A kuncsorgó

Látogatók száma: 46

A szokatlanul meleg december, vagy a szűkös anyagiak hatására, Bolda asszony egyáltalán nem várja a karácsonyt, teljesen elmegy a kedve az ünnepektől. Drága a fenyőfa, sokba kerül a szaloncukor is, márpedig az a legolcsóbb karácsonyfadísz, csakhogy minimum két negyvendekás csomagolást kellene megvenni belőle, ha engedné a pénztárcája, de hús is kell, meg zöldség, és savanyú káposzta, nem beszélve a bejglihez valókról, mert ahhoz minimum legalább öt tojást, sütőport, lisztet, és egy kocka margarint is be kell szereznie, akkor is, ha cigánygyerekek potyognak az égből.

Ajándékra sem telik, pedig Domán már megint kinőtte a cipőjét, és a kínainál is legalább háromezer forint a legolcsóbb téli lábbeli, amely nem biztos, hogy kibírna egyhetes csapadékos időjárást.

Amikor lánya öt évvel ezelőtt másodszor is férjhez ment, és megszületett a kislánya, ideköltöztette a hétéves Dománt, hogy gondoskodjon róla, amíg egyenesbe jönnek új párjával. Az első évben Pircsi még csak-csak adott némi apanázst, utána közölte, hogy nekik sincs pénzük, és a nincsent nem lehet felosztani a két gyerek között.

Bolda tudomásul vette, és nyolcvanhatezer forintos nyugdíjából megpróbálta kifizetni a másfél szobás lakás rezsijét, míg a fennmaradó összegből naponta reggelit és meleg vacsorát varázsolt az asztalra. Csakhogy az unokája gyorsabban nőtt, mint a nyugdíja, és ezt a rést a rezsicsökkentéssel sem tudta betömni, mert az számára csak virtuális megtakarítást jelentett.

Vesz egy mély levegőt és nekiindul a bevásárló körútjának. Elég egy szatyor is, a másikat visszateszi az előszoba fogasra, felveszi átmeneti kabátját, mert csak az megy rá, a télit kihízta a sok zsíros kenyér evéstől, fejére húzza agyonmosott kötött sapkáját, anélkül, hogy a tükörbe nézne, s máris fordul ki a bejárati ajtón, nehogy meggondolja magát.

Hét ágra süt a nap, ha nem fújna a szél, leülne a parkban az egyik padra és barnára süttetné az arcát, hogy senki se láthassa sápadtságát. Penészvirág színét szívesen elvesztené, ahogyan a napi pénzügyi gondok szántotta barázdákhoz sem ragaszkodik, ám mindennél jobban szeretne egy igazi, békebeli tyúkhúslevest enni. Olyat, amely öt órán át éppen csak pötyögve főne, félujjnyi vastag, aranyságra zsír lenne a tetején, a leszűrt levesben hatalmas grízgaluskákat főzne, melyek szétolvadnak az ember szájában, és a megfőtt, vastaghúsú darabokat, a mellét, a combokat, a szárnyakat, párizsiasan megsütné, az lenne a második, hagymás tört krumplival, cékla salátával tálalná. Másnapra is maradna a levesből,

A piacon ott nyüzsög a fél kerület lakossága, hogy mozdulni is alig lehet, hiszen a kétnapos karácsony megkívánja, hogy sok és finom étel kerüljön az asztalra, mert vendégek is jönnek, meg vendégségbe is kell menni, de oda üres kézzel nem lehet beállítani, tehát még több süteményt kell sütni, még több halászlét kell főzni, stb., stb., stb.

Az árusok a legszebb portékájukat árulják, ami már kicsit hibás zöldség vagy gyümölcs, azt a pult alá dobják, a szemétbe, mert magas árakkal dolgoznak, mert most mindent el lehet adni, a hentesek is ledarálják az előző napról maradt húsokat, azon nem látszik, ha régebbi, és a kevésbé kelendő, nem darálhatók árát meg csökkentik. Cikázik Bolda szeme, egyik áruról a másikra ugrik, és nem kerüli el figyelmét az árusok viselkedése sem. Kétszer is körbejárja a teljes piacot, nem csupán az áru érdekli, hanem az is, hogy hol vannak kidobva a legértékesebb áruk.

Meglátja, hogy a kistestű tyúkok árát éppen most csökkentik négyszázötven forintra. Vesz is gyorsan két másfél kilósat, ezzel a hús meg is lenne, másnap még pörköltet is tud főzni belőle, de a zöldségre már nem telik.

Gondol egyet és végig sétál a maszek soron, majd vesz egy mély levegőt és megszólítja az egyiket:
- Asszonyom, megengedi, hogy a kidobott zöldségek zöldjét elvigyem a nyulaimnak?
- Vigye csak, jóasszony! – rugdalja ki a pult alól a szemetesnek kinevezett rekeszt, és Bolda valósággal ráveti magát, gyűri bele a szatyrába.
- Innen is elviheti – szólongatják a kofák és Bolda tobzódik.

Egyiktől kér egy nagy zacskót és csak tömi bele a pult alóli rekeszek tartalmát, melyekből túlérett paradicsomok, gyümölcsök, kissé már megpirosodott erős zöldpaprikák, fonnyadásnak indult sárgarépák, gyökerek, zellerszárak, összekötözött petrezselyem csokrok, tojásnagyságú, ép krumplik, hajtásnak indult vöröshagymák kerülnek elő, csak ki kell bányászni azokat az értéktelen hulladékok közül.

Annyira felbátorodik, hogy a savanyúságosoknál is érdeklődik a kidobandó káposzták iránt, kap is egy túlérett, üveges színű káposztafejet, hozzá egy marék aprót is.
Ehhez darált hús is kell, vagy háromnegyed kilónyi, hadd jusson majd belőle két-három töltelék Etelkának is, a szomszédasszonyának. Az egyik hentes tanuló gyerek a kicsontozott, bőrös malaccombot is ledarálja, még az a szerencse, hogy a főnöke észreveszi túlbuzgóságát és káromkodás közepette leszidja a gyereket.
- Jöjjön csak ide, mamika, lenne itt egy kis bőrös malaccomb, vigye el, van vagy két kiló, kétszázért odaadom!

Hanem Bolda, mindkét kezében a nehéz szatyrokkal, hazafelé veszi az irányt, mert ekkora pakkal nincs értelme bemenni a közértbe, hiszen úgysem bírná hazavinni, inkább lepakol, beteszi a hűtőbe a húsokat, elrendezi a zöldségeket, gyümölcsöket, és fáradtam a székre roskad.
Amint hazaér Döme, megkéri, vigye le a szemetet és menjen el a közértbe.
- Boldog vagy, Bolda, hogy kuncsorogtál a piacon? – kérdi magától fennhangon, majd azonnal válaszol is rá – Megsegített a Jóisten! Hála neki! Már csak cipő kellene Dománnak! Meglesz az is! Elébb szereznem kell egy jókora fenyőágat! Az lesz a karácsonyfánk!