Kapaszkodók (2)
Látogatók száma: 46
Tudjátok? Nem szabadna gondolnom rájuk, de ha valaki cicás írását olvasom, azonnal eszembe jut külön-külön, de egyenként, még a legelső cicám is, a kis fekete kandúr...
Siklósról kaptam egy munkatársamtól, ő volt neki már a sokadik. Nekem viszont az első, amit tőle ajándékba kaptam...
*
Azzal kezdeném, nekem korábban nem voltak különösebb tapasztalataim, élményeim egy cicához való ragaszkodásról. Mindig is távolról szerettem őket gyerekkoromban. Sosem értettem apámat, hogy miért haragudott ránk, gyerekekre, amikor kimentünk néha-néha a kertbe... mert itt is, ott is beléjük botlottunk, de megfogni szinte egyiket sem tudtuk...
*
Bár a kocsijában hozta, és a válláról vettem le, de elfért a tenyeremben... Hozzám bújt, és attól kezdve ott is maradt. Pár hónapos siklósi cica volt. Épp, hogy elválasztották az anyától. De szép volt! Az anyja lettem, helyette. Mit meg nem tettem volna érte, hogy szeressen? És ő odaadón bújt hozzám. Együtt ettünk, ittunk, doromboltunk. Helye volt az ágyamban, a lábamnál... Mindig a lábamnál!... Nem véletlen, mert lépni sem tudtam tőle, mert mindig előbb volt ott, ahol én.
Naponta beszámoltam a régi gazdájának, hogy mennyire jól érzi magát nálam, az élményeimről. Teltek, múltak a hetek, a hónapok és ő egyre bátrabb lett, már nem elégedett meg egy hellyel, amit kínáltam, neki több kellett. Bújócskát játszott velem... és én ezt egyszer nem vettem játéknak. Sose felejtem!
Haragudtam rá, amikor bebújt a ruhásszekrényem aljára. Ott tartottam az éppen nem használatos ruháimat, kiválogatva. Neki ez a hely tetszett. És én nem vettem észre, hogy ez az egész csak játék... Kerestem őt, és amikor észrevettem, nem úgy nyúltam hozzá, mint általában, durván megfogtam és kidobtam onnan... Ezt ő nehezményezte. Visszakapott utánam. A lábamat érte el, a legérzékenyebbet kapta meg,... és nagy fájdalmat okozott ezzel. Egy darabig haragudtam is rá, mert nem tudtam mást húzni csak papucsot, dolgozni is úgy mentem el... Utólag már hiába bánom, mert az élettől súlyos árat kapott... Súlyosabban adta vissza neki azt, amit nekem egyszer okozott... Én már el is felejtettem rég, mikor jött sok-sok idő után egy panaszos hang. Észrevettem, ha pisil, fájdalma van. Semit sem tehettem.
Segíteni magam nem tudtam rajta, ezért becsomagoltam és egy nagy táskába raktam, vittem-hordtam magammal, hogy mentse meg az orvos. Hittem, hogy sikerül... de hiába. Nem tudott rajta segíteni, bármennyire is akarta. Neki ez volt a sorsa. Őt a betegsége fiatalon elvitte... Ne keresd az igazságot, mert ezt nem érdemelte! Nagyon fájdalmas volt nem csak nekem az elvesztése.
Erről is írtam már, de nem akartam újra felidézni, mert ez is, mint annyi más, nem a jó emlékeim közé tartozik...
Nem tudom egyáltalán képes lennék e újra kezdeni - gondoltam akkor, mert külön-külön, és együtt nagyon tudom őket szeretni... és újra eltelt nem kis idő, és én újra kezdtem... Egy alkalommal, amikor a vásárba mentem el a lányommal. Miért vitt arra a sorra a lábam, ahol három kislány tartott egy-egy cicát. A szürke, kis cirmost tartotta az egyik, a kezébe. Megsimogattam őt, odabújt a kezemhez, viszonozta a kedvességet... Abban a pillanatban elvesztem, amikor a szemembe nézett... Általa, rajta keresztül egy egész családot megismertem és újra elvesztettem.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
:(
5*
5*