Alma

Látogatók száma: 48

A kutya is ember

-Kell nekem. Még soha ilyen szépet nem láttam.- mondtam abban a pillanatban, ahogy a gyönyörű orosz agarat (borzoj) megláttam a kenneljében. Almának hívták.
Városban laktunk, két kutyánk volt. Egy doberman és egy magyar agár. Amikor az egyik reggeli futtatás alkalmával a doberman szívrohamot kapott, azt gondoltuk, hogy elég lesz nekünk egy kutya is, hisz mindketten sokat dolgozunk.
Nem így gondolta egyedül maradt Alizkánk. Napokon keresztül csak nézett bánatos szemeivel, nem evett, nem akart mozogni. Komolyan elkezdtünk aggódni miatta.
-Társ kell neki- mondtam.
Megnéztem az apróhirdető portálokat és a szomszéd városban hirdettek egy fekete angol agár szukát.
Elmentünk megnézni. Na, ott történt az, amikor én megláttam Almát a borzojt. Szerelem volt első látásra. Még soha ilyen elegáns, szép megjelenésű kutyát nem láttam.
Viszont nem volt eladó, így elhoztuk a szintén nagyon szép és kedves angol agarat.
Következő évben tanyára költöztünk, így már nem volt akadálya a további kutyának.
Elkezdtem keresgélni. Nemsokára rá is találtam egy tenyésztőre, aki ezekkel a fajtákkal foglalkozik. Épp volt egy alom orosz agara.
Odautaztunk és kiválasztottam egy édes kis gombócot. Természetesen Alma lett a neve., bármi is volt a törzskönyvbe írva. Hazavittük az akkor hat hetes kiskutyát.
Próbáltuk a helyhez, magunkhoz szoktatni.
Akinek már volt kiskutyája olyan, aki nem náluk született és korosztályában egyedül volt, az tudja, hogy ez az első időkben nem is olyan egyszerű.
Egyik vasárnap azt vettem észre, hogy eltűnt a kicsi. Biztosan kibújt valahol a kerítés alatt. Kétségbeesve keresni kezdtem, de nem találtam sehol. Estefelé eleredt az eső. Nagyon féltem, hogy megfázik.
Hetekig nyomoztam utána. Bemondattam a helyi rádiókban, papírt ragasztottam ki a környező boltok előtt, a postán, a kocsmák előtt, és a villanyoszlopokra. Újsághirdetést adtam fel, magas jutalmat tűztem ki a megtalálónak. Nem lett meg. Mintha soha senki nem is látta volna.
Eltelt háromnegyed év. Hajnalban feküdtem le a munkám miatt, így volt vagy dél, mikor a párom kiabálására lettem figyelmes.
-Megvan, megvan, látom.
Begyógyult szemekkel mentem ki az udvarra, épp készültem valami faragatlant mondani neki, mikor rájöttem, hogy tényleg valami fontos dolog miatt óbégat a tetőn.
Aznap a tetőn akadt valami kisebb javítani valója, így azért üldögélt a magaslati levegőn. Közben gyönyörködött a tanyasi táj szépségében.
És akkor! Megpillantotta Almát. Fogalmam nincs, hogy a kétmaréknyi gombócból szép nagy kutyává nőtt Almát hogy tudta felismerni több száz méteres távolságból, de nem tévedett. Magamra kaptam valamit és már pattantunk is az autóba. Meg sem álltunk a három szomszédnyira lévő tanyáig.
Nem ismertük azokat, akik ott laktak, illetve nem laktak ott, csak néha jártak ki a városból egy kicsit levegőzni, rendet tenni.
Nagyon meglepődtek, amikor egy szuszra elhadartam az egész Alma történetet.
Hitték is, nem is.
Gyorsan hazaszaladtam a törzskönyvért és a régi fényképekért. Így egyértelműen azonosítani lehetett a kutyát. (Akkor még nem voltak chip-ek)
Szegény idős házaspár olyan volt, mintha nyakon öntöttem volna őket. Szomorúak voltak.
De én nem láttam az örömtől a hitetlenkedéstől.
Elmesélték, hogy azon a napon, amikor a kicsi Alma elment világot látni, éppen kint voltak ők is a tanyájukon. Hazafelé, amikor már esett az eső, akkor látták meg a kis gombócot a fűben. Reszketett, fázott, éhes és rémült volt. Hazavitték a városba és felnevelték. Még azt sem tudták, hogy fajtatiszta különleges kutyát találtak. Csak szerették, nevelték a kis talált "korcsot".
Végül megegyeztünk egy jelképes összegben, ami a kutya tartásáért járt nekik.
Hazavittük Almát, akit már nem úgy hívtak.
Próbáltam a kedvébe járni. Inkább otthon maradtam, csak hogy magunkhoz szoktassam. Kisfiam is sokat próbált játszani vele.
Egy idő múlva már muszáj volt dolgoznom. Vezetés közben sokat gondolkodtam.
Másfél hét múlva fogtam a törzskönyvet és a kutyát és mindkettőt beraktam a kocsimba. Meg sem álltam a városig. Mielőtt becsengettem volna az idős házaspárhoz, még elköszöntem Almától.
-Legyél jó kislány, szeresd a gazdáidat, ahogyan én szeretlek téged. Hazahoztalak, Te már nem vagy az én kutyám, soha nem is is voltál az.
Csodálatos percek következtek. A házaspár és a kutya öröme is határtalan volt a viszontlátás örömére. Hát még amikor megtudták, hogy visszahoztam a gazdáinak.
Azóta nem volt kutyám.