Csipike
Látogatók száma: 75
14 éves cicánk áprilisban az örök vadászmezőkre távozott:(
Csippa cica 12 évet élt velünk. Szomszédaink "hagyták" ránk. Úgy döntöttek elköltöznek, de a cica jól el lesz a lépcsőházban. Apró lépésenként vette be a lakást. Először előszoba és konyha. Következett a lányszoba, de a nagyszobába jobban odasütött a nap, nyilván ott kell tanyázni. Szóval rövid időn belül mindenhol ott volt. A konyha remek falatokkal látta el, néha könnyezve ült a kis sámlin, csípte a szemét a párolódó hagyma, de a deszkáról olyan fini husi illat áradt felé, hogy tűrte. A ház "ura" (hiszi ő) eleinte morgott, de hát ez pasi tulajdonság. Ám amikor otthon maradt, mint munkanélküli, nagyon szoros barátságot kötöttek. Tavaly ősszel éreztük, hogy bizony megöregedett kis kedvencünk. Még többet aludt és az étvágya is elment. Irány a doktor. Kiderült, hogy vesebeteg, magas a foszfor szintje és a méreg nem ürül megfelelően a szervezetéből. Mozgott egy foga és fogköve is volt. Altatás, foghúzás, gyógyszer. Lassú javulás következett. Januárban ismét rosszabbul volt. Kapott egy 4 napos infúzió kúrát és majdnem a régi lett. És áprilisban kezdődött minden elölről. Tudtuk jön, amit egyikünk sem vár... 18-án nem tudtam már nézni, hogy szenved, kimondtam azt, amit soha nem fogok megbocsájtani magamnak. Remélem ő igen. Békésen ment el, mondhatni elaludt. Zokogott az egész család és megfogadtuk, hogy többé nem lesz cicánk. Tartott ez kb 1 hétig. Hiányzott, hogy nincs kit megsimogatni, nincs kinek a finom falatokat félretenni.
De ez már egy másik történet, ha érdekel valakit, akkor elmesélem.
A cikket írta: Maggie
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves Maggie!
Meg tudom érteni a kötődést, hiszen magam is átéltem nem is olyan rég. Én még a mai napig sem tudtam pótolni őket, nem visz rá a lélek. Pedig nagyon hiányzik a szeretetük. A kölykök mindössze egy évet éltek meg és sajnos a falánkságuk és az emberi nemtörődés elvitte őket.
Én is azt mondom szükség van arra, hogy azt az űrt valaki mással pótoljuk. Még előtte állok, de már közel hozzá.
Pussz,
Éva
Pótold mihamarabb, mi megtettük. És nem bántuk meg. A régit nem felejtjük, napi szinten beszélünk róla, de az új kis jövevény beanyarozza a napjainkat:)
Puszi Maggie
Meg tudom érteni a kötődést, hiszen magam is átéltem nem is olyan rég. Én még a mai napig sem tudtam pótolni őket, nem visz rá a lélek. Pedig nagyon hiányzik a szeretetük. A kölykök mindössze egy évet éltek meg és sajnos a falánkságuk és az emberi nemtörődés elvitte őket.
Én is azt mondom szükség van arra, hogy azt az űrt valaki mással pótoljuk. Még előtte állok, de már közel hozzá.
Pussz,
Éva
Kedves Maggie!
A kisállatokról tudjuk, hogy rövidebb élettartammal rendelkeznek, mint az ember, ha van kezdet, akkor van vég is. Ezt el kell fogadni, el kell engedni és akkor jöhet egy új macska, új emlékekkel. Köszönjük a megemlékezést Csippáról!
Pussz, Tündér
Igen tudjuk, hogy minden véget ér egyszer, csak hát fájdalmas. Nagy levegőt veszünk és az élet megy tovább.
Puszi Maggie
Szia Maggie!
Nagyon szép cica volt, és nagyon szép élete volt! Az is biztos, hogy minden cica egyéni és pótolhatatlan.
De... én nem hiszem, hogy ő azt akarná, hogy ne legyen egy másik cica, aki majd egy picit betölti az űrt, amit az ő elvesztése okozott.
Születünk, meghalunk, ez az élet rendje. A cicáknál is. Tudom, hogy fáj. Nekem is fájt, amikor elvesztettem az enyémet. De sose gondoltam arra, hogy nem kell több cica, mert inkább fájjon, mint, hogy ne szeressek soha többé. És tudom, hogy kegyetlenül hangzik, de én azt tanácsolom, hogy minél előbb nyissátok meg a szíveteket egy új jövevény előtt, pláne, amikor a menhelyek is tele vannak kóbor macskákkal. Be fogja gyógyítani a szíveteken esett sebet és biztos vagyok benne, hogy ha van macskamennyország, akkor Csippa helyeslően néz le rátok, ha nem zárjátok be a szíveteket. Elég idős volt már, és talán pont azért ment el, hogy helyet adjon egy másiknak, akinek pont rátok van szüksége, és már vár rátok.
Remélem nem voltam túl kemény és nem bántottalak meg, de komolyan gondoltam, amit írtam.
Együttérzéssel, V.
Nem bántottál meg, jól estek vígasztaló szavaid. Már megvan az új kis családtag, írok is majd róla hamarosan, de úgy éreztem Csippáról meg kell előtte emlékeznem. Még most is megsiratott az emlékezés rá.
Puszi Maggie
A kisállatokról tudjuk, hogy rövidebb élettartammal rendelkeznek, mint az ember, ha van kezdet, akkor van vég is. Ezt el kell fogadni, el kell engedni és akkor jöhet egy új macska, új emlékekkel. Köszönjük a megemlékezést Csippáról!
Pussz, Tündér
Nagyon szép cica volt, és nagyon szép élete volt! Az is biztos, hogy minden cica egyéni és pótolhatatlan.
De... én nem hiszem, hogy ő azt akarná, hogy ne legyen egy másik cica, aki majd egy picit betölti az űrt, amit az ő elvesztése okozott.
Születünk, meghalunk, ez az élet rendje. A cicáknál is. Tudom, hogy fáj. Nekem is fájt, amikor elvesztettem az enyémet. De sose gondoltam arra, hogy nem kell több cica, mert inkább fájjon, mint, hogy ne szeressek soha többé. És tudom, hogy kegyetlenül hangzik, de én azt tanácsolom, hogy minél előbb nyissátok meg a szíveteket egy új jövevény előtt, pláne, amikor a menhelyek is tele vannak kóbor macskákkal. Be fogja gyógyítani a szíveteken esett sebet és biztos vagyok benne, hogy ha van macskamennyország, akkor Csippa helyeslően néz le rátok, ha nem zárjátok be a szíveteket. Elég idős volt már, és talán pont azért ment el, hogy helyet adjon egy másiknak, akinek pont rátok van szüksége, és már vár rátok.
Remélem nem voltam túl kemény és nem bántottalak meg, de komolyan gondoltam, amit írtam.
Együttérzéssel, V.