A pince titkai 13. Kettesben

Látogatók száma: 35

Éjjel kettőkor érnek haza, csend van a házban, mindenki az igazak álmák alussza. Ahelyett, hogy a fáradtságtól azonnal mennének lefeküdni, Csilla javasolja, hogy igyanak egy pohár pezsgőt.
Zentai Laci azonban titokzatos mosollyal elutasítja a lány javaslatát, inkább vizet kér.
- Mi a baj? Már úgysem kell kocsiba ülni, vasárnap van, nem dolgozunk.
- Valóban vasárnap van, valóban nem dolgozunk, de vettem két belépőt a derűsgyepűi disznótoros fesztiválra és szeretnélek elvinni e jeles eseményre.
- Meg sem kérdezed, hogy ráérek-e, avagy sem?
- Bízom benne, hogy velem jössz!
- Baj van a kréta körül! Elmennék veled, de az öledben viszel, mert úgy tudom, rossz a motorod?
- Hát, inkább te viszel engem, vagy én viszlek téged, de a kis pirossal kell mennünk.
- Mikor kezdődik? Egyáltalán, hol van Derűsgyepű?
Muszáj színt vallani Lacinak, mely szerint nevezett település százhatvan kilométer a fővárostól, és reggel hétkor kezdődik, de esélyük sincs, hogy addig odaérjenek.
- Legalább három óra a kis pirossal! Maradjunk annyiban, odafelé én vezetek, visszafelé pedig a te kezedben lesz a kormány! Reggel hatkor itt találkozunk a nappaliban! Rendben?
Másnap reggel hatkor még az egész család alszik, kivéve a két fiatalt, akik hideg időre számítva, jó melegen beöltöztek, mindkettőjükön több pulóver, vastag dzseki, sál és sapka van, lábukon hótaposó, mert ebben az időben anélkül nem lehet tartósan a szabadban tartózkodni.
Kiállnak a kis pirossal az utcára, majd Csilla bezárja a kaput és elindulnak Derűsgyepűre, a másfél ezres lakosú kis településre. Közel száz kilométernyit az autópályán tesznek meg, közben megállnak kávét inni és tankolni. Nincs nagy forgalom a pályán, trészint még korai az idő, részint pedig csak az indul útnak, akinek sürgős a dolga.
- Csilla, nem kellett volna szólni Maráéknak, hogy eljöttünk!
- Majd felhívom anyáékat úgy nyolc óra körül, addig biztosan pihennek. Laci, egy hete meg sem nézted, mi történik a házadban. Nem érdekel, hogyan haladnak apáék?
- Nem volt időm kimenni, egész héten dolgoztam.
- Ez nem kifogás!
- Jó, jó, valóban nem az. Lehetek őszinte?
- Csak az lehetsz!
- Úgy látom, hogy ti ketten, Ernő papával képviselitek a vélt vagy valós érdekeimet.
- Nem mondod komolyan?
- De, abszolút komolyan mondom! A fejem felett döntötök, már nem is érdekel, majd, ha elkészül, kifizetem a számlát és hazaköltözöm.
- Ne légy ilyen pesszimista!
- Miért ne legyek az? Csaba úgy dobálózik a megmaradt anyagokkal, mintha ötösöm lett volna a lottón. Ernő papa nagyvonalúan felajánlotta, hogy kisegít, ha nem lesz elég a pénzem. Mégis, miért nem lehet engem felnőtt, döntésképes férfinek tekinteni?
- Annak tekintenek, légy erős! Ami az anyagokat illeti, megmondta apa, hogy az nem kerül pénzedbe. Megmaradt anyagok, úgysem tudna mit kezdeni velük.
- Persze, negyvenezer forint a márvány négyzetmétere leárazva is, én meg fogadjam el ingyen! Mert valaki már megfizette az árát. Ez olyan, mintha loptam volna!
- Ugyan, ne viccelj! Ennyit még én is értek hozzá, hogy rátartással kell az anyagokat megvenni, mert eltörhet, amikor dolgoznak vele, és nem biztos, hogy utána tudnak ugyanolyat venni. Arról meg nem tehet apa, hogy a dolgozói ezerből legfeljebb egyszer törnek el burkolóanyagot. Nehogy azt mondd, hogy a megmaradt anyagokat ki kellene dobnia!
- Jó, váltsunk témát.
- Váltsunk. Mi van a nagyapád utáni kutatásoddal?
- Semmi fejlemény, nekem kellene felhívnom Kovács Julit, aki elvinne a nagyapám nővéréhez és állítólag még a dédnagyanyám is él.
- Kiderült már, hogy édesanyád miért nem tartja velük a kapcsolatot?
- Nem, fogalmam sincs.
- Miért nem kérdezed meg?
- Úgysem válaszolna Dóri. Huszonöt évig hallgatott, nem hiszem, hogy most megeredne a nyelve.
- Ha akarod, elmegyek veled nagyapád nővéréhez és a dédnagymamádhoz is.
- Rendes vagy, de még azt sem tudom, hogy akarom-e folytatni a nagyapám utáni kutakodást.
- Ételt nem hagyunk a tányéron, elintézetlen ügyeket nem dédelgetünk, szokta mondogatni Mamóka.
- Ebben igaza van!
A köd kezd felszállni, ám nehogy az úton lévő lazíthasson, szállingózni kezd a hó, és lecsökken a látótávolság, ezért nem százzal, de nyolcvannal kell ballagni, ha nem akarnak senkibe sem belefutni.
- Csilla, álljunk meg pihenni a következő leállónál.
- Á, dehogy, nincs semmi gond, inkább haladjunk, míg mehetünk, majd megállunk, ha már nem látni a pályát.
Tetszik Lacinak a lány reakciója, úgy tűnik, nem ijed meg a nehézségektől és befejezi, amit elkezdett. Igaz, ami igaz, ha nagyon későn érnek le, akkor lemaradnak a legérdekesebb történésekről.
- Hogyan lettél modell?
Meglepődik Csilla a fiú kérdésén, holott abszolút logikus a kérdés és egyébként sem utazhatnak méla csendben, mert a végén elaludna a volán mellett.
- Érettségi után jelentkeztem fodrásztanulónak, és a gyakorlati oktatóm, Feri bácsi volt, a női fodrászok európai doyenje, akinek jó szeme volt ahhoz, hogy kiválassza a tehetséges tanulókat. Megengedték neki a válogatást, mert rendszeresen a tanítványai közül kerültek ki a legjobb mesterfodrászok, pedig akkoriban már a hetvenes évei második felében járt. A kiválasztottjai közé kerültem és az egyik gyakorlati órán megkérdezte, szeretnék-e modellkedni, mert olyan természetes szépség vagyok, mint egy hamvas őszibarack. Apa nagyon ellenezte és képzeld, eljött hozzánk Feri bácsi, és megígérte, hogy úgy bánnak velem, mintha az unokája lennék. És valóban úgy mutatott be mindenkinek, mint a húgának az unokáját. Szegény Berta néni kinn él Amerikában és fogalma sincs, hogy itthon létezik egy címzetes leányunokája.
- Nem lett ebből semmi gondod?
- Nem, sőt, úgy bántak velem, mint a hímes tojással. Mi voltunk az öreg utolsó tanítványai és nem kímélt bennünket, velem pedig sokkal szigorúbban bánt, mint a többiekkel, és duplán bevasalta rajtam a modellkedés miatt kieső időket.
- Tartod a kapcsolatot az öreggel?
- Hát, ha úgy vesszük, igen. Két éve meghalt és évente kétszer viszek virágot a sírjára.
- Bocs, nem tudtam!
- Nincs semmi baj! És most te jössz! Hogyan lettél motorversenyző?
Laci mesélni kezd Dóri plázamániájáról, a próbafülkék előtti hosszú várakozásiról és Kropacsek bácsival való megismerkedéséről, amely egyenesen a motorok iránti szeretetébe torkollt, ahonnan egyenes út vezetett a versenyzés felé.
- Egyszóval a te Feri bácsidat Kropacsek bácsinak hívták!
- Látod, ez az! A következő lehajtónál elhagyjuk az autópályát. Cseréljünk helyet, mert innentől kezdve rosszabb lesz az út minősége, ráadásul meglehet, hogy a havat sem takarították le róla.
Zentai Laci bátran szakmát válthatna és elmehetne jósnak, mert valóban tíz centis, egybefüggő hótakaró borítja az utat, és a sűrűn hulló, nagy hópelyhek szinte függönyként eltakarják előlük az utat.
- Biztos, hogy átveszed a vezetést?
- Igen, megbeszéltük. Felelős vagyok érted!
Meghökken Csilla, olyan természetesen vállalja Laci az érte való felelősséget, mintha szoros rokoni kapcsolatban állnának. Ilyet még a szüleitől sem hallott. Oldalra fordul és elnézi a fiút, amint feszült figyelemmel nézi az utat és igyekszik az út közepén menni, a szűz, érintetlen hóban, mellyel láthatóan küzd a kis piros autó.
Néhány szakaszon az útpadkát sem látni, csak a mellette lévő árkok és fák adnak támpontot az út hollétéhez, ám aki téved, az könnyen pórul jár.
- Lacikám, álljunk meg az első faluban, igyunk egy kávét és felhívjuk anyáékat is.
Bólint a fiú, de nem szól semmit, inkább az útra koncentrál. Valóban jól esne neki egy csésze erős és forró kávé. Vezetnie kell és férfi létére nem panaszkodhat a lánynak, hogy fáradt és álmos, legszívesebben megfordulna és hazamenne, mert minden lesz ez a kirándulás, csak kellemes nem. Mire odaérnek, már javában tart a buli, lemaradnak a kezdetéről és a végéig sem maradhatnak, mert időben muszáj lesz hazaindulni, nehogy sötétben kelljen botorkálniuk.
A következő településen nem látni embert az utcán, zárva a kocsma, presszó vagy kávézó még mutatóba sincs, ily módon kénytelenek folytatni az útjukat. Kávé helyett megtenné egy pohár tea is, sőt, jobb híján kristályvízzel is beérnék, mert mindketten megszomjaztak, megéheztek és szívesebben lennének egy tágas, meleg helyiségben, mintsem ebben a kicsi autóban. De nem szólnak, csak bámulják a hófödte, sík terepet, és Laci latolgatja, mennyit kell még menni, mire célhoz érnek.
Csilla előveszi a mobilját, felhívja Marát és kedvesen csengő hangján előadja, hogy úton vannak a disznótoros fesztiválra, és kora este érnek haza. Hosszan hallgatja anyja reakcióját, aki leszidja, hogy miért nem szóltak előre, és egyébként is, hol töltötték az éjszakát, mert pontosan tudja, hogy kettő után értek haza, és ezt a szokást ne vezessék be, mert nem vezet jóra.
Idegesíti Lacit Mara ilyetén hozzáállása, elvégre már mindketten felnőtt emberek, akik jobb híján éppen a Cinke családnál laknak, és ami őt illeti, hamarosan visszamegy a saját házába, és ha rajta múlik, magával viszi Csillát is.
- Idegesítő tud lenni az anyám.
- Az enyém is. Csak másként.
- Nem érti meg, hogy felnőttem, nem kell, hogy állandóan fogja a kezem és az életem minden percéről tudjon.
- Nálunk Dóri alig várta, hogy elköltözzek otthonról, és megszűnjön a miattam érzett lelkiismeret furdalása.
- Miért szólítod édesanyádat a keresztnevén?
- Mert megkért rá. Szégyelli, hogy ekkora nagy gyereke van és öregítem, ha idegenek megtudják. Tudod, mi a legérdekesebb? Hogy apámat is Valérnak kell hívnom. Ez egy vicc!
- Rossz vicc!
Elállt a hóesés, kicsit jobbak lettek a látási viszonyok és Laci nagyobb sebességre kapcsol. Suhan a kis piros, mintha jobban látná az utat.
- Még két falun átmegyünk, és megérkezünk.
Az már nem akkora táv, amit ne lehetne kibírni és Csilla alig várja, hogy kiszállhasson a kocsiból, mert pisilnie kell, s bízik benne, hogy kibírja addig, míg odaérnek.
Nem bírja ki.
- Álljunk meg, Laci, pisilnem kell.
- Vigasztaljon, nekem is. Senki sem jár erre, megállok és elintézzük.
Egyik balra, a másik jobbra megy. Megkönnyebbülten ülnek vissza a kocsiba és Laciba belehasít a gondolat, hogy esetleg nem is jó felé tartanak, mert az nem lehet, hogy egyetlen autóval sem találkoztak, amióta letértek az autópályáról.
A következő faluban lassan gurul a kis pirossal, lassan kilenc óra lesz, csak látni embert valahol. Tekinget és az egyik portán két üstház csövéből dől a füst. Leparkol a ház előtt és amint meglát valakit, kiszáll a kocsiból és odaköszön.
- Jó napot, uram! megmondaná, kérem, hogy mennyire van innen Derűsgyepű?
- Jó napot, fiatalember! – ballag a kiskapuhoz a megszólított idős ember. – Hát, ha arra mennek, amerre a kocsi orra áll, akkor egyre távolabb! Csak nem a disznótoros csinnadrattára mennének?
- De igen!
- Hát, két faluval korábban jobbra kellett volna fordulni az önkormányzat mellett. Aztán honnan jönnek?
- Budapestről.
- Akkor korán indulhattak!
- Reggel hatkor.
- Nézzék! – tolja fel kalapját az öreg, - ha gondolják, hogy tudnak húsdarálót hajtani, akkor szívesen látom magukat! Levágtunk két disznót és a gyerekeim nem jöttek haza! Kevés a munkáskéz! Szívesen adok húst és disznótorost, ha segítenek.
Egymásra néz a két fiatal, Csilla szeme felcsillan, ez már izgalmas fordulat!
- Maradjunk, Laci! Csak mondjuk meg, hogy legkésőbb fél négykor indulnunk kell hazafelé.
Tessékeli befelé az öreg a vendégeket, s jómaga már a kapuban bemutatkozik, melyből a fiatalok csak annyit jegyeznek meg, hogy vendéglátójuk nyugalmazott matematika tanár.
A házban legalább hatan tüsténkednek, csakhogy az átlag életkoruk veri a hetvenet.
- Nézzétek, kedveseim, hoztam segítséget!
Kaptak kávét, sült vért, foszlós házikenyeret, kalácsot, rétest és teát, s amint teletömték a hasukat, a háziasszony kezükbe ad egy-egy hófehér kötényt, s megkéri őket, ismét mossák meg jól a kezüket, és az öreg azonnal munkát ad mindkettőjüknek.
Végül délután négykor indulnak haza, telepakolva disznótoros kóstolóval a kis piros csomagtartója, a kolbász, májas és véres hurka, két kiló karaj, toros káposzta, sütemény, öt liter házi bor mellett kapnak egy frissen felpucolt hízott kacsát is.
Laci szégyelli, hogy annyi mindent rájuk traktáltak és szeretné kifizetni a sok finomságot, csakhogy az öreg méregbe gurul:
- Felénk a jó szívvel adott ajándékot illendően megköszönni szokás, mert az pénzzel megfizethetetlen! De tudja, mit mondok magának, Lacikám? Már, hogy megértse! Vegye úgy, ez a fizetségük a napi munkájukért!
- Tessék elhinni, hogy mi olyan szívesen segítettünk és élveztük a munkát! – szabadkozik Csilla.
- Értem én, kislányom! Csak a maga párja nem érti! Majd magyarázza el neki útközben!
Sötétedik. Mínusz öt fok a hőmérséklet, legalább is a kocsi műszerfalán ez jelenik meg, mégis a legalább a mínusz tíznek hitték, míg búcsúzkodtak az öregektől. Biztosan a viharos szél miatt, ami felkapja a hó tetejét, megpörgeti a levegőben, csak utána csapja a szélvédőnek.
folyt.köv.