Vidd el a balhét mára!
Látogatók száma: 43
- Mi a pálya mára?... - Hát nem túl sok van kilátásban, csak, amit meghagytak. - Semmit?… Kitiltottak? Na és?..
- Lehetne akár rosszabb is. A körülményekhez képest még örülhetsz, hogy ennyivel megúsztad!
A fokozatokon már rég túljutottál. Meglepődtél?
- Mégis, hogy képzelik? Én, aki a legjobbat akartam? Ő szólt annak az idegennek az érdekében egy-két jó szót is? Igaz, talán nem a legjobbkor tettem, és éppen nem annak a „nickesnek” kellett volna azt címeznem, amit,... de ha egyszer ő volt az első hozzászóló és ettől kezdve minden figyelmem rá irányult... Különben is, milyen név az, hogy "spárga"?
- Mit foglalkozol te ezzel? Spárga az spárga. Ne szívd mellre!
- Az is igaz, talán nem kellett volna annyira beleélnem magam a szituba. Talán. De ezt azért nem állítom, ebben nem vagyok eléggé biztos, mert hiszen a sztori adta magát.
Hát, ha még azt is tudnák "Persze kit érdekel?" - hogy ki nem állhatom, ha valaki csak úgy szórakozásból odaír egy-két keresetlen szót, mondatocskát annak, akit nem is ismer, de azért van képe olvasni a soraiból, és mert valahol egészen másutt jár éppen a cseppnyi esze, akkor a következményekkel mit sem törődve még jól le is húzza a gyanútlant, megmondja a tutit. Csak úgy stikában. Véletlenül se tudja meg senki, hogy ő volt a hunyó..
Ettől aztán bepörgök. Meglepődök. Hogyan is lehet másnak más véleménye, mint nekem, amikor a sztori annyira szívbe markoló, és valakinek a hiteles, megélt, valóságos, nyomorúságos élete lett papírra vetve, pár mondatba tömörítve. Egy egész, vagy fél életet kétségek között vergődött ez az ember! Hát nem látja? Nem érti? - Te sem érted? - Ez az ő kálváriája.
- Persze megértelek, hogy nem hagyhattad szó nélkül ezt a méltánytalanságot, ami érte, és azon nyomban a tudomására kellett hoznod, hogy mennyire lélektelen az az odavetett mondata.. Téged sértett.. Nem is az illetőt, mert annyira beleképzelted a saját életedbe a szitut.
Emlékszem! Valami olyasmit írt oda az a spárga nevű fickó, az a szerencsétlen, hogy "Élni muszáj!"... Ráadásul leértékelte az illető cikkét.. és micsoda hangnemben tette?.. Ezért lettél dühös? Főleg, mert váratlanul ért. - Tudom, mert mondtad. (A te életedet is leértékelte, igaz?) Éppen végeztél a mosással, mosogatással. Tele volt a burád - gondoltad megnézed az oldalt.. Pechedre, mert magadra vetted mindazt, amit írt. Kitől, mástól kaptad volna, mint korábban is. Ajjaj. Hasonló dolgokért hányszor szorítottak már a sarokba. - Mi ez? - kérdezted, óvoda? Vagy annál súlyosabb dologról van szó? - Igen. - gondoltad, ez a korlátozás a szabad vélemény-nyilvánítás korlátozása. Ebben akadályoztak meg. Fegyelmeznek? Először csak figyelmeztetnek..Aztán se szó, se beszéd kitiltanak. Hát ehhez te nem szoktál hozzá!
A kétségbeesés harmadik fokozata lehetett az, amikor már tényleg nem tudtál uralkodni magadon és jól odamondogattál nekik. Hát miért nem vettél vissza a lendületből? Tudom én, hogy nem hagyhattad szó nélkül. De ha egyszer tudtad, hogy mindig te iszod meg a levét, akkor egy percre miért nem jutott ez az eszedbe? Soha sem az van, amire elsőre gondolsz! Majd ők jól megértenek - azt hitted? - mert ezek a te érzéseid voltak és nem az övék!..
Arra percig sem gondoltál, hogy nekik meg más, meg másként? Mindig csak utána gondolod át te is a történteket.. Már későn!
Késő bánat! Ismét kimondtad, amit gondoltál. Ezen már nem érdemes rágódnod. Erről már úgy látszik, én sem tudlak téged meggyőzni, főleg lebeszélni, mert úgysem hagyod. Hát akkor nincs mit tenni.
Vidd el a balhét!
Na, akkor rátérhetek végre a saját gondjaimra?
- Mi a pálya mára?..
- Hát nem túl sok van kilátásban, csak, amit meghagytak, de gyere, ha jönni akarsz! Majd megbánod!
- Aztán má, miért?
- Mert nincs jó hangulatom.
- Majd meghozom! Ne szarj be!
- Csak otthon ne felejtsd! Na, azt nem bánom. Ide ne hozd nekem!
- Jaj, de lökött ez a nő!?
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Egy írásnak - ma már tudom - nincs tétje, ezért újra és újra elmondhatjuk egy egészen más időintervallumba helyezve, hogy egykor mit, hogyan értékeltünk... Hát így. Ma már múlt idő, de mint ahogy semmit, ezt sem felejtjük el. Tanultunk, vagy sem a hibáinkból, de velünk marad.