Hugi 1 rész

Látogatók száma: 62

Hugi, apró vörös gombóc volt, amikor a családhoz került.
Édesapám halála után, mindkét kutya rövidesen magára hagyta édesanyámat.
Rosszul tűrte az egyedüllétet. Egyszer aztán elő állt a kérésével: Nekem kutya kellene, rossz egyedül. Megszoktam, hogy itt vannak velem. Hozzatok egy kis kiskutyát.

Természetesen jó ötletnek tartottuk, hiszen az időseknek jó társ a kutya. A kérdés csak az volt milyen fajta legyen.
Termete és természete miatt a palotapincsi mellett döntöttünk.
Így került az anyukámhoz Maci, a zsemleszínű kiskutya.
Nagyon megszerették egymást. A kiskutya számára az anyukám volt az igazi gazdi, minket „csak” elfogadott.
Ahogy telt az idő – pár hónap – bizony rá kellett jönnünk, hogy sokkal több figyelmet igényel a kis jövevény, mint, amit az anyukám koránál fogva képes teljesíteni. Állandóan játszott volna, amit az anyukám bizony nem tudott teljesíteni.
Újabb kérés: Hozzatok egy másik kis kutyát. Majd eljátszanak együtt.

Így került Hugi, második kis kutyaként az anyukámhoz. Ő a Mandula nevet kapta gazdijától, de nem szerette. Igen, nem szerette. Többszöri szólításra volt csak hajlandó reagálni, ha szólítottuk.
Egy idő után, ki tudja miért, én Huginak szólítottam. A nevét nagyon megszerette, ha csak halkan hívtuk is rohant felénk, nagy örömmel. Neki én lettem a gazdi, vagy ahogy kutyásoknál mondják, a falkavezér.
A két névből már kitűnik, bizony egy év múlva kiskutyákkal ajándékoztak meg bennünket.
Emlékszem, amikor észrevette Hugi, hogy megérkeztem, rohant felém, és addig ismeretlen hangon siettetett, hogy valamit szeretne mutatni. Senkit nem engedett a kiskutyák közelébe, még Macit sem, csak engem.

Édesanyám halála után természetes volt, hogy a kutyákról gondoskodni fogok. Maradtak a jól megszokott otthonukban. Hugi anyai örömök elé nézett, így Maci egyedül maradt. Közbe kiderült, hogy állvemhesség volt. De nem volt szívem visszavinni a régi otthonába. Maradt velem.

Maci változatlanul őrizte a régi otthonát.

Pár hónappal ezelőtt, nem hirtelen döntés alapján, visszaköltöztem a szülői házba. Maci kitörő örömmel fogadott, mint mindig. Finomságokkal kedveskedtem neki, mondván ezután együtt leszünk. Nagy gombszemeivel csak nézett, amikor reggel kiengedtem, mintha azt kérdezte volna, nincs már rám szükség, vagy inkább azt sugallta, későn jöttél. Az ételt sem fogadta el. Éreztem, közös életünk rövid ideig tart. Behoztam magamhoz a házba. Ha ki kellett menni, oda állt az ajtó elő, jelezve, hogy sürgős a dolog. Mindössze három nap telt el, amikor délután öt óra körül elkezdett, látványosan szenvedni. Borzalmas érzés volt. Édesanyámhoz fohászkodtam: Mama, a Te kutyád volt, kérlek, segíts neki. (Könnyeimtől alig látok). Csend lett. Majd két sóhajtás és Maci elment. Egyedül maradtam a házba.