Állataim
Látogatók száma: 53
Nyugodjanak békében
Mikor még albérletben éltünk, nagyon magányos voltam és úgy döntöttem nekem kell egy macska. Azt hiszem, ez bevett szokás az unatkozó feleségeknél. Inkább, mint a csalás.
Mivel a kutyámat Zsizsit nem vihettük oda, túl nagy, a tulaj szerint, pedig csak egy közép termetű pitbull és stafford keverék volt. :) Cukorfalat egyébként, komolyan mondom, Zsizsinek azért neveztük, mert olyan kis vigyorgós, farok csóválós tündéri szuka lett belőle. Na meg az exem előttem lévő 6 barátnője mind Zsuzsi volt. :) Legyen egy hetedik is alapon.
Tehát barátnőmnél a perzsa épp összehozott néhány kölyköt egy arra járó egészséges, keverék házi kandúrral, hát Era rögtön ezután el is köttette. Az utolsó alomban megtaláltam álmaim macskáját, fiú és szürke. Csak az enyém lehet! Mondta nekem, ha levadászom, az enyém. Három órán keresztül kergettem, csalogattam, üldöztem, próbáltam a lelkére, a hasára hatni, mire nagy nehezen elcsíptem. A kaja győzött, hisz pasiból van! :) Megdolgoztam érte, erre ő jól belém mart. Köszi.
Kabátom alá ügyeskedtem, el ne meneküljön, ne is lássa a haza vezető utat, mert a macskák ugye többnyire helyhez kötődnek. Bár ő még fiatal volt. Kis édes szőrgombolyag. Jó sokáig gondolkodtam mi legyen a neve, s mivel imádom Egyiptomot, egy isten nevét adományoztam neki. Szobek krokodil isten után Szebek lett, így jobban hangzik. Vagy csak egyszerűen Szebi. A név fontos, mert hatással van a viselkedésre. :)
Egy hétig nem engedtem ki a lakásból. Vittem neki macskaalmot, meg mindenféle macskás dolgot, de nem vált be. Még jó, hogy állat ABC-ben dolgoztam! Neki a jó porhanyós föld kellett csak, semmi másba nem volt hajlandó elvégezni a dolgát. Erre keserűen kellett rájönnöm. Sok takarítás után.
A kimondottan neki, "állatorvosok ajánlásával" kiválasztott macskaágyat messze elkerülte, csak a régi fotelt látogatta, meg a kalaptartót a fogas felett. Persze a kabátokat használta létrának. Örültünk is rajtuk az új mintáknak nap mint nap.
Végül is felnőtt, gyorsan cseperedett Szebi nagy, úgy 7 kg-os kandúrrá. Már kiengedtük, nap közben odakinn vadászott, aztán estére, mire haza mentem, besurrant hozzánk. Szokásunkká vált, amolyan anya-gyerek párkapcsolat :) én a munka után leültem a fotelba, felraktam a lábam és ő azonnal az ölemben termett és elnyúlt. Aludt egy órácskát, de úgy, mint akit kinyírtak, minden lába lelógott, feje is, mert ugye a cicafiúcska ha kinyújtózott, több volt mint egy méter és én alig bírtam fogni. De imádtuk egymást. Ez egy szertartás volt, igényeltük mind a ketten.
Aztán egy őszi sétánk alkalmával exemmel a közeli patakban egy piros halacskára bukkantunk. Hogy került oda? Ki tudja, de fátyolos volt a farokúszója és én úgy véltem, ha ott hagyjuk, elpusztul. Valaki biztos kidobta. Megsajnáltam és haza is vittük. Neki nem adtam nevet, csak hal volt. Nem vonzódok a vízi élőlényekhez, bár csendesek, ezt legalább értékelhetném bennük. Enni jobban szeretem őket, mint etetni. De elfért nálunk, maradt hát.
Jött a dilemma. Költöztünk. Vajon az immár felnőtt, ivarérett macska hogyan fogadja a helyváltoztatást? Újra kezdtem a szoktatást. 3 nap szobafogság, ezalatt ő a legeldugottabb zugokat is feltérképezte és aztán levittem anyámékhoz, ott is körbenézett. Úgy döntött jó lesz ott neki. Nagylelkűen maradt. Nos ezután következett a kutyával való ismerkedés.
Árgus szemekkel figyeltük a két jószágot, Zsizsi anyai szeretettel fogadta Szebit, amit ugye ő nem annyira értékelt, felpúposodott, aztán játszani kezdtek. Tényleg csak játék volt, majd amikor már eldurvult volna, megmagyaráztuk mind a kettőnek, hogy fujj, nem bántjuk a másikat. Zsiszi nagyon okos volt, idomított állat, tudta, ami fujj, az tabu. Szebi azonnal vágta mi a dörgés és ki is egyezett Zsizsivel. Barátságot kötöttek.
Ezek után Szebi benn aludt nálunk, mert tökéletesen volt ő is idomítva, éjszakára kibírta alom nélkül, reggel meg kiengedtük. Aludt, mint a tej, jobban, mint én. Horkolt is, na a Zsizsit azért nem engedtem be, mert ő is horkolt. 3 horkolóssal már nem bírok egy fedél alatt létezni. :)
Egy reggel arra ébredtem, hogy a macsek ott ül a földön és meredten bámul a szekrény tetejére. El sem jutott az agyamig, hogy az ott helyet kapott plexi lámpabura "akváriumban" épp a halat gusztálja. (nem fért 15 cm nél magasabb edény oda, így maradt a lámpabura, amit a villanyoszlopokon használnak egyébként) Épp csak felemeltem a kezem, hogy ne... Szebi ugrott, belekapaszkodott a szélébe és zutty, magára rántotta az egészet. Szerintem legalább 20 l víz zúdult a nyakába, talán több, de már nem érdekelte a hal, én pedig kiugrottam az ágyból, hogy mentem, ami menthető! A kis mocsok, tudta, hogy rosszat csinált, el is bújt a fotelben és én a hallal rohantam a csaphoz, nehogy megfulladjon az oxigéntől :) Gyötörte is a légszomj szegényt. Erre a hangzavarra már az exem is felkelt és körbenézett. Mondja nekem, mi van a macska uszodát csinált a szobában? Nem díjaztam, de a hal már biztonságban volt, hát rá is mordultam inkább segítsen feltakarítani. Odaballagtam Szebihez és az az ázott, esengő feje levett a lábamról. Ki leszel tiltva innen! Megértetted?Ilyet nem csinálsz még egyszer! Mondtam neki, mintha értené is és ő értette. Láttam rajta. Aztán heves mosakodásba kezdett. Kiraktam. Mi meg összetakarítottuk a vadi új, felavatott lakásunkat. Annyi legalább kiderült, hogy flex.beton tökéletes, anyámék nem áztak be. :)
Aztán Zsizsike lebetegedett. Elment szegény. El kellett altatni. Belső betegségei voltak, nem az első. Az egész család zokogott, de még maradt a macskánk Szebi és a hal, ami nem sokra rá végül feladta. Nem tudom miért. Őt nem sirattam meg. Nem nőtt a szívemhez.
Úgy két év múlva jött a baba és a védőnő kijelentette, hogy macskának kinn a helye. A baba érdeke. Dilemma, vagy nem, Szebi leköltözött anyámékhoz. Szegény annyira megsínylette a kilakoltatást, hogy legyengült. Nagyon szomorú volt és én próbáltam vigasztalni, de ha az orvos azt mondja ne, én hiszek neki, talán nem kacsáért libáért kapta a diplomáját. Ha a cigit letettem a gyerekért, akkor a macskát sem engedem be a lakásba. Szörnyen éreztem magam, de a gyerek egészsége nekem fontosabb volt. Aztán valamikor szülés után tragikus eseményeknek lettem tanúja. Szebi a kerítésünktől úgy egy méterre napozott a fűben. Két házzal feljebb egy ónémetjuhász lakott. A gazdája épp indulni készült és ő kiszökött. Mindketten láttuk a jelenetet Szebi és én is , de a cicámnak annyi ereje nem volt, hogy azt az egy métert megtegye a kapuig, míg a kutya odaért úgy 40 méterről. Egyetlen reccsenést hallottam. A szemem előtt pusztult el a macskám és én csak álltam ott. A kutyát haza hívta a gazdája de én még akkor is ott álltam, amikor az exem kijött, hol vagyok már. Eltemettük. Megsirattuk. Őt is. Azóta nincs semmilyen állatunk. Anyám nagyon meggyászolta őket és én is. Nem akarok több ilyen veszteséget. Anyám sem. Megértem.
Köszönöm Éva, szép emlékeket idéztem fel általad. Már el is felejtettem majdnem...
Kép: internet
A cikket írta: Ailet
Hozzászólások
időrendi sorrend
De te nem láttad a különbséget... (végül is nem ez a buta, a másik volt zseni :-( )
Szia P!
Nincs olyan, hogy buta macska, csak túl önfejű! :) Kikérem a nevében is :) A macskák önálló akarattal és személyiséggel rendelkező lények és azt csinálnak amit csak akarnak, míg egy izomagyú kutya szét nem tépi őket... :(
Üdv: A
Szia A!
A mi szupermacsánk sajnos a házépítést nem élte túl. A régi vályogházunkban király(nő) volt. Az új házban már nélküle költöztünk be. Most, hogy mi is történt vele, a mai napig nem tudjuk... Sajnáltuk, mert a szívünkhöz nőtt.
Egyéb állatok nem annyira... bár az új (butább, sokkal butább!!!) macskánk kölykeiből volt amelyikeket megsiratta a család, amikor továbbadtuk őket.
Üdv,
P
Nincs olyan, hogy buta macska, csak túl önfejű! :) Kikérem a nevében is :) A macskák önálló akarattal és személyiséggel rendelkező lények és azt csinálnak amit csak akarnak, míg egy izomagyú kutya szét nem tépi őket... :(
Üdv: A
A mi szupermacsánk sajnos a házépítést nem élte túl. A régi vályogházunkban király(nő) volt. Az új házban már nélküle költöztünk be. Most, hogy mi is történt vele, a mai napig nem tudjuk... Sajnáltuk, mert a szívünkhöz nőtt.
Egyéb állatok nem annyira... bár az új (butább, sokkal butább!!!) macskánk kölykeiből volt amelyikeket megsiratta a család, amikor továbbadtuk őket.
Üdv,
P
Nagyon sajnálom… :(
Aranyos történet, de a vége igen szomorú. Nem lehet őket elfelejteni, de pótolni se egyhamar, ha baj éri őket. Ezt csak azok értik, akiknek volt kis állatuk és a szívéhez nőtt, akkor már olyanná válik, mint családtag.
Mint mondtam neked engem sokszor megihletett a kis lényük, írtam is a kálváriájukról nem kevés cikket.
Örülök, hogy megtaláltad a Cicaszemeket. Minden ott kezdődött. :-)
Puszi,
Éva
A cicáidról majd folytatom az olvasást. :)
Még egyszer köszi.
Puszi:Ailet
Mint mondtam neked engem sokszor megihletett a kis lényük, írtam is a kálváriájukról nem kevés cikket.
Örülök, hogy megtaláltad a Cicaszemeket. Minden ott kezdődött. :-)
Puszi,
Éva