lefektettek egy ágyra és én vártam. Az orvos azt mondta négy vajúdó asszony közül én leszek az utolsó. Végig hallgattam egy asszony jajgatását, amikor éreztem a fájások egyre elviselhetetlenebbek. Szóltam, hogy itt baj lesz, nem bírom már. Végre megnézett az orvos. Azonnal helyet csináltak, volt sürgés-forgás, egyszerre annyira fontos lettem számukra. Az orvos tévedett. A baba elindult. Mindent olyan kapkodva tettek, nagyon rossz érzés volt. Féltem. Megtettem minden tőlem telhetőt, de megfogadtam, soha többet.

*
Megszületett a leányom és a Krisztina nevet adtam neki. Nem volt mellettem senki. A férjem nem várta meg a születését. Odahozták nekem megmutatni, emlékszem édes pici szája volt, és öklömnyi fejecskéje, a pólyából alig látszott ki. Se kezét, se lábát nem láttam, de megnyugtattak, hogy megvan mindene. Két kiló negyven dekával született. Nagyon szép baba volt.
Aztán engem betoltak az elfüggönyözött helyiségbe, ahol végig hallgathattam az asszonyok jajgatását, mire mind a hárman megszültek. Nem volt hely az osztályon. Aztán egyszer csak értem jöttek. Már azt hittem ott vagyok felejtve. Kimerült voltam, jólesett a hipermangános víz, amikor lemosdattak, és álomba zuhantam.
Amikor reggel hozták a lányomat, meggyőződtem róla, hogy valóban megvan a keze, lába, megnyugodtam. Anya vagyok. Akkor kezdtem ráébredni, hogy mekkora felelősség hárul mostantól rám. Erre a kis csöppségre nekem vigyáznom kell, olyan törékeny, hogy szinte alig éreztem. Jöttek a látogatók és én levánszorogtam a rengeteg sok lépcsőn, amennyire képes voltam erre fájdalmasan, törődötten,. Nem tudtam ülni, csak támaszkodni.

Pár nap múlva hazamehettünk. A nővérem jött értem, nem is a férjem, de a baba holmik frissen, tisztán, vasalva, a férjem készített össze. Kaptam egy pongyolát is tőle, fogtam a babát és taxival hazamentünk. Amikor húgaim először meglátták, azonnal kicsomagolták a pólyából, hogy megnézzék a kis „békát”, mert az volt, egy kis béka. Először nem mertem megfürdetni. Azt a férjem tette meg, annyira gyámoltalan voltam még, szinte gyerek. De a következő már az én feladatom volt, és attól kezdve minden.

Nyolc hónapig lehettem csak vele, mert a munkahelyemről a főnökeim, amikor meglátogattak bennünket, közölték, ha nem megyek vissza dolgozni, sajnos kénytelenek valakit felvenni a helyemre és én azt nem tudtam volna elviselni.

Folyt.

A cikket írta: zsoltne.eva

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2010. október 25. 07:31
Tudjátok, ha az ember keres, talál. Nem kell mélyen kotorászni. Ezeket a fontos eseményeket nem lehet soha elfelejteni. Nyomot hagy, szinte mindig velünk van. Akkor is, amikor haragszunk, dühösek vagyunk valamiért a gyerekünkre, mindig eszünkbe jut. Miért, mindig egyedül. Soha nem fogom tudni feldolgozni, hogy egyedül csináltam végig a születésétől idáig negyven évet. Mégsem adom oda senkinek. Ha valaki, az anya képes erre egyedül. Hogy milyen anya? Hát! Ilyen anya. Sokan vagyunk - remélem - ilyenek. Kitartunk a végsőkig.
2010. október 24. 21:43
Nagyon jó Évi, igaza van Jutkának. Míg olvastalak, végigéltem az enyémet is. Puszi Magdi
2010. október 18. 15:40
Köszönöm mindkettőtöknek!
2010. október 18. 12:31
Gratulálok, és pedig azért, mert úgy tudod ábrázolni a történéseidet, hogy az embernek az az érzése, ott van melletted. Ott van melletted, és folyamatosan azonosulni tud veled. Szívesen olvasom a további írásaidat is.
2010. október 18. 08:56
Nagyon Jó a Folytatás is!!!!! Érdekes , és szép!!!!! Pussz: Monic
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: