újabb események régebbi események további események
18:38
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
16:45
Új kérdést került be a Kérdezd a férfit menüpontba
16:06
Új cikk került a "Titkaink egymás között" rovatba
11:04
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
11:02
Ilpaki új cikket töltött fel
18:32
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
17:26
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
11:54
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
23:22
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
23:21
Ilpaki új cikket töltött fel
12:22
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
12:19
KiralyCsilla1965 új bejegyzést írt a naplójába
15:12
Vortexdmo regisztrált a weboldalra
14:42
Stanmoretnm regisztrált a weboldalra

DOBOZBAN SZÉP AZ ÉLET! ... I. RÉSZ

2010. október 16. - Látogatók száma: 67

Hitted volna? Mert én nem, hogy egyszer csak feladom.

Nem június 30-án kezdődött, már sokkal régebben, talán tizenhárom évvel ez előtt, hogy megszerettem az állatokat, közülük is különösen a cicákat. Írtam is róluk egy cikket. De nem is ez a lényeg. Amiben olyan nagyon hittem, hogy képes leszek rá és felnevelem, pardon, felneveli az anya cica a kölykeit, egészen mostanáig így is volt. De kénytelen vagyok belátni, hogy ehhez kevés vagyok. Nem a szeretet az, ami hiányzik, de minden egyéb. Segítség? Azt felejtsd el! Emberek milliói hallnak éhen és akkor én egy cica családért aggódok. Igen. Nekik ugyanúgy, mint nekünk embereknek joguk van az élethez.

Mit nem adtam volna, ha ezeknek a csodálatos teremtményeknek még időben, amikor még kis gombolyagok voltak, úgy három hetes korukban, vagy még tovább, úgy egy-két hónapos korukban őszinte, igazi, szerető gazdát találhattam volna, rajtam kívül, aki a világon mindent megtettem, hogy ezek a kis állatok ne szenvedjenek semmiben sem hiányt. Már az elején sem tudok teljesen őszinte lenni. Az igazsághoz ugyanis az is hozzá tartozik, hogy nem adatott meg minden lehetőségem, hogy „mindent” megkaphassanak, amire szükségük van.

Mindenki hárított. Amikor olyan büszkén mutattam meg az embereknek, milyen csodálatos teremtmények is a cicák, a reakciójuk kiábrándító, kényesen el-, és visszautasító volt. – Nem szeretem az állatokat, – Nem szeretem a macskákat, – Nem lakásba való, … és így tovább!
Ha lett volna közöttük egy-két ember, aki nem így gondolkodik, akkor ezeknek a kis állatoknak minden esélyük meg lehetett volna arra, hogy úgy éljék le az életüket, mint a mesében. Mert egy ember, szerető gazdi, és egy cica még elmegy. Annyira senkit nem terhelt volna meg, hogy ne tudott volna egy falatot a kedvencének odadobni, anélkül, hogy különösebben megérezte volna a családi költségvetése. De nem, a kevés is sok ott, ahol hiányzik az a csepp, ami ahhoz kell, hogy másokon is segítsünk. Igen. Segítségre lett volna szükségem, amit most sem kaptam meg, mint általában. Belátom, hogy nagy tévedésben vagyok, ha azt hiszem, hogy az emberek többsége úgy gondolkodik, ahogyan én, nagyon kevesen vagyunk olyanok, akik nem csak magunkért élünk.

Persze, hogy egyedülállóként egy panellakásban másodmagammal, és a rezsiköltségek áradatában egy egész cicacsaládot – enyhén szólva – képtelen voltam hosszú távon eltartani. Megfosztva az anyát a természetes táplálékkereséstől, jobb híján magamnak kellett beszereznem. Ami nem kevés anyagi megterhelést jelentett egy családban. Rá is ment rendesen az utolsó fillérem is. Kösse fel a gatyáját az, aki ezt utánam csinálja, és én mégis hittem abban, hogy képes leszek rá. Hát, tévedtem.

Most ott vannak, az egész cica család egy nagy dobozban. Még most is, négy hónapos korukban is az anyjukat keresik, és ciciznek, és az anya olyan megadó, hogy még mindig hagyja. Ott vannak szépen sorban, egy fehér, egy vörös, egy fekete és egy cirmos. Szívet melengető a látvány. És én tudom, szokják a helyet, ami egy-két nap múlva szinte az egyetlen menedékük lesz azon túl, hogy meg tanulnak fára mászni, tücsköt-bogarat-lepkét fogni, elvégezni a dolgukat a természet lágy ölén és nem az alomban, amiben olyan jóízűen szerettek kotorni, nem kis munkát hagyva nekem minden egyes alkalom után.

Várni akartam még a tavaszig, de nem bírom tovább. Elszámolja magát az az ember, aki azt hiszi, ha megvonja szájától a falatot, akkor túl tud jutni a kezdeti nehézségeken. Hát azon talán igen, túljutottam, de a végére minden tartalékom elfogyott. Nincs már miből. És akkor jött a hirtelen, kegyetlen ötlet, nem várhatok tavaszig. Azt a pénzt, amit az alomra költök, a kajájukba fektethetem bele, nem kevés heti ezerkétszáz forint. Inkább előbb, mint utóbb, de követni akarják majd az anyjukat az ablakon keresztül és nekem nem lesz szívem őket visszatartani. Itt a panelházak tömegében, a kutyákat sétáltatók ellenérzése közepette semmi jóra nem számíthatok. Akkor inkább a kert.

A túlélést fogják gyakorolni az én felügyeletem alatt, amire még képes vagyok, hogy naponta kimegyek a kertbe, ha kell, hogy meggyőződjek a biztonságuk felől. Micsoda hiú reményekben ringatom magam, mert hinni akarom, hogy amit most teszek nem csak magamért, értük is teszem. Csak éppen ők erre még nem bólintottak.

Még nem tudják, majd megtudják!

A cikket írta: zsoltne.eva

3 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2010. október 18. 10:02
Eva! Próbáld meg,amit legalulra írtam, tudod az állatvédőset mit veszíthetsz? Szomszédasszonyom cicái is jó helyre kerültek, próbáld meg, kíváncsi leszek hogy alakul! értesíts ha sikerült! Pusszantalak Orsolya
2010. október 18. 09:59
De Igen! Igazad van. És ennek már elégnek kell lenni. Már nem vagyok egyedül a döntésemmel. Megértett valaki. Nagyon nehéz. Még várok. Még mindig várok, nem tudom mire? Valakire? Aki azt mondja, ne tedd! Jön a tél, a hideg, mi lesz velük. És én bízakodom, bízom magamban, hogy nem fogom őket magukra hagyni. Tudom, hogy nem. Nehéz lesz, de megoldom. Megyek, mint ahogy eddig is tettem, csak gyakrabban. És hogy fognak nekem örülni, és én hogy fogok nekik örülni. Majd számolom őket: 1-2-3-4-5. ..... és így tovább! Kell egy jó szó! Csak ennyi, kinek mibe került volna. Te megtetted. Köszönet érte!
2010. október 18. 09:06
Eva! Tudod sokszor nem biztos, hogy jól döntünk, de senki nincs a helyünkbe és nem érzik át a helyzet súllyát...! Nem igaz? Szép napot neked Orsolya
2010. október 18. 08:27
Orsolya! Neked legalább szíved van. A sok érzéketlen, már az agyamra megy! Legalább egy-két bíztató szó jól esett volna, vagy legalább egy csomó ellenvetés, hátha meggondolom magam, de nem, hallgatnak mint sz.. a gazban.
2010. október 16. 15:07
Szia Eva! Nagyon nehéz manapság az állat tartás, főleg panelba, mert nem túl sok a hely és enniük se árt.Szomszédasszonyom ugyan családiba lakik, de mikor cicái meglettek s megnőttek jó helyre adta őket, mert 4 macska már sok lett volna. Nehéz döntés igaz, bár nekem kutyám van és bizony nem keveset eszik és ugye egyéb költségek is vannak, szóval én megértem a helyzetedet. Lehet, ha az ember már így van vagy örökbe adja őket, vagy az állatvédők elviszik és ők keresnek helyet nekik.

Lány macskát meg ha lefial célszerű állat orvoshoz vinni és ő a megfelelő beavatkozást megcsinálja és több nem lesz, bár nem tudom ennek most mi költsége van, de ha abból indulok ki, hogy mennyi az oltás 2 vagy 3 ezer biztos van, de ezt ott tudják megmondani. Szép napot kívánok Orsolya
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: