A jó szó...
Látogatók száma: 16
Az életben vannak nehéz pillanatok, mikor a tehetetlenség miatt úgy érezzük menekülni kell, de egy megértő pillantás... egy jó szó átsegíti az embert. Máris tisztábban lát, higgadtabb. A jó szó, többet ér mindennél...
Az úton lassú léptekkel haladt. Táskáját kezében tartva céltalanul ment, s időnként megállt... mintha nem tudná merre tovább, csak bele a semmibe.
Karcsú lábait finom cipő ölelte, s puha, ruganyos léptekkel haladt a sötét macskaköves utcán. Tán már éjfél is elmúlt... fogalma sem volt mennyi lehet az idő.
Az utcai lámpások ringatóztak, s a magányos nőt halovány fényükkel hűségesen kísérték.
A szél fújt, s ő fázott, egy belső reszketés is úrrá lett rajta.
Cipője sarkának koppanása messzire hallatszott, mintha apró kis dobpergések lennének… ébresztgették az alvókat... kipp...kopp.
Figyeljetek rám... kipp-kopp, figyeljetek rám…
Az úttesten egy fekete kandúr rohant át a lába előtt, későn észlelte, mert gondolatai nagyon messze jártak. Időnként táskájába nyúlt, s tétova mozdulataival zsebkendőt keresett.
Sírt..., csendesen, mély fájdalommal.
Mint egy holdkóros kószált az éjszakában, kabátja félig nyitva, s valami fehér lágy anyag villant ki időnként a kabát alól, tán valami finom ruha, vagy a hálóing apró fodor részlete.
A szemközti házban ablakot nyitott éppen egy kócos fejű asszonyság. Kicsit kíváncsiskodva kinézett, körül is nézett, majd mélyet szippantott a friss levegőből, és szemrevételezte a kései sétálót.
Látta fiatal karcsú alakját, fésült haját, mely megcsillant az utcai lámpások fényében. Igaz, egy-egy tincs rakoncátlanul félig leomlott a vállára. Hirtelen indulhatott útjára az éjszakába, ezek voltak a benyomásai a kíváncsiskodónak.
Fürtjeit próbálta feltűzni, de nem volt most fontos a haja, nem bajlódott véle, csak egy kósza kísérletet tett, egy kényszerű mozdulatot.
Lelke kusza szálait is próbálta rendezgetni, kibogozni.
- Mi történt... miért e változás?
A kérdések csak gyűltek, de választ most sem kapott…
Az éjszakai kíváncsiskodó csodálkozó tekintetével kísérte, hosszan nézett a nő után, s megállapította, hogy nagyon csinos, és mily magányosnak tűnik ezen az éjszakán.
Aztán hirtelen a fiatal nő lépteit gyorsítva a közeli taxiállomáshoz sietett, mint aki hirtelen döntést hozott, hogy hova tovább...
A kíváncsiskodó behúzódott, mert fázott, s visszabújt sötét ablaka mögé, és figyelt. Lélegzetét visszafojtva várta a folytatást, mert érezte, hogy valami vibrál a levegőben.
A nő állt vagy fél órát a taxi állomáson, talán éjjel 1 óra is lehetett, amikor begurult csendben egy taxi.
Tétován az ajtóhoz lépett... pár szót váltottak a nyitott ajtónál, majd beszállt a kocsiba kissé bizonytalanul, mint aki még most sem tudja, menjen vagy maradjon.
A kíváncsiskodó az ablakból hiába fülelt, csak hangfoszlányok jutottak el a füléhez.
A függöny mögül leste az eseményeket, mert érdekelte a fiatal nő.
Elszállt az álom a szeméből, elkergette a kíváncsisága, már kevés alvással is beérte. Kedvenc időtöltése volt a szemközti házak ablakainak megfigyelése.
Hogy hol égnek lámpák, s megmozgatta a fantáziáját, történeteket talált ki e kései órán. Ezzel múlatta az időt, jól el is szórakozott.
Egyszer csak kigurult a taxi az állomásról. Az volt az érzése, hogy még nem dőlt el, merre vegye az irányt, aztán kikerült a látóköréből és ott maradt a kérdéseivel. Újra szőheti a gondolatai fonalát, s talán csak megvirrad végre.
A fiatal nő a taxiban a hátsó ülésen foglalat helyet, fél fenéken ülve, mintha minden pillanatban arra készülne, hogy felemelkedjék. Tele szorongással, félelemmel….
A kínos csendben, a taxis megszólalt.
- Hová vigyem, eldöntötte már.
A nő pár percig tétovázott… csendben, szinte alig hallhatóan bemondta a címet.
A hangja különösen reszketett, - nagyon zaklatott lehet szegény -, gondolta a taxis. Felkeltette a figyelmét a nő, látta riadt viselkedését, s további kíváncsiskodó kérdéseivel faggatni kezdte.
- Mit keres ilyen késő éjszaka az utcán, tán valami baj van...
Ezzel a kérdéssel elindított egy lavinát. A nőből kitört a zokogás, csak sírt és sírt…. a feltett kérdések megválaszolatlanul maradtak. Testét rázta a sírás.
Nem érdekelte, hogy egy idegen előtt elgyengült, nem tudta fájdalmát, kétségbeesését elrejteni.
A taxis leállította a kocsit… ráért, úgysem volt túl nagy forgalma, s gondolta egy kicsit elbeszélget. A nőben fel sem merült a gondolat, hogy az éjszaka közepén egy idegen férfi társaságában még talán valami veszély is leselkedhetne reá.
Bár a taxis meleg hangja nyugtatóan hatott rá, s kérdései aggodalmat tükröztek, és segíteni akarást. Nem kellett sokáig várnia a taxisnak a kérdéseire jöttek a válaszok… folytak a panaszok. Segélykiáltás volt minden szó. Tanácstalanság, hogyan tovább…
Majd hirtelen a síró nő egy nagy halom zsebkendőt vett elő a táskájából, és gyors mozdulattal bedugta a félig nyitva lévő kabátja mell részébe. Rendezgette a zsebkendőket, szemét lesütve zavarában - bocsánat -, mentegetőzött.
No lám… gondolta a taxis, egy fiatal anyuka lehet, kinek eljött az etetés ideje, és a drága anyatej versenyt folyik a könnyeivel.
Mi történhetett, hol a gyermeke… tanakodott a taxis, és fürkésző tekintetével nézte a nőt, próbálta összerakni a képet az eseményekről.
Így beszélgettek ott késő éjszaka, talán egy órát is, és a taxis nyugodt hangon megszólalt
- Tudja kedves, én azt tanácsolom, ne menjünk a szüleihez, mert a problémája úgysem oldódik meg. Csak őket is felzaklatja és mi lesz a két pici gyermekével?
- Haza kellene mennie.
A nő, közben a sírást már abba is hagyta, hangja elsimult. Észhez térítette ez az idegen, és a csordogáló tej, amiről teljesen megfeledkezett bánatában.
Az otthon alvó két kis gyermek… - talán, a pici már sír, éhes - hiszen szoptatni kellene. Folydogált a tej duzzadó melleiből, jelezve hogy eljött az etetés ideje.
Mélyet sóhajtott, mint aki erőt szeretne szívni magába…
A külső segítség, a jó szó, az emberség, megtette hatását, és csendben csak annyit mondott
- Igaza van, menjünk... majd bemondta a címet.
Tudta mire megy haza, hisz egy-két óra nem változtatta meg a helyzetet.
A borgőz ennyi idő alatt nem tűnik el, talán reggelre elszáll a párja mámora, de félt a reggeltől, mert egy másik nap következik, s tán újabb fájdalommal.
Most erősnek érezte magát... erősnek a gyermekeiért.
- Fizetek uram, itt álljon meg kérem... mondta a taxisnak.
A taxis atyáskodó hangon csak annyit mondott
- A vendégem volt...
Hálásan nézett a taxisra, s elcsukló hangon mondta
- Köszönök mindent...
Szemét lesütve gyorsan kiszállt a kocsiból, még egy futó búcsúpillantást küldött a taxis felé, s várta a szemek biztató bátorítását, és eltűnt a bérház bejárati kapujában.
A taxis még ott állt egy darabig, kíváncsi tekintetével pásztázta az ablakokat, vajon felgyullad-e valahol egy gyenge fény. Egy gyenge reménysugár.
Aztán hirtelen meg is pillantotta egy földszinti lakás ablakának fényét, s egy pillanatra tán a függönyt is megmozdulni látta...
Jóleső érzés fogta el, hogy valakinek talán segíteni tudott, ha mást nem, vigaszt nyújtott, mikor szüksége volt egy jó szóra, bátorításra.
Régen magányosan élt, nem tartozott senkihez, mert aki fontos volt néki egykor, régen nincs, elvitték az angyalok.
Pár hét múlva útja éppen az öreg bérház felé vitte.
Ismerősnek tűnő fiatalasszony tolta a járdán a babakocsit.
Gyorsan lassított, letekerte az ablakot… és kedvesen mosolyogva kiszólt a kocsiból,
- Csókolom! Jól vannak?
Az asszony az ismerős hangra odakapta tekintetét és boldog csillogással a szemében válaszolt
- Köszönöm... most jól.
Jó volt reá tekintenie… hosszan nézte, még a visszapillantó tükörből is figyelte, hogy az anyaság boldogsága mily erősen sugárzik ebből a fiatal nőből.
Annak az éjszakának köszönhetően, ha tehette, útba ejtette azt az utcát, és boldog volt, ha nagy ritkán, megpillantotta az asszonyt, akit a nappali fényben egyre szebbnek látott.
A cikket írta: Helena
Hozzászólások
időrendi sorrend
Néha elég a jó szó is, de sajnos nem mindig...
A problémát nem oldotta meg, való igaz, de hazaterelgette a jó szó a gyermekei mellé. Ez volt a leglényegesebb. A többit pedig az élet rendezi idővel...
Köszönöm,hogy olvashattam.