Gyerek fejjel... III rész

Látogatók száma: 100

Szerettem volna valami csodálatos élményként megírni leányom születésének történetét, de bármennyire is próbálom előhozni emlékezetemben az öröm érzetét, sehogy sem sikerül.

Elkezdtem a munkát. Leányom a bölcsődét nehezen bírta, mindössze két hónapig, amikor is kénytelen voltam egy szintén kisgyerekes anya segítségét igénybe venni, jó pénzért, aki úgy-ahogy, de ellátta, amíg én dolgozom. De mint afféle anya, az érzéseim, hogy nem kapta meg a megfelelő ellátást rövid időn belül arra kényszerítettek, hogy ezt a lehetőséget is feladjam. Már nem is nagyon emlékszem, de valahogy meg tudtam oldani szüleimen és a húgaimon keresztül, hogy a munkám idejére ellátták a lányomat. Persze ez sem volt hosszú távon megoldható. Időközben lebetegedett és kórházba került. Középfül gyulladással, ami az akkori időben nehezen volt gyógyítható. Kétszer műtötték meg. A kis turbánja, amit a fülére tettek nagyobb volt, mint maga az egész gyerek. Iszonyú fájdalom volt látni, hogy szinte alig él. Úgy hoztam ki a kórházból, mint élő halott. De erős volt az én gyermekem! Mint ahogy nekem is annak kellett lennem, hogy bírjam. Megértőek voltak a munkatársaim, és egyáltalán, mindenki, aki ismerte a körülményeimet, a helyzetemet. Számítottak rám, de gyakran kényszerültem arra, hogy hanyagoljam a munkám, a gyerek igényelte az anyai gondozást.

*
Az idő segített ahhoz, hogy túléljük mind a ketten. Segítséget az apjától nagyon keveset kaptam, szinte semmit. Gyakran hagyott magunkra, élte az életét. Tudtam, hogy azt teszi, de tűrtem. Állandó anyagi gondjaink közepette éltük a mindennapokat. Barátaim segítettek. Akkor még voltak segítőkész barátok!

Amikor leányom már annyi idős volt, hogy óvodás korúvá cseperedett, csodák csodája, de bírta az óvodás kort. Szinte betegsége nélkül vészeltem át vele éveket kint a külvárosi óvodába. Aztán négy éves volt, amikor megkaptam a kertvárosi lakást, végre!... mert addig is elég hányattatott volt az életünk. Egyszer-kétszer rákényszerültem arra, hogy albérletbe kellett mennünk. A húgaim is tiltakoztak már az ellen, hogy ők patronálják a már nem "babucit", időközben ugyanis kinyílt a csipája és le tudta őket égetni. Pl. a buszon, hogy „milyen más" színűek a fogaik”, amikor már beszélni tudott. Na ebből lett aztán nekik elegük, amit ha nem is azonnal, de meg tudtam érteni. Elég nehezen kezelhető gyerek volt.

Későn kezdett el járni, az az esemény sem velem következett be, hanem idősebb bátyám társaságában, egy Szilveszter napján, amikor arra kényszerültem, hogy egy kis időre vele hagyjam. Boldogan mesélte haza érkeztemkor és nem engedett ebből, hogy ő tanította meg járni. El tudtam képzelni, mit gyötörte szegényt, hogy ez sikerüljön. De a lényeg, hogy ilyen téren semmi probléma ettől kezdve nem volt.

El lehet képzelni milyen életünk volt gyakorta egyedül, albérletről albérletre. Volt, hogy ketten a lányommal.

*
Emlékszem arra, amikor még karon ülő kisgyermek volt, már nagyon kívántam a kikapcsolódást, barátaimmal pár napra elmentünk a Balatonra. Így terveztem. A húgom vállalta lányomat és le a kalappal a tinédzser előtt, de jól ellátta. Ezt a főbérlőm is tanúsította, aki elmesélte mi minden tett az alatt a két nap alatt, hogy jól érezzék magukat. Főzött, mosott, kis balerinát csinált a lányomból, falatka ruhát varrt neki, kis sapkával, hát olyan volt mint egy kis hajas baba. De az anyai szív nem hagyta, hogy kikapcsolódjak. Nem éreztem jól magam távol a gyerekemtől és a második nap már hazamentem. Gondolom mindenki megkönnyebbülésére!

*
Hogy közelebb kerüljek a munkahelyemhez, az óvodát kénytelen voltam felmondani és munkahelyemhez közel helyeztettem át a leányomat. Ekkor három éves volt. Emlékszem, amikor az albérletben, ahol ketten voltunk egy icike-picike szobába, az ágy mellett egy szekrénnyel, aminek volt lába és sarka. A sarkon a fő hangsúly. Amíg én a konyha-fülkében készítettem az ételét, egyszer csak nagy sírásra lettem figyelmes. Lefordult szegénykém az ágyról és beütötte a kis arccsontját a szeme környékén a szekrény sarkában, és egy hatalmas kék-zöld- majd feketére váltott folt éktelenkedett a szeme körül. Így jártam-keltem vele, amíg teljesen meg nem gyógyult. Érdekes lehetett másoknak e látvány. De nekem nem volt ebben semmi, csak fájó, szomorú, hogy nem tudtam rá kellőképpen vigyázni.

Folyt.