újabb események régebbi események további események
19:44
Spetra regisztrált a weboldalra
12:59
Ilona módosította a naplóbejegyzését
11:47
Alinajef regisztrált a weboldalra
10:30
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
05:09
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
16:20
Holographicoze regisztrált a weboldalra
04:51
Bluetoothlcm regisztrált a weboldalra
10:47
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába

GYEREK FEJJEL … IV. RÉSZ

2010. október 16. - Látogatók száma: 102

Miért van olyan érzésem, hogy ennek a sorozatnak soha nem lenne vége, ha elkezdenék mesélni a gyerekemről és ez nem Gólya mese, ez valóság. A gyerek ad értelmet az életnek, mondják, milyen igazuk van. Mi szülők pedig megteremtjük hozzá a feltételeket.

Ettől a naptól kezdve egy alkalmat kivéve nem hagytam magára a gyermekemet. Sokat voltam egyedül, ketten vele. Fiatal voltam és akkor még magányos. Kellett, szükségem volt valakire, aki a magányomat enyhíti. Isten bocsássa meg nekem, ha többre vágytam, mint szabadott volna. És tudom, nem tettem többet, de nagyon sok hibát követtem él életem során azért, hogy mindketten túléljük a nehézségeket, hogy milyen áron azt az élet bizonyította.

*
Milyen áron szereztem magamnak szabadságot, átmenetit, rövid időket, hogy enyhítsem a fájdalmamat. Nem szabadott volna. Nem voltam kellő érett, tapasztalt. Utólag már tudom, nem érte meg. Mert, ami a következménye lett ennek a kikényszerített szabadságnak, azt is egyedül kellett megoldanom életem során, és az nem volt „leányálom”.

Szokták mondani, ha vissza tudnám pörgetni az idő kerekét – amit persze nem lehet – mindent másként tettem volna. Biztos ez? Nem volt elég a szenvedésből, hogy mégsem vagyok ebben olyan biztos? Ki tudja?

Dolgoztam, éltem, mindent megteremtettem, amit lehetett segítséggel, vagy a nélkül, de úgy érzem ennél többet nem tehettem volna. Egyet talán, több időt tölteni a gyerekemmel, ami lehetetlen volt, mert se a munkám, se a körülményeim, se az egész életem nem adott erre elég lehetőséget. A túlélés volt a legfontosabb számomra, és ezt egyedül a munkám biztosította. Hogy egészséges szemlélettel tudjam az eseményeket befogadni dolgoznom kellett, többet, és egyre többet.

Nem egyszer vállaltam plusz munkákat ez is csak azt a célt szolgálta, hogy a megélhetésünket biztosítsam. Munka után még ráhúztam négy órákat, három hónapig bírtam. Úgy estem be az ágyba, mint a zsák, de szükség volt rá. Közben a gyerekem megtanulta mi az, hogy nincs se anyám, se apám. De valahányszor leültem vele ezekről a dolgokról beszélni, megértette, hogy ezt kell tennem.

A feloldozást magamtól várom elsősorban, mert a legtöbbször az ember saját magát ostorozza, hogy nem volt kellőképpen anya, hogy nem adott, adhatott meg mindent a gyerekének magából. Minden mindennel összefügg. Ha én nem oda születek, ahová, ha ő valaki más gyermekeként, jobb körülmények között élő emberek, szülők gyermekeként látta volna meg a napvilágot, talán ma egy boldog családban élhetne, önállóan, és én is élhetném azt a boldog nagymama korszakot, amikor unokák vehetnének körül.

Igen, meggyőződésem, hogy a sors tudta, nekem ezen az úton végig kellett mennem ahhoz, hogy mindezeket a bölcseleteket a magamévá tudjam tenni. Nincs lelkiismeret-furdalásom. Nem sajnálom magam, mert amit tettem mindig okkal tettem.

Egyedül éltük le szinte ezt a negyven évet, ketten a lányommal, ami nem kis idő se az ő, se az én életemben, senki ember életében, aki még majdhogynem gyermek fejjel indult neki az életnek. Hittem, reméltem, küszködtem, éltem, túléltem.

Ma már más dolgokkal kell megküzdenünk, de én vissza-vissza nézek negyven évre, hogy erőt merítsek abból az időből, ami egy egészen más korszakot is jelentett számunkra. Amikor képes voltam annyi mindenre ahhoz, hogy a mindennapokat élni tudjuk. Ma egészen másról szól az életünk, ketten a lányommal, ma már a túlélésért harcolunk, egy egészen másfajta megközelítésből. Feledve a múltat, csak a jelennel megbirkózva, a jövőt csak érintve, bizakodva, a reményt egy pillanatig el nem felejtve.

Vége!

A cikket írta: zsoltne.eva

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2018. február 13. 12:23

megtekintés Válasz erre: Tündér - 2018. február 13. 10:12

Kedves Éva!

Tanulságos sorozat volt, köszönöm, hogy betekintést adtál az életedbe, nem semmi, amit egyedül véghezvittél. Büszkék lehetünk rád!

Pussz, Tündér

Kedves Tündér!

Nem kívánom másnak, de talán majd egyszer megértik, nem mindenkinek egyformán volt hosszú az útja, míg egyről a kettőre értek. A vége sem egyformán válik fontossá, talán éppen ezért... :-)

Köszönöm!
2018. február 13. 10:12
Kedves Éva!

Tanulságos sorozat volt, köszönöm, hogy betekintést adtál az életedbe, nem semmi, amit egyedül véghezvittél. Büszkék lehetünk rád!

Pussz, Tündér
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: