Eljött az Ősz ideje
Látogatók száma: 60
Az évszakok váltakozása és a színek csodája mindig és mindenkit, vagy a legtöbb embert elgyönyörködtet. A tavasz a zöld ezer színével, a nyár a minden féle és árnyalata varázslatával. Az Ősz egy roppant érdekes színkompozíciójával, egyedi.
Egyedi és szinte megismételhetetlen a színek és árnyalatok, melyek olyan pompázatosan tündökölnek, hogy szinte megfoghatatlanok, és utol érhetetlenek. Nincs művészet, mely versenyezhetne vele. Visszaadni megpróbálhatja, de az nem verseny, csak pillanatnyi másolat. Ezek lehetnek hűek, kitűnőek, vagy varázslatosak,sőt káprázatosak is, de valósak csak az életben láthatóak, a természetben.
Ezernyi szín és ezernyi látvány és élmény amelyhez bármi kapcsol minket. Oly árnyalatok, mely nem is megfogalmazhatók és létezők. Sárgából zöldbe, és zöldből olyan barnába, melyek talán csak palettán léteznek! Oly színek melyek valóban csak a természetben vagy ecsetek vásznán léteznek.
Szedek mindig leveleket, és készítek belőlük "őszi '" rózsát, de meg sem közelíti az igazi színeket és érzéseket.
A csók utóízét, a nyár hamvadó fényének varázsát.
Olykor sajnos az áradások és remények foszlását és szétesését is jelenti az ősz, de van, hogy a baj és a nehézség erősíti a kapcsolatot, vagy olykor távolítja az érzelmeket, mert más a megmentő, és más a kedves, aki olykor szerető is. Az áradások borítanak dolgokat , bár nem törvényszerűen.
Az ősz mindig a betakarítás és áradások ideje, mert ilyenkor változik a természet és vált is állapotot. Ami következik rendszerint köddel, dérrel, lehűléssel, és olykor meghűléssel is fenyegetnek, de minden évszaknak megvannak a maga szépségei, gyönyörűségei, vagy varázsai, amit csak azok látnak, akik nyitott szemmel, és lélekkel járnak a természetben,a valóság világában.
Olykor jó dolog a természet tisztelete, és a valóság megismerése, és az elismerésként meghajolni a valóság előtt.
A cikket írta: Divi Éva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Válasz erre: bokorur
Tisztelt Éva!
Nékem fontos a belső motiváció, szívesen olvasok olyan írásokat, amik lélekből íródnak. Az értékeli az őszt igazán, aki már nagyon-nagyon sokszor látta. Megunhatatlan színeivel.
Bokor
Valóban sokszor és figyelmesen néztem a természet változását, de nem csak azt, hanem az öregapám mindig azt mondta soha ne a csak a szemeddel, hanem lelkeddel is figyelj a természetre, mert ezer dolgot mond el, mindenről. Mindig nagyon szerettem öregapám mély bölcseleteit, mert nem fecsegtek, hanem megszólítottak, és tanítottak. Édesapám tudása és tanítása ezt már csak kiegészítette a kirándulásaink a barangolásaink alkalmával. Én valahogyan mindig többet látok és érzek a világ változásaiban, mint ami képben megjelenik, mert a lelkemmel is figyelek, hallgatok és megértek.
Köszönöm kitüntető figyelmét.
Tisztelettel Éva.
Válasz erre: zsoltne.eva
Talán a legszebb az őszben és ezért szeretjük annyian, az a sokféle szín.. a sárga, de különösen a vörösbe hajló árnyalata, a rozsdabarna, a kékeszöld, a fenyő, mely örökké zöld, a folyton hulló falevelek, olyan megnyugtatóak, és szépek.. Már eddig is sok örömet jelentettek, de még csak ezután jönnek elő a legeslegszebb színek.. Ez az én nyaram!
Köszi, hogy olvastál. Valóban én is szeretem a színek eme pompázatos megmutatkozását, mert valahol olyan mély és tartalmas, mint, amikor egy lélek nyílik meg lelkünknek.
puszi Éva
Válasz erre: zsoltne.eva
Talán a legszebb az őszben és ezért szeretjük annyian, az a sokféle szín.. a sárga, de különösen a vörösbe hajló árnyalata, a rozsdabarna, a kékeszöld, a fenyő, mely örökké zöld, a folyton hulló falevelek, olyan megnyugtatóak, és szépek.. Már eddig is sok örömet jelentettek, de még csak ezután jönnek elő a legeslegszebb színek.. Ez az én nyaram!
Köszi, hogy olvastál. Valóban én is szeretem a színek eme pompázatos megmutatkozását, mert valahol olyan mély és tartalmas, mint, amikor egy lélek nyílik meg lelkünknek.
puszi Éva
Válasz erre: zsoltne.eva
Talán a legszebb az őszben és ezért szeretjük annyian, az a sokféle szín.. a sárga, de különösen a vörösbe hajló árnyalata, a rozsdabarna, a kékeszöld, a fenyő, mely örökké zöld, a folyton hulló falevelek, olyan megnyugtatóak, és szépek.. Már eddig is sok örömet jelentettek, de még csak ezután jönnek elő a legeslegszebb színek.. Ez az én nyaram!
Köszi, hogy olvastál. Valóban én is szeretem a színek eme pompázatos megmutatkozását, mert valahol olyan mély és tartalmas, mint, amikor egy lélek nyílik meg lelkünknek.
puszi Éva
Nékem fontos a belső motiváció, szívesen olvasok olyan írásokat, amik lélekből íródnak. Az értékeli az őszt igazán, aki már nagyon-nagyon sokszor látta. Megunhatatlan színeivel.
Bokor
Köszönöm, hogy olvastál, és örülök, sikerült megmutatnom az én őszömet.
Üdvözlettel Éva.
Tetszik az őszöd. Ha a természetet nem is múlhatod felül, de a szobámba becsempésztél valamit az évszakból.
Köszi, üdv,
Pí.