A fodrásznál
Látogatók száma: 58
Elárulom a titkot, ha nem tenném, akkor is rájönnétek, hogy hajam gyönyörű gesztenyebarna színe a fodrásznőmnek köszönhető, akivel kapcsolatunk több, mint húsz évre tekint vissza.
Tegnap is nála jártam és immár évek óta minimum másfél órát töltök nála, s most sem volt másként. Míg hajamon a festék tette a dolgát, olvasgattam a képes pletykalapokat, de eluntam, inkább a többi vendéget figyelmet, mert mindig akad látni és hallgatni való.
Érkezett egy negyvenes évei elején járó anya tizenhat éves lányával. A kislány ott tartózkodása alatt a köszönésen kívül meg sem szólalt. Annál inkább az anyuka, aki törzsvendégként mindenkit ismert az üzletben és mondta, egyre csak mondta a magáét. Először az frizurája készült el, majd a kislánya következett, akinek az övével azonos frizurát kellett csinálni. A kislány meg sem szólalt, csak a mobilját nyomkodta, még a fodrásznő kérdéseire sem válaszolt, pedig azok a frizurára, a frufrura és hasonló, a gyerek frizuráját alapvetően meghatározó dolgokra irányult. Bezzeg a mama minden kérdésre megválaszolt a lánya helyett.
A levegőben vibrált a feszültség, amely a fodrász székében ülő kislányból áradt.
Az volt az érzésem, hogy a kislányt az édesanyja nem nevelte, hanem idomította, ami azért nem ugyanaz.
Mi lesz ebből a gyerekből, ha felnő és saját jogán muszáj lesz megszólalnia, döntenie, véleményt mondania? Egyáltalán kikerül valaha az anyja hatása alól?
Elkészült a frizurája, az anyjáénak pontos hasonmása, kiszállt a székből, tette néhány lépést és mindkét kezével beletúrt a hajába, hogy összekuszálódjon, mintha most kelt volna ki az ágyból és még nem volt ideje megfésülködni. Még akkor sem szólalt meg, csak hideg villámokat szórt a szeme.
Sajnáltam a kislányt, legszívesebben felálltam volna és két pofonnal megpróbálta volna az anyját észhez téríteni, csakhogy a neveltetésem nem engedte.
Tudom, hogy megkapja majd a megérdemelt pofonjait, nem tőlem, hanem a kislánytól.
Csak idő kérdése.
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
Én sem értettem soha egyet az anyámmal! Állandóan
veszekedett velem, - éppen eleget, mert még 50 éves
koromban is nevelni akart, amire én általában csak
legyintettem!
Most sokszor gondolok rá, hogy de jó lenne, ha itt lenne,
és veszekedne velem! Sajnos, - ez már nem lehetséges....
Kedves Éva!
Így van ahogy mondod, én egykeként nőttem fel, túl sok ideje volt rám anyukámnak. Az is igaz, hogy más kérdéseim lennének, és eljön az idő mikor nekem tesznek fel hasonló kérdéseket a gyermekeim. Én is aggódó anya vagyok, ezért átérzem minden más édesanya aggódását gyermekei felé, és el is fogadom, csak néha picit terhes nekem édesanyám aggodalma irántam, de nagyon szeretem őt, és remélem a jó Isten még sokáig megtartja nekem! Amúgy tényleg nagyon jól látod ezeket a dolgokat :-) Puszi, szép napot!
Ezen percig se lepődj meg, mert gyakorló (régről) édesanyaként alkalmam volt, van megtapasztalni, néha fordul a kocka. Ma én vagyok a "gyerekebb", és ő a "felnőttebb", legalábbis azt hiszi magáról... Nem könnyű a lányomnak, aki szintén egyke megmagyarázni, hogy miért nem születhettek kistestvérei. Ilyen az élet! :-)
Ezt a régi cikkemet neked ajánlom!
http://www.felesegek.hu/cikkek/mindennapjaink/szulok-vagyunk/a-lanyom-nelkul-soha-6-resz_3105
Puszillak!
Éva
Így van ahogy mondod, én egykeként nőttem fel, túl sok ideje volt rám anyukámnak. Az is igaz, hogy más kérdéseim lennének, és eljön az idő mikor nekem tesznek fel hasonló kérdéseket a gyermekeim. Én is aggódó anya vagyok, ezért átérzem minden más édesanya aggódását gyermekei felé, és el is fogadom, csak néha picit terhes nekem édesanyám aggodalma irántam, de nagyon szeretem őt, és remélem a jó Isten még sokáig megtartja nekem! Amúgy tényleg nagyon jól látod ezeket a dolgokat :-) Puszi, szép napot!
Szia!
Olvasva ezt a cikkedet elgondolkodtam. Eszembe jutott a múlt, a gyerekkorom, ami szerintem nagyon szép volt mindent megkaptam amit kellett, sőt néha többet is. Engem is hasonló módszerrel nevelt az anyám, most iszom is a levét rendesen. De még most is, hogy majd 33 éves vagyok próbál beleszólni az életembe és azt akarja, hogy én is az ő életét éljem úgy ahogy azt ő akarja. Ha valamit nem úgy csinálok ahogy azt ő már x éve szokta, akkor én rossz vagyok, hülye vagyok mert nem ilyen nevelést kaptam, mert biztos a férjem hatása alatt vagyok stb. Én teljesen megértem a kislányt. Néha én is úgy érzem levegőt sem kapok és nem tudok szabadulni az aranykalitkából.
Ha lett volna két húgod, két bátyád, egy nővéred, mindjárt másként kezelt volna téged is édesanyád, más lett volna a hozzád való viszonyulása. A szeretetet és a törődést megosztotta volna közöttetek, nem biztos, hogy kevesebb időt fordítva rád, rátok, de talán lazábban... Akkor ezek a kérdéseid fel sem merülnének ma, mert nem lett volna rá okod. De ne aggódj, mert lenne helyette más kérdésed? Esetleg ugyanez, csak más megközelítésben. Hogy miért nem fordított rád elég időt. Hmm. Látod milyen igazságtalanok vagyunk?
Arra az egyre vigyázz, hogy a kérdéseket most már lassan neked fogják feltenni, a te gyermekeid. Azt sem lesz könnyű megválaszolni.
Puszillak,
Éva
Szia!
Olvasva ezt a cikkedet elgondolkodtam. Eszembe jutott a múlt, a gyerekkorom, ami szerintem nagyon szép volt mindent megkaptam amit kellett, sőt néha többet is. Engem is hasonló módszerrel nevelt az anyám, most iszom is a levét rendesen. De még most is, hogy majd 33 éves vagyok próbál beleszólni az életembe és azt akarja, hogy én is az ő életét éljem úgy ahogy azt ő akarja. Ha valamit nem úgy csinálok ahogy azt ő már x éve szokta, akkor én rossz vagyok, hülye vagyok mert nem ilyen nevelést kaptam, mert biztos a férjem hatása alatt vagyok stb. Én teljesen megértem a kislányt. Néha én is úgy érzem levegőt sem kapok és nem tudok szabadulni az aranykalitkából.
Eljön az ember életében az a pont, amikor le kell válni a szülőkről, önálló döntéseket hozni, jókat, rosszakat egyaránt, de nem szabad hagyni, hogy bábok legyünk szüleink kezén.
Azt is meg kell tanulnunk, hogy amit otthonról hoztunk, azok közül mit tartunk meg és mit nem, sőt, mindig van közöttük olyan is, aminek éppen az ellenkezőjét kell tennünk, esetedben pl. a gyereknevelési elveket illetően más gyakorlat szükségeltetik.
Lehet, hogy nem jó, ha mindent tudnak rólunk a szüleink, mindentől meg akarnak óvni bennünket, amit ők tartanak nem megfelelőnek.
Fel a fejjel!
Nyisd ki az aranykalitkát és repülj ki belőle!
Üdv: Yolla
Még évekig fogja hallani az ilyen gyerek, míg le nem nő a haja, vagy egy újabb színt nem fog kikeverni, hogy visszanőjön az eredeti haja, ami szép, egyenes, selymes...
Addig fogja mondani neki, míg be nem látja, hogy az eredetinél nincs szebb!!!!
Olvasva ezt a cikkedet elgondolkodtam. Eszembe jutott a múlt, a gyerekkorom, ami szerintem nagyon szép volt mindent megkaptam amit kellett, sőt néha többet is. Engem is hasonló módszerrel nevelt az anyám, most iszom is a levét rendesen. De még most is, hogy majd 33 éves vagyok próbál beleszólni az életembe és azt akarja, hogy én is az ő életét éljem úgy ahogy azt ő akarja. Ha valamit nem úgy csinálok ahogy azt ő már x éve szokta, akkor én rossz vagyok, hülye vagyok mert nem ilyen nevelést kaptam, mert biztos a férjem hatása alatt vagyok stb. Én teljesen megértem a kislányt. Néha én is úgy érzem levegőt sem kapok és nem tudok szabadulni az aranykalitkából.