5.parancsolat / részletek 9.
Látogatók száma: 56
Mire Pista hazaért, beesteledett. A szomszéd falu rendőrautója állt a ház előtt, s benne két rendőr várta. Nem ismerte őket. Pedig a kocsmai hajcihőknél, a szinte mindennapos rendőrszemlék során, már tegeződtek is néhány gyakran intézkedő rendőrrel.
- Erőt, egészséget!- szálltak ki elé az autóból. – Hát maga honnan érkezik? Igazolvány, egyebek vannak-e magánál?
Pista csak nézett. Verejtéke egész a talpáig csorogva égette, inge teljesen átázva főtt a hátán, s már neki magának is elviselhetetlenül büdös volt. Farzsebébe nyúlt, elővette az iratait, átadta. Csupa nyirkos volt az is.
- Aha. - szólt a rend őre. Nem merte a vezetéknevén szólítani Pistát. Azt azért mégse mondhatja neki, hogy Halál elvtárs, vagy Halál úr! Komoly akart maradni, a helyzethez mérni a vonásait. Elkérdezte anyja, apja nevét, születési idejét, aztán visszaadta az igazolványt neki.
- No, a szőnyeget elvisszük azért. Minek lógott az udvaron, hadd halljam?! Kettőt is ott találtunk, a házban nincs egy se.
- Bemíntek a házamba? – csodálkozott Pityu.
- Nyitva volt az ajtó, uram. Magát kerestük. Meg az asszonykát, ugye. A gyámság küldött, nézzünk itt széjjel. Ez történt. Látja, meg is vártuk vele.
- Tán, míg el is visznek?
- Úgy kéne? - gyanakodott a szélesebb testű karhatalom – A szőnyegen mi volt?
Pista csak nézett. Már magát a kérdést se értette, mert mi az, hogy mi volt a szőnyegen?! Neki fel se tűnt, hogy a házban nem volt szőnyeg, mikor reggel felkelt. Kisebb gondja is nagyobb volt, a szőnyegnél. Törte a fejét erősen, míg ki nem ötölte, hogy tán még Vali moshatta ki.
- Tán az asszony csutikolta, mielőtt elment vaóna. – találgatott - A pulyák biztosan nem.
- Ja, persze, na. A gyerekek. Hol volt eddig? Órák óta itt várjuk. Nyíregyházáról már három vonat is jött azóta, errefele.
- Gyalagosan gyüttem. Eddig vaót az út, oszt jaó van.
A rendőrök egymásra bámultak. De hát, azt nem tiltja a törvény, hogy bárki gyalog járjon Nyíregyháza és Kótaj között. Aztán, még a tanyáig is jócskán van járás. Elköszöntek, mentek, vitték a szőnyeget magukkal, és örültek, hogy az legalább nem vizes, és szaga sincs.
- Ha van hír, jelentkezünk még! – kiáltotta ki az ablakon a volánnál ülő, és elporzottak Pista szeme elől.
Azonnal a kúthoz ment, vederszám öntözte magára a vizet. Lehányta magáról a ruháit, aztán kezdte elölről. Feje majd szétszakadt a fájdalomtól, keze erősen reszketett. Szinte rosszul volt. Tudta, hogy innia kéne, de nem akart. Se hitelből, se másként. Soha többet nem akart egyetlen kortyot se. Már reggel elhatározta, amikor Peti hozzábújt. Fájt most az emlék, és vágyta újra azt a simuló ölelést.
- Jaj, Peti fiam! – sóhajtotta. Magát hibáztatta mindenért, és az alkoholt, aminek nem tudott már évek óta nemet mondani. De majd most! Majd meglátja Vali, hogy ő mi mindenre képes! Érte, és a pulyákért. A kicsike Évicáért, akinek emlékképe sajgott a lelkében, mintha sav marná belülről az egész testét.
Két hétig otthon maradt. Előtte begyalogolt a TSZ-be, hogy adjanak neki szabadságot. Kapott. Ment Vali régi földjei mellett, és most ismerte fel, hogy eddig szinte a saját földjüket művelte. Éhbérért és nyomorgásért. Ez volt a csere. Megkeseredett a szíve, eszébe fordult a pálinka is, de csak elhessegette. Kis előleget is felvett, hogy rendbe tegye a házat. Tizenhárom éve nem volt az se kifestve, se renoválva, de lehet, hogy soha. Elfoglalta magát vele. Kirámolta az ócska bútorokat, amit tudott javított rajta. Aztán bent vakolt, festett, súrolt és szigetelte az ócska ablakot. Másnap folytatta, újra felfedezve valami hiányt, rést, vagy lyukat, amit toldani kell.
Szinte az egész hét ezzel telt, sőt, még a következő is ezzel indult. Késő délutánba fordult már a Nap, amikor kerekezve gurult elé a falu postása.
- No, ide is csak a Halál jöhet ki! – vigyorgott rá, ahogy leszállt a bicikliről. Ajánlott levél gyütt a hivataltól, Nyíregyrül. Gyere, Pista írd alá, aztán adj egy korty pájinkát, mert kitikkadtam nagyon.
- Víz van Jaóska! Azt igyál, ha melíged van, te! – mordult rá, hiszen hiányzott neki is az alkohol, még mindig. De kötötte magát.
Jóska legyintett egyet, aztán grimaszolt, mint akinek már minden mindegy.
Felé nyújtotta a bádogbögrét, tele friss vízzel, amit vödörből merített neki.
- Nesze, igyál.
Nagy kortyokban nyelte a vizet Jóska, aztán megköszönte, és gurult is vissza a falu felé. Tán be is fejezte mára a biciklizést.
A levélben megírták, hogy a gyerekek hová kerültek. Mind, egytől egyig név szerint lett megemlítve a határozatban, születési évvel, hellyel, és az anyja nevével. Indoklásul a szülők helyzete lett megjelölve. Végén az ilyen-olyan paragrafusok nem érdekelték Pistát.
- Haj, a keserves úristenit a világnak!- köpött egyet - Csótányok vagyunk mi itt mind, nem emberek!
Valiról egyetlen betű sem volt. Neki is járt volna az irat, de az anya neve mellett az állt: Ismeretlen helyen tartózkodik.
A cikket írta: Zsomwin
Hozzászólások
időrendi sorrend
Ez a rész is tetszett. Ön nagyon valósághűen ábrázol. Jó olvasni.
Bokor
Ez a legnagyobb kegyetlenség, hogy ha az ember mindent elveszít, akkor még a legkedvesebbjeit is elveszik tőle.
Pussz,
Tündér
A hetvenes évek ügyintézései valami elképesztő embertelenséggel zajlott. Mint az állatokat, úgy kezelték az emberi kapcsolatokat.
Egyébként jelenleg is borzalom, ha valaki eladósodik és munkája sincs, számíthat rá, hogy a családját is szétbombázza az állam...
Pussz,
Tündér
Képtelenség végigolvasni elérzékenyülés nélkül.
Köszönöm.
Kedves Zsomwin...
Van egy véleményem a gyámügyről, de... most nem mennék bele. Még, ha együtt maradhattak volna. Ismerős történet.
Pussz,
Tündér
Egyébként jelenleg is borzalom, ha valaki eladósodik és munkája sincs, számíthat rá, hogy a családját is szétbombázza az állam...
Van egy véleményem a gyámügyről, de... most nem mennék bele. Még, ha együtt maradhattak volna. Ismerős történet.
Pussz,
Tündér