Macska az úton
Látogatók száma: 79
Aláírtam az ajánlott levelemet a postásautónál, majd a kocsim felé indultam. A levelet olvastam, s ekkor tompa puffanást hallottam. Amikor odanéztem, láttam, hogy egy kocsi épp megelőz egy másikat. Amint elhajtottak, megláttam őt.
Tőlem úgy ötven méterre egy szürke cirmos mellső két lábával veszettül tekerte magát, hogy a fűbe jusson az útról. Deréktól lefelé le volt bénulva, de így is annyira gyors volt, hogy pillanatok alatt eltűnt az árokban. A tompa puffanás...
Láttam a nénit, aki az út másik oldaláról jött a postáskocsihoz. Hajlott hátú, fehér hajú néni volt, talán nyolcvan körül is járhatott már. Talán utána ment a cirmos... Talán az övé volt. Belegondoltam... nem szabadna ilyenbe belegondolni sem... De valakié volt az a cica. Valaki simogatta, etette, felnevelte... Valaki hiányolni fogja. Talán a nénié volt. Talán egyedül ő, a cirmos volt már csupán az egyetlen társa, aki mellette volt, aki az ágya végén aludt, akit simogathatott, akivel megoszthatta a magány óráit...
A kocsi továbbhajtott. Nem csak megállás, de lassítás nélkül. Minden annyira gyorsan történt, hogy nem is emlékszem rá tisztán. Csak az a tompa puffanás... csak az visszhangzik a fülemben...
A cikket írta: Virág
Hozzászólások
időrendi sorrend
Szörnyű! Engem is sokáig bántana ez az élmény, hiszen így is megvisel, hogy nem én láttam...
Nem szabadna a világ sorsát a vállunkra venni. Téged is, akár mint engem megérint egy másik lény (emberi, állati, mindegy) sorsa. Mert van szíved. Legalább odáig követted a szemeddel, ahol már biztonságban érezte magát. Hogy utána mi lesz vele, azt már nem tudhatod. Az érzéseink velünk születtek vagy csak úgy maguktól alakultak ki, azt nem tudom. Esendőek vagyunk, mind... Mégis vannak emberek, akik képesek ezen egyszerűen átlépni, vagy észre sem venni...
Én gondolom, hogy végül belehalt a belső sérüléseibe, vagy belső vérzésbe. Ilyenkor csak azt kívánom, hogy legalább ne tartson sokáig...
Kedves Virág,
a cicákat jobban sajnálom, mint az embereket. az ember tudja, hogy itt autók járnak, vigyázni kell, körülnézünk... a cicust nem erre programozta a természet.
tényleg nekünk kell/kellene vigyázni azokra, akik nem tudnak magukra. Én még eddig csak egy verebet ütöttem el, de az is szörnyű volt. Egyszerűen nekirepült a szélvédőnek. A tudat, hogy talán fiókái vannak...
Nagyon meglepett és nagyon örülök neki! :)
a cicákat jobban sajnálom, mint az embereket. az ember tudja, hogy itt autók járnak, vigyázni kell, körülnézünk... a cicust nem erre programozta a természet.