Molli
Látogatók száma: 63
Minap íram Csipiről, aki már az örök vadászmezőkön kergeti az egereket. De gondoskodott rólunk, küldött maga helyett valakit.....
Ott hagytam abba, hogy, volt nagy sírás, rívás, fogadkozás. De hiányzott és nem csak nekem, a lányaimnak is. És elkezdtünk keresni. Én úgy terveztem, hogy menhelyről hozzunk ki valakit, aki már nem is olyan kicsi, de még idomul. Tudom, hogy egy kiscicával rengeteg gond van, gondoltam ezt a lépcsőfokot megugorjuk. Nem nagyon jutottunk egyezségre, mindenkinek más tetszett. Aztán egy este rám nyitott a facebookon a lányom barátja, a majdnem vejem. El is csodálkoztam, mert nem szoktunk mi ott "beszélgetni". Előrukkolt az ötlettel, hogy mit szólnék, ha venne Eszternek egy sziámi kiscicát. Ez volt a köpni-nyelni nem tudok szitu. Rögtön be is linkelte a fényképét. Mit ne mondjak, meglátni és megszeretni egy pillanat volt. Mondtam neki, alszom rá egyet és másnap felhívom. Beavattam másik lánykámat is, persze neki is tetszett az ötlet. És döntöttünk, jöhet a kiscica. Ez hét elején történt, vasárnap lehetett elhozni a picurt. Addig Eszter előtt titkolni kellett a dolgot. Macskahordozót kicsempésztem a lakásból, a junior kajákat dugdostam. Eszter nem értette a dolgot, hogy hirtelen miért nem akar senki cicát keresni. És eljött a vasárnap. Megérkezett Molli. Egy nagyon pici, vékony, kiéhezett és bolhás cicát rejtett a hordozó. Eleinte elő sem akart jönni, de a kíváncsisága nagyobb volt a félelménél. Rávetette magát a whiskasra, attól féltem megfullad tőle, úgy ette. Mindent megnézett, megszagolt, feltérképezte a WC-jét, időnkét elbújt az ágy mögé. Egyszer csak láss csodát előjött és rögtön az alom felé vette az irányt, ott végezte a dolgát. Másnap elvittük orvoshoz, egészségesnek nyilvánította a doktor, megkapta az első oltásait, valamint bolhairtó cseppeket a nyakára. Immár 3 hete megtűr bennünket, végigalussza az éjszakákat, csak enni és piszkítani megy ki. Imád kézben lenni, legújabban a vállunkon üldögélni. Egy hálás kis tündér, az ártatlan kék szemeivel. Nem válogat és még kárt sem tett. Néha az elment cicát látjuk benne, akit természetesen nem felejtünk, nap mint nap beszélünk róla. Úgy gondoljuk ő választotta nekünk az utódját és elküldte. Rengeteg örömet lelünk benne, majd még mesélek....
A cikket írta: Maggie
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves Maggie! Tünemény a cica! Sok boldogságot kívánunk hozzá! Pussz, Tündér
Pussz
2 kijárós cicám patkánymérget evett, sajnos. a későbbiek már lakáscicák lettek.
Ezt igazán csak azok tudják megérteni, akik szeretik az állatokat. Mint pl. én... Nagyon sok szeretetet tudnak adni, igaz sokba kerülnek, főleg, ha egy egész családról kell gondoskodni. Én megtettem értük mindent, amíg bírtam. Mindegy milyen volt az idő, mentem ki hozzájuk és vittem a kaját... de nem volt elég... Telt-múlt az idő és egyszer kihagytam egy-két napot, bár ne tettem volna és ők éhesek voltak, pechükre..., mert az étel, amit mindahányan megkóstoltak, nem nekik szánva, mérgezett volt... Én tudom, mit jelent elveszíteni egy kedves állatot, hát ha még több is volt belőlük?...
Én megértelek!
Fel a fejjel és fogadj te is magad mellé egy kis szőrgombolyagot, nagyon jó helye lesz, érzem:)
Én megértelek!