Házisajt
Látogatók száma: 142
Régebben túróból már készítettem sajtot. A pontos recept most nem jut az eszembe, de azt hiszem tojás is kellett bele, a túrón kívül. A művet a végén diógerezdekkel turbóztam. Igazán exkluzív lett mind a szemnek, mind a szájnak.
Most viszont kaptam egy receptet, mely alapján a friss tejből házi sajt is készíthető. Személyes tapasztalatom ezzel kapcsolatban még nincs, de ki fogom próbálni.
Vagány, bevállalós vagyok. Múltkor azt mondták, hogy a szőlőből is lehet bort csinálni. És tényleg...
Vissza a tejből sajtot recepthez:
A 2 liter tejhez egy 3 literes fazékban adjunk 7 dkg sót, majd tegyük tűzre és állandó kevergetés mellett főzzük 25 percig. Utána levesszük a tűzről, beleöntünk 0,5 dl 10%-os ételecetet. A túrósodás mértékétől függően hozzáadhatunk még egy evőkanál ecetet, míg optimális állagú lesz. Ezután 15 percig állni hagyjuk, hogy hűljön és túrósodjon.
Ezután az egészet beleöntjük egy felfüggesztett (madzaggal szögre akasztott), csúcsos vászonzacskóba (konyharuhából lehet varrni). Hagyjuk a savót lecsurogni, időnként megrázzuk és megnyomkodjuk, hogy tömörödjön. Ettől a sajt rugalmas állományú lesz. Utána állni hagyjuk 1-2 napig. Kevesebb sóval a sajt lágyabb és kenhető lesz. Keverhetünk bele különféle fűszereket is (kaprot, reszelt fokhagymát, petrezselymet, őrölt köményt, kakukkfüvet, oregánót, szerecsendiót), ha valami különlegesre vágyunk.
Megjegyzem, hogy a receptben ugyan nem szerepelt, de csak FRISS és NAGYON ZSÍRDÚS, ha lehet HÁZITEJET használjunk.
Foto: Blümchen
Hozzászólások
időrendi sorrend
Mert nyitott szemmel pihensz!!!!!!!! :-)
Azért lehet ilyen tàskàs a szemem. :)))
Drága Virág!
Nem lehet, hogy már túlpihented magad?
:D
Akkor az màr rettentö egészsèges kell legyen!
Amikor felmegy a sajt àra,
szükséged lesz egy sajtàrra.
Nem lehet, hogy már túlpihented magad?
:D
Gondolom öcsiből? Vagy nem? Vagy öcsi készül sajtból? :-)))
http://youtu.be/9pml6WZLJLg
Juli, az Öcsisajt miböl készül?
De lehet, hogy csak azért zöld a tehén, mert az északi oldalon áll.
Az északi oldal pedig köztudott, hogy mohás. A moha pedig zöld.
:D :D :D
Amikor felmegy a sajt àra,
szükséged lesz egy sajtàrra.
A reformétkezés hivei nem használnak ételecetet,drága Virág.
Állitólag egészségtelen.
Akit érdekel a téma épp most fogunk egy céget alapitani, mert nagy biznisz van benne. Aki nem birja az izét az tablettàban is kaphat majd.
Der Käse ist sehr gut! :)
A sajt nagyon jo! :)
Ui: Valamint rettentö fontos, hogy csak igazi tejet hasznàljunk fel, mert mütejböl csak müsajt lesz. Esetleg még be is zöldül... :))
Puszi
Az északi oldal pedig köztudott, hogy mohás. A moha pedig zöld.
:D :D :D
Állitólag egészségtelen.
A sajt nagyon jo! :)
Ui: Valamint rettentö fontos, hogy csak igazi tejet hasznàljunk fel, mert mütejböl csak müsajt lesz. Esetleg még be is zöldül... :))
Puszi