A nagy kilépő

Látogatók száma: 39

Azért kilépő, mert nem be, és nem fel, hanem kiléptem egy félresikerült bukfenccel a boltból. Nem volt tökéletes persze, de nézőközönségem bőven akadt. Sőt, tapsoltak is, mikor felállítottak. Ügyes vagyok.

A bolti vásárlásaimhoz nem viszek botot, mert egyenes az út, ráadásul az itt lakók ismernek és mindig van aki elkísér addig, belém karol és azt mondja, sétál egy kicsit velem. Ez azt jelenti, ne érezzem magam lekötelezve, de a bolt ajtajáig eljön velem. Beszélgetünk addig is. Most van téma, mert ha igaz lesz panelprogramunk, és még a fűtési idény előtt, de még sehol semmi kezdésféle nem látható. Állítólag, majd szeptemberben.
A boltban itt dolgozik a lányom, ott bent Ő segít. Igaz, mikor elindulok, telefonon megcsörgetem, akkor tudja indulok, és figyel mikor érkezem.
Nem az a segítség, hogy én megállok és Ő bevásárol nekem, hanem belém karol és körbe visz mutatja mit hol találok, főleg, ha átrendezik a boltot, hogy egyedül is boldoguljak. Már a főnöknője is mondta, segítenek ők is, ha a gyerekem épp szabadnapos, ne izguljak, de a lányom ismer, tudja, nem szeretem a kiszolgáltatott és mamlasz szerepet, és máshol is van bolt, jó tudni minek milyen a tapintása érintése, hogyan tájékozódhatok a fényviszonyok között.
Bevásároltunk, a pénztárnál szépen fizettem, elpakoltam és indultam volna kifele.
Azt bentről nem tudtam és nem is láthattam, hogy egy ifjonc csapat épp döntő csatát vív valamiért, s amint én kiteszem a lábam, egy tag a lábam elé veti magát.
Na nagyképű vagyok, nem vetette, zuhant, de nem is hódolatból, hanem mert odaütötték. Így én sajna átzuhantam rajta. Annyi eszem volt, hogy a szatyromat elengedtem és letámasztottam a kezem. Régen tornáztam, ez reflex volt. A táskát pedig becipzárazom mikor elpakolok benne. A táska erre, én arra repültünk. Az ifjúság megrémült, de legalább segítettek felállni. Na szegény fiú alattam nem tudom, hogy kapott levegőt, még ha a fél súlyt számolom az is elég.
Az autóból kiszálló házaspár tapsolt, szerintem azt hitték ez produkció. Igaz német rendszámuk volt. Nem hajoltunk meg sajnos, akkor lehet pénzt is dobtak volna.
Aztán elbeszélgettem ifjú barátaimmal, hogy hol kell az ilyet lerendezni és elküldtem őket. Szegény, akire ráestem hazáig kísért, és hozta a táskámat. Nem győzött elnézést kérni, pedig én estem rá, és nem fordítva. Aztán megbeszéltük, nincs harag köztünk.
A zsemlék kibírták a zuhanást, üveges dolgot pedig nem vásároltam. Szerencsére.
Utólag mosolygok rajta, de akkor magam is megijedtem egy pillanatra. Oda se neki!!

A cikket írta: Divi Éva

előző cikk következő cikk

1 szavazat