újabb események régebbi események további események
19:41
wadbikaiy új cikket töltött fel
19:30
wadbikaiy új bejegyzést írt a naplójába
19:26
wadbikaiy új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
09:18
Tündér módosította a naplóbejegyzését
01:08
EdwardIsoma regisztrált a weboldalra
16:11
Blendervjo regisztrált a weboldalra
09:55
tushots új cikket töltött fel
09:39
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
09:33
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
18:00
Clara62 új cikket töltött fel
19:14
fyeifCitle regisztrált a weboldalra
09:55
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
09:31
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
19:25
Anyu módosította a naplóbejegyzését
19:20
Anyu új bejegyzést írt a naplójába
14:22
Ilpaki új cikket töltött fel
07:19
Augustbny regisztrált a weboldalra

Cicaszemek

2010. szeptember 5. - Látogatók száma: 72

Belenézett a szemembe és tudtam, ő az enyém. Törékeny pici teste belesimult a tenyerembe, alig érezhetően, szinte súlytalan. Félt.

Mit keresek én egyáltalán ebben a forgatagban, amikor nem is szeretem? Zsibvásár. Nem nekem találták ki. Kerülgetem a tömeget, a vásárosok kipakolt kacatjait. Az ő dolguk. Nekem ugyan nem kell innen semmi! Valamiért mégiscsak ide hozott a lábam. No persze, azon a soron még nem jártunk. Csak a szagokat kell figyelnem és már ott is leszünk. Annak is a végén, ahol három kislány kínálja portékáját. A lányom megint győzött. Megkapta, amit akart.
Belenézett a szemembe és tudtam, ő az enyém. Törékeny pici teste belesimult a tenyerembe, alig érezhetően, szinte súlytalan. Félt. Természetes, gondoltam, hiszen nemrég szakították el az anyjától. Én már tudtam, erre semmi oka nincs, hiszen hozzám került. Törékeny lénye egyszerre volt félénk és ragaszkodó, amikor odabújt a lányomhoz. Azon a napon az életem valamitől fontosabb lett. Felelős lettem érte.
Telt, múlt az idő és abból a törékeny kis lényből kecses, szép nagy cicalány lett, aki felkeltette nem is egy cicafiú figyelmét. Szerettem volna óvni, de nem lehetett az ösztönöknek gátat szabni és valahogy a lelkem mélyén nem is igazán akartam. Legyen az csak úgy, ahogyan a természet megalkotta.
Nem telt bele sok idő, egyre sűrűbbek és hosszabbak lettek a cica randik és ő szerelmes lett.
Türelemmel viselte terhét, és én vigyáztam rá. Akkor is, azon a napon, amikor furcsa módon megváltozott a viselkedése, mert az addig is simulékony természete egyszerre még odaadóbbá, még ragaszkodóbbá vált. Lépni sem lehetett tőle, állandóan a nyomomban járt, ha lefeküdtem, odabújt hozzám, és kis mancsával megsimogatta az arcomat, mintha mondani akart volna valamit. Rám nézett szomorú szemeivel, és én megértettem akkor, hogy eljött az idő. Minden lépésemet követte, ahogyan elkezdtem keresni a számára megfelelő helyet, egyik szekrénytől a másikig és sírt. Átéreztem, most nagy a tét. Most adtam hálát az emlékeimnek, amikor nálam is annak idején eljött az idő. Akkor ott az én mozdulataimat anyám figyelő tekintete követte, emlékeztem: – Ez már az, lányom! Most rajtam a sor. Sikerülnie kell. Nem lehet semmi gond, és ha mégis? Nem veszíthetem el. Hosszas válogatás után végre megállapodott az egyik szekrénynél, olyan kinyitható, komód-szerű kis szekrénynél, amelyet puha ruhákkal kibéleltem számára. A kétszárnyú ajtó egyik felét behajtottam és ő bebújt oda. Én meg vártam.
Június 30-a volt, késő este. Leültem a gép elé, de a szemem állandóan a kis szekrényt figyelte. A feszültség bennem egyre fokozódott. Mi fog történni? Ugye nem lesz semmi baj? Fel a fejjel kis cicám!
A csoda 23,30-kor bekövetkezett. Egy kis vékony hangocska törte meg a csendet, majd elkezdtem számolni és a negyediknél abbamaradt. Még nem mehetek oda. Még várnom kell, biztosan nem örülne, ha most zavarnák. Eljön az ideje annak is hamarosan. A nagy eseményt a lányommal együtt vártuk. Örömünk határtalan volt, amikor megláttuk a négy csöppséget, akik leírhatatlan szépek voltak, az egyik hófehér, a másik koromfekete, a harmadik kis vörös, a negyedik cirmos, akár az anyja. Kis gombolyagok. És az anya, az a büszke anya ettől a perctől kezdve csak a cicáinak él, és én hálásan teljesítem minden kívánságát, mert nagyon odaadó anya ám, mintha mindig is ezt tette volna, hihetetlen! Ő az én cicám! No meg a négy csöppség.
Hálát adok a természetnek, hogy lehetőséget adott bepillantást nyerni egy cica család életébe. Már tudom! Valami mindig is hiányzott, és most, hogy megtapasztaltam, már nem félek.

A cikket írta: zsoltne.eva

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2012. május 31. 13:24

megtekintés Válasz erre: Ailet - 2012. február 2. 10:36

Akkor majd hívjuk együtt. Zsomwin!!! :)) (most kiabálok)

Szia Zsomwin!!!!!

Már együtt hívunk Ailettel... Hol vagy? :-)

Pussz,
Éva
2012. február 2. 10:36

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2012. február 2. 09:50

Köszönöm Ailet, hogy olvastál és itt jártál. Jó lenne, ha Zsomwin is rátalálna. Ő is állatbarát! :-)

Akkor majd hívjuk együtt. Zsomwin!!! :)) (most kiabálok)
2012. február 2. 09:50

megtekintés Válasz erre: Ailet - 2011. november 3. 18:14

Szia Éva!

Imádom a macsekokat! Nekem is volt egy leányzó, Micu, velem együtt nőtt fel (persze ő hamarabb) együtt szültünk... én voltam tizenegy-két éves és ugyanúgy jött utánam mindig. Nélkülem nem akart szülni... megkönnyeztem amikor elment. Aztán kerestem egy hozzá hasonló szürke fiúcskát. A szürke cica a gyengém. :) Ő is elment. Sajnos. Azóta nem próbálkozom, csak messziről szeretem őket. Bárhol járok, megtalálnak a macskák, tudják, hogy szeretem őket. :)
Sajnálom a tieidet... tudom milyen elengedni a kis kedvenceket.
Puszi: Ailet

Köszönöm Ailet, hogy olvastál és itt jártál. Jó lenne, ha Zsomwin is rátalálna. Ő is állatbarát! :-)
2011. november 3. 18:14
Szia Éva!

Imádom a macsekokat! Nekem is volt egy leányzó, Micu, velem együtt nőtt fel (persze ő hamarabb) együtt szültünk... én voltam tizenegy-két éves és ugyanúgy jött utánam mindig. Nélkülem nem akart szülni... megkönnyeztem amikor elment. Aztán kerestem egy hozzá hasonló szürke fiúcskát. A szürke cica a gyengém. :) Ő is elment. Sajnos. Azóta nem próbálkozom, csak messziről szeretem őket. Bárhol járok, megtalálnak a macskák, tudják, hogy szeretem őket. :)
Sajnálom a tieidet... tudom milyen elengedni a kis kedvenceket.
Puszi: Ailet
2011. szeptember 8. 22:06
Azoknak, akik ismerték és figyelemmel kísérték a cicacsaládról írt történeteimet!

Nem volt ez oly rég, amikor olyan örömmel írtam a cicacsaládról, de külön-külön mindegyikről..., viszont ez a cikk volt az első, ahol az anyát szerettem volna bemutatni, hogy milyen fantasztikusan odaadó tudott ő lenni és mindvégig együtt maradt a kölykeivel.

Amiért most újra felidézem ezt a kis cikket, ezt most érte teszem, mert számára ez a rövid kis élet a mai nap befejeződik.
Én a cinukámtól, a "Rekviem a cicáimért..." ma feltett cikkel elbúcsúztam.

Ennél többet nem tudok sajnos értük tenni.

Éva
2011. január 3. 17:43

megtekintés Válasz erre: Pinokkió - 2011. január 3. 17:36

Szia Cicamama!
Tetszett az írásod. Remek kis életképírás.
Üdv,
Pinokkió

Nemek aránya?

Hah! Feldobtál! Két fiú, két lány cica. És a kandurok, akik hozzájuk csapódnak néha-néha, amikor nem nézek oda, azok is szépek. De a lányokat még nem érdeklik. :-)
2011. január 3. 17:36
Szia Cicamama!
Tetszett az írásod. Remek kis életképírás.
Üdv,
Pinokkió

Nemek aránya?
2011. január 3. 17:36
Vissza-vissza térek a kezdetekhez. Most is éppen ezt teszem, amikor elmondom, persze csak azoknak, akiket érdekel, hogy a cica család jól van. Jelenleg hat hónaposak. Libasorba jönnek elém, amikor feltűnök a kanyarba.
Fontos volt veletek megosztani, hogy tudjátok az érzéseim velük kapcsolatban semmit nem változtak, és még mindig várat magára a tavasz.
Már nem mondható rájuk az, hogy kis gombolyagok, inkább, hogy kigömbölyödtek és megvastagodott a bundájuk.
Csak halkan mondom. Az első almot én megcsodáltam, a második alom sem lesz kevésbé izgalmas, de szívesen megosztom bármelyikötökkel ezt az élményt, ha lesz rá igény.
Puszi,
Éva
2010. szeptember 27. 01:08
:) milyen találó kifejezés "kis gombolyagok" :)
2010. szeptember 12. 21:48
Na végre! Hát erre vártam! Hogy megerősítést kapjak ahhoz, hogy amit vállaltam a felelősségen túl egy végtelen örömforrás, a szeretetet semmi mással nem pótolható olyan érzés, amit ha egyszer is megtapasztal az ember, soha többé nem lesz benne hiánya.
2010. szeptember 12. 20:15
Most már itt vagyok, és osztozom Veled az örömödben.Nekem hat lett, és igaza van Müszéliának, felelősség az van, de nem bánom, mert aki még nem látta a kiscicák mindennapjait, az nem tud semmit!! Tényleg egy élmény! Puszi Magdi
2010. szeptember 11. 08:56

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2010. szeptember 10. 19:19

Tudod Müszélia az embernek olyan kevés öröme jut manapság , hogy szükséges valamivel pótolni azt a hiányt. Ezek a csöppségek számomra megtestesítik a családot, a szeretetet. A jelen öröme, amit okoznak kárpótol a jövő esetleges gondjaiért. A "mi lesz ha" kérdéssel nem szoktam foglalkozni, nekem a ma számít. Tudom, hogy ez nem realista gondolkodás, kissé könnyelmű, akár önző, de mindig megoldottam valahogy a gondjaimat. Mennyi sok olyan döntést kell hoznunk az életben, ahol ezt a kérdést nem tesszük fel magunknak. Nem így van?

Éva, mi jobb, a felelős gondolkodás, vagy a késő bánat? ivartalanítás?
2010. szeptember 10. 19:19
Tudod Müszélia az embernek olyan kevés öröme jut manapság , hogy szükséges valamivel pótolni azt a hiányt. Ezek a csöppségek számomra megtestesítik a családot, a szeretetet. A jelen öröme, amit okoznak kárpótol a jövő esetleges gondjaiért. A "mi lesz ha" kérdéssel nem szoktam foglalkozni, nekem a ma számít. Tudom, hogy ez nem realista gondolkodás, kissé könnyelmű, akár önző, de mindig megoldottam valahogy a gondjaimat. Mennyi sok olyan döntést kell hoznunk az életben, ahol ezt a kérdést nem tesszük fel magunknak. Nem így van?
2010. szeptember 10. 17:37
nagyon szeretem a cicákat. mit se szeretnék jobban, mint száz cicát magam körül. de hát ez nem reális. mi lesz, ha a kiscicáid megnőnek, és szerelmesek lesznek ők is?
2010. szeptember 10. 15:57
Ez így igaz! A baj csak az, hogy fordítva nem mindig működik. A cicák olykor rabszolgáinak tartanak bennünket, embereket, mert éppen olyan a kedvük. Ha emberszámba venném őket, azt mondanám: hangulatemberek..
Hogy a valóságban milyen ember vagyok? Még magam sem tudom. Amilyenné formált az élet. Néha még magamnak is okozok meglepetéseket. Pl. az írás is egy ilyen, mert eddig csak magamnak írtam, most pedig megosztom veletek.
Köszönöm!
2010. szeptember 10. 11:16
Kedves Éva! Ismét lenyügöztél ezzel a cica írásoddal. Ha a valóságban is olyan ember vagy (bár, mért lételkednék benne?), mint azt az elbeszéléseidből ki lehet érezni, akkor olyan értékes tulajdonságokkal rendelkezel, melyet kevés ember mondhat el magáról. Van egy jelmondat a kutyákkal kapcsolatban, melyet magamévá tettem, jóllehet, minden háziasított állatra vonatkozik: "Ha megszelídítetted, háziasítottad, kötelességed emberkén bánni vele"! Amint az időm engedi, minden írásodat elolvasom, mert csak tanulhatok belölük. Az akadály csak az lehet, hogy nagyon sok jó irásműt lehet itt találni, és a bőség zavarában szenvedek. Gratulálok, Jutka
2010. szeptember 9. 20:30
Se hozzászólás, se értékelés?! Nem értem. Pedig öten láttátok.
Akkor megosztom veletek a Mesélj a cicádról... fórum témái közé feltett, de elsőre nektek szánt írásomról alkotott egyik véleményt, ami rövid, de higgyétek el fontos visszajelzés részemre:

•„Éva, annyira érzékletesen írod le a történetet, és az érzéseidet is. élvezet olvasni!!! Írói vénával rendelkezel!!!:) És a cicukák nagyon szépek !”
2010. szeptember 7. 08:24
Nem szeretitek a cicákat, vagy én vagyok a rossz?!
A cicacsalád most is velünk van. A kölykök most két hónaposak és elevenek, akár az ördög! Kiesznek a vagyonomból, szétzilálják az otthonom, beágyaznak maguknak, akár tetszik, akár nem, mindenből a legjobb falatot kapják, de nem bánom. Jelenleg kitöltik az életemet.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: