Amikor kicsit megszakad a szív
Látogatók száma: 40
Nem meséltem el nektek, mert nagyon fájt. Tíz nappal ezelőtt a kezeim közt halt meg a három fiatal anyanyulam közül a legszebb. Ilyenkor megfogadom, hogy többé nem szeretek meg egyet sem ennyire, de hát mit tehet az ember lánya, ha ilyen gyenge a szíve és szeretésre született?
Nyúlmama 9 hónapos volt és első fészekalja látott napvilágot. Láttam vérnyomokat, de nem vettem komolyan, mert máskor is volt egy pár napig vér a fialások után. De így utólag úgy tűnik, hogy nála több a kelleténél. A rutinosabb anyanyulaim rendszeresen fialnak 12-14 nyúlfit, és ezekből 1-2 gyenge el szokott hullani már világrajövetel után, de nem szokott belőle gond lenni. Így utólag összeszámolva ő 15 kicsinek adott életet, amiből 8 élte túl őt, és még az utolsó előtti éjszakán is 2 esett ki a fészekből és fagyott csontkeményre a -16 fokos éjszakán. Sajnos a nyulak nem viszik vissza a szájukban a piciket, mint a macskák és a kutyák, ez az egy hátrányuk van, télen nincs esélyük a túlélésre. Dundi kis nyuszik voltak.
Reggel az a látvány fogadott, hogy láttam a 2 csontkeménnyé fagyott kis gömböcöt és azt, hogy az anyjuk a fészek szélén ül és csak fekszik, és azonnal tudtam, hogy baj van. Kiemeltem, megnéztem, hogy a kicsik élnek, és fogtam és bevittem a házba egy kibélelt dobozba. Ha halt már meg a kezetek közt beteg állat... szóval tudtam, hogy nem sok ideje van már hátra, és azt is hogy már felesleges az állatorvost hívni. Semmi külsérelmi nyom nem volt rajta, de a cicijei duzzadtak voltak, mint a macskámnak, amikor leválasztja a kölyökmacskákat a tejtől és megduzzad keményre. Látszott, hogy legalább egy napja nem szoptatott. Simogattam abban a tíz percben a halálig és még utána is egy kicsit. Azután bezártam a szívemet és gyengéden felemeltem és az ölemben felvittem egy helyre, oda ahol a rókák szokták továbbvinni őket nyom nélkül az örök nyúlmezőkre. Leültettem, mintha élne és elbúcsúztam tőle. Másnap már nem volt ott, semmi nyoma nem volt, hogy valaha is lett volna ott bármi is. Szoktam mondani, hogy megnemtámadási szerződésem van a helyi rókákkal és eddig még velük nem is volt gond.
Azután visszamentem, hogy megnézzem a kicsiket. 8-an voltak. Ha már két hetesek, gond nélkül felnevelem őket a szobában anya nélkül is, de csak egy hetesek voltak, a szemük még nem volt nyitva és anyatejre volt szükségük. Az anyanyúl két nővére fialt vele nagyjából egy időben. Az egyik két nappal korábban, a másik négy nappal később. Amelyik korábban, az egy nagyon vérmes, mondhatni vérnyúl, és csak 4 utódja volt. Kivettem az odút a ketrecből és belecsempésztem az 5 nagyobb, dundibb kis árvát. Összekevertem a kicsiket és jól megsimogattam mindet, hogy az én szagommal is bebüdösítsem őket, majd visszatettem az odút. Hivatalosan egy óra múlva szabadott volna csak visszatenni, mert addigra átveszik a többiek szagát, de csontig hatoló hideg volt aznap, nem vártam vele. Az anya beugrott a fészekbe, szaglászott vadul és rám morgott és tett fenyegető mozdulatokat, közben a kicsik alámásztak és rácsatlakoztak a cicire. Reméltem, h nem lesz baj.
A másik, tőlük később világrajött alomhoz a három satnyább kis árvát adoptáltam. Ott még jóval több szőr is volt rajtuk, simán becsusszantak a többiek közé, visszahúztam a szőrt, visszatettem az odút és az anya, amelyik kevésbé vérmes, rájuk nézett, aztán nem történt semmi. Ott jobban reménykedtem.
Azután megvizsgáltam és szétszedtem a fészket és még mindig friss vért találtam benne, alighanem megszakadhatott valami a méhében talán, de a lényeg, hogy elvérzett szépen és csendben, anélkül, hogy észrevettem volna, és anélkül, hogy feltűnt volna, hogy bármi baja van, hisz étvágya volt, talán csak az utolsó nap csökkent, de nem volt sovány.
De estig már nem mertem kimenni megnézni őket a történet hatása alatt. Nagyon megviselt lelkileg. Egy anya halála, amikor árvái maradnak egyedül mindig nagyon megvisel. A fejemben már láttam a képeket, ahogy szétdobálják őket az örökbefogadni nem akaró anyák. De aztán este kimentem etetni és minden rendben volt. Akkor úgy éreztem, hogy kicsit sírni kéne a meghatottságtól és a hálától, hogy befogadták az árvákat. Még mindig félve megyek ki, de egyre bátrabban.
Azóta eltelt tíz nap. És a képeken itt vannak a nyúlbabák, vér szerintiek és örökbefogadottak egyaránt. És az első képen az a kicsi felül, a fehér csíkkal a homlokán, nos ő az egyik kis túlélő, és kiköpött anyukája.
A cikket írta: Virág
Hozzászólások
időrendi sorrend
Szia V.!
Én ezt ezért nem tudnám csinálni, nálam minden állat végelgyengülésben múlna ki. Nem tudnék levágásra tartani baromfit, nyulat, bármit, mindig megsajnálnám őket, ha kicsi, ha nagy. A természetes szelekció az élet része, de hát pont ne neked ne mondjam, ugye? :)
Ügyes és gondos gazda vagy és mi nagyon szeretünk <3
Pussz,
Tündér
Ezt nem én írtam? Én sem vágtam még le életemben egyetlen csikét, vagy más állatot sem, nem is tudom, túlélném-e? Egyszer voltam disznóvágáson és úgy kellett felmosni, mert elájultam, mikor szegény disznó visított...
Puszi , Ilona
Szia V.!
Én ezt ezért nem tudnám csinálni, nálam minden állat végelgyengülésben múlna ki. Nem tudnék levágásra tartani baromfit, nyulat, bármit, mindig megsajnálnám őket, ha kicsi, ha nagy. A természetes szelekció az élet része, de hát pont ne neked ne mondjam, ugye? :)
Ügyes és gondos gazda vagy és mi nagyon szeretünk <3
Pussz,
Tündér
Puszi , Ilona
Én ezt ezért nem tudnám csinálni, nálam minden állat végelgyengülésben múlna ki. Nem tudnék levágásra tartani baromfit, nyulat, bármit, mindig megsajnálnám őket, ha kicsi, ha nagy. A természetes szelekció az élet része, de hát pont ne neked ne mondjam, ugye? :)
Ügyes és gondos gazda vagy és mi nagyon szeretünk <3
Pussz,
Tündér
Sajnálom, ami a nyúlanyóval történt, de köszönhetően az idejében törődésednek az apróságok megúszták. Elhiszem, hogy fáj, de túl kell rajta lépned idővel a többiek miatt, bár külön-külön és egyenként is megviseli az embert az a kis állat elvesztése.
Keveredjenek, sokasodjanak!
Puszi! :-)
Keveredjenek, sokasodjanak!
Puszi! :-)