Szülni maga az élet

Látogatók száma: 38

Szülni maga az élet. Olyannyira természetesen buggyan felszínre a nők tudatának legmélyéről ez az ősi, vérösztönös érzés, akár barlangból az elrejtett csermely, s magától értetődő természetességgel válik énjük részévé.

Szülni maga az élet.
Olyannyira természetesen buggyan felszínre a nők tudatának legmélyéről ez az ősi, vérösztönös érzés, akár barlangból az elrejtett csermely, s magától értetődő természetességgel válik énjük részévé.

Hogy mit jelent számomra szüléseket kísérni, nehéz lenne pár mondatban leírni, mégis talán, ha sűríteni kéne, azt mondanám: Egynek lenni a Mindenséggel.
Akkor érzek ilyesmit, amikor a Természet, a Földanya szépségét csodálom: hegyeket, erdőket, csillagokat, folyamok áramlását és egyszer csak utolér a bölcsesség, a türelem, a vigasz, a hála és a biztonságérzet, hogy nem vagyok egyedül e világon.

Mert amikor szülünk, életet adunk fájdalmak közepette, velünk van az összes asszony, aki valaha is szült már, s velünk együtt dobban a szívük.
Élet és halál mezsgyéjén járunk ilyenkor: meghalunk, mert már nemcsak nők, hanem anyák is leszünk, s meghal a várandósság boldog kilenc hónapja is, amikor csak a miénk az élet, melyet a szívünk alatt hordunk, s meghal a magzati lét is, hogy a kisbabánk megszülethessen, immár a kinti világban létezvén.

Végigkísérem a párokkal a kilenc hónap minden örömét, boldog várakozását, kellemetlenségét, látom, ahogyan telik a kiszabott idő, hogyan lesz egyre nehezebb hordozni az édes terhet, hogyan érik meg a férfi és a nő a család születésére.
Közel vagyunk egymáshoz, intimen közel, egymás lelkében otthonosan, és amikor eljön az óra, szinte a saját testemben érzem a szülés pillanatait, együtt a vajúdóval.

Bensőséges, meghitt órák következnek, ahol csak az számít, hogy Ők jól és biztonságban érezzék magukat, hogy átélhessék a szülés, születés ősi, gyönyörű természetét, hogy majd az elkövetkezendőkben arra gondolhassanak: igen! Megéltük minden fájdalmával és gyönyörével együtt, teljesebbé váltunk általa, s olyan kötelék alakult ki közöttünk, mely eltéphetetlen.

Minden szülés, születés, maga a csoda, az élet legnagyobb misztériuma, ajándéka.
Kísérni és fogadni a világra érkezőt mindig katartikus élmény, újra és újra könnyeket csal a szemembe. Alázattal és térdet, fejet hajtva lehetnénk csak jelen ezekben a szent pillanatokban, megtisztelve érezve magunkat, hogy az, aki éppen Életet hoz a világra, bizalmába fogadott bennünket.
Jó lenne, ha mindenki természetesen és háborítatlanul, saját természete szerint élhetné át ezt az állapotot. Ha megérezhetné, hogy saját erejéből hozta világra gyermekét, hogy nem avatkoztak be áldatlan dolgokkal, hogy babája puhán érkezik a számára új világba, s érezhetné az asszonyok erejét, akik szülésekor mellette állnak, néha észrevétlen, néha segítő kezekkel könnyítve a nehéz órákat.

Engedjük felébredni magunkban az erőt, hogy a sodró áramlatra felfeküdve beleálljunk a vihar közepébe, s akkor az Élet körforgásának részeivé válunk újra!

A cikket írta: kubilgán

támogatóink