A szomoru valosag
Látogatók száma: 58
Vannak emberek akik nagyon sokat szenvednek foldi eletuk soran. Reszben sajat hibajukbol, reszben masok hibaja miatt, es van hogy igazabol senkinek nem rohato fel /talan Istent hibaztathatjuk miatta/.
Foszereplonk egy csalad aki, Szerbiabol telepult at Magyarorszagra nagypapajukhoz.Vajdasagi magyar apa magyar allampolgar anya.A papa varja oket, mivel egyedul el, felesege otthonban van /Altzheimeres/.
A kislany 9 eves, fiutestvere 11. Mar mindketten nagyon izgatottak a koltozes miatt, nem tudjak meg mi var rajuk.A kislany meg fel sem fogja, h. neki mostantol vegleg itt kell maradnia, csupan egy kis kirandulaskent eli meg. Kezdetben nincs is semmi probema a gyerekekkel, a helyiek szivesen fogadjak oket, segitenek a beilleszkedesben.
Telnek mulnak az evek, az apat egyre jobban gyotri a honvagy.A gyerekek akiket egy ideig felkaptak, tenyerukon hordoztak a helyiek, feledesbe merulnek. Mar nem olyan nepszeruek.Mivel a lany alkalmazkodobb, vele kulonosebb gond nincs. A fiu egyre tobb barattal vesziti el a kapcsolatot.Az Iskolaban is rosszul teljesit.Apuka inni kezd.Neha agressziv es ezt felesegen es fian /mivel rossz jegyeket hoz haza/eli ki. A fiu egyre furcsabban viselkedik, szavakat ir papirokra stb. pszichologushoz jarnak, eros gyogyszereket kap, de nem segit rajta igazan semmi.
Apuka egyre messzebb jar dolgozni, csak hogy ne kelljen otthon lennie.Penzt nem igazan hoz haza, feleli.
A fiu tovabbtanul,de ez se megy jol.Kis vekonyka,meggyulik a baja a kisebbseggel.Nincs kedve iskolaba menni, sokat hianyzik. Abbahagyja.Munkat nem talal.Otthon van,nem jar el sehova,nincsenek baratai.
A papa beteg lesz, kiderul hogy cukros.Korhazba kerul.Nagyon rosszul van mivel, nagy benne az elniakaras, jarokaval gyakorolgat menni, es felepul valamennyire.Hazaengedik.Sajnos lassan a cukor miatt elvesziti latasat.Eloszor egyik szemere majd a masikra.Anyuka otthagyja a munkajat hirtelen senkinek nem beszel rola.Valoszinu az altzheimer miatt, de ezt meg akkor nem tudtak.Meg persze a papa miatt, aki ettol kezdve apolasra szorul.Apuka elvesziti a munkajat,ami persze nem volt bejelentett, sot a penzt se kapja meg amiert honapokat dolgozott.A papat pelenkazni kell ejszakara, nappal vecere kisergetni,etetni.stb.
Nem konnyu napok ele nez a csalad.Kozben az anyuka is kezd egyre rosszabbul lenni.Sok mindent elrak es nem talal,elfelejt dolgokat.Orvoshoz viszont nem lehet sehogyse elvinni.Gyogyszert nem szed.Egyre erzekenyebben reagal mindenre, sokat sir, ha valamit elront es apuka leszidja./aki egyebkent se egy elnezo ember, sokszor kemenyen kiosztja/.Most ott tart a tortenet, hogy apuka iszik, nem eszik szinte semmit.Anyuka nem tud egyedul rasegites nelkul csinalni semmit,nem megy szinte ki a hazbol se, a fozest persze mar joideje nem csinalja.Elsoproget, wczteti a papat esetleg tereget, ugyahogy mosogat.A fiu mivel latja hogy eleg rosszul mennek a dolgok,egyre tobbet probal segitkezni.De apuka nagyon kevesnek tartja ezt is,nem ertekeli, piszkalja.Neha ugy elfajul a dolog hogy a rendorseg is kihivasra kerul
Hat leirtam ezt a kis tortenete szuken osszefoglalva.Nem vagyok iro ezert nezzetek el nekem hogy nem tul jol fogalmazok.Mi a velemenyetek, mit gondoltok mit lehetne tenni hogy jobb legyen mindenkinek?
A cikket írta: zsu0629
Hozzászólások
időrendi sorrend
De a végén kiderült, hogy te vagy az a kislány, akiről keveset olvashattam. Sajnálom, de annál többet, mint írtam, nem tudok mondani. Ilyen világot élünk.
De látom a fotón, van egy aranyos kisfiad. Talán a te sorsod másként alakul. Ebben bízni kell, de tenni is, nem várni, azért, hogy mindez megvalósuljon. Lehetőleg minél előbb.
Bocsi, de nem értem az mit jelent, hogy "kénytelenek leszünk anyukámat elvinni orvoshoz és leszázalékoltatni..." Ez számomra nem igazán érthető. Már rég meg kellett volna tenni!
De a végén kiderült, hogy te vagy az a kislány, akiről keveset olvashattam. Sajnálom, de annál többet, mint írtam, nem tudok mondani. Ilyen világot élünk.
De látom a fotón, van egy aranyos kisfiad. Talán a te sorsod másként alakul. Ebben bízni kell, de tenni is, nem várni, azért, hogy mindez megvalósuljon. Lehetőleg minél előbb.
Bocsi, de nem értem az mit jelent, hogy "kénytelenek leszünk anyukámat elvinni orvoshoz és leszázalékoltatni..." Ez számomra nem igazán érthető. Már rég meg kellett volna tenni!
Annyiban igazad van.hogy annyit lehetne tenni hogy otthonba adni a papát, de mivel ő az egyetlen jövedelemmel (nyugdijjal) rendelkező ezt halogatjuk.Ha beadjuk a nyugdíj is megszűnik és az ápolási segély is.Persze ha sor kerül erre akkor kénytelenek leszünk anyukámat elvinni orvoshoz és leszázalékoltatni ha egyáltalán sikerül.apám nyugdíjas, vagyis majd nemsokára kapja a nyugdíját.(ami sajnos nem sok lesz mivel nem volt bejelentve évekig) 2009 óta meg egyáltalán nem is dolgozik.A fiú segélyt kap.Önkormányzatnál esetleg ,lehetne kérni helyezzék el közmunkára.Mivel sok a vita otthon ezért ezt még megkéne lépnem.Legalább nem lenne otthon és nem kerülne sor ilyen verekedésekre.
Annyiban igazad van.hogy annyit lehetne tenni hogy otthonba adni a papát, de mivel ő az egyetlen jövedelemmel (nyugdijjal) rendelkező ezt halogatjuk.Ha beadjuk a nyugdíj is megszűnik és az ápolási segély is.Persze ha sor kerül erre akkor kénytelenek leszünk anyukámat elvinni orvoshoz és leszázalékoltatni ha egyáltalán sikerül.apám nyugdíjas, vagyis majd nemsokára kapja a nyugdíját.(ami sajnos nem sok lesz mivel nem volt bejelentve évekig) 2009 óta meg egyáltalán nem is dolgozik.A fiú segélyt kap.Önkormányzatnál esetleg ,lehetne kérni helyezzék el közmunkára.Mivel sok a vita otthon ezért ezt még megkéne lépnem.Legalább nem lenne otthon és nem kerülne sor ilyen verekedésekre.
De látom a fotón, van egy aranyos kisfiad. Talán a te sorsod másként alakul. Ebben bízni kell, de tenni is, nem várni, azért, hogy mindez megvalósuljon. Lehetőleg minél előbb.
Bocsi, de nem értem az mit jelent, hogy "kénytelenek leszünk anyukámat elvinni orvoshoz és leszázalékoltatni..." Ez számomra nem igazán érthető. Már rég meg kellett volna tenni!
Koszi hogy irtal.:-)
Koszi hogy irtal.:-)
Ez a szomorú valóság. Jó címet adtál a történetnek, melyet többször is elolvastam, pedig elsőre is elég lett volna. Ami kép nem egészen tiszta, hogy miért kellett ennek a családnak Mo-ra költöznie?... Csak sejtéseim lehetnek, hogy a körülményeik ott sem voltak rózsásak... Vajon miben reménykedett ez a család?
Várható volt, hogy a "papa" már nem lesz fiatalabb. A helyzete rosszabbra fordul, az öregséggel, a betegséggel. A "mama" ebből már idejekorán kimaradt, mert betegsége lévén otthonban tengette hátralévő éveit. A papa egyedül maradt.
A négytagú család sem oldotta meg ezt a szomorú helyzetet. A valóság még rosszabb.
A gyerekeket is utolérte, az addig még ismeretlen... A helyzetváltozás, a távolság akkor még vonzó volt számukra, nagy kaland... és pár év jó kezdet után kezdték érteni és érezni a körülöttük lévő való világot, annak is a rosszabbik felét.
Mit kellene ilyenkor tenni a szülőnek, vagy már jóval előbb? Az anyának és az apának? Természetesen még többet és még többet!
Az apa magatartása, az eltávolodása nem jó jel, hogy csak magával törődik, a családi lét frusztrálja, inkább menekül. Nincs a helyzet magaslatán. Gyenge. Nem egy példakép a fiú számára, aki szintén megéli a maga kudarcát. A kislányról kevés szó esik, tehát nem tudhatom, benne közben mi zajlik.
Amíg a család vajúdik és nem tud felülkerekedni az átmeneti rosszon, addig ő mit él át?
Az anya, akinek legalább munkája volt, rákényszerül a "papa" ápolása miatt a munkája feladására. Az egyetlen biztos támasza lehetett volna a családnak az adott helyzetben anyagi szempontból, ez az én véleményem.
A legrosszabbat tette, ha feladta a munkáját, mert kórházi ápolást, helyi ápolót még mindig igénybe vehetett volna. És ha minden kötél szakad egy ismételt kórházba utalták volna a magatehetetlen papát.
Az anya, a betegségéről akkor még nem tudva, csak sejtve, maga próbálta megoldani a helyzetet... orvosi segítséget kérhetett volna.
Nem tudott megbirkózni a feladattal. Ez derül ki az írás olvasása közben...
Mit lehetett elvárni a tizenéves - szinte tinédzser korú - fiú gyerektől? Aki látva a helyzetet megpróbált a maga módján valamivel segíteni.
Az apa mindezt látva - tehetetlenségében - csak szidalmazta a fiút és az anyát...
Ez a családi állapot már nagyon előrehaladott... Én azt tenném, hogy elmennék a helyi önkormányzat képviselői fogadóórájára és az egészet így ahogy van, elmesélném, bízva a problémamegoldó képességükben, mint hagyni tovább lerobbanni e jobb sorsra érdemes családot.
Ha én lennék az a "képviselő", aki ezt először hallja... apának és fiának munkát adnék. A "papát" azonnal kórházba utalnám, lehetőleg a mama közelébe, amíg rendeződik a család helyzete. Az anyát rábírnám egy kivizsgálásra... a gyerekekkel pedig elbeszélgetnék egy kicsit.
Hát ez nem éppen egy "leányálom"...
Puszi,
Éva