újabb események régebbi események további események
19:06
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
15:12
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
16:04
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
17:21
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

A pince titkai 9. rész: Szerelem első látásra

Látogatók száma: 43

Laci nem találja otthon a szüleit, ezek szerint Valér harminchat órán át otthon tartózkodik és elmentek valahová, nem nehéz kitalálni, hogy valamelyik plázában múlatják az időt és Dóri kívánságára ott is ebédelnek, majd szórakozásként beülnek a moziba, mindegy, milyen filmet vetítenek.
A kivasalt ruhaneműt Dóri bekészítette az utazótáskába, ne kelljen Lacinak a hajtogatásukkal bajlódnia. Még csak fél egy, és két óráig nem akar visszaérni a Cinke családhoz, ezért úgy dönt, hogy tesz egy nagy kört a városban, és vesz egy tortát az Auguszt cukrászdában, elvégre ennyi jár a vendéglátóinak.
Belegondolt, hogy a tervezettnél sokkal többe kerül a kivitelezési munka, ám beszél az edzőjével, hogy még egy-két bemutatót vállalhatna, és abból összejönne némi pénzmag. Eléggé pénzéhes az edzője, ezért vállalta el két évvel ezelőtt a menedzselését is, ezért ennyit igazán megtehet érte.
A hóesésben nem szeret motorozni, igazából alig látja az utat, ezért beül a cukrászdába, elfogyaszt két szelet süteményt, iszik rá egy nagy pohár kristályvizet. Az édesség teszi, vagy a cukrászda meghitt miliője, azt bizony maga sem tudja, de kezdi optimistábban látni a világot, habár a hóesésnek nem akar vége szakadni.
Semmi oka a panaszkodásra, hiszen huszonöt évesen sikeres motorversenyző, jó állása van, a nagyszüleinek köszönhetően rendelkezik egy családi házzal, és ez akkor is kivételesen jó helyzetet jelent a kortársai között, ha nem veszi számításba a párkapcsolati problémáit, a felújítás várhatóan magas költségeit, mert azok megoldható problémák. Hányan cserélnének vele látatlanban is, mert a biztos lakhatás és munkahely együttesen oly nagy erőt jelentenek, amelyek iránt a korosztályához tartozó fiatalok többsége pusztán epekedhet. Ez hatalmas előny, akkor is, ha nagyszülei jóvoltából jutott az ingatlanhoz, ám a versenyzői pályafutását kizárólag saját magának köszönheti, ahogyan azt is, amit a munkájában elért. Mennyi erőfeszítésébe került? Szinte semmibe, mert a motorozás számára csak egy kellemes időtöltés, ami pedig a munkájához szükséges ismereteket illeti, azok úgy ragadtak rá, mint fáról leesett túlérett gyümölcsre a föld pora.
Persze, attól függ, hogy honnan nézzük a motorok iránti rajongásának keletkezését, mert közvetve azt is a szüleinek köszönheti, miután reá sohasem volt idejük, ezért átjárt a szomszédba, Kropacsek bácsihoz, az egykori motorversenyzőhöz, aki nyugdíjasként motor tuningolással foglalkozott, persze, feketén, és annyit mesélt Lacinak a régi szép időkről, utólag színesre színezve a fekete-fehér történeteket, hogy a gyerek elsős gimnazistaként beleszeretett a motorokba és a versenyekbe. Addig járt az öreggel a motorversenyekre, amíg Kropacsek bácsi épített neki egy kismotort, és elkezdett vele versenyezni. Hamarosan kiderült a tehetsége, és szülei nem bánták, hogy fiuk a kamaszkor feszültségét a motorsportban vezette le.
Elállt a hóesés, és rápillant az órájára, ideje indulni, ha kettőre haza akar érni. Nem haza, bocsánat, hanem Cinke úrékhoz. Csúszós az út a frissen esett hó miatt, ezért óvatosan megy, mert egyáltalán nem hiányzik, hogy balesete legyen. Dobostortát vesz a Cinke családnak, azt mindenki szereti.
A ház kocsibejáróján kis piros autó parkol, az még nem volt itt, amikor elindult, ezek szerint újabb vendég érkezhetett. Ezt a Cinke úr családjánál sohasem lehet tudni, befogadják a gyámolításra szorulót, ahogyan vele is tették.
A nappaliban Ernő papával konyakozik a házigazda, és azonnal megkínálja Lacit is. A konyhában szorgoskodik Mara, éppen csak kiszól a fiúnak, köszönti és közli, hogy öt perc múlva tálalja az ebédet.
- Hoztam egy kis édességet – nyújtja a háziasszonynak a dobozba csomagolt tortát.
- Miért költöd a pénzed? – veszi át meghatottan a háziasszony. Hiába, rendes ez a fiú, nyilvánvalóan ezzel akarja meghálálni, hogy befogadták a felújítás idejére.
Konyakkal koccint a három férfi, majd meglátja Laci a Mamika lakrészéből kilépő lányt és azonnal cigányútra szalad torkán a korty.
- Nocsak, Lacikám, meg ne fulladjon nekem! Gyere csak, Csilluska, bemutatom neked Ernő barátom unokáját, aki nálunk lakik, míg felújítjuk a házát.
Lélegzet elállítóan szép a lány és a fiú zavarában alig tudja kinyögni a nevét. Cinke Csilla magas, vékony leányzó, derékig érő hosszú, selymes, gesztenyebarna haján megcsillan a fény, ahogy átszeli a nappalit és határozott a kézfogása, melyhez megvillantja bájos mosolyát, és szinte nevet a nagy barna szeme is.
- Örülök, hogy megismerhetlek, mert apáéktól már sokat hallotta rólad! Kíváncsi vagyok rá, mennyi igaz abból, amit rólad mondtak!
- No, de kislányom! – korholja lányát Cinke úr és tölt még egy kör konyakot, ezzel palástolva zavarát.
Csilla azonban nem zavartatja magát:
- Megnézhetném a motorodat? Apa szerint tehetséges motorversenyző vagy!
- Szívesen megmutatom, de ez nem a versenymotorom.
Összenéz az apa és a nagyapa, és rágyújtanak, lesz idő elszívni egy cigarettát, mert ezek a gyerekek egy ideig nem jönnek vissza.
- Vegyetek fel kabátot, még megfáztok! – szólítja fel a fiatalokat Mara, miközben a terítékeket igazgatja az ebédlő asztalon.
Szikrázik a napsütésben a hófehér hótakaró. Laci legszívesebben a karjába csípne, hogy érezze, nem álmodik, és valóban létezik ez a gyönyörű leányzó. Figyelmesen hallgatja Csilla a fiú ismertetését, aki elmond mindent a motorjáról, bár a lány annak a felét sem érti. Tetszik neki a fiú, olyan édes, ahogyan zavarba jött. Negyedórát időznek a hidegben és éppen elég ahhoz, hogy megtudják a másikról a lényeges dolgokat.
Csilla női fodrász és mellette kedvtelésből modellkedik is, ami miatt rendszeresen sportolnia kell, nehogy elhízzon, mint az édesanyja.
- Persze, apát látva azonnal tudhatod, hogy az egyetlen vagyok a családban, aki magas és vékony. Lehet, amint szülök egy gyereket, én is nagydarab leszek!
Ezen már nevetni kell, mert elképzelhetetlen, hogy Csilla kövér legyen.
- Azt mondta keresztapám, hogy rendes fiú vagy, de nehogy elcsavarjam a fejed, mert komoly barátnőd van.
- Ki a keresztapád? És honnan ismer engem?
- Ugyan ki lenne? Hát Ernő bácsi! Nem tudtad?
Ó, hát persze, hogy nem tudta és így már kezd oszlani a köd, ami eleddig zavarta a tisztánlátását. Innen ered hát a megkülönböztetett figyelem, amiben Cinke úr részesíti, és Ernő papa magabiztossága, hogy nem jár rosszul a felújítási munkákkal. Mekkora szerencse, hogy a következő két hónapban egy fedél alatt lakik ezzel a tüneményes lánnyal!
Ne szaladj előre, Laci, előbb szakítanod kell Barbarával! – próbálja lehűteni magát, sajnos, sikertelenül.
Csilla a munkájáról kérdezgeti, és Laci automatikusan válaszolgat, egészen addig, míg a háziasszony értük nem jön, hogy tálalva az ebéd.
A hosszú ebédlőasztal egyik végén Cinke úr ül, balra tőle Ernő papa és Csilla kap helyet, a jobbján pedig Mara és Laci ül, szemben vele pedig, az asztal másik végén trónol Mamika, anyahercegnőhöz illő tartással, és láthatóan nem zavarja, hogy az asztal mindkét oldalán két-két üres hely választja el a többiektől. Ezt találták ki a Cinke családban, mert rosszul lát Mamika, s onnan nem látja, mit esznek a többiek, mert neki külön tálalják a diétás ebédjét, amely akkora adag, hogy hárman is jól lakhatnának vele. Csakhogy a húsleveséből hiányzik a tészta, helyette sok zöldséget és főtt húst tartalmaz, másodiknak rakott kelt kap, melyből szinte teljesen hiányzik a rizs, desszertnek pedig almát és különféle sajtokat eszegethet, melyhez száraz bort ihat, pontosan másfél decit.
.
Cinke úr a leves után máris tölti poharaikba a bort és felajánlja Lacinak, hogy igyák meg a pertut, melyhez csatlakozik Mara is.
Megisszák, és a leves után a tarhonyával tálalt vörösboros marhapörkölt kiköveteli magának, hogy a belőle evők egyre több bort fogyasszanak, melynek hatására Csilla egyre szebb lesz. Mintha a lány és a nagyapja mozdulatai egy srófra járnának, és barna szemükben is hasonló kajánságot lát.
Berúgtam! – állapítja meg a fiatalember és mielőbb szeretne kuckójába térni, némi kis józanodás reményében, ám Mara hozza a süteményeket, fahéjas almás pitét és a dobostortát, amiknek képtelen ellenállni, és mire észbe kap, már mindkettőből megevett két-két szeletet.
- Egyél, Lacikám, örülök, ha ízlik neked! Az almás pite Csaba bátyád kedvence, ezért két tepsivel sütöttem belőle!
Nem akar visszaélni a vendég jogával, de kiveszi a harmadik szelet pitét is. Csilla felpattan, kimegy a konyhába kávét főzni, ez az ő reszortja, és anélkül, hogy belegondolna a fiú, amint lecsúszik torkán a süteményből az utolsó falat, utána megy a lánynak.
- Miért nem ismertelek korábban? – szegezi Csillának a kérdést.
- Zsiga ismer, gyakran találkoztam vele, amikor keresztapáméknál voltunk, vagy ők jöttek hozzánk. Nem tehetek arról, hogy keveset voltál náluk és nem találkoztunk.
- Látom, jól kijössz Ernő papával!
- Zsóka nénivel is!
Mamika észrevétlenül utánuk lopakodik, mert a többiek elmélyülten beszélgetnek.
- Nocsak, itt az ifjú pár!
Eszmél Csilla, visszavezeti nagyanyját az asztalhoz, tölt neki még egy pohárka bort.
- Mamika, mindjárt kész a kávé és hozok neked is!
- Az jó lesz! – nyugtázza az öregasszony és rögvest kiissza a borát, mielőtt a lánya észrevenné.
Kávézás után Csaba kapacitálja Ernőt és Lacit, hogy nézzenek körül a raktárban, mert mutatni akar nekik néhány burkolóanyagot, ami megmaradt a korábbi munkáiból, és hátha találnak közöttük használhatót is.
- Tudod, Lacikám, amiért nem kell fizetni, az ingyen van. A nagyobb munkáknál, amiket cégeknek végzünk, rá kell hagyni az anyagokra, mert törhet belőlük, vagy a megrendelő által adott régi alaprajzoktól eltérőn, már más a helyiségek beosztása, és az nem lehet, hogy mondjuk egy nagyobb irodában nem egyforma a burkolóanyag.
Elméletileg Csilla segít az anyjának leszedni az asztalt, berakni a mosogatógépbe az edényeket, de fél szemmel az udvar felé nézeget, szívesebben lenne a férfiak társaságában. Látja Mara, hogy a lánya nem figyel arra, amit csinál, ezért elengedi inkább, mintsem eltörjön bármit is.
- Eredj a férfiak után, mielőtt apád bepalizza azt a szegény gyereket, és spórolás címén rásóz valami hitvány burkolóanyagot.
Tudja az asszony, hogy szó sincs erről, de ürügynek jó, hogy a férfiak után küldhesse a lányát.
- Nézd. kimaradt nekem vagy negyven négyzetméternyi fehér és vörös márványom, abból kitelne neked a konyha és az előszoba burkolata, sőt a konyhádba kaphatsz egy másfél négyzetméteres gránit munkapultot is. Jó, hogy jössz, Csilluskám, neked hogyan tetszene ez a márványburkolat a konyhába, és a gránit konyhapult?
Csilla a vendégükre néz, akinek szokatlanul sápadt az arca, mert eszébe jutott, hogy látott a neten akciós márvány burkolat ajánlatot, és ha emlékezete nem csal, átlagosan negyvenezer forint körüli volt négyzetmétere.
- Nekem a vörös tetszene, és az aljzat meg legyen fehér, benne egy-egy vörös csíkkal.
- Csaba, én ezt nem tudom megfizetni! – tiltakozik Laci, mire összenéz a két férfi és egyszerre kezdenek el nevetni.
- Ugyan, gyerek, nem figyeltél – rója meg Ernő papa, - ezek kimaradt anyagok, nem kell anyagdíjat fizetned érte.
- Jól mondja nagyapád – kontráz a házigazda, - találunk itt csempét is, meg mindent, ami kell.
- Nem fogadatom el! – köti az ebet a karóhoz Laci, és szégyelli, hogy ennyire csórónak nézik. – Nekem nem kell semmi luxus, megelégszem a szerényebb anyagokkal is, arra megvan a pénzem.
- Jól van, akkor majd mi kiválasztjuk az anyagokat, eredjetek vissza Marához! – kapja fel a vizet Cinke úr, és amikor nem látják a gyerekek, vigyorogva rákacsint a barátjára.
A lány érteni véli a fiú tiltakozását, ezért kézen fogja és húzza maga után:
- Gyere, Laci, hagyjuk az öregeket, úgysem bírunk velük. Tudod, mit? Mutasd meg nekem a házadat, akkor jobban el tudom képzelni, mi kell bele. De az én kocsimmal megyünk, mert fáznék a motoron.
Ez már világos beszéd, és Laci kedvére való. Fél óra múlva Csilla kiáll a piros kocsijával, és útnak indulnak. A fiú a navigátor és lopva figyeli a lányt, aki jól vezet, és akit gyönyörűnek talál, még profilból is.
- Ne várj csodát, még az egész egy romhalmaz.
- Az a jó, majd szép lesz, ha apa elkészül vele.
Megnyugtató Csilla hangja, mégis úgy érzi, hogy kiugrik helyéről a szíve, és ennek semmi köze a házfelújításához. Mit szól a lány, ha megmutatja neki a tervrajzokat? Nem fog tetszeni neki néhány meredek elgondolása, de még nem késő, lehet változtatni rajta.
- Hajaj! Csilla! Te is ittál bort, mi lesz, ha elkap a rendőr?
- Ne idegeskedj, nem ittam alkoholt, csak nem figyeltél. A borospoharamban szőlőlé volt, mert egyáltalán nem iszom alkoholt. Vigyáznom kell a bőrömre, és annak nagyon árt az éjszakázás és az alkohol. Talán két-három évig még modellkedem, utána a szakmámban akarok sikeres lenni. Leteszem a mestervizsgát, és indulok minden fodrász versenyen. Csakhogy rendben legyen az adrenalin szintem. Te meddig akarsz motorversenyzéssel foglalkozni?
- Jó kérdés, még nem tudom! Míg egyedül vagyok, addig ráérek versenyekre járni.
- Egyedül vagy? Nem jársz senkivel?
- Félúton vagyok az egyedüllét felé. És te?
- Nemrég szakítottunk. Jobb ez a mellékút, amin jöttünk, gyorsan ideértünk.
Miközben leparkolnak a kocsival, Laci rádöbben, hogy tulajdonképpen ismeri a lány az ingatlant, hiszen többször járt a nagyszüleinél és igazából az átalakítási terv érdekli.
Hosszan tanulmányozza Csilla a tervrajzot, körbejárja a belülről félig lerombolt házat, majd javasolja a házigazdának, hogy vigyék haza a terveket, hátha még találnak rajta javítanivalót.
Beleegyezik, elvégre nem olyan nagy baj, ha valaki női szemmel is átnézi a terveket, elvégre Zentai Laci nem akarja az életét egyedül leélni és egyik nő, olyan, mint a másik. Jó, nem mindenben, de nagy vonalakban ez az igazság.
folyt.köv.

A cikket írta: Yolla

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Egy ilyen Csilla nekem is jól jönne!
Kiélhetné nálam a mosogatási hajlamait,
utána elvihetne a haverokhoz ultizni!

(:-D) Pussz: emillio
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: