újabb események régebbi események további események
08:21
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
08:15
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
11:47
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
11:28
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
22:31
Új cikk került fel a weboldalra
22:29
Ilona új cikket töltött fel
21:47
Yolla módosította a naplóbejegyzését
21:47
Yolla új bejegyzést írt a naplójába
19:59
Új cikk került fel a weboldalra
17:29
D Klári új cikket töltött fel
17:24
D Klári új bejegyzést írt a naplójába
16:16
Anyu módosította a cikkét
19:05
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
19:01
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
18:45
D Klári új cikket töltött fel
18:41
D Klári új bejegyzést írt a naplójába
12:27
Anyu új cikket töltött fel
20:34
Yolla új cikket töltött fel
16:13
Anyu új cikket töltött fel
15:04
Ilona új bejegyzést írt a naplójába

CICÁIM … 1. rész

2010. november 10. - Látogatók száma: 46

Minden érdekeltnek! Történetek a Cica család életéből.

Kezdem azzal, hogy igazán nem volt szép dolog tőlem és most itt kérek elnézést mindenkitől, akit megbotránkoztatott az a cselekedetem, hogy a cicacsaládot kiköltöztettem a biztonságot adó panellakásomból a bizonytalan, veszélyeket rejtő kertbe.
Túl a kezdeti nehézségeken, amelyet mindannyian megszenvedtünk, a cicák is, én is, a famentési akció végül mégiscsak sikerrel végződött. Sokak feltételezése volt, maguktól is lejöttek volna a fáról, ha hagyom. De nem kockáztathattam meg, hogy még egy éjszakát csücsüljenek a fa tetején. Túl sok lett volna egyszerre a környezetváltozás, az ismeretlen, a fára mászás elsajátítása, amit eddig még nem gyakoroltak, aminek a visszafelé vezető útja okozott némi nehézséget, nekem pedig a létrán való tornamutatványok. Ez nem szerepzavar volt, mint ahogyan Könyvtündér feltételezte. Éppen elég izgalom volt a kinti szabad világ felfedezése, a panellakás után. Be kellett avatkoznom a természet törvényébe, nem figyelembe véve azt, hogy a macskák képesek macska ügyességgel fára mászni és onnan akár vissza is jönni. De én nem kockáztathattam. Ebben Pinokkió is megerősített.

Ilyen előzmények után már szinte „gyerek” játék volt az, amikor már négy lábbal a földön felfedezhették új otthonunkat, megismerhették a szabad világot. Minden mozdulat, minden lehullott levél, egy felröppent lepke, vagy bogár, ami ugrik, egy dió koppanása a tetőn, valamilyen kis zörej ettől kezdve új volt számukra. Már nem igazán érdekelte őket az, amikor két éjszakát a fán töltöttek, természetes volt az, hogy egyenként leszedem őket a fáról. Lassan elfelejtik a régi otthonukat is, azt az időszakot, amely azt a négy hónapot jelentette, születésük pillanatától kezdve, amit a panellakás biztonságos falai között tölthettek. Amit viszont én soha nem felejtek el.

Amikor végre meggyőződtem arról, hogy jó helyük van, elaltattam a gondolataimban a maradék félelmet is, hogy talán mégsem volt jó ötlet részemről ez az egész. Az elhatározás, hogy nem hagyom magukra őket és naponta megyek ki hozzájuk a kertbe, komolyan véve a felelősséget, amit irántuk érzek, és hogy szükségük van rám, tudva, a nehézségek még nem múltak el. Még a neheze vissza van. Hamarosan beköszönt a tél. Hideg, zord napok lesznek. Vajon mit fogok tenni akkor? Hogyan fogom biztosítani számukra a melegedés lehetőségét? Mert, ahogy ez alatt a két hét alatt, amióta a szabadban élnek viszem nekik a kaját, ez a legkevesebb, amit megtehetek értük. Eddig minden úgy történt, ahogy elképzeltem. Jól érzik magukat még akkor is, amikor nekem a végén el kell jönnöm, de már érzik, már tudják, hogy le fogok lépni, abbahagyják a játékot és a nyomomba erednek. Ezt még nem tudom, hogyan fogom kivédeni, mert az első napokban még nem merészkedtek távolabb, csak a kert végéig. Most fordult elő először, hogy tovább merészkedtek. Félek, hogy már nem fogom tudni fegyelmezni, visszazavarni az ismert területre, mert egyre bátrabbak, egyre messzebb és messzebb követnek. Ráadásul az a lusta kutya, ott a sarkon még egy morgással sem tudja jobb belátásra téríteni őket. Nem segít.
Hatalmas trappot képesek levágni. Gyorsak, mint a villám. Olyan ügyesen másznak a fákon, hogy sokszor szinte lehetetlen szemmel követni őket. Úgy vetődnek egymásra, mint a kis vadállatok. Már nem lehetnek benti cicák, már a természet törvényeit követik. Egy valami hiányzik csupán. Igazi vadászni való. A zsákmányszerzés öröme. A sikerélmény, hogy fognak végre egy egeret, vagy valami ehetőt. Mikor aktiválják végre magukat? Nem egy szöcskét, vagy egy sáskát, az most nincs is, vagy egy lepkét, egy bogarat. Az nem étel. Én mégsem foghatok nekik egeret! - ahogyan erre egy kedves hozzászóló, ha jól emlékszem, de nem tom felhívta a figyelmemet. És még azt is mondta, ha beavatkozok a természet törvényeibe, még a végén elkorcsosulnak. Azt nem akarhatom. Ebben azért kételkedek. Ettől nem félek. A közeledő téltől viszont igen.

Ilyenkor fáj a szívem. Érzem, hogy egyre nehezebb őket itt hagyni. Szomorú vagyok. Ahogy távolodok tőlük, egyre jobban hiányoznak. Még látom őket a távolból, mert vissza-vissza nézek, de már csak kis színfoltok mutatják, ki merre jár, ott a kis Kormi, amott a kis vörös, a Morzsa, kicsit arrébb a kis Szöcske, kissé távolabb a Golyó cicám. Az a lusta anya, akit imádok, persze mit sem törődik az én érzéseimmel, ő most jól érzi magát, még négy nap után is, mintha mi sem történt volna mióta elment, előkerült. Amit hagytak neki a kölykök, azt megette és szépen elhelyezkedett a vackába. Hogy aztán merre járnak, mintha nem is érdekelné.
De én tudom, azért figyel!

Folyt.

A cikket írta: zsoltne.eva

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2010. november 12. 06:03

megtekintés Válasz erre: Postáska - 2010. november 11. 20:56

Volt egy kutyám, Morzsi..nagyon helyes eb volt, csak megette a cicákat..az összeset...mondjuk engem sosem bántott...így maradt a család vérebe...Csak a cicák...azok a szép cicák...azokat sajnálom...olyan szépek voltak...Így is lehet kutyákról írni:)

Szia Postáska!
Milyen érdekes a véletlen! Morzsi nevet adtam annak a kutyának, aki oda tévedt a kertembe, valaki kicsapta, vagy elkóborolt, mert hajtotta a vére és ott kötött ki. Mesélhetnék az emberek "jóságáról", "szeretetéről". Én befogadtam, etettem, még meg is szerettem. És egyszer kapom a telefont, hogy menjek, mert lehet, hogy nem éri meg a reggelt. A "jó emberek", ma sem tudom kik voltak azok az alávalók, bántották. Mire kiértem a helyén találtam, oda vonszolta magát és elpusztult. Én eltemettem. Ma is ott van a kertemben.
2010. november 11. 20:56

megtekintés Válasz erre: - 2010. november 10. 21:09

Szerinted nem kellene most már valakinek a kutyákról is írni?
Hátha kevesebb cica marad a környéken.
Tamás

Volt egy kutyám, Morzsi..nagyon helyes eb volt, csak megette a cicákat..az összeset...mondjuk engem sosem bántott...így maradt a család vérebe...Csak a cicák...azok a szép cicák...azokat sajnálom...olyan szépek voltak...Így is lehet kutyákról írni:)
2010. november 11. 19:38
Éva! Én pont most este meséltem nekik a cicákról, s őszintén sajnáltuk, hogy messze lakunk tőled, pedig és tőlem ez 100% már eggyel kevesebb lenne, tudod mit lehet ne megpróbálnod, ott felétek is vannak állatvédők, akik jó helyekre örökbe adják őket.

Itt pont nálunk 2 utcával feljebb is van és képzeld el mióta itt lakom sok kutyusnak és cicusnak találtak már helyet és ez is jó az én kertembe egyszer 3 cicát hagyítottak be gondolhatod a fűbe, gyorsan kirobogtam megnéztem őket, de már csak kettő volt életben olyan picik voltak. Gyorsan doboz meleg, menhely futásba, nyúlcipővel ott gondoskodtak róluk és jó helyekre örökbe adták, ami öröm volt számomra.

Ja és kutya kölyköket is sikeresen megmentettünk már, de ezekről lehet egyszer írok, mert nagyon jó érzés volt segíteni! Pusszantalak Orsolya
2010. november 11. 14:14

megtekintés Válasz erre: Pinokkió - 2010. november 11. 09:32

Szia!
Ne aggódj! Még tegnap olvastam, csak nem volt időm hsz-elni:-(
Ne aggódj a tél miatt se! Majd növesztenek jó kis bundát és összebújnak, ha fáznak:-) (A mi macskánk már növesztett.)
Pinokkió

Pinokkió!
Már nem félek a téltől, mert te mondtad.
Szia
2010. november 11. 14:10

megtekintés Válasz erre: Orsolya - 2010. november 11. 09:34

Én tőled jó messze élek sajnos pedig elhoznám. Szomszédasszonyom kisfia, napi szinten segít nekem és én neki. Sajnos, ha közelebb lennél meg is oldanám egyből ne félj. De szívből köszönöm. Pont ma is Ő vitte Barbót suliba reggel és ő megy érte.

Pusszancs Orsolya

Szia Orsi!
Már meg is jártam a hegyoldalt. Most is, mint mindig nagyon aranyosak. Elénk szaladtak mind a négyen. Az anya is velük van. Úgy ettek, mint soha. Még a szemetest is felborították, hátha találnak kis kaját, tévedtek. Csak a dobozok voltak. Most már az sem, mert levittem a szemétbe. Viszont jóllakattam őket. Kicsit tovább voltunk a lányommal, mint szoktam. Szép az idő, élveztük együtt. Hagyták, hogy fésülgessem a szőrüket, olyan fényesek, szépek mind. A dobozt előszeretettel használják, jól kibéleltem, rosszabb napokra.
Sajnálom, hogy messze laksz Pécstől. De nem is értem, kicsit mégis megnyugodtam. Szívemhez nőtt valamennyi.
Puszi, Éva
2010. november 11. 09:34
Én tőled jó messze élek sajnos pedig elhoznám. Szomszédasszonyom kisfia, napi szinten segít nekem és én neki. Sajnos, ha közelebb lennél meg is oldanám egyből ne félj. De szívből köszönöm. Pont ma is Ő vitte Barbót suliba reggel és ő megy érte.

Pusszancs Orsolya
2010. november 11. 09:32
Szia!
Ne aggódj! Még tegnap olvastam, csak nem volt időm hsz-elni:-(
Ne aggódj a tél miatt se! Majd növesztenek jó kis bundát és összebújnak, ha fáznak:-) (A mi macskánk már növesztett.)
Pinokkió
2010. november 11. 07:09

megtekintés Válasz erre: Orsolya - 2010. november 11. 05:30

Szia Éva! Hidd el a kisfiú akiről beszélek nem is tudna választani, de azért a végén elhozná. Sajnos saját cicájuk ami volt eltűnt és nagyon bánatos azóta az anyja és én megigértük neki, hogy lesz cica ajándékba, amire vigyázhat! Úgyhogy megpróbálunk neki segíteni, mert azóta is mindig kérdezi: Lesz kis cicám Orsinéni? Viszont az biztos, hogy jó helyre fog kerülni,már most el van készítve minden a kisgyereknek, ha megérkezik.

De ha sikerül írok neked is róla jó? Szép napot Orsolya

Szia Orsi!
Ezek szerint komolyan gondoltad. Ha jó helyre kerül én is nyugodtabb vagyok. Akkor viszont el kell jönnötök a kertbe, elhozni a fiút és amelyik cica őt választja, nem bánom. Beszéljük meg mikor és hová. Én pécsi vagyok.
2010. november 11. 05:30
Szia Éva! Hidd el a kisfiú akiről beszélek nem is tudna választani, de azért a végén elhozná. Sajnos saját cicájuk ami volt eltűnt és nagyon bánatos azóta az anyja és én megigértük neki, hogy lesz cica ajándékba, amire vigyázhat! Úgyhogy megpróbálunk neki segíteni, mert azóta is mindig kérdezi: Lesz kis cicám Orsinéni? Viszont az biztos, hogy jó helyre fog kerülni,már most el van készítve minden a kisgyereknek, ha megérkezik.

De ha sikerül írok neked is róla jó? Szép napot Orsolya
2010. november 10. 21:37

megtekintés Válasz erre: - 2010. november 10. 21:09

Szerinted nem kellene most már valakinek a kutyákról is írni?
Hátha kevesebb cica marad a környéken.
Tamás

Erre juszt sem válaszolok. Kegyetlen!
2010. november 10. 21:36
Június 30-án, 23,30-kor születtek. Négy hónaposak és 11 naposak.
Orsolya kedves!
Te melyiket adnád oda? - a Kormit, a koromfeketét, vagy a Szöcskét, a cirmost a "bandavezért", vagy a Golyót, a hófehér kedvencet, esetleg a kis vöröst, a Morzsát?
Nagyon nehéz kérdést tettem fel, igaz? Máris érzed, mintha a sajátod lenne, és ugye milyen nehéz a döntés? Hát valahogy én is így vagyok ezzel. Pedig tudom, hogy döntenem kell. Az eszem azt diktálja, a szívem meg nem. Én még ilyen bizonytalan soha nem voltam.
 
2010. november 10. 21:09
Szerinted nem kellene most már valakinek a kutyákról is írni?
Hátha kevesebb cica marad a környéken.
Tamás
2010. november 10. 20:53
Jaj Éva! Jó lenne ha az egyik cicát elhozhatnám, egy kisfiúnak csak úgy örülne neki! Megható történet! pusszancs Orsolya
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: