A pofozkodó

Látogatók száma: 38

3. rész

A tiszta, friss levegő és a fizikai munka hatására Martina alszik, mint a mormota, és jól sejti Terka néni, ha nem ébreszti fel, akkor bizony reggelig fel sem ébred, ami önmagában nem lenne nagy baj, csakhogy a vacsora vendégek hiányolnák Tamás barátnőjének a jelenlétét. A tágabb családhoz tartozó öregeket rendszerint meghívják a disznótoros vacsorára, amely az évek során családi eseménnyé avanzsált, s gyakran hajnalig tartó beszélgetésbe torkollt. Így kerülnek egymás mellé azok, akik egyébként szóba sem állnak egymással, nem haragból, csupán egyszerű unszimpátia okán. Lám, megérkezett a két kekeckedő kisöreg, Töttös Töhötöm, Terka néni nagybátyja, a feleségével, Marissal, meg Mancika özvegy sógora, Hajagos János, aki nyolcvanéves létére is udvarol minden szépasszonynak, csakhogy rossz a szeme, ezért neki minden szoknyát viselő szépasszonynak számít. Rosszul lát Töhi bácsi is, ami emiatt sokat bosszankodik, mert nem tud olvasni, helyette hangos könyvet hallgat, egyébként pedig a feleségét nyüstöli, hogy mondja el neki részletesen, mit látna, ha látna. Mellette szegény Marisnak nem könnyű az élete, még szerencse, hogy az asszonyról már lepereg a férje sértegetése. Mindössze nyolcan ülik körben a vacsora asztalt, mert Terka néni nem engedte a férjének, hogy meghívja Sankó bácsiékat is, mert az öreg étkezés közben csattogtatja a műfogsorát, és ki is veszi, ha gyorsan akar enni, ami nem egy szép látvány és elvenné Tamásék étvágyát.
Ellensúlyozandó Sankó bácsiék hiányát, a háziasszony szerét ejti, hogy megnézze, milyen ajándékokat küldött a lánya és az üveg whiskyt rögvest férje kezébe nyomta, hogy tegyen vele belátása szerint. Mire Martina felébredt, addigra a férfiak megitták a fél literes italt, nehogy álltában elpárologjon, s ennek következtében virágos jó kedvük kerekedett, Tamás kivételével, aki annyira elálmosodott, hogy alig tudta nyitva tartani a szemét.
A vacsora rendben zajlik és Martina annyira jól lakik a három tányér toros káposztával, hogy legnagyobb sajnálatára a hurkát és a kolbászt már megkóstolni is képtelen.
Vacsora után a férfiak kimennek a gangra dohányozni és velük tart a lány, hogy szívhasson egy kis friss levegőt, bár attól nem szűnik meg gyomra telítettsége, ellenben hallgathatja a dohányzók beszélgetését.
- Töhi bátyám, mondd, igaz, hogy megpofoztad a fiadat?
- Igaz, Tóni öcsém. Meg az asszony is kapott egyet.
- Miért?
- Az unokám végett. Mert évek óta hazudoztak nekem.
Lassan kibontakozik a történet és Martina úgy érzi, hogy ebből lehet egy ütős cikket írni, ezzel berobbanhat az újságírók közé, sőt, az is meggondolandó, hogy a nem a pletyka lapba adná le az írását, hanem valamelyik napilapba.
- Évek óta homályos körvonalakat látok, ezért mindent az asszony végez. A gyerekeim és az unokáim is tudják, hogy a hangjukról ismerem fel őket, ezért néha úgy kiabálnak velem, mintha süket lennék.
Lassan csordogál a történet, mégsem kérdez közbe senki, hagyják, hogy az öreg komótosan sorolja a történteket.
- Gézukát, a politikus unokámat hét éve nem láttam, akkor is csak az esküvőjén találkoztam vele, de beszélni sem tudtunk, annyi nagy ember vette körül. Néha látom a tévében, csakhogy már nem Töttös a vezetékneve, hanem Kishalmi, mint a mi becsületes családnevünk nem lenne neki elég jó.
Kiveszi szájából a pipáját, sercint egyet, mintha keserű lenne a szája íze.
- Aztán, vagy öt éve Géza fiam azzal állt elő, hogy tudnánk-e kölcsönadni Gézukának kétmillió forintot, mert házat venne, de nincs elég pénze. Mondtam Marisnak, hogy coki, azzal a kölcsönnel, nekünk három fiunk és öt unokánk van, nem szórhatjuk azt a kevés pénzünket, mert amit eddig kölcsön adtunk, azt sohasem kapjuk vissza. Egyre csak azt hajtogatták, hogy Gézuka nem olyan, duplán adja vissza, csak kicsit megszorult. Beleegyeztem, mert cakkosra rágták a fülemet, pedig azt a pénzt Juliska lányom kisebbik fiának szántam, hogy tudja fizetni az egyetemet. Fél év múlva azt mondta Maris, hogy Gézuka visszafizette a pénzt. Akkor szóltam Juliskának, hogy jöjjön haza, odaadom az egyetemre valót. Bevitt a lányom kocsival a járási bankba, bár Maris nem nagyon ellenezte, hogy majd ő elintézi, de nem hagytam magam.
Kialudt a pipa, újra meggyújtja az öreg, szipákol belőle néhányat, majd folytatja a mondókáját.
- A bankos kisasszony tréfálkozott velem, hogy bezzeg a feleségem húszmilliókat utal. Nem értettem a dolgot. Nekünk még sohasem volt ötmilliónál több pénzünk. Dehogynem, mondta a kisasszony, sorolta, hogy minden hónapban külföldről utaltak nekünk húsz, harmincmilliót, amit az asszony tovább is küldött. Csak azt nem árulta el, hogy hová. Nézzem csak, ma is utaltak a számlára huszonöt milliót. Kivettem az összeset, adtam belőle tízet Juliskának, tízet feladtam csekken Dani fiamnak, a többit meg hazavittem. Most is ott van a párnám alatt, a vaskazettában, a kulcsa meg itt van a nyakamban. Hazafelé menet hallgattuk a rádiót, nem volt kedvem beszélgetni. Éppen Kishalmi Géza nyilatkozott arról, hogy a nagyszülei adtak neki kölcsönt a százmilliós háza megvásárlásához. No, ezért pofozkodtam. Ha már annyira tudni akartad.
Kiballag Töhi bácsi az udvarra, gondosan kiüti pipájából a hamut, majd rátapos, nehogy égve maradjon.
- No, menjünk be, emberek, mielőtt megfázunk.
Az öreg hangjában mérhetetlen bánat keveredik a lemondással.
Valóban csípős az idő, az égen kékes fénnyel világít a hold.
- Fagy lesz az éjjel – jegyzi meg Jani bácsi és maga előtt tereli be a házba Martinát, nehogy kinn maradjon ebben a cudar időben.
Az asszonynép is fröccsöt iszik, és sorra veszik a családi eseményeket. Maris néni viszi a prímet, éppen a politikussá lett unokájával dicsekszik, amikor benyitnak a dohányzásból visszatérő férfiak, s mintha torkán akadna a szó, azonnal elhallgat. Összenéz a másik két asszony és nem szorgalmazzák, hogy fejezze be a mondandóját, elvégre működik még a női szolidaritás.
- Már azt hittem, megvárjátok, míg leesik az első hó! – pirít rá férjére nevetve Terka mama és keze ügyébe teszi a borosüveget. – Tölts magatoknak, elvégre te vagy a házigazda!
Érti Tóni bácsi, hogyne értené, ötvenévi házasság után nem sok újat tud mondani neki az asszony, mert minden mozdulatát úgy ismeri, mint a saját tenyerét.
- Hanem édes lányom, Martina, rajtad a világ szeme. Ébreszd fel ezt a legényt, mert mindjárt elalszik és snapszerezhetnénk egy órácskát, utána majd ismét falatozunk, hacsak Terka nénéd el nem rakta előlünk a finom falatokat!
Hangosan kártyáznak, azaz Tóni bácsi sorolja, mit hívnak, arra milyen lapokat tesznek, és beletelik öt percbe, mire Martina rájön, hogy így tudja követni a mellette ülő Töhi bácsi a játékot, mert a lapokat nem látja. Időnként odahajol hozzá az öreg és súg neki, hogy mit hívjon.
- Hallgass az öregre, kislányom, nagy játékos, még ma is fejből tudja az első leosztás után, hogy kinek milyen lap van a kezében! – ugratja Tóni bácsi és kacsint is hozzá.
Elvonulnak az asszonyok, elmosogatnak, meg összekészítik a kóstolókat, ami nélkül innen ember nem távozhat.
Időközben Tamás is feléled, és működésbe lép a matematikára kihegyezett elméje, melynek eredményeként egymás után nyeri a partikat, akkor is, ha ő a hívó, és akkor is, ha kontrázik. Elsőként esik ki a játékból és Martinának adja a tanácsokat, amit Jani bácsi megelégel:
- Tamás, mi lenne, ha szólnál az asszonynépnek, hogy készítsenek nekünk néhány szendvicset! Tudod, kolbász és hurka karikákkal, vékonyra szelt savanyú uborkával, mert addig játszunk, míg legalább egy partit nyerek!
- Azt lesheted, komám! – morogja Töhi bácsi az orra alatt.
- Tamás, vedd át a lapomat, majd én készítek szendvicseket! – pattan fel az asztaltól Martina.
Természetesen jár az asszonyok keze, meg a szájuk is, éppen Manci néni taglalja a semmit:
- Mindig azt hittem, hogy Töhi bácsi egy békés ember, és lám, vénségére kezet emel a családjára! Bár, ha belegondolok, már meg ne sértődj, Mariskám, abban azért igaza volt, hogy bolondot csináltatok belőle. Hiába változtatta meg a nevét az unokátok, mégis mindenki tudja a faluban, hogy a Gézuka a ti unokátok, meg azt is tudják, hogy nektek nincsenek tízmillióitok, mert honnan is lenne, amikor a Töttös család negyedíziglen paraszti munkát végzett, abból meg nem lehet meggazdagodni. Jaj, Martina, miben segíthetünk? Csak nem szendvicset kér az a majom Jani bátyád? Biztosan vesztésre áll, akkor ilyen falánk! Meg aztán özvegyember létére akkor eszik, amikor lehet! Nem udvarolt még neked? Majd fog, gyerekem, majd fog!
Nyomatékként bólogat is hozzá, amitől majdnem elneveti magát Martina, de nem illik kinevetni az öregeket, főleg nem Manci nénit, akinek tetszene, ha Jani bácsi tenné neki a szépet.
Éjfélkor kerülnek az ágyba, Tamás szinte azonnal elalszik, ám Martina sokáig gondolkodik a cikkén. Jobbnál jobb gondolatok jutnak az eszébe, melyeket igyekszik megjegyezni, de egy óra körül elalszik és reggel már semmire sem emlékszik a gondosan megfogalmazott cikkéből.
Folyt.köv.

A cikket írta: Yolla

támogatóink