Kutyák és emberek
Látogatók száma: 63
Királyfi a legnemesebb tacskó volt, akit csak ismertem a dakszli nemzetségben. Gyönyörű vöröses szőre, hosszú orra, bájosan görbe lábai tették a hozzá értők és az Őt megbámulók szemében a fajtársai elé. Öröm volt ránézni, - hisz a szépség látványa jóérzés
Kutyák és emberek
Királyfi a legnemesebb tacskó volt, akit csak ismertem a dakszli nemzetségben. Gyönyörű vöröses szőre, hosszú orra, bájosan görbe lábai tették a hozzá értők és az Őt megbámulók szemében a fajtársai elé. Öröm volt ránézni, - hisz a szépség látványa jóérzést kelt az emberekben. Nagy zsivány volt. Tudta, hogy az emberek többsége szereti, és Ő ezt bámulatos érzékkel a végsőkig kihasználta. Még most is, sok – sok év távlatából, mosolyra késztet, ha eszembe jutnak viselt dolgai. Fétisimádó volt. Ami a gazdié, azt szeretni kell. Mindent gyűjtött. – De kezdjük a legelején.
Édesanyámnak lett egy sétatéri keverék kutyája, akiben még a hozzá nem értő is felfedezte az erőteljes tacskó beütést. Úgy került hozzá, hogy egy szép napon megjelent a kapuban, és elkezdett Anyámnak udvarolni, amiért Ő rögtön a szívébe zárta. Valójában a kutya Őt választotta ki magának szerető gazdinak, mert Anyám erőteljes rántott csirke illatot árasztva ment ki a kapuba, - unokaváróba. Egyébként, igazán helyes volt. Rögtön birtokba vette a házat és az udvarát, minden arra járóval tudatva, hogy itt komoly védelem van, a rossz szándékúak jobb, ha elkotródnak. Ettől persze Anyám úgy meghatódott, hogy az unokáknak szánt csirkecombok jó részét megetette az ebbel, amit Ő erőteljes farkcsóválással nyugtázott. Ezek után a világ legtermészetesebb dolga, hogy felmászván Édesanyám ölébe, - elaludjon. A kutya teljesen maga köré csavarta az idős asszony érzelmeit.
Természetesen, egy kis idő elteltével már azt tett, - amit akart. Így kezdődött hosszú évekig tartó egymás iránti szeretetük. Néha napokra eltűnt, - ment csajozni. Az Anyám meg egyre várta, mint annak idején minket, a gyerekeit. Ha megérkezett, akkor meg nem győzte kényeztetni, hátha maradásra bírja. Így telt el pár év. Egyszer csak az eb nem ment haza többet. Anyám teljesen vigasztalhatatlan volt, hónapokig siratta. Megígértem neki: - Mama, kapsz egy szép, új, rendes kutyakölyköt. - Te választhatod ki, hogy milyen fajtát akarsz. De neki nem kellett. Hallani sem akart róla. Egy állandóan arra sétáló orosz katonatiszt, aki mindig megállt a kerítésnél, bólintva köszönt Anyám felé. Kényeztette, simogatta, jó falatokkal traktálta az ebet, ha arra járt, - hiányolta. – Mámká, pici szováká nem van? Többször is kereste.
Azután egy nap egyszer csak megjelent az Anyám kutyájával, egy tolmáccsal és egy síró orosz nővel. Elmondta, - a tolmács meg fordította, hogy megismerte a kutyát, mert Ő tacskótenyésztő, rááll a szeme a már látott kutyákra, felismeri Őket. - A nőt meg ki fogják toloncolni családostól, vissza a Szovjetunióba - mert ellopta a kutyát. A nő keservesen sírt: - Ő nem lopta, csak befogadta a kóborló állatot. Az Anyám nagyon megsajnálta. – Drága tiszt úr, - hát nem látja, hogy mennyire megijesztette szegény asszonyt? - Nehogy megbüntessék! - Össze-vissza beszél ijedtében! - A kutyát különben is én adtam neki, mert én már nem tudok vele bánni, nekem már nem fogad szót! Közben sóváran nézte a tacsit, a könnyeivel küszködve. Majd felfalta a szemével. A tiszt hosszasan vizsgálta az Anyám arcát. Teljesen meghatódott az Anyám nyilvánvaló füllentésén, - azután elengedve az orosz nőt és a kutyát, a tolmáccsal beszélgetve, búcsút intve távoztak.
Eltelt egy pár hónap. Éppen látogatóba voltam Anyámnál, mikor egy szovjet teherautó fékezett le a ház előtt. A zajongásra kíváncsian kisiettünk. . A rég nem látott tiszt jött a katonáival, és a tolmáccsal. A platóról a kiskatonák fürgén leemeltek egy lőszeres ládát. – Drasztvujtye Mámká. Én hozni neked- nyitotta a láda tetejét. Egy tüneményesen aranyos kis tacskó kölyök volt benne. Erőlködve keresgélte a magyar szavakat, miközben segélykérően nézett a tolmácsra. Azután oroszul folytatta - Elnézést a zavarásért, ezt Önnek hoztam a múltkori nagylelkűségéért. Remélem, elfogadja. – fordította a tolmács. - Itt van a hivatalos ajándékozó levele, az oltási könyve, a törzskönyve az összes felmenőivel együtt. A többszörös világ győztes szülők, nagyszülők, dédszülők összes eredményei tételesen kronológiailag felsorolva. – Sok öröme legyen benne, - mondta, majd gyorsan elköszönt, és ahogy jöttek, ugyanolyan gyorsan távoztak. Elképedve néztünk a távozó teherautó után. A kiskutya közben ismerkedett a hellyel. Rögtön otthonosan mozgott, majd az új lakó környezetét felfedezve - lepisilte a küszöböt. Megugatta Anyám pár hónapja befogadott és a mozgásra előkerült kutyáját, azután, mint aki jól végezte dolgát, visszabújt a láda oldalán vágott nyíláson keresztül az addig megszokott helyére. Első látásra beleszerettem a kis mihasznába. Fűztem Anyámat:
- Nem kell ez Neked Anya, csak a gond van vele. - Majd én gondját viselem. Nagy nehezen ráállt, hogy elvigyem. Gyorsan bepakoltam a kiskutyát ládástól a kocsimba, - nehogy meggondolja magát a mama. Hazaindultunk. A tacsi ott ugrált lobogó füllel az egyik ülésről a másikra, ugatva a mellettünk lévőket. Mindenki nevette, hogy az öklömnyi kutya milyen harcias. Hazaértünk. A ládáját is be kellett vinnem a lakásba, mert nem volt hajlandó máshol aludni, mint a lőszeres ládában. Később sem, amikor már akkora lett, hogy komoly erőfeszítésébe került a ládában megfordulni. Én már csak a kutya Törzskönyv szerinti utónevére emlékezem: ….. …… - Chokolat Grísa. Hogy lehet egy kutyát így hívni? Rögtön elneveztem Királyfinak a neves felmenői miatt. Ez aztán rajta is ragadt.
Nos, a Királyfi egy igazi jellem volt. Nagy lelke miatt nem lehetett megszidni igazságtalanul, mert megsértődött. Mindig tudta, hogy mikor van neki igaza. Olyankor elfordított fejjel méltatlankodva félre vonult. Akkor aztán lehetett nála sokáig pitizni, mire megbocsátott. Mint már említettem, gyűjtögetett. Ha valamit kerestem, és nem találtam, akkor a ládája tetejét felemelve biztosan ott láttam. Volt ott neki begyűjtve fél pár zokni, telefon, befizető csekk, pénz, konyharuha, - miegymás. Hiába korholtam szelíden: - Nem szabad elvinni, ez nekem fontos – Ő csak lopkodta a hozzám tartozó tárgyakat. Érdekes módon ételt soha nem lopott. Többször is kipróbáltam. Letettem elé valami ínycsiklandó ennivalót. Nem nyúlt hozzá, csak ha a varázsigét elmondtam: - A Tiéd, megeheted. A – vigyázz rá, - mást jelentett. Az orra majdnem hozzá ért a letett falathoz, de nem habzsolta be, - mert őrizni kellett. Még rám is acsarkodott, ha közelítettem az őrzendőhöz. Hamar szobatiszta lett. Igényelte, hogy naponta nyolcszor – tízszer kivigyem levegőzni, futkározni, sétálni. Ha valaki nem tudta a szívébe belopni magát, arra acsarkodott, sőt a nadrágját vagy a bokáját is megfogta. Akkor aztán nem eresztette, csak ha erőteljesen követeltem. Olyankor mintha azt mondta volna: - Jól van, én azért figyelek! – és morogva nézte, le nem véve a szemét az illetőről.
A hónapok multával jó erős, férfias hangja lett. A lakás előtt elhaladó idegenek meg szaporázták lépteiket, ha elkezdett figyelmeztetően morogni - ugatni. A szomszédok állandóan panaszkodtak vagy veszekedtek velem a kutya nagy hangja miatt. Éppen ezért kellett visszavinnem az édesanyámhoz, mert állítólag egész éjszakákat nem tudtak átaludni, mert az én tündéri védelmezőm a legkisebb neszre is jelzett! Én ebből persze semmit sem hallottam, - mert éjszaka dolgoztam, azaz nem voltam otthon. A több havi szomszédokkal való perlekedés után fájó szívvel úgy döntöttem, hogy visszaviszem a mamához. Bár ne tettem volna! A szülői házba való visszaköltöztetése mindenkit megviselt. Engem a kutya hiánya, az anyámat az Ő kutyája és a tacsi állandó marakodása - acsarkodása, a Királyfi-t meg (remélem) az én hiányom tett boldogtalanná! Aztán egy nap a szemem fénye megszökött, hogy megkeressen egy ilyen rossz gazdit, aki csak úgy lepasszolta a megszokott környezetéből! A további sorsa sajnos ismeretlen. Csak remélni tudom, hogy egy igazi jó családhoz került, és nem történt vele semmi rossz a hátralévő életében, és megélte a kutyaélet legvégső határát!
- Királyfi - mindig szerettelek és szeretni is foglak. Örökké jó szívvel emlékezem az együtt töltött időre. A hiányod okozta űr soha nem múlik. - Ég veled!
Alkotta: emillio
A cikket írta: emillio
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves Éva!
Ha még meglenne a Királyfi, akkor - biztosan udvariasan lesegítené a bundát a Morzsi cicudról! (:-))
Pussz: emillio
Nem mondanám, ha nem láttam volna hogyan bánt el egy kutyussal... Ő is alább adta. Ez egy hétpróbás, kalandor cica!... Az én nevelésem. :-)
Jajj, de helyes kis kutyus! Olyan zsemle színe van, mint az én Morzsi cicámnak. Összeillenek...
Ja, meséltem már róla? Inkább olvasd el... :-)
Ha még meglenne a Királyfi, akkor - biztosan udvariasan lesegítené a bundát a Morzsi cicudról! (:-))
Pussz: emillio
Kedves Éva!
Hogy mire gondolok? Azt nem mondom meg, mert pirulós vagyok, és még a végén - odakozmálok!
Volt egyszer egy olyan barátnőm, akinek a macskáját be kellett zárni egy külön szobába, ha vendég jött, - mert rá támadt a vendégekre! Mint egy igazi tigris! Az utcában a kutyák átmentek a túloldalra, ha a macska fent ült a kapuoszlopon.Úgy viselkedett, mint egy király a trónon! Ő egy tizennyolc kilós veszedelem volt, két centis karmokkal és fogakkal! Engem is csak négy - öt hónap után fogadott el! Eljárt szórakozásból verekedni más kandúrokkal, vagy kutyákkal! Szóval rendet tartott a környéken! Emberre csak házon belül támadt! És amit írtam róla, - az mind igaz!
Pussz: emillio
Ja, meséltem már róla? Inkább olvasd el... :-)
Kedves Tündér!
Annak idején, mikor még nős voltam, - én is ezt mondtam a feleségemnek a lebukásaim alkalmával! "- Szívem, a változatosság gyönyörködtet, és én különben sem engedhetem meg magamnak, hogy megfosszam a gyengébb nemet a jótól!" Igen, - mert én olyan jó vagyok, hogy fel kéne darabolni pici darabkákra, és szétosztogatni a nők között, - hogy mindenkinek jusson a finomból!
Pussz: emillio
Pussz,
Tündér
Kedves Emillio!
Koránt sem merném ezt így kereken kijelenteni, hogy eltökélt vagyok... legfeljebb kíváncsi az írásaidra. Még mire vagy képes? :-)
Kívánj valami mást inkább aznapra! Mindig csak a kaja jut az eszedbe? :-)
Nem azért szeretem a cicákat, hanem mert szót tudok érteni velük, cicanyelven. :-)
Méghogy kis fogyasztásúak? Kiettek már egyszer a vagyonomból...
Micsoda? A macskám? Mindenkit elmar, vagyis jó házőrző!
Pussz,
Éva
Hogy mire gondolok? Azt nem mondom meg, mert pirulós vagyok, és még a végén - odakozmálok!
Volt egyszer egy olyan barátnőm, akinek a macskáját be kellett zárni egy külön szobába, ha vendég jött, - mert rá támadt a vendégekre! Mint egy igazi tigris! Az utcában a kutyák átmentek a túloldalra, ha a macska fent ült a kapuoszlopon.Úgy viselkedett, mint egy király a trónon! Ő egy tizennyolc kilós veszedelem volt, két centis karmokkal és fogakkal! Engem is csak négy - öt hónap után fogadott el! Eljárt szórakozásból verekedni más kandúrokkal, vagy kutyákkal! Szóval rendet tartott a környéken! Emberre csak házon belül támadt! És amit írtam róla, - az mind igaz!
Pussz: emillio
Kedves Éva!
Mivel én nem tudok röviden csinálni semmit, ezért, ha eltökélt szándékod, hogy az én alkotásaimat kívánod olvasni, - úgy a családodnak aznapra hideget adj enni,és akkor marad időd a cikkeim kielemezésére is! (:-)) Azért szereted a cicákat, mert nem kell őket sétáltatni? Vagy mert kis fogyasztásúak? Egyébként minden tiszteletem azoké akik átrágják magukat az ilyen hosszú és unalmas írásokon! Én nem tenném! Ha pedig dolgozom, (éjjel - nappal) akkor sose vagyok otthon! A kutya meg vigyáz a házra! Ezt a macskád is megteszi?
Pussz: emillio
Koránt sem merném ezt így kereken kijelenteni, hogy eltökélt vagyok... legfeljebb kíváncsi az írásaidra. Még mire vagy képes? :-)
Kívánj valami mást inkább aznapra! Mindig csak a kaja jut az eszedbe? :-)
Nem azért szeretem a cicákat, hanem mert szót tudok érteni velük, cicanyelven. :-)
Méghogy kis fogyasztásúak? Kiettek már egyszer a vagyonomból...
Micsoda? A macskám? Mindenkit elmar, vagyis jó házőrző!
Pussz,
Éva
Kedves Emilio!
Ebben a sorrendben jöhet. A változatosság gyönyörködtet. :)
Pussz,
Tündér
Annak idején, mikor még nős voltam, - én is ezt mondtam a feleségemnek a lebukásaim alkalmával! "- Szívem, a változatosság gyönyörködtet, és én különben sem engedhetem meg magamnak, hogy megfosszam a gyengébb nemet a jótól!" Igen, - mert én olyan jó vagyok, hogy fel kéne darabolni pici darabkákra, és szétosztogatni a nők között, - hogy mindenkinek jusson a finomból!
Pussz: emillio
Kedves Virág!
Az a jó az állatokban, hogy bennük nem lehet csalódni! Ők sosem fogják meghazudtolni magukat! Kimutatják érzelmeiket, vagy rajongásig szeretnek, vagy éppen csak eltűrnek. Hazudni csak az emberek képesek. Sőt, vannak olyanok is, akik ezt művészi módon szinte a tökélyre fejlesztették. (lásd - politikusok) Én csak annyit mondok - őszintén örülök, hogy örülsz az írásomnak, és remélem, hogy még soknak fogsz örülni!
emillio
Szia Emilio!
Szeretem a kutyákat. Kiskoromban volt egy fekete tacskó-keverékem. Nem találnád ki hogyan neveztem el! Lassie -nek. :)
Őt, képzeld, egyszer apám kidobta, de úgy fél év után hazatalált. Hiába, a név kötelez.
Örültem az írásodnak!
V.
Az a jó az állatokban, hogy bennük nem lehet csalódni! Ők sosem fogják meghazudtolni magukat! Kimutatják érzelmeiket, vagy rajongásig szeretnek, vagy éppen csak eltűrnek. Hazudni csak az emberek képesek. Sőt, vannak olyanok is, akik ezt művészi módon szinte a tökélyre fejlesztették. (lásd - politikusok) Én csak annyit mondok - őszintén örülök, hogy örülsz az írásomnak, és remélem, hogy még soknak fogsz örülni!
emillio
Kedves Tündér!
Remélem, hogy eléggé olvasmányos ez a firkám! De a jövő héten megleplek egy olyannal, hogy összesírod magad! Vagy a párnád! Vagy a zsepid! Vagy csak vidámat írjak? Nálam kívánságműsor van! (:-)) Kaland, romantika, humor, fájdalom, realitás vagy ami tetszik! Szeretem a kihívásokat! Kísérletező típus vagyok! Van úgy, hogy minden nap írok valamit, és olyan is van, hogy hónapokig semmit sem! Nem tudom, hogy más hogy van ezzel. Van legalább féltucat megkezdett írásom, és fogalmam sincs, hogy mikor fogok ráhangolódni valamelyikre! De azért soha sem érek rá unatkozni! Köszönöm a hsz.-od!
Pussz: emillio
Ebben a sorrendben jöhet. A változatosság gyönyörködtet. :)
Pussz,
Tündér
Szeretem a kutyákat. Kiskoromban volt egy fekete tacskó-keverékem. Nem találnád ki hogyan neveztem el! Lassie -nek. :)
Őt, képzeld, egyszer apám kidobta, de úgy fél év után hazatalált. Hiába, a név kötelez.
Örültem az írásodnak!
V.
Kedves Emilio!
Nagyon aranyos történet, csak sajnáltam, hogy a végén elveszett a Királyfi.
Remélem én is, hogy jó gazdát talált magának.
Vannak ilyen személyek (emberek-állatok) az életünkben, akik csak egy ideig maradnak, tanítanak valamit, azután továbbállnak.
Pussz,
Tündér
Remélem, hogy eléggé olvasmányos ez a firkám! De a jövő héten megleplek egy olyannal, hogy összesírod magad! Vagy a párnád! Vagy a zsepid! Vagy csak vidámat írjak? Nálam kívánságműsor van! (:-)) Kaland, romantika, humor, fájdalom, realitás vagy ami tetszik! Szeretem a kihívásokat! Kísérletező típus vagyok! Van úgy, hogy minden nap írok valamit, és olyan is van, hogy hónapokig semmit sem! Nem tudom, hogy más hogy van ezzel. Van legalább féltucat megkezdett írásom, és fogalmam sincs, hogy mikor fogok ráhangolódni valamelyikre! De azért soha sem érek rá unatkozni! Köszönöm a hsz.-od!
Pussz: emillio
Kedves Emillio!
Nincs kétségem afelől, hogy szereted a kutyákat. Ez a kimerítően hosszú és kitűnő írásod is ezt támasztja alá. :-)... Akkor most hogy is volt? Éjszaka dolgoztál?... vagyis nem voltál otthon. :-)
Én akkor is a cicáimra esküszöm! :-)
Pussz,
Éva
Mivel én nem tudok röviden csinálni semmit, ezért, ha eltökélt szándékod, hogy az én alkotásaimat kívánod olvasni, - úgy a családodnak aznapra hideget adj enni,és akkor marad időd a cikkeim kielemezésére is! (:-)) Azért szereted a cicákat, mert nem kell őket sétáltatni? Vagy mert kis fogyasztásúak? Egyébként minden tiszteletem azoké akik átrágják magukat az ilyen hosszú és unalmas írásokon! Én nem tenném! Ha pedig dolgozom, (éjjel - nappal) akkor sose vagyok otthon! A kutya meg vigyáz a házra! Ezt a macskád is megteszi?
Pussz: emillio
Nagyon aranyos történet, csak sajnáltam, hogy a végén elveszett a Királyfi.
Remélem én is, hogy jó gazdát talált magának.
Vannak ilyen személyek (emberek-állatok) az életünkben, akik csak egy ideig maradnak, tanítanak valamit, azután továbbállnak.
Pussz,
Tündér
Nincs kétségem afelől, hogy szereted a kutyákat. Ez a kimerítően hosszú és kitűnő írásod is ezt támasztja alá. :-)... Akkor most hogy is volt? Éjszaka dolgoztál?... vagyis nem voltál otthon. :-)
Én akkor is a cicáimra esküszöm! :-)
Pussz,
Éva