5.parancsolat / részletek 18.

Látogatók száma: 58

Munkát nem volt nehéz találni. Vali hamar feltalálta magát, mindegynek érezve mit dolgozik, és hol, csak pénze legyen. A kevéske forintok, amit magával hurcolt, szinte mind elfogytak már az utazások során, és keresztanyjának is adott belőle a szállásért. Ami még volt, azt jól begyűrte a táskája elszakadt bélése alá, szinte feledésre ítélte. Először az AFIT-hoz ment, nagy műhelyes, több épületes irodarésszel bíró autószerelő vállalathoz, ahol takarítani jelentkezett.

Elképesztően kevés fizetést ígértek, abból még egy albérletet se fizethet. Csalódott arcát látva, körbeküldték a házban, könyvtár, konyha, szakszervezet, majd legvégül a KISZ titkár következett.
- Kezét csókolom! – fogadta az mosolyogva, hellyel kínálta, s Vali értetlenül bámult.
- Jaj, nagyon örülök, és köszöntöm itt, abból az alkalomból, hogy nálunk fog dolgozni. – folytatta a politika felelőse. - Igen, gondolom, kevesli a fizetést, de tudok egy módot, hogy több legyen. – Még mindig mosolygott, Vali semmit nem értett.
-No, ha meg tudunk állapodni, akkor már az első bére több lesz, aztán ha jól együttműködünk, beosztása is lehet magasabb.

A „jól együttműködünk „ kifejezésen ott volt a hangsúly, Vali érezte, de fogalma se volt mit akarnak tőle. Ő takarítani jött. Mit kell együttműködni egy takarítónőnek épp egy KISZ- titkárral, és hogyan? Elképedt. Valamit tudnia kéne, amit nem tud. Hajjaj, Pali szólhatott volna, hogy titkos világok vannak a fővárosban! Figyelmesen hallgatta Bélát, aki aztán be is mutatkozott, bár bemutatkozása a nő gondolataiban, egész más vonalon futott.

- Igmándi Béla. Kezét csókolom! - Béla csak beszélt, a vállalat profiljáról, amin közösen dolgozni kell, és a dolgozókról, akiket szeretne ezért minél jobban megismerni. Ehhez kérte Vali segítségét, ha beleegyezik. A megismeréshez.

Mit akar ez tőlem?- Töprengett Vali, amíg hallgatva nézett maga elé.
- Nem kell most rögtön válaszolnia, Valika - nyugtatta meg a végén. Bármikor bejöhet ide, és beszélünk. Rendben? Várom, és nagyon remélem, hogy hamarosan találkozunk.
Kikísérte az ajtón, ahol a felvételis ember, mintha véletlen állna ott, megkérdezte.
- Akkor intézzük a felvételt?
- Igen, persze - szólt Béla. Vali bólintott, s csak aztán vette észre, hogy nem is őt kérdezték.
- Akkor várom, jöjjön hamarosan! - búcsúzott Valitól a KISZ titkár.

Már másnap kezdett. Kőbányáról elég hosszú volt az út Zuglóba. Hajnali hat órakor már bélyegeznie kellett a portán. Jó korán kelt, csendesen öltözött és osonva lépkedett, nehogy felébressze a háziakat. Már Vendi megjegyzéseket tett, keresztanyja hiába próbált enyhíteni a légkör keménységén. Keresztanyja örült, hogy végre halad valami, s talán albérlethez is juthat mielőbb. Persze ahhoz pénz szükséges, amit meg kell keresni. Érezte, hogy teher. Testvéreit emlegették, akik még anyja temetésén se voltak ott. Hogyan is mehetne ő hozzájuk?

Akármilyen jómódban is élnek, ő nem kíváncsi rájuk. Bori temetését egyedül ő fizette ki, és nem felejtette el, hogy senki nem segített neki testvérei közül. De nem akart keresztanyja nyakán teher lenni.

Az első fizetésnél rádöbbent, hogy vagy bemegy Bélához, vállalva az ismeretlen kérés szennyét, vagy keres másik munkahelyet.
A hangárokat nem szerette takarítani. Hatalmas autószerelő csarnokokból bámulták meg a szerelők, néha vigyorogva ugratták is. Nem értette a tréfáikat, ezért inkább kerülte volna őket. Az irodák üresek még hajnalban, néha-néha futott össze valakivel. Csak délelőtt találkozott emberekkel, de fogalma se volt arról, ki kicsoda.

Ráadásul állandóan éhes volt. Maradék kevéske pénzét az AFIT büféjében hagyta, hogy ne bukjon fel vödrében az éhségtől. Nem is komolyan gondolt Béla ajánlatára, bár vágyott a magasabb fizetésre, sejtette, hogy valami sötét dolog húzódhat meg az ajánlat mögött, csak, mint lehetőség merült fel, lehetőség arra, hogy több pénze lehessen. Na, de hogyan is menjen oda? Itt vagyok? Megjöttem a több pénzért? Mit is kellene tenni érte?

Addig töprengett ezen, hogy a végén inkább új munkahelyet keresett. Az első fizetés amúgy sem volt elég, még egy kardigán se jött ki belőle, amit hetek óta sóvárogva figyelt munkába menet. Megállt a kirakat előtt, és nézte a különleges holmit. Nem konfekció termék volt, és színe is, ami a méregzöld és sötétzöld árnyalatait adta, nagyon tetszett neki. Fazonja különlegesen hosszú, derekán bújtatóval és övvel. Még soha nem volt egyetlen holmija se, amit ő vett volna magának, erre a kardigánra pedig erősen vágyott. Rengeteget kell dolgozni egy kardigánért. Kesergett. Még Palinak is megmutatta a különleges holmit.
- Mit vagy úgy oda? Egy vacak rongy az egész. Jó drága. - Jött a vélemény róla.

Az Uzsoki kórházban próbált újból állást találni. Takarításra, vagy konyhai munkára gondolt. Felvették, még szállást is adtak neki egy nővérszállón, így boldogan futott keresztanyjához csomagolni, és búcsút köszönni.
- Vigyázz magadra Valikám! Aztán hírt halljak rólad ám, meg a gyerekekről is! - ölelte Anna néni, mielőtt csomagjával kilépett az ajtón.

Az ám! A gyerekek. Eszébe se hozta őket az idő. A napok sebesen haladtak, a nagyváros nyüzsgése és a munkakeresés lehetőségei teljesen elvonták a figyelmét gyerekeiről. Most se foglalkoztatta sokáig a dolog. A legfontosabb, hogy munkája legyen, hogy pénze legyen, és valami hajlék, ahová vihetné majd őket. Hogy ez mikor fog bekövetkezni, mennyi idő elteltével, azon nem töprengett. Nyilvánvaló, hogy nem hetekről, vagy hónapokról lesz szó.