A nagy kihívás
Látogatók száma: 59
Ébredeznek a falu lakói, ám az édesanyák már javában a reggelit készítik csemetéiknek, hogy tele hassal mehessenek az iskolába. Laska Béla kovácsmester borotválkozik, mert sima arccal szeretné kezdeni a napot. Rendszerint reggel nyolckor kinyitja a kiskaput és este hatig be sem zárja. Itt a műhelye is, a lakóháztól öt méterre lévő melléképületben, melyben kialakított magának egy kis konyharészt is, ahol kávét főzhet a vendégeinek, akik többnyire az ismerősei, ráérő egyedülálló nyugdíjasok, akik betérnek hozzá egy kis beszélgetésre, a munka közben beiktatott pihenő időben, délben tizenkettőtől egyig, délután háromtól négyig. Előfordul, hogy egyszerre ketten – hárman is is összegyűlnek, ha valamely általuk fontosnak ítélt okból a helybéli történésekről tájékoztassák. Ezek nagy részét a mester szórakoztató jellegű pletykának tekinti, hiszek azok annyi szájon keresztül formálódnak, mígnem az aprócska bolha szép nagy elefánttá növekedett, vagy épp ellenkezőleg, a dús lombú, bő termésű, vastag törzsű diófa csenevész mogyoróbokorrá zsugorodott.
Öt percig áztatja magát a tus alatt, majd fürdőköpenyben reggelizik, kényelmesen, mert immár öt éve megteheti. Nem szól rá a felesége, hogy Bélus, ne meztelenkedj a reggelinél! Ugyan kit zavart a lezsersége, amikor lányuk már elhagyta a szülői házat, miután a főiskola befejezését követően azonnal bekötötték a fejét. Elérkezett az idő, amikor Béla beválthatta az évekkel korábban magának tett ígéretet: amint a lánya önálló életvitelt folytat, elhagyja nejét, elköltözik a nagynénjétől örökölt házba, és új életet kezd, miután ötvenegy évesen végképp szertefoszlottak a magánéletében feltétlen szeretetben élő családról és a mesterségbeli tudásának méltó átadásáról szőtt álmai.
Felhőtakarója alól kibújt a nap, így szeptember közepén még illendő korán kelnie. Szél borzolja a fák színesedő leveleit, időnként erejét fitogtatva játszásiból megrázza az ágaikat is. Rozsdás, az ötéves Rottweiler kora reggeli testedzését tartja. Körbefutja a telket, majd szemben a ház bejárati ajtajával, leül a verandára. Hamarosan jön a szeretett gazdája és megeteti. Utána tízperces játék következik, a közös rituáléjuk, amely a műhely és a raktár ajtajának kinyitásával végződik, majd bevonul a napközbeni helyére, az udvar végében lévő garázs épület melletti elkerített területre. Számára a gazdája az isten, aki megmentette az életét. A kovácsmester egy tenyerében elfért a kicsinyke életképtelennek tűnő kis jószág, amikor magához vette. Családtagként nevelgette a mára ötvenkilósra nőtt, büszke, férfias tartású fajtiszta ebét.
A reggeli szellőztetés ellenére kovácsmesternek a műhelybe lépve azonnal orrába tolul a falakba beleivódott, semmivel össze nem téveszthető fémes szag, amiben a munkadarabok hevítése, olvasztása, hegesztése, hűtése, vágása folyamán levegőbe került illóanyagok, szikrák, párák és anyagszemcsék összegződtek, pedig a kovácsműhelyben elektromos kemencével dolgozik, és a régi bőrtömlős fújtatót felváltotta a villamos motorral hajtott ventilátor, Közel, s távol az egyetlen kovácsmesternek számít, aki hagyományos módszerekkel is dolgozik, főleg az egyedi tárgyak megrendelése esetén. A legáltalánosabban használt eszközének számít a lapos tűzifogó, de a biztos darabfogáshoz – a kovácsolt darab formájához igazodó – alakos fogókat is használ. A darabfogás érdekében a fogószárakon gyakran alkalmazza a feszítőgyűrűt. Kétféle – tölgyfatörzsből készült üllőtőkékre erősített üllővel dolgozik, az egy- és kétszarvú típusúakkal, az előalakításokra gépi kalapácsokat használ, a régi vízzel hajtott farkas vagy mellkalapácsok helyett pedig rugós és a légpárnás kalapácsokat alkalmaz. Természetesen nem hiányozhatnak a műhelyből a tűzisatuk, párhuzamsatuk, az alakos szorítóbetétek, lyukasztólapok, szegfejezők, alakverő kalapácsok, üllőbetétek, tűzilyukasztók, lyuktágítók sem. Álmából felkeltve is azonnal és hibátlanul elmagyarázná az inasának a kézi kovácsolás legfontosabb műveleteit, így a nyújtás, szélesítés, hegyezés folyamatát, a duzzasztást vagy zömítést, az alakképzést, amibe a reszelés, a vésés, a vágás, a hasítás és a lyukasztás tartozik, a vállazást, az áttolást, a hajlítást, a csavarást, az erezést, a kötést, ami lehet oldható, mint a szegecselés, a csavarozás, a bújtatás és a kötegelés vagy oldhatatlan, ilyen a kovácshegesztés. Még ma is belepirul a gondolatba, hogy éjszakánként mennyi ideig görnyedt a konyhaasztal mellett, mire kidolgozta a munkaeszközök használatának optimális fokozatait, hogy azok a fiatalok fizikai erejének fejlődéséhez és terhelhetőségük mértékéhez igazodjanak, oly módon, hogy közben a megmunkálandó anyagok tulajdonságaival is megismerkedjenek az ifjú tanoncok. . Szándéka szerint tovább adná az inasévei alatt a nagybátyjától tanultakat, többek között az emberi tartást, azt, hogy nincs kis munka meg nagy munka, csak munka van. Amit kiad a kezéből, az örökre a nevéhez tapad, akkor is, ha hibátlan, akkor is, ha kevésbé sikeredett az alkotás. Lehet valakiből kifogástalan terméket készítő jó szakmunkás, de az igazi az, amikor valaki művészi szinten műveli a szakmáját. Ez utóbbihoz a magas szintű szakmai tudáson túl kellő fantázia és lelkesedés is szükségeltetik.
Bármennyire felkészültnek érzi magát az oktatásra, nem foghatja lasszóval az inasokat, nem választhatja ki a rátermetteket, mert kénytelen beérni az önként jelentkezőkkel, akik rendszerint „ideiglenesen muszáj inaskodnom” jelszóval legfeljebb egy-két évet töltenek nála. A kovácsmesternek a segédjével sincs szerencséje, annak ellenére, hogy a harmincas évei elején járó férfiben van tehetség, a keze is ügyes, csakhogy belőle a kitartás hiányzik. Magánéleti problémái miatt egyik napról a másikra - minden előzetes bejelentés nélkül - képes napokra, sőt akár egy hétre eltűnni, hogy utána úgy térjen vissza, mintha mi sem történt volna.
Úgy tűnik, hogy helyzete nem egyedüli. Az augusztusban megrendezett IV. Nemzetközi Kovácstalálkozón volt alkalma beszélgetni a szakmabeli kollégákkal, akik szintén hozzá hasonló problémákkal küzdenek. A találkozó fő témája az a különleges és több száz éven keresztül megfejthetetlen tűzi hegesztéses eljárás volt, amellyel annak idején a Notre Dame kapujának vasalatait készítették. A konferenciára tíz országból érkeztek a szakma kiválóságai, és mint azt a rendezvény díszvendége, a bécsi Iparművészeti Egyetem nyugalmazott tanára, aki maga is szobrász és kovácsművész, magánbeszélgetésük során megjegyezte, a résztvevők közül legfeljebb hárman vannak azok, akik ma is képesek lennének elkészíteni azokat a vasalatokat. A magisteri címmel rendelkező díszvendég a konferencia ideje alatt valamennyi résztvevővel igyekezett szót váltani, ezért nem értette Laska Béla, miért pont neki címezte az ominózus megjegyzését? Utólag azzal magyarázta, hogy bemutatkozásuk során vezetéknevének hallatán felkapta fejét a magiszter, aki későbbi, az állófogadáson történt rövid beszélgetésük során, rákérdezett nagybátyjára, Laska Nándorra, akinek keze munkája számos osztrák épületet díszít, s máris sorolta azokat, amikor az egyik pincér - kezében egy tálca kitöltött itallal - megbotlott, s majdnem leöntötte őket vörösborral.
Itt nosztalgiázik, ahelyett, hogy haladna a munkájával. Bosszantó, hogy inasa és segédje egyszerre hagyta magára, s emiatt a mai napon a magányos munkavégzés okán kénytelen átszervezni a teendőket. Jobb, ha elhalasztja a felújított kiskapu házhoz szállítását, inkább folytatja a három esernyőtartó készítését. Békési úrnak, a megrendelőnek, pontos elképzelései vannak, mert lakberendezési újsággal a kezében érkezett és megmutatta, mit szeretne kérni. Lehetnek teljesen egyformák, mert egyik a házába, a második a nyaralójába kerül, míg a harmadikat ajándékba adja. Gálánsan magas fizetséget ígért értük, amennyiben két hét alatt elkészíti azokat. Készít mellé egy újságtartót is. Egy kovácsmester is lehet nagyvonalú, és elég önérzetes. Az ernyőtartók elkészültek és az újságtartón is csupán kisebb munkák maradtak hátra. Ha gyorsan nekilát és két óra alatt elkészül vele.
Munka közben Laska Béla számára megszűnik a külvilág. Csak ketten léteznek, ő maga és a kezes bárányként viselkedő megmunkálandó anyag. Az ütemes kalapácsütésekre csengő hangon válaszol az üllő, amelyből kihallja az eufóniát, s tudja, hogy jó úton jár. Vidáman csilingel az üllő, újra és újra ismételve ugyanazt a rövid dallamot. Alig háromnegyed óra múlva négy ponton következik a hegesztés. A szétszóró szikrák tiszavirág életűek, pillanatokra felfénylenek, majd elhamvadnak a műhely légterében.
Az elkészült mű odakerülhet a kisszobának nevezett helyiségbe, a három testvére mellé. A kisszoba valójában nem is szoba, hanem a műhelynél alig kisebb terem, melyet az elkészült munkák tárolására épített. Költözködésekor azonban kiderült, hogy jóval több szerszámmal rendelkezik, mint amennyit ténylegesen használ. Volt felesége ragaszkodott ahhoz, hogy a nagybátyja műhelyéből származó muzeális darabokat is hozza magával, vagy egyszerűen dobja ki. Ezeket a két kézi fújtatóval együtt elhelyezte az eredetileg raktárnak szánt, és kisszobának átnevezett helyiségben, melyre nyugodt lelkiismerettel kitehetné a kovácsmúzeum táblát, csakhogy a falut széles ívben elkerüli az idegenforgalom, a helybéliek pedig megfordultak már a műhelyében, így ismerik a munkaeszközeit.
Nekilát a következő megrendeléshez termékek anyagának megmunkálásához. Az izzó vas alatt csilingel az üllő. Laska Béla vállában és karjában a kalapácsütésekre virtus táncot járnak az izmok. A műhely ajtajával szemben állva dolgozik, mégsem veszi észre a látogatóját, a harminc év körüli fehér pólós, keki színű térdnadrágit viselő középmagas, vékony testalkatú fiatalembert, aki helyet foglal a fal melletti egyetlen széken és akit valósággal megbabonáz a látvány. Néhány perc múlva eszmél a vendég, nem zavarhatja a mestert munka közben. Körülnéz és kíváncsivá teszi a kisszoba félig nyitott ajtaja. Puha léptekkel odaoson, kitárja és belép a raktárhelyiségbe. Két lépést követően megáll. Megbabonázza a múzeum látványa, csupán az ismertető feliratokat hiányolja. Meglátja a három esernyőtartót. Szélesen elmosolyodik, majd előveszi a mobilját. Videofelvételt készít róluk, majd végig pásztázza a teljes helyiséget. Utána az egyik ernyőtartót a kezébe is veszi, amely a csipkeszerű áttört levelekből és a kecsesen kanyargó indákból összeállított mintája alapján légisen könnyűnek látszó igazi mestermű, ám annak is, anyagából adódóan tetemes a súlya.
Elhallgat az üllő. Forró vastól sistereg a víz. A látogató mindebből semmit sem érzékel. Lefoglalja a ténykedése. Amikor a kétkilós kalapáccsal a kezében megáll mögötte Laska Béla, és rádörren, ijedtében majdnem leejti az ernyőtartót.
- Mit keres itt, uram?
Összerezzen a fiatalember, pedig maga is tisztában van azzal, hogy a mester szemében tilosban járó betolakodónak számít.
- Ki engedte meg magának, hogy bejöjjön ebbe a helyiségbe? Ráadásul rongálja a raktárkészletet! Válasszon! Hívjam a rendőrséget vagy intézzük el egymás között?
A kovácsmester tesz egy lépést a kíváncsiskodó felé, aki úgy érzi, mintha hegyként magasodva fölé. Ez nem tréfa állapítja meg magában és enyhén reszkető kézzel előhúz a zsebéből egy borítékot.
- Bocsánat - mentegetőzik kissé elvékonyodó hangon – a Békési úr megkért, hogy fizessem ki az ernyőtartókat és vigyem neki haza.
Laska Béla nem teszi le a kalapácsot, szabad kezével megfogja a férfi karját és egyenesen a műhely bejárati ajtaja melletti székhez vezeti.
- Jól van, fiatalember, üljön le, vegyen egy mély levegőt! Vehet kettőt is, mert igen sápadt az arca.
Helyére teszi a kalapácsát, előhozza a három esernyőtartót a kis asztalkával együtt és a látogatója elé sorakoztatja.
- No, adja már ide azt a borítékot!
Békési úr két sorban közli vele, hogy a levél átadója az ő meghatalmazottja, aki átveheti a megrendelt termékeket, s mellékeli a kialkudott vételárat. Gondosan megszámolja a pénzt, ami éppen annyi, amiben megállapodtak.
- Akkor vihetem? – néz rá kérdőn a látogatója.
- Nem oda Buda! - kiált rá mérgesen a mester – Még be sem mutatkozott! Laska Béla vagyok! – nyújt kezet a férfinek.
Felpattan az idegen. Felszisszen a házigazda kézszorításától.
- Parázsó Pál vagyok….ssssz….
- Örvendek, Parázsó úr! Foglaljon helyet. Marasztalom egy ideig. Csupán addig, míg beszélek Békési úrral, mert a megbízásból kihagyta a maga nevét, meg azt is, hogy felhatalmazza a számla átvételére és kifizetésére. Így ez elfogadhatatlan.
- Nem szükséges zavarni a főnököt, majd máskor eljövök a virágtartókért.
- Nem szeretném, ha feleslegesen fáradna. Egy perc az egész! Még a számlát is ki kell állítanom.
Felpattan helyéről a fiatalember.
- Ne fáradjon Laska úr! - kap a zsebéhez.
- Vigyázzon, nehogy cipőjébe ragadjon a reve!- dörren rá hangosan a kovácsmester.
A reve szó hallatán felkapja fejét Rozsdás, majd a szorgalmas gyakorlásának megfelelően felugrik a kutyaház tetejére, hogy a második vezényszóra onnan elrugaszkodva, átugorja a kerítést és gazdája segítségére siessen. Egy évig jártak kutyaiskolába, és kitűnően vizsgázott őrkutyaként nagyon büszke a gazdájára, mert ez olyan iskola, ahol mindketten sokat tanultak egymásról és egymástól. Robosztus alkata és fizikai ereje miatt nem egy félénk ember Laska Béla, illetve éppen azért az, mert egyetlen jól elhelyezett ütéssel képes lenne bárkit harcképtelenné tenni, sőt, talán azzal egyenesen átküldené a másvilágra, amely számára meglehetősen kellemetlen és hátrányos következményekkel járna. Sokkal jobb megoldásnak tűnt Rozsdás betanítása, hogyan tudja harcképtelenné tenni és a földre fektetni a nem kívánatos látogatót, ám megharapnia vagy megsebesítenie szigorúan tilos.
- Vigyázok, Laska úr! Egészen másról van szó! Engedje meg, hogy megmutassak valamit magának. Attól féltem, hogy felismer, ám szerencsém van, mert jelentéktelen személyem nem tűnt fel magának, holott láthatott a nemzetközi kovácstalálkozón. A magister személyi titkára vagyok. Valóban Parázsó Pál a nevem. Megbízásom szerint a magister által kiválasztott kovácsmesterekkel el kell készíttetnem három virágtartót, melyek alapján kiválasztjuk tizenkét nemzet legjobb kovácsmesterét, akiknek további feladatokat adunk, egészen addig, míg hárman maradnak versenyben. Ők lesznek az első helyezettek. Nem untatnám az elbírálás szakmai kritériumaival, mert mindössze a végeredmény számít. Mindhárman kapnak maguk mellé három-három tanítványt, akik immár képzett kovácsok. Az lesz a feladatuk, hogy tanítsák meg őket a régi eszközök használatára és a hagyományos mesterségbeli fogásokra, annak érdekében, hogy három év múltán kezük alól alól kifogástalan művészeti alkotások kerüljenek ki.
Parázsó Páltól átvett megbízólevél magyar és angol nyelven hitelt érdemlően tanúsítja a fiatalember igazmondását. Amester arcán egyetlen izom sem mozdul, amikor szenvtelen hangon elkéri vendége személyi igazolványát. Miközben megnézi az okmányt, felsejlik fejében a gondolat, mintha látta volna a fiatalembert a konferencián. Hiszen ott találkozhatott vele! tanításról szóló megvalósulása körül járnak. Ilyen egyszerű lenne? Túl szép, amit hall! Álmodik? Vagy tréfa az egész? Annak rossz lenne! Ötvenegy évesen elérkezett volna élete nagy kihívásához?
Döntéséhez, hogy elfogadja avagy sem, hideg fej kell. Márpedig ez nem áll a rendelkezésére.
- Köszönöm, Parázsó úr. Megtisztelő a lehetőség. Kérek három nap gondolkodási időt. Természetesen adom a számlát és elviheti az elkészült virágtartókat.
A kapuig kíséri vendégét, sőt, segít neki kocsijába tenni az elkészült termékeket. Amint útnak indul a vendége, gondosan bezárja a kaput és odaszól Rozsdásnak, nyugodtan ugorjon le a kutyaól tetejéről, mert nincs olyan baj, amin egy ötvenkilós Rottweiler segíteni tudna.
Elbújt a nap. Sötétszürke hatalmas felhők gomolyognak az égen. Lehűlt a levegő. Laska Béla öles léptekkel visszamegy a műhelybe. Leroskad az ajtó melletti székre. Az újságtartó asztalka itt maradt. Nem számít. Nem érdekes. Nem fontos.
Végre szembenézhet élete nagy kihívásával! Megvalósulhat az álma, mert valahol három fiatalember arra vár, hogy átadja nekik minden tudását. Lesz tanítványa, rögvest három is, mert nincs kétsége afelől, hogy megnyeri a versenyt, ha nem is a végsőt, de az első körben biztosan bekerül a legjobbak közé. Beérik az eddigi munkája. Erősen ver a szíve, hangosan kalapál, Bár nem csilingel, mint az üllő.
A kutya úristenit! Az ajándékba készített újságtartó meg itt maradt! Mégsem tökéletes a boldogsága. Nem pusztán az ittfelejtett ajándék miatt! Zsebéhez kap, abban lapul a telefonja. Milyen jó lenne ennek a szakmai elismerésnek a hírét megosztani valakivel! Felhívja a lányát, csakhogy nem éri el, a tanórán nincs helye a telefoncsörgésnek. Sebaj! Sorra veszi a telefonján rögzített neveket és meglepődik, mert volt feleségén, a lányán és az édesanyján kívül kizárólag könyvelőjének, beszállítóinak, megrendelőinek és bankjának az elérhetőségei szerepelnek. És hol vannak a barátai? Nincsenek! Kizárólag haverok, jó ismerősök, beszélgetésre vágyó öregurak léteznek. Keserű a szájíze. Ennyi és nem több! Feláll és kiengedni a helyéről Rozsdást, az egyetlen élőlényt, akit a bizalmába fogadhat, akiben feltételek nélkül megbízhat, aki nem árulja el, nem csalja meg, nem utazik a pénzére, nem kiabál vele, sőt, meghallgatja minden elképzelését és zokszó nélkül helyesli a terveit.
Sötét felhők eltakarták a napot. Szeszélyes hideg szél kavarja a szemerkélő esőt, mely elől Laska Béla behúzódik a műhelyébe. Rozsdás nem érti a napközbeni szabadságot, ám érzékeli gazdája hangulatváltozását, ezért el sem mozdul mellőle, leül vele szemben és rezzenéstelenül figyeli a férfit. Intelligens lényként megérezte gazdája félelmeit, indulatait, magába fojtott érzelmeit, mert itt és most valami történt, mégpedig olyasmi, ami rövid idő elteltével változtatott szeretett „barátja” tudatműködésében.
A kovácsmester megsimogatja kutyáját és beszélni kezd.
- Rozsdás barátom, lásd, öt éve itt élünk kettesben, a két magányos lény. Azzal csaljuk magunkat, hogy ez a legjobb a világon. Jól kijövünk egymással, én gondodat viselem, te pedig vigyázol rám és a javaimra. Mindketten tudjuk, hogy számíthatunk egymásra, mégis hiányzik életemből az igazi társ. Tudod, eddig azzal áltattam magam, hogy egyedül is lehet élni, csendben, viharok nélkül. Igaz, lehet élni. Pontosabban vegetálni. A veled folytatott beszélgetések mindkettőnk javát szolgálják. A haverokkal és a betévedő öregurakkal való fecsegés puszta időtöltés, amely arra jó, hogy ne veszítsem el a hangomat. Szükségem lenne az asszonyi ölelésre, a jó szóra, a meghitt beszélgetésekre. Ott volt a szép kékszemű, karcsú derekú, mosolygós, bújós, szerelmetes feleségem, aki elsárkányosodott mellettem, és hosszú ideig azt hittem, hogy nincs közöm ehhez az egész folyamathoz, amely a válásunkhoz vezetett, mert én tettem a dolgom, éjt nappallá téve dolgoztam. Reggel ötkor keltem, hétkor már a műhelyben csilingelt az üllő és gyakran este nyolc óra előtt haza sem értem. Válásunk után, amikor ideköltöztem és magamhoz vettelek, veled többet foglalkoztam, mint annak idején a kislányommal, mert nem volt időm, energiám arra, hogy kellő figyelmet fordítsak rá, ahogyan Ildikóval sem tudtam igényeihez mérten foglalkozni. Az egyedül töltött évek rádöbbentettek, hogy a család összetartásához nem elégséges a puszta szeretet. A Te jelenléted is kell, a hosszú, meghitt beszélgetések, a közös programok. A leány gyereknek is szüksége van az apai biztatásra, feleségnek a gyengéd simogatásra. Miközben úgy éreztem, hogy elhanyagoltak a családtagjaim, az eszembe sem jutott, hogy én sem vagyok különb, mert az anyagiak megteremtésén túl ők sem számíthattak rám semmiben. Miért is? Mert! Mit csináltam, amikor nem mentem el velük kirándulni, és évről évre kihagytam a közös programokat? Fogalmam sincs! Nem emlékszem! De! Igen! Reggeltől estig két kilós kalapáccsal ütöttem a vasat, régebben lovakat patkoltam – mert akkor még az is volt. Ezzel alapoztam meg a mai „modernizált” műhelyünket – a Tiédet és az enyémet. Tudod cimbora, együtt élni, vagy egymás mellett élni, borzasztó nagy különbség! Ezt tudjuk mindketten. Az pedig - példám mutatja - hogy az alkalmazandó tettek hiányában feleségemmel együtt arra vártunk, majd a sors megoldja a problémákat. De nem oldotta meg! Sőt, hatalmas falat húzott közénk, hogy a végén már egymás szavát sem értettük! Ebben mindketten ludasok vagyunk. Látod, milyen balga vagyok? Két kezem nehéz munkájából élek, ezért tudnom kellett, hogy bármit megalkotni vagy létrehozni csak igaz, őszinte munkával lehet. Bevallom neked, Rozsdás, hogy még mindig szeretem a feleségem. Rá sem tudok nézni más nőre, pedig válásunk óta kizárólag telefonon beszélünk - születésnapokon, névnapokon és a nagyobb ünnepeken. A lányomékkal is mindössze évente kétszer találkozok. Húsvétkor és karácsonykor. A kétéves unokám azt sem tudja igazán, hogy a nagyapja vagyok. Mindenkinek rossz ez a helyzet! Mondd csak Rozsdás, miért olyan buta az ember, hogy akkor tud igazán bármit értékelni, amikor már elvesztette? Visszahódítom Ildikót- bármi áron! És akkor teljes lesz az életem! Szakmailag elérek talán a csúcsra, de mit ér az egész, ha nincs kivel megosztani az örömömet? Tudom, ha sikert érek el, együtt leszel velem boldog, mert a gondolataimban is tudsz olvasni.
Rozsdás figyelmesen hallgatja gazdája monológját. Hanglejtésének dallama barátjában kettős, ellentétes érzelméről tanúskodik, ezért ösztöneiből eredően jelzi neki, hogy számíthat rá. Bélát meglepve felpattan és képen nyalja.
- Jól van, Rozsdás, tudom, hogy igazán szeretsz – miként én is Téged, mert érzelmeimet másnak nem áll módomban kinyilvánítani.
A kovácsmester megsimogatja kutyája busa fejét. Most pedig azonnal visszaszerzi a családját!
Időközben elállt az eső. Az ebédhordót ott találja felakasztva a kiskapura. Meg sem nézi, mi a mai napi menü, mert nem éhes. Így van minden esetben, ha izgalomba jön - nem éhes, nem szomjas. Tusol, átöltözik, magához vesz némi készpénzt és előkeresi az Ildikóval közös házuk kulcsát. Mindenképpen visszaszerzi a családját, Motorral megy, ahhoz nem kell kinyitni a nagykaput
- Vigyázz a házra, Rozsdás!
E felszólítás normál körülmények között sértésnek számít a kiképzett őr Rottweiler számára, akit a településen lakók nem a végzettsége miatt tisztelnek, mert oklevele minden ebnek lehet, de ő az egyetlen, aki megvédte a postást a két támadójától. . A két himpellér, azaz a segéd és az inas kivételével, a gazdája engedélyével mindössze két idegennek van szabad bejárása az általa őrzött területre, a zöld formaruhás postásnak és a furgonnal érkező dadogós ételkiszállítónak. Ezért Rozsdás úgy értelmezte, hogy őket is védenie kell. Ezernyolcszázötvenöt napja istenként tiszteli gazdáját, akiért akár az életét is adná. Ám a jelen helyzetben a kovácsmestert saját magától, rögzült eszméitől kellene megvédenie, és erre a jószándékú Barát képtelen. Gazdája monológjából kiérezte a határtalan örömöt és bánatot, mintha párban járna e két ellentétes érzés, miként a Jin-Jang a Lao-ce filozófiában. Vajon hová mehet munkaidőben? Nem jellemző rá, hogy elkóborol. Lehet, hogy vissza sem jön, azért mondta neki, hogy vigyázzon a házra? Vajh a délutáni látogatónak köze van gazdája hirtelen távozásához? Nem véletlenül emlegette a revét! Úgy tanulta, hogy ezt a szót követő két kalapácsütésre ki kell ugrania a kennelből és megvédeni a gazdáját! Ideje, hogy körbeszaglássza a terepet. A kiskapu sincs kulcsra zárva, de idegen úgysem mer bejönni. A kaputól bevezető járda mellett tócsába gyűlt az esővíz. Átugorja, és nagy lendülettel beszalad a műhelybe. Szaglássza a látogató lábnyomát. Miért ment be a kisszobába? Oda még ő sem léphet be! Utána leült az ajtó melletti székre. Megfogta a háttámláját és izzadt a keze. Félt! Vagy izgult? A gazdája keze sohasem izzad.
Hirtelen megmerevedik Rozsdás. Az udvaron a két diófa ágai között futkároz némi szellő, ám a levelek halk susogásán túl apró nyikorgást hall. Bejött valaki a kapun! Beleszimatol a levegőbe. Hiszen ez a délelőtti látogató! Húsz másodperc múlva az idegen férfi ott hasal az udvaron, véletlenül éppen a tócsában, mellette ül Rozsdás és amint mozdul a nem várt látogató, ráteszi a mancsát a férfi hátára, s a hatás kedvéért morog is hozzá.
Parázsó Pál káromkodik és nem éppen pozitív jelzőkkel Laska Béla nevét emlegeti, de nem mer megmozdulni. Hol a fenében van a kovácsmester? Délelőtt nyugodtan bejöhetett, és most is nyitva volt a kapu. Miért engedte el a mester ezt a vadállatot? Ó, legalább ne hagyta volna a kocsiját a falu főterén! Elég lenne megnyomni a slusszkulcson a gombot, megszólalna a riasztója és csak akadna valaki, aki kiszabadítaná a fogságából! Mi lesz vele, ha reggelig nem jön haza a kovácsmester?
Hegyezi fülét a Rottweiler. A távoli motorzaj szerint a gazdája éppen most fordul be az utca végén, hamarosan hazaér, s neki végre nem kell tovább őriznie ezt a kellemetlen szagot árasztó látogatót. A férfiak borotválkozás utáni arcszeszének illatát - eléggé érthetetlen módon - nem a kutyák érzékeny szaglószervéhez igazították, márpedig abból a betolakodó gazdagon locsolt magára.
Végre hazaért a kovácsmester. Már az utcán leállítja a motorját és betolja a nyitott kiskapun. Eléggé szórakozottnak tűnik, vagy pusztán elgondolkodott, ám Rozsdás egyetlen vakkantással kizökkenti ezen állapotából.
- Mit csináltál, Rozsdás? Hát így kell fogadni a vendéget? Ne bántsd Parázsó urat! Ő a barátunk! Gyere, kiskomám, vár a kenneled!
Megragadja a kutya vastag nyakszíján lévő karikát és hatalmas léptekkel a helyére vezeti vonakodó jószágát. Dühét leplezve igyekszik gondosan bezárni Rozsdás lakhelyének ajtaját. A kelleténél tovább matat a zárral, ezt úgysem látja a vendége, mert háttal áll neki, és abban reménykedik, hogy közben kissé lecsillapodnak az idegei. Keserűségét nem palástolva megfordul és hangosan, üdvözli az időközben a földről feltápászkodott látogatóját, aki nem figyel rá, mert egy telefonhívásra koncentrál.
- Értsd meg, Dolgozok, munkámat el kell végeznem! Inkább találkozzunk holnap reggel! Három napig szabad vagyok.
Természetesen a kovácsmester nem hallja a hívott fél válaszát, ám a pocsolyában megmártózott fiatalember kétségbeesett arckifejezése láttán semmi jót sem feltételez.
Rozsdás mozdulatlanul ül ólja tetején és figyeli a két férfit. Érzi gazdája feszültségét, és egyáltalán nem érti, miért nem dicsérte meg az illetéktelen behatoló harcképtelenné tétele miatt. Vagy már elfelejtette, mit tanultak a kutyaiskolában? Nem, az nem lehet! Más itt a gond! Jó, ha készen áll gazdája megvédésére, mert egyáltalán nincs kizárva, hogy cselekednie kell.
Laska Bélában lassan lanyhul a feszültség. Félre kell tennie a gondjait. Illetlenség kihallgatni más telefonbeszélgetését. Inkább bezárja a kiskaput, motorját pedig betolja a helyére, az udvar végébe, a kutyaól melletti könnyűszerkezetes raktárépületbe. Nyilvánvalóan Parázsó Pál nem ok nélkül jött vissza hozzá. Ideje elbeszélgetni vele. Ez egy elfecsérelt nap, már tudhatta volna reggel is, amikor segédje előzetes bejelentés nélkül elfelejtett munkába állni, ráadásul tegnap az inasa is elkéredzkedet egy napra.
- Ne haragudjon, Laska úr, hogy így magára törtem! - fogja meg a karját a nem várt vendége. - Én sem haragszom, hogy rám támadt a kutyája - bár kellemetlen élmény volt.
- Azért nem is haragudhat, Parázsó úr! Az a dolga! Jöjjön, menjünk be a házba. Adok magának egy tiszta pólót, menjen, fürödjön meg, mert meglátszik magán a védelmezőm vállalt feladatának nyoma!
A sátortetős kockaház bejárata előtti igényesen burkolt terasz bútorzata, a két párnázott fonott fotel és kanapé, valamint az asztal arról tanúskodik, hogy a ház lakója szívesen tölti ott kávéját kortyolva a munkától mentes hétvégi délutánjait, békésen tervezgetve hivatása jövőbeli alkotásait. Parázsó Pál figyelmét az sem kerüli el, hogy a terasz sarkában ott van a Rottweiler etető és itató tálkája.
- Barátságos ez a terasz. Itt jó időben akár a kutyájával együtt is ebédelhetnek vagy vacsorázhatnak!
- Ritkán fordul elő, mert nem azonos az időbeosztásunk.
A kovácsmester betessékeli vendégét, a lakásba. Vendégét ámulatba ejti a jó ízléssel berendezett, tágas, barátságos amerikai konyhás étkező és nappali, melyben a bútorok, függönyök , padlózat és a falak színe harmonizálnak egymással. A rendből és a tisztaságból arra következtet, hogy pedáns asszony lehet a vendéglátója felesége.
- Hozok magának tiszta törülközőt és pólót, minden egyebet megtalál a fürdőszobában. Készítek harapnivalót, és innivaló is akad hozzá. Kiülünk a teraszra, a jó levegőre és elbeszélgetünk. Feltételezem, hogy okkal tért vissza.
- Belém lát, mester! – őszinte leszek, szívességet szeretnék kérni öntől.
Ami a tusolást illeti, köszönettel elfogadja, mert csapzottan, sáros ruhában nem szeretné a munkaadója által rábízott autót beszennyezni, az ellen sem tiltakozik, hogy egyenek néhány falatot. Egy percre magára hagyja a házigazda, majd széles mosollyal visszatér, egyik kezében mintás pólóval és fehér sorttal, a másikban pedig a törülközővel.
- Lehet, hogy kicsit nagy lesz, de tiszta. Amit levet, azt meg kimossuk, kiteregetjük az udvaron és hamarosan megszárad.
Boldogan tekint vendégére, aki átveszi tőle a kezében lévőket, s anélkül, hogy megnézné, hóna alá csapja és bevonul a fürdőszobába.
Laska Béla nem bajlódik az átöltözéssel, elvégre nem visel ünnepi ruhát. Bemegy a mosdóba. Kétfajta folyékony kézmosót is tart benne, mert munka után rendszerint itt mos kezet. Memorizálja a lecsóhoz valókat. Hagyma, zöldpaprika, erős paprika, paradicsom, szalonna, kolbász. Előveszi majd a harmadéve eltett bort is, amit különleges alkalomra tartogatott, mert ha eddig nem volt, ezután sem lesz.
Mire a fürdőszobából előkerül a vendége, hatalmas kezében a fakanállal, beavatkozásra készen ott áll a tűzhely mellett, melyen rotyog a lecsó és fő a rizs.
- Bocsásson meg Laska úr, amiért sokáig időztem a fürdőszobában.
- Ráért, fiam! - nyugtatja meg vendégét.
Önkéntelenül elneveti magát, mert a fiatalemberen úgy állnak a kölcsön kapott ruhák, mintha vállfán lennének.
A lecsó elkészültéig kvaterkáznak. Gyorsan párolog a bor a háromliteres demizsonból. Parázsó Pál dicséri a lakást, a tisztaságot és a rendet.
- Látható ezen az otthonon a gondos asszonyi kéz nyoma – hízeleg a házigazdának.
- Köszönöm az elismerést, de ez ennek a két kéznek köszönhető – nyújtja nyitott tenyerét a vendége felé.
A fiatalember engedélyt kér arra, hogy közelebbről is megnézhesse a falakon lévő festményeket. Házigazdagént büszkeség tölti el Laska Bélát, hogy egyszerű mesteremberként otthona színvonalával meglephette e művelt ifjút, akinek elnyerték tetszését a nagybátyjától örökölt festmények, melyek számára egyszerű szemet gyönyörködtető alkotások, amikre ha ránéz, a rokonára és egyben tiszteletben tartott mesterére emlékeztetik. Pénzbeli értékük sohasem foglalkoztatták.
Elkészült a lecsó, éppen csak lehúzza a tűzről, amikor megcsörren a mobilja. Békési úr keresi az elkészült virágtartók miatt. Azonnal értük jönne, amennyiben Laska úrnak is megfelel. Hogyne felelne meg! Ez a legjobb időpont!
- Kérem, hogy a vendégét addig marasztalja, míg oda nem érek. Nagyon fontos lenne, hogy o találkozzak vele. Ne válaszoljon! Fél órán belül ott leszek!
Működnek a mester ösztönei. Bekapcsol a vészjelző rendszere és közli vendégével, hogy a vacsora előtt odaadná neki az ajándéknak szánt újságtartót, mellyel várhatóan örömet szerez a magisternek. Helyeslően rábólint a vendég, a házigazda helyében maga is kedveskedne a főnökének, aki jelenleg Provence-ban van és egy hétig ott is marad.
- Átküldtem a mobiljára az ernyőtartókról készített videót. Sejtésem szerint két napon belül, azaz vasárnap estig visszajelzi, hogy odaadhatom magának a következő feladatot. Engedje meg, hogy ezt most megejtsem, és emiatt ne kelljen hétfőn visszajönnöm. Szeretném holnap reggel elvinni a barátnőmet egy háromnapos hosszú hétvégére, mert hetek óta azt hajtogatja, hogy a munkámba vagyok szerelmes, nem pedig belé, meg soha sincs reá elég időm. Igazán tudhatná, hogy a jó állást illik megbecsülni, és másként nem megy, csak ha maximálisan elvégezzük a kapott feladatainkat.
- Ismerős a dolog. Bár, ha belegondolok, ez még nem a teljes kérése. Ugye? Falaznom is kell a főnökének, ha véletlenül keresné.
- Kitalálta, Laska úr! Hálás lennék, ha megtenné!
A házigazda egyik kezében a műhely kulcsa, a másikkal meg barátilag átfogja vendége vállát, úgy mennek az esti szürkületben az újságtartóért. Elég egy pillantást vetnie Rozsdás elkerített területére, hogy az élüket vesztett kontúrok ellenére értő szemmel jól lássa a kutyaól tetején tanyázó cimborájának mozdulatlan alakját.
- Tudja, Parázsó úr, nagy álmom teljesülne a magister jóvoltából. Nincsenek kétségeim afelől, hogy e nemes megmérettetésben ott leszek a számításba jöhető mesterek között.
Megállnak a műhely ajtaja előtt. Miközben megfordítja a zárban a kulcsot, érzi tenyerén, hogy megfeszülnek keze alatt Parázsó Pál vállizmai.
- Ne izguljon ennyire - veszi vissza válláról a kezét - viheti főnökének az újságtartót. Hol tartottunk? Az álmoknál. Azt hiszem, franciául az álom rêve. Úgy tudom, hogy úgy írják: reve. Ejnye már! Mintha meglazult volna a zár! Fogja meg az ajtót, had’ ütök rá vagy kettőt, mielőtt elengedné a szög! Így ni! Most pedig kapja fel az újságtartót és menjünk vacsorázni!
Pár másodperc múltán Parázsó Pál két kézzel fogja a súlyos újságtartót, és már kinn áll az udvaron, az ajtót záró mesterre várva, amikor Rozsdás egy pillanat alatt ledönti a földre.
A villogó rendőrségi autó megáll a nagykapu előtt, melyből kiszáll két egyenruhás, majd harmadikként civil ruhában Békési úr.
- Jó estét, Laska úr! Úgy látom, sikerült vendégét maradásra bírnia!
Este kilenckor végre magára maradt a két barát. Az izgalmas nap végén, a teraszon, a sápadt villany fényénél elkölthetik vacsorájukat, melyet Laska Béla egy pohár borral, Rozsdás pedig fél tábla csokoládéval fejez be.
- Köszönöm a segítséged cimborám!
A kutya odalép gazdájához, busa fejét a férfi térdére hajtva hallgatja barátját.
- Te azonnal megérezted, hogy a magát Parázsó Pálnak kiadó fiatalember rosszban sántikál. Engem majdnem sikerült átvernie. Elragadott a nagy kihívás, a régi dédelgetett álmom megvalósulása: a tanítás lehetősége, amire egykor tudatosan készültem. Az álmok makacs dolgok, melyek képesek lelked láthatatlan bugyraiba behúzódni és ott megkapaszkodva piócaként véredből táplálkozni, és idővel ábránddá silányulni, melyet Te észre sem veszel. Testedből tudatosan táplálod, miközben az egyszerű parazita módjára egyre növekszik benned és Janus arccal időről időre füledbe súgva sugallja, éljen benned a remény, mert közel a cél. Balga voltam! Érted, Rongyos? És sebezhető is! Majdnem egy csaló társaság csapdájában estem! A volt feleségem is más férfi oldalán találta meg a boldogságát! Hű Barátom, mától másként lesz! Megteszem, amit régen kellett volna! Kitakarítom elmémből az álom-ábrándokat! Még nem késő helyettük józan ésszel reális célokat kitűzni! És mi közösen lépésről lépésre megvalósítjuk azokat! No, ez lesz a mi nagy kihívásunk!
Mennyivel másként hangzanak ezek a szavak, mint a délelőttiek! Rozsdás egyetértőleg képen nyalja gazdáját és eliramlik. Őrként köteles az idegen betolakodóktól megvédeni a területet. Márpedig a szomszéd macskája ilyen idő tájt próbál belopakodni!
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
Mindig meg tudsz lepni! Az írásod témája kiváló!
A kovács, és műlakatos munkákhoz való szakmai
hozzáértésed elképesztő! Ami esetleg nem beleillő,
azt az írói szabadságnak tudom be! De! Könyörgöm,
olvasd át, mielőtt felteszed, mert így néha igencsak
zavarosnak tűnhet azok számára, akik nem ismerik
a Te írásaid folyamatát! Ha nem akarsz változtatni
az alkotásaidon, akkor küld át nekem, és én kijavítom a
benne lévő hibákat, és visszaküldöm neked, hogy úgy
tedd fel az oldalra!
Pussz neked: emillio