Édesanyám és az Őt körül vevő állatkák!
Látogatók száma: 25
Én is nagyon szeretem az állatokat!
Édesanyám egy nagyon jó asszony dolgos, becsületes és felnevelt 3 gyereket! Otthon ugye, addig míg ott voltunk,
mindig körülötte jöttünk - mentünk, hol egyikünk, hol másikunk! De aztán felnőttünk és már mindhárman saját utunkat járjuk! Persze ez nem azt jelenti, hogy nem látjuk Őt (és persze apukánkat), de ritkábban.
Édesanyám viszont nincs egyedül először beköltözött pár halacska és lett pár akvárium.
Aztán papagáj egy fiú és két lány.
Aztán énekes madarak költöztek be, egész nap " mondják a magukét".
Ja, és mindezek előtt megjött a kis kutyuska Bonifác, aki anyu szíve csücske, 3 kg mindössze és nagyon aranyos!
Édesanyámmal nap, mint nap találkozunk, vagy telefonon beszélünk, de mikor felkocogok látom, hogy milyen jó közegben van, de azt is mennyire hiányoznak neki a gyerekei, akik nap, mint nap ott voltak és körbevették Őt!
De hála Istennek nincs egyedül sem, mert kis állatkái ott vannak vele, nap nap után és mi a gyerekei is, ha tehetjük akár 5 percre is felugrunk, megöleljük és megpusziljuk és Ő ilyenkor nagyon örül, ezt érezzük mi!
Édesanya az édesanya és mindörökre az is marad, amíg a világ a világ!
A cikket írta: Orsolya
Hozzászólások
időrendi sorrend
Mikor?
Fiatal korban sem hátrány.....
Az idős emberek számára még fontosabb a szeretet.
Azt olvastam egyszer, hogy a cica, a kutya simogatása, orvosság az idős emberek számára. A simogatás öröme és annak elfogadása számukra élethosszabbító tevékenység.
Tehát simogassatok sokat, és öleljetek.
A fiataloknak pedig egy figyelemfelkeltő, hogy mi lesz júniusban:
A csók napja!
cuppppppppppppppp
Tudtátok?
Azt olvastam egyszer, hogy a cica, a kutya simogatása, orvosság az idős emberek számára. A simogatás öröme és annak elfogadása számukra élethosszabbító tevékenység.
Tehát simogassatok sokat, és öleljetek.
A fiataloknak pedig egy figyelemfelkeltő, hogy mi lesz júniusban:
A csók napja!
cuppppppppppppppp
Tudtátok?