Állatok laknak-e nálatok?
Látogatók száma: 48
Lassan vége lesz az ősznek is, a jelei már mutatkoznak. Hullanak a falevelek. És ha nem szedem össze folyamatosan, már bokáig járnék benne...
Az ember lánya igyekszik. Lefutná még a kilométereket, de az "oldalkocsija" mindig visszafogja. Nem csak rohanni, nézelődni is szeretne..., mint mondja. Nem tud lépést tartani vele. Aztán teljes gőzzel igyekszik nekiveselkedni és behozni az úton elvesztegetett lemaradást. Ásózni kellene ezerrel. Tudja jól, két ember kirázná a kisujjából, de ő egyedül van. Még egyszer annyi idő és fáradtság. Erre tud most egyedül gondolni, a természet ráér. Csak érzékeli most. Nem rácsodálkozni, az minden évszakban szép. De mint máskor is, amikor kiér, először körbenéz, mi történt az elmúlt éjszaka óta. Mielőtt beteszi a lábát a telekre körültekint. Látszólag minden csendes és nyugodt, érintetlen. Csak a levél zizzenését hallja, ahogy imitt-amott lehullik a fáról. Enyhe szellő fújdogál. Néha egy-egy dió koppan a tetőn. Nem csendben hullik alá, mint a levél, nagy a hangja.
Addig nem tart igazi terepszemlét, míg ki nem nyitja a három lakatot, ami 3+1 kulcsot jelent, az óraszekrényt még nem lakatolta le. Minek is, hiszen csak egyetlen mozdulat és szabad a pálya. De így szokta újabban, áramtalanít, mielőtt haza indul. De most kinyitja, mert ilyenkor szabad.
Eszébe jut, még két kulccsal fog növekedni a súly, amit kicipel magával, mert hamarosan elkészül a kiskapu és akkor megint ráakaszthat kettőt az amúgy négyhez. A végén még nyithat egy vaskereskedést. Milyen vicces.
Nem volt ez mindig így, valamikor se kerítés, se kapu, se lakat. Szabadon jött-ment, nem csak ő, bárki. Bezzeg akkor nem találtak ide! Most, hogy mindent zár véd, kerítés vesz körül, nincs semmi védelem.
Tudja jól, a butaság terjedőben van és nem lehet megállítani. Lám, ő is bekerült a csapdába. Hiszen nem tud mást tenni. Körbezárták. Megállíthatatlan ez a tendencia. Nem tudja meggyőzni a szomszédait, hogy ennek így semmi értelme. A tolvaj, az tolvaj marad. Előtte egy kerítés nem akadály, sem egy lelakatolt ajtó. Simán feltöri, ha be akar hatolni. Ugyan mit vihet el? Mindent, ami mozdítható. Nem tanultak az elmúlt időszak betöréseiből. A tettes ismeretlen. Lassú fásultság vesz rajtuk erőt, már nem is érdekli őket ki az, alig ismeretlen? Szerencsétlen flótás.
Egyet tud az ember lánya, hogy többet nem éri meg beinvesztálni e kieső, mégoly kedves, magányos telekre költés kész anyagi csőd. Kidobott pénz az ablakon. De ha azt vesszük, ő már hozzájárult némi támogatással a szegényebb rétegeknek. Pótolni már nem tudja, amit elvittek, már nem is akarja. Vissza a hagyományos módozatokhoz. Volt egy, talán két éve, amikor a vizet nem kellett kiemelni, megtette a szivattyú. Ma már? Elfelejtheti.
De nézzünk körbe, ugyan mi változott az elmúlt éjszaka óta? És akkor hirtelen nem érti. Ez a kerítés itt még tegnap rendben volt. Most meg? Hatalmas erő kellett ahhoz, hogy áttörje. A hülye! Hiszen tőle két méterre szabad lehetett volna a pálya. Simán átbújhatott volna rajta. Ki lehet ez az ökör? Csakis egy állat. Mégpedig nem is kicsi. Baromi erő kell, hogy egy kerítést majdhogynem kitör.
Vaddisznó! Ez az első gondolata. Ugyan mi más tehet ekkora kárt egy kerítésben, ami valljuk be, nem igazán erősre sikeredett. Tesóm volt kedves bekeríteni. Nem volt más választása. Vagy bekerít, vagy elzárja még azt a kevés utat is, ami még meg volt. Alul kerít. Beletörődtem. Nem volt más választásom.
Látom a csapást. Csakis egy vaddisznó lehetett, ki más okozhat ekkora felesleges kárt? Szerencsétlen pára be tudott jönni, hiszen ott baloldalt szabad a pálya, de a kijutás az már az ő szintjét meghaladta. Nem az egyszerűbbet választotta.
De tényleg? Mit tennék, ha szembetalálkoznék egy ilyen vaddisznóval? Az irodalom már bőven ecsetelte mire képesek. És én mire lennék képes az egyetlen lombsöprűmmel, ami éppen a kezembe akad? Ha nem is akarnám bántani, még azt hinné? És akkor mi lenne? Fára már nem tudok mászni.
Na jó. Megállapítottam, hogy a kár csekély. Valahogy mégis kijutott a szegény pára. No akkor nézzük meg mire megyek a saját erőmmel? Nyomom az ásót ezerrel. Haladok? Részemről ez enyhe túlzás.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Szia Radmila!
Így elfelejteni téged, soha nem bocsájtom meg magamnak. Majd egy év után köszönöm meg a hozzám való jó szót? Nem vall rám, ez csakis véletlen lehetett.
Örülök, hogy tetszik a stílusom. De áruld már el te hol vagy, hogy soha nem látlak?
Puszi,
Éva
Kedves Évi!
Nagyon jó a saját hozzászólásod az írásodhoz.
A tehetetlenség és egyben egy korkép is benne van az elbeszélésedben.
Nekem nagyon tetszik a stílusod.
Szeretettel puszillak: Radmila
Így elfelejteni téged, soha nem bocsájtom meg magamnak. Majd egy év után köszönöm meg a hozzám való jó szót? Nem vall rám, ez csakis véletlen lehetett.
Örülök, hogy tetszik a stílusom. De áruld már el te hol vagy, hogy soha nem látlak?
Puszi,
Éva
Kedves Évi!
Nagyon megértem a gondodat! Ha a kerítés alul volt megbontva, kóbor kutya is lehetett...Én mégis jobban félek, a nagyobb " vaddisznóktól"-nálam tavaly kétszer betörtek, még az ágyneműt is elvitték, továbbá rádiót, rezsót stb, csak a szerszámok maradtak...Végül kiírtam az ajtóra, hogy itt már semmi sincs, kár erőlködni..Nem tartok kint nagy értékeket, de az ajtó örökös csináltatása nem kis pénz..Aztán meg olyan hatökör voltam, hogy jelentettem a rendőrségnek, ebből kifolyólag a legnagyobb hóban és hidegben nem tudom, hányszor kellett odajárkálnom..
Puszim, Ilona
Rátaláltam erre a kis "gyöngyszememre" és most válaszolok neked.
Ez csak egy ártatlan vaddisznó volt, az igaziak már rég elvittek minden mozdíthatót, minek soroljam, ha te már megtetted?
Már a kutya se jár errefelé, nem ám az a vaddisznó! Egyébként pedig igazad van. Nem érdemes riasztani a rendőrséget, még nagyobb kárnak?
Biztos, ami biztos, a diómat többet nem a teraszon szárítom! Bár ki tudja, mire kimegyek találok e még egy-egy szemet.
Puszi,
Éva
Nagyon megértem a gondodat! Ha a kerítés alul volt megbontva, kóbor kutya is lehetett...Én mégis jobban félek, a nagyobb " vaddisznóktól"-nálam tavaly kétszer betörtek, még az ágyneműt is elvitték, továbbá rádiót, rezsót stb, csak a szerszámok maradtak...Végül kiírtam az ajtóra, hogy itt már semmi sincs, kár erőlködni..Nem tartok kint nagy értékeket, de az ajtó örökös csináltatása nem kis pénz..Aztán meg olyan hatökör voltam, hogy jelentettem a rendőrségnek, ebből kifolyólag a legnagyobb hóban és hidegben nem tudom, hányszor kellett odajárkálnom..
Puszim, Ilona
Nagyon jó a saját hozzászólásod az írásodhoz.
A tehetetlenség és egyben egy korkép is benne van az elbeszélésedben.
Nekem nagyon tetszik a stílusod.
Szeretettel puszillak: Radmila
ha mégsem ezt teszem, azért van,
mert mindig nem tehetem,
kevés belőlem az egy, kettő meg sok,
hát megosztom, aki vagyok.