A pince titkai 11. rész: Metszéspontok
Látogatók száma: 37
Láthatatlan szárnyain, észrevétlen repül az idő. Mara jóvoltából Zentai Laci reggelente kávét és tízórait kap, este meg vacsorát, és senki sem várja el tőle, hogy fáradtan is jó pofizzon. Hét közben egyszer találkozik Csillával, mindössze néhány szót váltanak és mindketten mennek a dolgukra.
Péntek reggel, borotválkozás közben belehasít Laciba a gondolat, hogy este együtt vacsorázik Barbarával, ez a szakításuk tervezett napja. Legszívesebben lemondaná az egészet, mert valóban nagyon fáradt, ráadásul másnap is mennek dolgozni, be kell hozni az elvesztegetett szerdai napot.
Mara bundáskenyeret ad a reggeli kávé mellé, ám tízóraira két szalámis zsemlét csomagol.
- Mi a programod szombat estére? Akkor ünnepeljük Csilla huszonnegyedik születésnapját és mindannyian örülnénk, ha velünk tartanál. Semmi különös nem lesz, csak torta és ünnepi vacsora, ami jó ürügy lesz Csaba bátyádnak és nagyapádnak arra, hogy a szokásosnál több bort fogyasszanak.
- Köszönöm a meghívást, Mara, ott leszek.
Így mindjárt sokkal szebb az élet! Csilla, mint az ünnepelt, ott lesz a vacsorán és végre lesz alkalmuk néhány szót váltani. Sőt, vasárnapra szervez egy kirándulást, persze, szigorún kettőjüknek, majd azt mondja, hogy ez az ő születésnapi ajándéka.
Délben, a húszperces ebédszünetben, megnézi az okos telefonján a szóba jöhető programokat és felkelti figyelmét a Derűsgyepűn vasárnap megrendezésre kerülő országos disznótoros verseny. Kicsit messze van, de jó programnak ígérkezik. Megrendeli a két belépőjegyet, kifizeti és e-mailben küldik is a jegyeket, csak be kell mutatni a jegyszedőknek.
Nagyot sóhajt, jó lenne, ha este is hasonló könnyedséggel átesne a szakításon! Belegondol a heti történésekbe, és hihetetlennek tűnik, hogy egyszer sem hívta fel Barbara, ami meglehetősen szokatlan a lánytól. Számára sem létezett a munkán kívül semmi más, és este kilencnél korábban nem ért haza. Kovács Karcsi azonnal értette a szisztémát, megcsináltak a villában a két riasztó kört, az egyiket az eredeti tervnek megfelelően, a másikat pedig arra, hogy amikor az első rendszer kikapcsolják, akkor lépjen a helyébe, bár ez utóbbiakhoz csak kamerák tartoznak, a felvételek egyenesen a tulajdonos számítógépéhez kapcsolódnak, amit nem figyel senki, csak három napig tárolódnak, majd automatikusan törlődnek. Nagyon boldog volt az ügyfél, hogy a rendőrség által elfogadott központi figyelőrendszerbe kötött riasztóval rendelkezik, és másik kört csupán a kivitelező hóbortjának tekintette, mert a lényeg az volt, hogy a két védett képre az erre szakosodott felügyelethez bekötött, a biztosító kikötésének megfelelő vagyonvédelmi rendszer vigyázzon.
A főnök ragaszkodik ahhoz, hogy a munkaidő befejeztével hagyják abba a munkát, mert úgyis bemennek dolgozni másnap és kár lenne a kollégák pénteki napját is tönkretenni.
Laci nem megy haza Cinkéékhez, inkább megrendel másnapra Csillának egy nagy csokor virágot, amit este hétkor kézbesítenek neki, majd vásárol egy másik, jóval kisebb csokrot, ami Barbara búcsúajándéka lesz. Utána eszébe jut, hogy a vacsoráig további két óra szabadidővel rendelkezik, és igazán vehetne Cinke Csillának egy szép születésnapi ajándékot, két okból, egyrészt, mert tetszik neki a lány, másrészt pedig ott él a szülei nyakán, s ezzel is kompenzálhatná valamelyest az ellátását. Kétség sem fér ahhoz, hogy Cinkéék nem fogadnak el tőle pénzt sem a szállásért, sem pedig az ellátásért. De jó lenne tudni, miért ennyire kedvesek vele? Abban biztos, hogy Ernő papához köthető a dolog, mégsem lenne illendő rákérdezni, de az idő úgyis kiforogja. Miért Ernő papa Csilla keresztapja? No, ez is egy jó kérdés. Megnyugtató, hogy ettől még nem rokonok, elvégre Ernő papa nagyanyja második férje, tehát nem a vér szerinti nagyapja, ezért álljon bármilyen rokoni kapcsolatban a Horváth és a Cinke család, Csilla és közte nincs semminemű vérségi kapcsolat, ezért udvarolhat a lánynak. És meg is teszi.
Ötlete persze nincs, mi legyen Csilla ajándéka, amely személyes is, meg nem is, használható legyen, de mégis különleges. Aztán eszébe jut Kovács Karcsi, aki Swarovski kristállyal díszített, nemesacélból készült, sárga arany bevonatú, márkás női karórát vett érettségire a lányának, amely úgy nézett ki, mint egy karkötő. Ó, hát hasonlónak biztosan örülne Csilla is, mert nem látott a kezén karórát.
Nem egészen egy óra múlva már dzsekije belső zsebében lapult, dísztokban az óra. Kicsit borsosnak találja a százötezer forintos árat, de ha belegondol, két hónap alatt ennyit rákölt a Cinke család.
Nem kódorog tovább, egyenesen az étterembe megy. Vázába teteti a csokrot és rendel egy üdítőt.
Pontosan érkezik Barbara, és nagyon csinos, mint aki hódítani akar. Laza és vidám, letette az utolsó vizsgáját is és úgy érzi, hogy Laci is túlesett a házfelújítás kezdeti nehézségein, ily módon végre elhárultak az akadályok szerelmük kiteljesedése elől, mielőbb megtarthatják az eljegyzést, és ősszel sor kerülhet az esküvőre is.
Átadja neki Laci a formás, kerek gerbera csokrot, és nagyot dobban Barbara szíve, elvégre nincs kizárva, hogy végre megkérik a kezét. Némi izgalmat és feszültséget lát a fiú arcán, ez azonban természetes a leánykérés előtt.
Visszateszi csokrát a kristályvázába. Laci italt rendel neki, magának csak újabb narancslét kér, persze, motorral közlekedik, ami részint nem túl elegáns közlekedési eszköz, részint pedig ahhoz is öltözik, bőrdzseki, bőrnadrág, bőrcsizma, és az elengedhetetlen bukósisak, rajta a nevével, ha valaki nem tudná, ott virít fehér alapon kék betűkkel: Zentai László. Nem kell neki bukósisakot venni, mert minden versenyre kap egy újat, és az előzőt magánemberként tovább használhatja.
Megrendelik a vacsorát, csupa ételkülönlegességet, és Barbara folyamatosan fecseg, amire Laci képtelen odafigyelni. Megadja magát, nem szól közbe, mindössze az vigasztalja, hogy a belső zsebében lévő óra mekkora örömet okoz majd Csillának.
A desszertnél azonban megköszörüli a torkát, megvárja, míg Barbara levegőt vesz és nekikezd a mondandójának:
- Barbara, sokat gondolkodtam a kapcsolatunkon, és szeretném, ha békésen rendeznénk sorainkat. Úgy látom, nekünk nincs közös jövőnk, ezért nem szabad tovább lekötnünk egymást. Maradjunk jó barátok, rám bármikor számíthatsz.
Zentai Laci utólag százszor is végiggondolta az este eseményeit, de nem emlékszik a mozdulatra, amikor Barbara a vázáért nyúlt.
Az étteremvezető kihívja hozzá az orvosi ügyeletet, szerencsére, nem esett komoly baja, csak egy nagy dudor nőtt a homlokán. Kóvályog kissé a feje, ennek ellenére nem akar a kórházi ügyeletre menni. Felhívja a nagyapját, aki Csillával együtt azonnal érte siet.
Az öreg hazamotorozik, a két fiatal pedig követi a kis piros autóval.
Csilla ragaszkodik ahhoz, hogy azonnal ágyba kerüljön Laci, felviszi neki a vacsorát, és ott ül mellette, míg legalább a felét megeszi, hiába szabadkozik, hogy már vacsorázott. Teát is kap, meg fájdalomcsillapítót és Csilla ragaszkodik ahhoz, hogy másnapra beteget jelentsen.
Este tízkor kap még egy fájdalomcsillapítót, legalább is azt mondja neki a lány, de ez egy másik pirula, mégpedig nyugtató, melytől elalszik a fiú és délelőtt tízig fel sem ébred, pedig Csilla szinte óránként rányitja az ajtót, hogy ellenőrizze a beteg állapotát.
Ebéd után Csaba megkéri Lacit, hogy vegyen kabátot, hozza az iratait, mert kettesben elmennek valahová, de az úti céljukat nem árulja el.
Cinke Csabának jó barátja Kelemen főorvos, a főváros közeli magánklinika igazgató helyettese, akivel egy osztályba jártak a gimnáziumban és azóta is összejárnak évente néhány alkalommal, amikor több pohár alkohol elfogyasztását követően megállapítják, hogy megváltanák a világot, csakhogy az nem hagyja magát. Megbeszélte a főorvossal, hogy elviszi hozzá Lacit, vizsgálja meg, mert nem tetszik neki a fiú homlokán lévő dudor, melyről még azt sem tudja, hogyan és mitől keletkezett. Nem kérdezgeti a gyereket, az biztos, hogy nem ivott alkoholt és valószínűleg nem keveredett verekedésbe sem. Lényegét tekintve mindegy, hogyan szerezte a dudort, mindenképpen meg kell nézetni egy szakemberrel, és ahogyan látja, Lacinak eszébe sem jut ezzel orvoshoz fordulni.
Kelemen főorvos kizárólag Csaba kérésére ment be a klinikára, ezért nem kellett várniuk egyetlen percet sem. Egy óra múlva fellélegezhettek, mert nincs komoly baj, azért Laci kap gyógyszert és egy hét múlva vissza kell menni, illetőleg akkor is, ha közben rosszul érezné magát.
- Jól tenné, fiatal barátom, ha vasárnap ki sem kelne az ágyból. A pihenés a legjobb gyógyszer a bajára.
Hazafelé úton szótlan Zentai Laci, nem így tervezte a hétvégét. Felfoghatatlan, miért reagált így Barbara, mi volt ez dühkitörés, hiszen neki is éreznie kellett, hogy a kiüresedett kapcsolatukat pusztán a megszokás tartotta össze és önmaguk és a másik fél iránti tisztelet is azt követelte, hogy engedjék el egymást, mert minden további együtt töltött idő rontja az igazi társuk megtalálásának lehetőségét. Nagyon tetszik neki Csilla, de nem miatta szakított Barbarával, ebben a lány szerepe pusztán annyi, hogy előbbre hozta az elválás idejét.
- Fogadjunk, hogy kitalálom, mi a bajod? – kajánkodik Csaba és odapillant a sápadt fiúra. – Nőügy van ennek a dudornak a hátterében, de ne mondj semmit, nem rám tartozik. Megragadom az alkalmat, hogy kettesben vagyunk és elmondom neked, hogy jól halad a házad felújítása. Megmutatnám, hol tartunk, de jobb, ha megfogadod a barátom tanácsát és pihensz. Talán még így a legjobb, majd meglátod, ha készen lesz. Ne aggódj, Csillus és Ernő minden nap eljöttek és megnézték a felújítást, helyetted is. Ami öreg barátomat illeti, nála szigorúbb pallért nem ismerek. Még egy dolgod van, átnézni a színmintákat, melyik helyiségben milyet akarsz. Tudom, egyszer már megbeszéltük, de még változtathatsz rajta, ám amit most kiválasztasz, az lesz a végleges.
- Kérdezhetek én is valamit?
- Hogyne, Lacikám!
- Megmondanád, körülbelül mennyibe kerül a teljes felújítás?
- Ne szoríts sarokba, azt nehezen viselem. Meg nem is tudom a végét, de nyugodj meg, a tervezői költségvetésbe bőven beleférsz.
Valamennyi ablakban ég a villany a Cinke ház földszintjén. Mara az ünnepi vacsora elkészítésének utolsó mozzanataival foglalatoskodik, Csilla és Ernő papa terítik az asztalt, Mamika pedig nézi a televíziót és hangosan kommentálja a látottakat.
Mindannyian azon aggódtak, hogy mi lehet Laciékkal, mert nem tudták, hogy hová mentek és gyanúsan hosszú idejű a távollétük. Megnyugtatja Csaba a családot, és miközben Laci felmegy a szobájába átöltözni, félrevonja Ernő barátját és elmondja neki Kelemen doktor diagnózisát.
Pontban hét órakor leülnek vacsorázni, amikor csengetnek és megérkezik Csilla malomkeréknyi virágcsokra.
folyt.köv.
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
Pussz: emillio