Le akarsz rázni?
Látogatók száma: 59
Kutyabajod sincs... Nekem viszont igen.
- Hát te ki vagy?... Önkéntelen szólok hozzá, egy pillanatra elfelejtve, hogy itt kezdődik mindig a barátság... Óvatosságra intem magam. Pontosan tudom, hogy ezek a szavak az elindítói, hogy a végén felfigyel rám és a nyomomba szegődik... Nem tágít többet mellőlem és akkor mit teszek?
- Mit keres itt a határ szélén egy ilyen szebb napokat megélt kutyus?... Kölyök még, ahogy elnézem.
- De szép vagy!... Hófehér göndör, rövid bundáján látszik, hogy jó kezek ápolták, gondozóját dicsérik... de le sem hajolok hozzá, hogy megérintsem, a nélkül is tudom milyen finom és puha... Rám néz a kis pofácskájával, lelógó fülei feketék... Milyen érdekeset alkotott a természet?... Vajon milyen fajta lehet?
- Nem haverkodunk!... Nem tehetem... Hiába nézel azokkal a tengerkék szemeiddel, ami szinte világít, ahogy a nap a szemedbe süt.
- Gyere ha akarsz, de rám ne számíts!... Engem a cicáim várnak és jaj lesz neked, ha meglátnak... és ha tudtam volna, hogy az utamba kerülsz?... Neked a fél fogadra sem elég, amitől ők jóllaknak... Akkor sem tágítasz... Kitartó vagy hallod!
- Ki, vagy kik lehetnek azok, akiknek elegük volt belőled?... Nincs ezeknek szívük?... hogy csak egyszerűen kitették a szűröd,... netán elszöktél otthonról világot látni?... Szép világ ez, mondhatom!... Rövidesen meg fogod tapasztalni, még ha nem is ilyet képzeltél el magadnak.
- Szökdécselj csak! Ebcsont beforr... Megsérültél látom... három lábon is kitartóan ugrándozol... Kutyabajod sincs... Nekem viszont igen.
- Mit tegyek veled?... Hozzám nem jöhetsz... Kikösselek, mint valami ebet a karóhoz?... Azt nem lehet. Ki adna neked enni, inni,... a sötét itt sem valami barátságos... és hamarosan beköszönt az ősz, aztán a tél... Haza se vihetlek... kitalálhatnád, hogy miért!... - Megérkeztünk.
- Mintha tudnád az utat úgy szaladsz előre... Mi vár ott fent rád, mit gondolsz? Két kiéhezett oroszlán.
- Mondtam én, de nem hallgattál a szép szóra. Máris feláll a szőrük, pedig csak megláttak, hát ha még a közelükbe kerülsz... Na ezt is túlélted. Mégsem olyan fenevadak... Mindig mondtam, jobb a békesség...
- Na gyerekek!... Sorakozó... Még szerencse, hogy ma terülj asztalkám van, különben?... Egy tálból cseresznyéznétek... Így viszont rátok sütött a szerencse. Jut is marad is.
Egy darabig legalább csend lesz.
Nézem, ahogy esznek... Ahogy a rangsort egymás között kialakították. Először a Morzsi csemegézik,... szépen, ha nem is türelmesen, de kivárja a Cirmos, míg oda engedi a tálhoz, különben annyi lenne neki... a betolakodó próbálkozik, de csak tisztes távolságból, mert az imént kapott egy nagy fülest... hát persze, hogy a Morzsitól. Odébb teszem neki külön a tálkáját... Végre béke van.
Még sokáig elnézném őket, ha csak ezért jöttem volna... Na, akkor dologra. A többit majd meglátjuk.
- Hát nem könnyíted meg a dolgom, az egyszer fix... Ugyanezt pepitába?... Nem tudom mi hiányzott... Meddig akarod még a társaságomat élvezni?... Követsz, mint valami árnyék... de majd megtudod, ha elérünk a dombig..., addigra remélem kifáradsz, mert én már az vagyok.
Ezen is túljutottunk... Most jön a neheze... Érzékeny búcsút kell vennünk. Ott fenn már emberek vannak, talán jó emberek.
- Nem vihetlek magammal... Különben sem utazhatsz szájkosár nélkül... Meszes utcái tetszeni fognak neked meglátod... Annak idején én is nagyon szerettem itt... Te is szeretni fogod, hiszen most már itt lesz az új otthonod... Elkezdheted máris... Aha... Nem a kotorászásra gondoltam, mindjárt a kukánál ledekkolni... Azt hittem okosabb vagy, de hát te tudod... Jobb is így mindkettőnknek... Mennem kell!
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend