5.parancsolat / részletek 7.
Látogatók száma: 55
- A felesígem. Elment tegnap. Itt maradtunk mink heten. Mint a gonoszok. – próbált összetapadt szájjal mégis szót venni. Még egy halványka, kesernyés mosoly is kicsúszott valahogy a mondat végén.
- Jöjjön be – hívta a nő. A gyerekeket másik szobába terelték, ahol még játékot is adtak nekik. Pista maradt a molett nő előtt ülve, hogy jegyzőkönyvbe mondja a dolgait. Szűkszavú volt. Csak a kérdésekre igyekezett válaszolni, tömören, röviden. Minek annyit beszélni?
- A rendőrségen bejelentette a felesége eltűnését?- nézett rá szemüvege mögül a nő. – Ki tudja mi történhetett vele?! Mégiscsak hat gyereke van! Nem szoktak az anyák hat gyereket hátrahagyni csak úgy szó nélkül. Nem gondolja?
Pista megrettent. Tán még meg is gyanúsítják itt őt valamivel. Bizalmatlan lett, és bezárkózott.
- Nem jártam ín a rendőrsígen. Minek mentem vaóna?
- Úgy is jó, majd mi bejelentjük. Ha megtudunk valamit, értesíteni fogjuk. Eredjen szépen haza, a gyerekeket a megye addig gondozásba veszi, amíg az anyjuk elő nem kerül. Vagy maga össze nem szedi magát, hogy nevelni tudja őket. Valakire bízni kell, amíg dolgozik. Nem?
- Óvodát nem lehet intézni? Az iskolába már négyen mennínek az őszön. Mingyá itt van az is.
- És addig? Mi lesz velük addig? Maga nem dolgozik addig? Börtönbe akar menni? Vagy mit akar?
- Segítségért gyüttem.
- Azt megadjuk mindenkinek. Magának is, meg a gyermekeknek is. Elvisszük a gyermekeket szépen intézetbe, aztán majd alakul valahogy a maga élete is. Vagy az asszony jelentkezik, akkor meg visszakapják őket.
- Most akkor nem vihetek egyet se haza? Tán búcsúra se lehet menni velük?
- Nem. Jobb lesz az így. Csak menjen szépen haza, meg a munkába. Küldök értesítőt hol találja meg őket. Lehet majd látogatni.
Pista fel se fogta hirtelen a helyzetet. A gyerekeket elveszik tőle? Ez valami felfoghatatlan téboly, valami elképzelhetetlenség. Micsoda segítség ez? Nem értette. Azért felállt, lehajtott fővel köszönt, kezében a jegyzőkönyv lapjaival. Ment. Lépdelt a lépcsőn le, s szinte látta a kicsiket, ahogy az imént még mellette másztak fel. De régen volt az, de régen! Talán két órája sem.
Te magasságos úristen!- döbbent meg- Mi lesz velem?
Egy fillér nem volt a zsebében, így vonatra sem jutott. Gyalog indult Kótaj felé, nem érdekelte semmi, csak az út, ami előtte állt. Hasogató fejfájással, remegő kézzel és lábbal vitte a kínját. Kilépett, jó tempóban, elgondolkodva az életen, magán, és a gyermekein. Ezerkilencszáz-hetvennégyet írt a naptár. S ő még harminchét éves se volt.
A játszószobában jól érezte magát a hat testvér. Voltak babák, autók és mindenféle játék. Lego-építő, és vár, műanyag villamos, kártyák és társasjátékok. Mindent leszedtek, szétszórtak, megnéztek. Voltak színes ceruzák, aminek Évi örült a legjobban. Összefirkált minden lapot, amit megkaparinthatott. Ferike is rajzolt. Ő nem akart adni neki, aztán, mégis mindig nyújtott egy-egy papírlapot. Feri szépen rajzolt. Grafit ceruzával. Csodálatos rózsákat csokorban, és egy szál magában, sok tüskével. Szinte az összes lapra virágokat tett. Kusza betűivel odaírva, édesanyának.
Nyíregyháza nagyváros, de oly hirtelen elhelyezni hat gyereket benne, lehetetlen. Igaz, nem is törekedtek rá, hiszen háromtól tizenhárom éves korig, mindkét nemű gyermek elhelyezése egy helyre, miért is lenne célja a hatóságoknak?! A lényeg, hogy estére mind alhasson valahol, kapjanak enni, és a felügyeletük megoldott legyen. Már majdnem esteledett, mire elintézték a külön kisbuszt, amivel széthordják majd a Halál gyerekeket, akik mit sem sejtve fogócskáztak a hivatal hátsó udvarán.
Marika és Kisvali Nyíregyházán maradnak majd, aztán Valikát holnap átviszik átmenetileg a Bajzába, Budapestre. Évike Hajdúhadházra megy, Lacika Szabadszállásra, és Feri Petivel Tiszadobra kerül. Megszületett a terv, előállt a busz. A hat gyerek tanácstalanul pillogott, amikor beterelték őket.
- Apa hol van? – kérdezgették, de választ nem-igen kaptak.
- Majd jönni fog ő is – érkezett egy hiteltelen hangú ígéret. Ettől kétségbeestek.
A férfi, aki a kisbuszt vezette, megcirógatta Évikét. - Ej, de szép kislányka vagy te! Hogy hívnak?
- „Haggyá bíkin!”- felelt a cseppség, és Marika háta mögé szaladt.
- Nahát, azt hittem szebb neved van – mosolygott a vezető – Szállj be kis „haggyá bíkin!” Kocsikázni fogunk.
A cikket írta: Zsomwin
Hozzászólások
időrendi sorrend
Akkoriban ez járta, amit kitaláltak a hivatalban, azt végre is hajtották, ha volt értelme, ha nem. Boldog békeidők...
Bokor
Hát ez valóban komoly segítség volt. Szétszedni a gyerekeket. A Maradék biztonságtól is megfosztani őket.
Az a mondat sem tetszik, hogy..."A férfi, aki a kisbuszt vezette, megcirógatta Évikét. - Ej, de szép kislányka vagy te! Hogy hívnak? "
Rossz érzés támadt bennem.
Az biztos, hogy ( bár a végére még nem jutottam el... mégis ki merem jelenteni) ezt a történetet is, sok embernek el kellene olvasni!
A világ pedig nem változott túl sokat, bár van gyermekfalu és családi nevelés, de hat különböző korú és nemű gyereket, ma sem tudnának egy helyre tenni szerintem. De inkább ne legyen igazam!
Örültem neked, köszönöm az olvasást.
Az a mondat sem tetszik, hogy..."A férfi, aki a kisbuszt vezette, megcirógatta Évikét. - Ej, de szép kislányka vagy te! Hogy hívnak? "
Rossz érzés támadt bennem.
Az biztos, hogy ( bár a végére még nem jutottam el... mégis ki merem jelenteni) ezt a történetet is, sok embernek el kellene olvasni!
Egészen biztos.
Pedig ez még "csak" a kezdet. :( Biztos, hogy olvasni szeretnéd?
Jaj Zsomwin...
Ettől féltem!
Pussz,
Tündér
Ettől féltem!
Pussz,
Tündér