újabb események régebbi események további események
08:15
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
21:23
Virág módosította a cikkét
16:05
Virág új cikket töltött fel
08:35
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
08:07
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
07:56
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
20:40
D Klári módosította a naplóbejegyzését
20:37
D Klári új bejegyzést írt a naplójába
20:30
D Klári új cikket töltött fel
15:33
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
14:44
Virág módosította a naplóbejegyzését
14:43
Virág új bejegyzést írt a naplójába
00:53
emillio új cikket töltött fel
22:59
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
20:53
Új cikk került fel a weboldalra
20:27
Új cikk került fel a weboldalra
00:05
Új cikk került fel a weboldalra
23:46
Új cikk került fel a weboldalra
23:22
Új cikk került fel a weboldalra
20:04
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába

Nem várt vendég

2011. szeptember 8. - Látogatók száma: 56

Két árva lélek egymásra talál.

Január elsején reggel özvegy Sulyokné, Vali néni bosszankodva vette észre, hogy elfogyott a tűzifa. Úgy látszik az éjszaka, amikor az éjféli tűzijáték felébresztette, többet rakott rá, mint gondolta. Sóhajtozva, nyögdécselve felöltözködött, terebélyes testével alig tudott lehajolni, elvizesedett, megvastagodott lábai nehezen bírták a súlyát. Azért csak elkészült; ügyességét és erejét szívóssága és makacssága pótolta. Kabáttal azonban már nem vesződött, csak a kötött kendőjét kanyarította magára, úgy indult a fáskamrába.
Sokáig babrált a zárral, fázósan toporgott a csípős, hó nélküli hidegben, aztán, amikor az ajtó kinyílt egy fekete-fehér kutyával találta magát szemközt. Valószínűleg a tegnap esti csinnadratta kergethette el otthonról. Ott feküdt a hasábok közt és rajtuk. Az öregasszony ijedten hőkölt hátra.
- Na, na! Hess! Hess, innen! – próbálta elriasztani, de az állat nem mozdult, csak nézett szomorkásan a nagy barna szemeivel. Egyáltalán nem tűnt ellenségesnek… inkább éhesnek és riadtnak.
Na, de mihez kezdjen vele?
A szuka nem akart elmenni, érezte, hogy ez az idős nő voltaképp barátságos, talán elnyerheti a kegyeit, legalább egy kis ennivaló erejéig… ha ő is az lesz… Még mindig fekve csóválni kezdte a farkát, amivel sikerült is levernie magára néhány fahasábot. Riadtan ült fel és pillantott megbántottan a fadarabokra, aztán az asszonyra, hogy mit szól ügyetlenségéhez. Csak remélhette, hogy ezzel nem tett tönkre mindent. Az özvegy foghíjas mosolya kicsit meg is ijesztette, de a gesztus barátságos volta mégis megnyugtatta.
Amikor a kutya felült Sulyokné jól látta, hogy az állat szuka. Nem akart újabb kutyát, - főleg nőstényt nem - két éve, hogy elpusztult a Bogár, a kedves keverék puli, akkor megfogadta: nem lesz másik kutya! De azért el mégse zavarhatja… jól tudja ő azt milyen érzés magányosnak lenni…
- No, te szegény jószág – szólt hozzá, – adok neked enni-inni, várj csak… - s összefogva magán a kendőt behajtotta az ajtót és visszaindult a házba.
A konyhában rögtön a hűtőhöz ment. Igen, jól emlékezett van még két tál kocsonya. Kivette mindkettőt és szemügyre vette. Aztán azt, amelyikben kevesebb porcos rész volt visszatette, a másikat pedig az asztalra. Aztán elővett egy zománcos tálat, vizet engedett egy műanyagpalackba, majd egymásba rakta a két edényt és a palackot a hóna alá szorítva újra kiment.
A kutya már az ajtóban ült és ahogy az özvegy nyitotta szépen elhátrált. Látszott rajta nem először csinálja. Sulyokné értékelte a figyelmességet:
- Látom, jó gazdáid voltak – jegyezte meg. Kijött a tornácra, akkurátusan becsukta az ajtót, csak aztán rakta le a tálakt a földre, a kutya elé. Szétemelte őket, az üresbe vizet töltött, aztán kiegyenesedett.
A szuka érdeklődve figyelte, hogy mit csinál. A kocsonya illatát érezve szűkölve megnyalta a száját, de nem nyúlt hozzá, hisz nem kapott rá engedélyt. Sóvárogva pillantott az asszonyra, aki megértette, hogy miről van szó:
- Okos vagy és jól nevelt – dicsérte meg. „Mint a Bogár.” – jutott az eszébe. Őt is szegény ura - isten nyugtassa, tavaly ment el - megtanította néhány vezényszóra. – Na, egyél! – mondta, és örömmel nézte, ahogy az állat pár lefetyelésnyi víz után neki áll a kocsonyának. – Egyél csak, nyugodtan…
És a kutya evett, boldogan nyelte a rezgős darabokat, és élvezettel rágta a porcos részeket - volt benne bőven disznófül meg farok - észre sem vette, hogy jótevője visszament a házba.
Vali néni töprengve nézett körül a konyhában, valami az előbb felötlött benne.
- Lássuk csak, lássuk… - mormogta félhangosan, miközben bement a szobába. Ott újra körbe tekintett. – Azt hiszem… - tűnődött és megállt a nagy, kétajtós szekrény előtt – azt hiszem… - kitárta mindkét ajtaját és nehézkesen szuszogva lehajolt. A szekrény alján kotorászott a vasalóruha és a régi, foltnak való ágyneműhuzatok közt. Aztán keze rátalált arra, amit keresett.
- Igen, ez lesz az… ennek kell lenni – jelentette ki magabiztosan. Kicsit kifújta magát, aztán neki veselkedett és a kupac legaljáról kiráncigált egy régi, ujjatlan bekecset.
Felegyenesedett, és az ablak felé tartva meggusztálta. A birkairha már igencsak kopott és filcesedett volt, több helyütt hiányzott is a szőr, de nem számít. Amire szánja, arra pont jó lesz.
Visszament a konyhába, a bekecset lerakta a fásládára, magához vett egy stóc újságot, és jó vastagon leterítette a bejárati ajtó mögötti kis zugban. Erre tette rá férje régi ruhadarabját. Elrendezgette, szőrivel felfelé, majd hátra lépett és elégedetten szemügyre vette művét:
- Igen, pont jó… épp el fog férni… - Próbaképp kinyitotta az ajtót, a fekvőhely szépen elfért.
A szuka, az evést befejezve, kíváncsian nézett fel rá: most mi következik?
- Na, gyere, te, Foltos…! – szólt neki az asszony – Gyere, csináltam neked helyet. Elalhatsz itt…
Az állat, vagy most már inkább nevezzük Foltosnak - óvatosan besomfordált. Mindent alaposan körbe szimatolt, jobbról balra haladva. Sulyokné nem sürgette, becsukta utána az ajtót, leült egy székre és figyelte. A körút végén a szuka elérkezett az ajtó mögötti zughoz. Szagmintát vett a birka-bundáról - halványan érezte rajta az idős nő szagát - megtapogatta a jobb mellső lábával, aztán kérdőn pillantott az asszonyra.
Vali néni mosolygott: úgy látszik még se lesz egyedül, pedig nem akarta…
- Hát ez van…! – sóhajtott fel. – A tiéd… - mondta a kutyának kedvesen – a te helyed…
Foltos megértette, odament hozzá, orrát a lábához dörzsölte, majd fejét az ölébe fektette. A nő megsimogatta a fekete-fehér tarka bundát:
- Jól van, Foltos… Jól megleszünk, nem igaz? Két öreglány…
Foltos nem felelt, csak nézett szép barna szemeivel. Kicsit szomorú volt még, a régi gazdái miatt, de érezte, hogy ez az ember is szeretni fogja. Hossz percekig így maradtak, amíg nem kezdett érezhetően hűvösebb lenni.
Sulyokné nehézkesen felállt:
- Rakni kell a tűzre, különben megfázunk. – mondta és újra magára terítve kendőjét, indult fáért. Az ajtóhoz érve visszanézett a kutyára – Jössz, Foltos vagy maradsz?
Válaszul Foltos ráállt a szőrre, körbe forgott rajta párszor, aztán leheveredett. Még mindig fáradtnak érezte magát. Maradni akart, és maradni is fog, döntötte el. Ám amikor kinyílt az ajtó, mégis felállt és az asszony után ment.
Új gazdát talált, és ez kötelességekkel is jár: vigyáznia kell rá…

A cikket írta: Arkady

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2011. szeptember 9. 08:29
Ó, de szép (megható) volt a vége.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: