A Habzsoló
Látogatók száma: 58
Aggódtam, ha nyugdíjas leszek, vajon mivel ütöm el az időmet, főleg a miatt, mert drága kis feleségemnek még minimum egy évet kell dolgoznia, mire követhet a semmittevésre ítélt nyugdíjas létben, s reggelente látom a szemén, hogy semmi kedve munkába menni, de mit tehetek, azon kívül, hogy elkészítem a reggelijét, uzsonnát csomagolok neki, és megfőzöm kedvenc fahéjas kávéját, hátha attól jobb kedvre derül. Azt persze jól sejtette, hogy a házimunkákat továbbra sem vállalom át, a főzés, mosás, takarítás, vasalás és egyéb nyalánkságok nem tartoznak az érdeklődési körömhöz, ám továbbra is rám bízhatja a bevásárlásokat, az elromlott háztartási eszközök megjavítását és az unokákkal való foglalkozást, bár lassan ez utóbbi projekt kifut, mert a kis- és nagykamaszok egyáltalán nem igénylik a nagyszülői segítséget, a felügyeletet meg pláne nem.
Bevallom, miután kis feleségem elindul munkába és egyedül maradok a lakásban, úgy viselkedem, mint egy fékezhetetlen kamasz, visszafekszem az ágyba és onnan nézem a televíziót, míg újra elszunnyadok, s mire felébredek, már itt az uzsonna ideje. Készítek egy szendvicset, és újságolvasás közben elnassolom, majd megiszom a reggelről maradt, kihűlt kávét, csak úgy, cukor nélkül, beágyazok, tusolok, felveszem a szabadidő ruhámat és a sportcipőt, egy órát futás helyett gyalogolok a parkban, közben váltok néhány szót a kutyasétáltatókkal, elvégre azok is pótcselekvést végeznek, majd hazajövök, megmelegítem az ebédet, melyet előző este kis felesége megfőzött, beleszuszakolom a mosatlant a mosogatóba, elheveredek a nappaliban a televízió előtt, majd arra ébredek, hogy elaludtam, főzök egy kávét, hogy igazából felébredjek, átöltözöm, elmegyek Bevásárolni, mire hazaérek, megérkezik kis feleségem, mosogathat, főzhet és végezheti a házimunkát, ám útban vagyok neki, legalább is úgy érzem, ezért átszaladok a nyugdíjas klubba egy sakkpartira, s mire hazaérek, kész a vacsora. Megállapítom, eltelt ez a nap is, és úgy szeretném megbeszélni kis feleségemmel a napi történéseket, csakhogy nem vevő rá, mert fáradt, nem is tudom, miért, ezért bevágom a durcást, hajnalig olvasok, és másnap reggel új nap kezdődik, változatlan programmal.
Egy hónap múlva befuccsoltam, gondoltam, újítok az életvitelemen, az olvasás mellett beiktatom a színházi előadásokat is, ezért bevásároltam a színházjegyekből, szinte válogatás nélkül, csakhogy az én kis feleségem nem akart velem tartani, a második előadás után megunta a dolgot, számára ezek túl modern feldolgozások, egyébként is fáradt, inkább menjek el valaki mással. Könnyű azt mondani, megvalósítani azonban nagyon nehéz. Az unokáim nagyon elfoglaltak, a két fiam sem ér rá, a menyeim nem akarnak velem jönni a férjeik nélkül és így bezárult a kör.
Kínomban felhívtam Dezsőt, a barátomat, aki szintén nem akart velem tartani, inkább a feleségével menne, ezért nekiadtam a színházjegyeket. Bezárult a kör.
- Hanem, Józsikám, ha már annyi szabadidőd van, igazán segíthetnél nekem. Nem ingyen, tisztességes pénzért. Érdekel a dolog?
- Ajánlatodnak képtelen lennék ellenállni és nem is akarok!
- Rendben, holnap délután kettőre várlak a Fatányérosban.
Dezsővel együtt jártunk a vendéglátó ipari szakközépiskolába, tanáraink nagy örömére, mert mi ketten bármikor, bárhol, bármely körülmények között képesek voltunk felborítani a terv szerint alakuló történéseket, legyen az tanóra vagy osztálykirándulás, és csak azért nem csaptak ki bennünket, mert kitűnő tanulók voltunk. Ezzel természetesen gyermekeink előtt nem dicsekedtünk, mert hol lenne akkor az apai tekintélyünk, ám az óta is emelkedik az adrenalin szintünk, ha felidézzük a csínyjeinket. Érettségi után szétváltak útjaink, ám barátságunk megmaradt, sokszor szakmailag is kisegítettük egymást.
Dezső családi vállalkozásban öt éttermet üzemeltet, szinte az egész családja vendéglátós lett, velem ellentétben, aki korán kikerültem a közvetlen lövészárokból, és nagy vendéglátós cégeknél csaták helyett háborús stratégiák kidolgozásával foglalkoztam. Természetesen nem felejtettem el a szakmát, sőt, távolabbról nézve sokkal több tendenciát és hibát felfedeztem, mintha a lövészárokban szorongattam volna a puskámat.
Vacsora közben megemlítettem kis feleségemnek Dezső ajánlatát, nem szólt rá semmit, csak mosogatás közben jegyezte meg, hogy legalább értelmesen elfoglalom magam.
Reggel hideg időre ébredtünk, és kis feleségem hét órakor zuhogó hóesésben indult munkába. Bizsergett a szívem, hogy végre újra a frontvonalba kerülök, és egy órakor öltönyben, nyakkendőben, ahogyan dolgozni jártam, elindultam a Fatányérosba és most itt ülök, idegen vendégként, és várom, hogy karórámon a mutató két órához érjen.
Középkategóriás, tiszta, kitűnő magyaros konyhájáról híres étterem a Fatányéros, melyben ott ebédel a környéken lévő irodaházakban dolgozók többsége, annak ellenére, hogy a közeli önkiszolgáló étterem árai jóval alacsonyabbak. Két óra körül már lement az ebéd dömping, alig vagyunk fél tucatnyian az étteremben. Édességet rendelek, kávét és kristályvizet, melyeket egy percen belül felszolgálnak és látszólag átadom magam a kulináris élvezetnek, miközben szemem sarkából figyelem az eseményeket. Egyetlen pincért sem látok, talpalhattak eleget az elmúlt két órában, s valószínűleg szusszannak egyet.
Nincs is azzal semmi baj, csakhogy újabb vendég érkezik, alacsony, enyhén túlsúlyos asszony, bundában, kalapban, méregdrágának látszó táskával a vállán. Körülnéz, és az egyik távolabb eső asztalt választja, annak közelében fogast is talál a bundájának. Kényelmesen elhelyezkedik, és tanulmányozni kezdi az étlapot. Nagyon messze nem lehetnek a pincérek, mert azonnal ott terem egy magas fiatalember és felveszi a rendelést. No, de ilyen hosszú a lista?
Finom a sütemény, lassan eszem, ráérek. Hol késik Dezső? Nem jellemző rá a késés, de legalább küldhetne egy sms-t. Rászántam a délutánt, ha már eljöttem, akkor várakozom.
Jönnek a pincérek, hárman is, hozzák az újonnan érkezett hölgynek az ételeket, levest, és két másik fogást, udvariasan jó étvágyat kívánnak neki és visszavonulnak. Szokásomtól eltérőn figyelem a hölgyet, amint valósággal habzsolja az ételeket és ismerősnek tűnnek a mozdulatai. Valahol már láttam ezt a habzsolást, ezt a fékezhetetlen étvágyat. Emlékezetem mélyén kutatok, lehunyom a szemem, úgy könnyebben megy az emlékezés.
1970. A Nyugati mellett dolgoztam, éjszakai műszakban, Zóna ételeket árusítottunk egész éjjel, kis adag zúzapörköltet, rántott húst, kenyérrel, krumplival vagy rizzsel, meg lekváros buktákat, pogácsákat, üdítőket, melyekhez télen forralt bort is kínáltunk. Az éjszakai élet szereplőinek ez volt a kedvenc helye, mert olcsó volt és jó ízű az étel és a sütemény. Taxisok, színészek, diákok, szerelmespárok, a bárokból, kocsmákból záróra után hazatérők, a pályaudvaron várakozók, szegények, gazdagok, nagyétkűek és nassolni vágyók egyaránt megfordultak nálunk, pedig csak egy kiadó ablakot láttak, ott szóltak be, mit kérnek, és az utcán lévő három könyöklő pultnál fogyaszthatták ez ételeket, vagy ha kérték, becsomagoltuk és hazavitték. Rendszeres vendégünk volt a vékony, alacsony, madárcsontú lány, trapper farmerben és átlátszó blúzban járt, aki a zóna zúza pörkölthöz sohasem kért garnírungot, mindig négy-öt szelet ingyen kenyérrel ette, pontosabban habzsolta az ételt és az utolsó szelet kenyerével tiszta fehérre törölte a tányérját. Semmit nem tudtunk a lányról, Habzsolónak hívtuk, és a kis adag pörköltjéhez sok szaftot adtunk. Dezső szerint az éjszakai zónapörkölt volt az egész napi étkezése. Nem tudom, ezt miből gondolta barátom, de egyetértettem vele, és bőven mértem a szaftot. Előfordult, ha egyedül maradtam néhány percre, és éppen akkor érkezett Habzsoló, a zónapörköltjét megfejeltem kisebb szelet rántott hússal, melyet meg sem köszönt, csak kifizette a pörköltjét, elvette a szalvétára tett négy szelet kenyerét és háttal állt az állópultnál, úgy tömte magába a rántott húst, nehogy meglássa a kollégám.
Izgatott vagyok, mindenképpen meg kell tudnom, vajon ő volt a Habzsoló, avagy sem. Jó lenne kitalálni a trükköt, mellyel szóba elegyedhetnék vele, csak a baj, hogy negyven éve kihúzott sorsjegy vagyok, s ennyi idő alatt elfeledtem az ismerkedési trükköket, nem volt szükségem rá, és a gyakorlatból is kijöttem. Felváltva iszom a kávémat és a kristályvizet, miközben képtelen vagyok levenni a szemem az ismeretlen nőről. Biztatom magam, a flörtölés olyan, mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni, bármennyi kihagyás után felpattanhatok a nyeregbe és nyomhatom a pedálokat. Kimegyek a mosdóba, közben elmegyek Habzsoló asztala mellett és mintegy véletlenül, belebotlok az egyik üres székbe és kész! Kárpótlásul meghívom egy pohár borra és közben elbeszélgetünk.
- Megengedi asszonyom, hogy néhány percre leüljek az asztalához?
Megengedi, kecsen a vele szemben lévő székre mutat, és folytatja az evést. Bocsánat, a habzsolást. Erre mondjuk nem készültem fel, fülig pirulok, mint az elsőbálos kislány, és zavarba is jövök. Kínomat látva az asszony odainti a pincért, mert közben előkerült három is belőlük és bennünket bámulnak tisztes távolból.
- Kérem, hozzon az úrnak az étlapot, nem szeretek egyedül enni.
Rántott gombafejet rendeltem rizzsel és tartárral, ha már a kiadós ebéd és a desszert után ennem kell, azzal megbirkózom. Csendben falatozom, igyekszem kizárólag az ételre koncentrálni, amely nem sikerül, ahogyan ebben az elhízott asszonyban sem látom a negyvenöt évvel ezelőtti madárcsontú lányt. Megáll kezemben az evőeszköz, mi lesz ebből, ha nem a Habzsoló ez az asszony, akire rátukmáltam magam, bár, ahogyan elnézem, mint lapátolja magába a sült csülköt, nem tévedhetek. Tologatom tányéromon a kettévágott gombafejeket, gondosan megmártogatom a tartárban, aztán a következőt is, és elment a kedvem az étkezéstől.
- Mit nyámmog, uram, ahelyett, hogy gyorsan belapátolná az ételt, mielőtt elveszik maga elől a tányért a pincérek. Nézze csak meg, árgus szemmel figyelnek bennünket, mintha éppen ellopni készülnénk a csorba evőeszközeiket, vagy a zsebünkbe rejtenénk az ételt, amit nem tudunk itt és most elfogyasztani. Tudom ám, hogy maga az a fiatalember a Nyugati mellől, akinél éjjelente zónapörköltet ettem, és rengeteg szaftot adott, hogy jól is lakjak. Nekem ez akkor az életet jelentette. Láttam, hogy felismert, ahogyan én is magát. Ne, kérem, ne mondjon semmit. Emlékszem, Habzsolónak neveztek a hátam mögött. Találó név. Nyilván, kíváncsi rám, ki volt az a kis fruska, aki állandóan zónapörköltet evett, sok kenyérrel, és miért habzsolom az ételt immár öregasszonyként is, amikor megengedhetem magamnak, hogy akár egy ültő helyemben végig egyem az étlapot. Megmaradnak a titkaim, uram, önre mindössze annyi tartozik, hogy örökké hálás leszek a sok szaftért, és igyekszem én is segíteni a mai fiataloknak, nem éppen szafttal, de az mindegy. Pincér, fizetek!
A fizetőpincér helyett Dezső hozza ki a számlát, Habzsoló hatalmas borravalót ad neki és köszönés nélkül elviharzik.
- Figyeltelek ám, mit kezdesz a helyzettel. Ezért hívtalak ide, mert egy hete minden nap megjelent Habzsoló és módszeresen végig ette az étlapunkon szereplő ételeket. Gratulálok, öreg barátom, megtetted, amit én nem mertem, emlékeztetted a negyvennégy évvel ezelőtti kislányra, bár neked sem árult el semmit magáról. Gyere, beszélgessünk egy jót az irodában. Behoztam otthonról a tíz évvel ezelőtt karácsonyi ajándékként kapott whiskyt, és kitekerjük a nyakát.
Este hétre érek haza, józannak már nem mondhatnám magam, és kis feleségem terített asztallal vár, kellemes pörkölt illat úszik a levegőben.
- Gyere, szívem, vacsorázzunk! – kérlel, de nekem sürgősen pihenőre lenne szükségem.
Kimentem magam és leülök a nappaliba, hátha csillapodik a gyomrom és abbahagyja a liftezést. Találomra váltogatom a televízió csatornákat, azt választom, amelyen híreket mondanak.
- A híradó után stúdióbeszélgetést folytatunk dr. Kalász Andrea művészettörténésszel, egyetemi tanárral, abból az alkalomból, hogy alapítványt hozott létre a tehetséges, hátrányos helyzetű, ámde képzőművészeti tanulmányokat folytató középiskolások és egyetemisták részére.
A képernyőn Habzsoló mosolygós fényképét mutatják.
- Kihűl a vacsora, drágám, pedig a kedvencedet főztem, zúzapörköltet krumplival. Vettem hozzá savanyúságként káposztával töltött paprikát.
Megfordul gyomromban a három deci whisky, alig érek ki a mosdóba, olyan gyorsan igyekszik visszafelé a gomba.
- Fogadjunk, hogy megint Dezsővel iszogattál?
Kis feleségem sajnálkozó hangját hallván, semmi kedvem elmesélni, hogy igazából Habzsoló ülte meg a gyomrom, egyébként is, Dezső tankönyvírásra adta a fejét, és felkért, hogy segítsek neki.
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
Habzsoló alakja az egyik legjobb karakter az eddigi szereplőid közül. Valamiért nagyon tetszik nekem, egyszerre titokzatos és szánni való. Kár, hogy nem tudtunk meg többet róla, de hát épp ez az érdekes benne. :)
Pussz,
Tündér