újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

5.parancsolat / részletek 8.

Látogatók száma: 53

Egy nő utazott velük. Fiatal, de barátságtalan. Tekintete kemény, és arca mosoly nélküli. Lehet, másként tervezte a mai estéjét.
- Rajta, beszállás, máris indulunk, mert nem végzünk ám holnapig se! Mindenki üljön le szépen, ahová akar. Mind a két oldalon van ablak, lehet választani, aztán, indulunk! - mondta nekik.
- Hová megyünk? – kérdezte Peti, ahogy mászott fel a magas lépcsőn, és emelte Évit, akit Marika tolt lentről.
- Mindenkinek lesz helye - válaszolta a barna hajú nő – otthonba viszünk titeket.
A kicsik azt gondolták, hogy hazaviszik őket. Otthonba. Mit is jelenthetne mást?! Örültek. Peti gyomra viszont összeszorult, zavartan bámultak egymásra Ferivel. Marika gombócot érzett a torkában, pedig a hat gyerek között, ő volt a legharciasabb, minden tekintetben. Most félt. Nem tudta egyikük se mitől, de most féltek mind a hárman, és félteni kezdték a kicsiket is. Nem mertek többet kérdezni. Nem szóltak semmit, csöndesen ültek a buszban, és bámultak ki az ablakon.
Párat kanyargott a busz, aztán egyenesen haladtak. Hamar megérkeztek oda, ahol Marika és Kisvali végállomását jelölték ki erre a napra. A fiatal nő ránézett a kezében tartott papírra. Marika és Valika. Melyiktek?
A két lány reá nézett.
- Én – szóltak szinte egyszerre.
- No, készüljetek, ti mindjárt kiszálltok.
A két kislány kővé dermedve ült. Éva ordítani kezdett, és Marika ölébe rohant. Peti is felugrott, átölelte testvéreit és olyan szorosan fogta, ahogyan csak bírta. Vali halkan sírni kezdett, Lacika bokszolásra tartott kézzel fordult a nő felé.

- Agyonbokszollak. Tudod? - és ment a kis dundi lábán a nő felé, egyedül ő, a kis hős, hogy védelmébe vegye testvérkéit. Feri elkapta, odahúzta magukhoz, ahol egy csoportba húzódva álltak a két kislány elé, akiknek le kell majd szállnia közülük.
A sofőr megállította a buszt, megérkeztek. Kinyitotta az ajtót, hogy lesegíthesse a gyerekeket. Ahogy benézett, szinte a szíve állt meg egy pillanatra. A hat gyerek együtt, egy kupacban sírt, szorosan ölelve Valit, és Marikát, akik már erősen zokogtak.

- Istenem, de szörnyű. – szólt oda a nőnek, aki kísérőként, papírral a kezében ült, szemmel láthatóan nem tudva mi tévő legyen.
Évike lefejthetetlen karokkal ölelte Marikát. Torkaszakadtából bömbölte, hogy „veled akajok menni.” Lacika mégiscsak Valikát védelmezve fogta át a kislány lábait.
- Nem engedlek el, Valika. Összenőttünk, nézd! - mondta neki, és mérges tekintettel méregette a felnőtteket.

- Na, jól van. Elég legyen ebből, gyerekek! - szólt a nő halkan - Rendben van, egy ici-picit tudok segíteni nektek. Apukátoknak dolgoznia kell, hiszen ti is tudjátok ezt. Anyukátok elment, majd előkerül hamarosan. Biztosan eljön értetek. Amíg megérkezik, nektek különféle helyeken, de lakni kell valahol.

Ahogy beszélni kezdett, a kicsik lassan elcsendesedtek. Egy kupacba maradva figyelték, mit is mond nekik ez az idegen, morcos nő.
- Én Erzsi vagyok. A bácsit Sanyinak hívják, aki vezeti ezt a buszt – folytatta. – Mivel úgyis ide kell visszajönnünk majd Nyíregyházára, talán addig együtt lehettek még, amíg a többieket elvisszük. Jó későn fogunk megérkezni vissza, lányok. Jó lesz így? Marika. Mondjad. Elkísérjük mind az összes testvéredet, aztán Valikával visszajövünk ide.

- Miért nem maradhatunk együtt? – szorongott Peti.
- Mert nincs olyan otthon, ahol kicsiket is, meg nagyobb gyerekeket is tartanának. Ami van, ott már nincsen hely. Nagyon kevés ilyen van. Ha nem jó, amit mondtam most nektek, akkor máris bemegyek, és kihívom a nevelőket értetek Marika. Ha meg jó, akkor indulnunk kell, mert sokat fogunk utazni. Akkor legelőbb Évikét visszük aludni, mert ő a legkisebb. Jó lesz így?

Senki nem válaszolt. Mit is mondhattak volna?! Éva ott maradt Marika ölében, a többiek a helyükre ültek. Könnyeiket mázolták arcukon, és szipogtak. A sofőr visszament a vezetőülésbe, és újra elindultak. Szomorú utazásuk, kitörölhetetlen nyomokat barázdált a lelkükbe.
Erzsi végre mosolyt varázsolt komor arcára, biztatásként a nagyoknak. De egyáltalán nem volt lelkes, szánta már a hat kis számkivetettet, féltette őket.
Féltette már magát is, mert megérintette a gyerekek egymáshoz való ragaszkodása. Valahogy most értette meg, mi is történik itt velük, az ő közreműködésével. De mit tehetne? Megpróbál valahogy segíteni. Az elhatározás megvolt ugyan, mégis neki lett volna szüksége a segítségre.

Évike olyan álmosan került Hajdúhadházra, hogy alig bírt állni a lábán. Marika az ölében vitte a kapuhoz, mellette szipogtak a többiek. Megcsókolták a szőke kis buksit, a fiúk még a kezét is csókolták, simogatták.
- Évike, Évike! Jövünk ám érted, ne sírjál!- sírták az arcába mind.
Peti elővett a zsebéből egy darab kicsi fát, amit még az udvarukon szedett össze valamikor. Forgatta a kezében, majd Éva kezébe nyomta.
- Vigyázz rá, Évike! Neked adom.

Markolta a pici kéz, pillantott a nagy kék szem, pottyantak a könnyek. Már ereje sem volt hangosan sírni. Gyorsan jöttek érte, kapták, s már vitték is Marika öleléséből. A pillanat elnyelte Halál Évát, a legkisebbet közülük, és a szél fújni kezdte mellettük a bokrokat.

Lacikával viszont újabb ribillió tört ki, mikor megérkeztek. Rúgott, harapott, visszanyargalt az autóbuszba, és vadul kiabálva, testvéreinél keresett menedéket. Elgyötörten igyekeztek már a nagyok is segíteni Erzsinek, aki sírva fakadva állt Sanyi mellé. Végül csak elkapta a dundi kisfiút. A pajkos kis szemekben most gyűlölet lobogott, ahogy Erzsire nézett. Engesztelhetetlen harag, és gyűlölet. Azért, Halál László is megérkezett.

Négyen maradtak a buszban, és Erzsi, aki élete legnehezebb napját akarta küldeni már maga mögé. Még két út és vége. Vége, és soha többé nem kell ezt végigcsinálnia. Soha. Ám az még odébb volt. A nagyok búcsúja, tán jobban sajgott, mint a kicsiké.

Álltak, a két fiú és a két lány. Álltak szemben egymással, néztek egymás arcába és folytak a könnyek. Keresztbe nyújtották a kezüket, így minden testvér foghatta a másik kezét.
- Mindig vannak ám testvértalálkozók – dobott egy kis reményt közéjük Erzsi - fogtok még találkozni, ígérem.

Még jó, hogy nem tudták akkor, hogy a mindig, az évi egyszeri testvértalálkozót jelent. Nehezen váltak el, aztán a fiúk beléptek a kapun, a lányok meg sikítva, sírva kiabálták.
Szia Petikeeeee! Szia Ferikeeee! Szeretleeeek! Szeretlek!
Mari hamar összeszedte magát, Valika sírdogált még pár kilométeren át, ahogy haladtak. Erzsi vacillált, megmondja e nekik, hogy csak egyetlen napig lesznek együtt, és másnap Vali már Pesten lesz. Aztán nem mondta meg. Nem akarta mélyíteni, az amúgy is rossz hangulatukat. Késő éjjel volt, amikor a két kislányt végül leadta Nyíregyházán. Sanyi még őt is hazavitte. Eleinte beszélgetni akart, de mivel Erzsi nem válaszolt, elhallgatott.
- Nehéz volt ez nagyon. - intett búcsút neki, aztán elhajtott.

Erzsi letörve és fáradtan nyitotta az ajtót. Még maga előtt látta Évikét, szempilláin legördülő könnyel, és látta a négy nagyot, ahogy keresztbe fogott kezeikkel állnak sírva, a kastély előtt, Tiszadobon. Ő tudta. Szinte biztos volt benne, hogy ezek a testvérek, már soha többé nem lesznek együtt. Soha. Csak az emlékeikben, ha marad nekik olyan.

A cikket írta: Zsomwin

5 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Köszönöm.
Tisztelt Zsomwin!
Ez szomorúra sikeredett. De ilyen az élet. Sokszor szomorú.
Bokor

megtekintés Válasz erre: Tündér

Olyan, akinek vannak személyes tapasztalatai intézetbe került gyerekekkel, széthullott családokkal kapcsolatban, pl a baráti köréből, vagy akár a saját rokonságából, vagy saját élmény.
Elmondhatatlan szomorúság, amikor az idő csak telik, és nem látszik pozitív változás. A rossz körülmények közt élő, szerető szülők hiába erőlködnek, mindig csak elutasítás, elutasítás.

Mindig van változás. Hogy ez pozitív-e, vagy nem, azt csakis az idő fogja megmutatni. Lehet, sok idő. Türelem kell és nagy kitartás.

megtekintés Válasz erre: Zsomwin

Hogyan lehet más "közel a tűzhöz"? Mindegy. Tényleg szomorú.

Olyan, akinek vannak személyes tapasztalatai intézetbe került gyerekekkel, széthullott családokkal kapcsolatban, pl a baráti köréből, vagy akár a saját rokonságából, vagy saját élmény.
Elmondhatatlan szomorúság, amikor az idő csak telik, és nem látszik pozitív változás. A rossz körülmények közt élő, szerető szülők hiába erőlködnek, mindig csak elutasítás, elutasítás.

megtekintés Válasz erre: Vass. N Edith

Szívbemarkoló fejezet.
Azt hiszem, ha ezt Vali asszony látta volna, sejtette volna, inkább a maradás mellett dönt, annak minden nehézségét is vállalva.

Minden nő nehéz döntést hoz anyaként (is), ha arra szánja magát, amire a főszereplőm. Nyilván az ő lelkébe mást mart bele az élet, és a párja, akire az életét bízta egyszer...
Ha már benne van valakiben a szándék, és döntésre jut vele, akkor már semmi nem tántorítja vissza, ugyanis a hit és a bizalom oda van. A változtatás vágya pedig seregnyi kíváncsisággal oltja be.
Szívbemarkoló fejezet.
Azt hiszem, ha ezt Vali asszony látta volna, sejtette volna, inkább a maradás mellett dönt, annak minden nehézségét is vállalva.

megtekintés Válasz erre: Tündér

Kedves Zsomwin...

Ez nagyon szomorú. Főleg annak, aki maga is "közel van a tűzhöz".
Megérintett a sorsuk.

Pussz,

Tündér

Hogyan lehet más "közel a tűzhöz"? Mindegy. Tényleg szomorú.
Kedves Zsomwin...

Ez nagyon szomorú. Főleg annak, aki maga is "közel van a tűzhöz".
Megérintett a sorsuk.

Pussz,

Tündér
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: