A harangszót álmodva hallgatom

Látogatók száma: 13

Mint bájos fiatal nő, a hajnal sárga, piros ruhába jő…
Lassan bújik elő a szürke félhomályból, alig lehet még látni valamit a tájból.
A lombok között is ébred az élet, a csöndnek madarak éneke vet véget.
A verebek lármásan civakodnak, akár vénasszonyok, mikor patvarkodnak.
Néhány neki ugrik társának, így vet véget a torzsalkodásnak…
Hullnak a tollak, potyog a levél, majd a zsémbes banda útra kél.

Szobámba ülve a harangszót álmodva hallgatom, zengő hangja repül a gyors szél-szárnyakon.
Az emeletről a város tornyait, házait belátom. Az ablakaikon zsalu zárul sűrűn: a sok parázna titokra,
szerelmet sejdítve a zugokban. Szélnek eregetem a nehéz gondokat, megtölti a reggel napfénnyel az árnyékokat.

A parkban egy zúzmarás padon elgondolkodva ül egy asszony s a foszlékony árnyak között, átölelve tartja a fájdalom.
Szemében már rég nem ég az isteni szikra, tompán bámul a fák sűrű lombjaira…
Ott, igen, ott van a szabadság, hol a madár repte, s mint zászló emelkedik lelke magasan a fellegekbe.

Egy öregúr totyog, régen jobb napokat megért kabátja kopott.
Lábát csúz rágja, minden hiába, nem tér vissza az ifjúsága.
Haját szél kócolja, álla borostás nem vár már ő mást, csak az elmúlást.
az élete sivár itt, s hogy melengesse testét, mindennap a kocsmában tölti az estét.
Néha rímet farag, szíve izzik, ha a kedvesére gondol, és ha nem akad papír,
akkor a szalvétához fordul. Ráírja a verset, és büszkén bajszán pöndörít egyet.
Az ivócimborák meredten nézik, mert a maligánfok már az agyukban dívik.
Meghívják egy italra bátran, az öregnek nincs is hiánya másban.

Anya húzza álmos gyermekét, kinek az óvodába járás egészen elvette a kedvét.
Oly szívesen ölelné magához a paplant, de a zord anya rá mérgesen kaffant…
Sietnie kell, mert a főnöke bizony morcos, nem érdekli a kifogás,
mert mindjárt kapun kívül találhatja magát.
A tét a lét, ez az anya szavajárása, ezért ügyel rá, hogy legyen állása.

Zúgnak az autók, indulnak vagy százzal, nem érdekes most, nem spórolnak a gázzal…
Mindenki siet, rohan, ez maga az élet. Az embertömeg, pedig munkahelyre széled.
Így indul a nap ráncos arca, s az emberek létért folytatott harca.