újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

A titkos mézes íze

Látogatók száma: 58

Emlékszel, amikor meghatároztuk a házasság lényegét? Érzelmi alapokon nyugvó gazdasági közösség, amelyet az ágy és az asztal tart össze.

Ott ültünk a frissen házasodott fiatalemberek, a sarki kispiszkosban, vedeltük a sört meg az unikumot és bölcs megállapításokat tettünk. Emelkedett bennünk az alkoholszint. A pincérnő, Katus, egyre többször nézett ránk, mikor érkezik el az a pillanat, hogy taxit hívjon nekünk, mely két saroknyira hazaszállít bennünket. Másnap délután, megjelentünk, kellő bűntudattal és kifizettük a számlát, borsos borravalóval.
Most is úgy érzem, hogy pontosan határoztuk meg a házasság lényegét. Csak másként értelmezzük harminchét évnyi házasság után. Annak idején az ágy elsősorban a szeretkezéseink színhelyét jelentette, az asztalt meg arra használtuk, hogy legyen min felbontani a konzerveket, ha megéheztünk. Ma már az ágy elsősorban az alvás színhelye, a konyhaasztalt meg kinyitottuk, hogy a nagy családi közös ebédeknél mindenkinek kényelmes helye legyen.
Az én nádszál karcsú kis feleségem, Kata, valóságos virtuóz volt az ágyban, egészen addig, amíg a gyerekeink megszülettek. Amint iskolások lettek, asszonykám elkezdett a karrierjére koncentrálni és egyre több házimunkát kellett levennem a válláról, hogy tovább képezhesse magát. Reggel vittem a gyerekeket az iskolába, délután mentem értük, megvacsoráztattam őket, ellenőriztem a leckéjüket, közben összeütöttem a vacsorát, mert Kata kilencnél hamarabb ritkán ért haza. Száguldott is a karrierje, egészen az igazgatói posztig, míg nekem a főmérnöki pozíció jelentette a plafont.
Hiába invitáltál, menjünk el sörözni, sohasem volt időm, mert rohantam valamelyik gyerek után, később meg miatta. Féltettem a lányom a körülötte dongó fiúktól, képes voltam fél éjszaka a tv előtt ülni a fotelban és várni, mikor szól ide, hogy menjek érte, mert vége a bulinak. Átszáguldottam félálomban a városon, éjjel egy körül kerültem ágyba, persze, hogy állandóan fáradt voltam. A fiammal más gondok voltak, nem tanult, csak a haverok számítottak. Aggódtam, hogy drogozni kezd, mert kitartás hiányában sikerélménye semmiben sem volt. Elkezdte az egyetemet, két év után otthagyta, mert arról nem volt szó, hogy vizsgázni is kell. Járta az éjszakát, szórta a pénzt, amit Katától kapott. Azután betelt a pohár. Rendőrök hozták haza.
Akkor már Kata csak kiabálva beszélt velem. Nem tudsz vigyázni a fiadra, mondta, pedig fél napot itthon vagy!
Felszámolták a céget, ahol dolgoztam és alkalmi tervezésekből jutottam pénzhez. Nagyon nem hiányzott az amúgy sem magas fizetésem, hiszen Kata temérdek pénzt hozott haza. Jól ment a banknak a szekere, ahol dolgozott. Úgy öltözködött, mint aki a divatlapból lépett ki. Felszedett néhány kilót, de csinos maradt. Számára csak a férj voltam, aki végzi a házimunkát, neveli a gyerekeket, kielégíti az ágyban, ha éppen arra van kedve, de semmi több.
Kitört belőlem a keserűség és a fiamon vezettem le. Bepakoltam a holmiját egy bőröndbe és kivittem Bécsbe, az öcsémhez, hogy alkalmazza bármilyen kemény fizikai munkára. Andrásnak építőipari cége van. Mellette megtanulta a fiam, mi a magyarok istene. Egy év múlva folytatta kinn az egyetemet. Ma már családos ember, jól menő építész.
Kata nem bocsájtotta meg, hogy elüldöztem a fiunkat.
A lányom esküvője után eldöntöttem, hogy nem válok el tőle, de másnál keresem a boldogságot.
Ekkor találkoztam ismét veled a kispiszkosban, amely már elegáns pubbá vált. Te falaztál nekem, én meg neked az asszonyaink előtt.
Nem, nem mondhatnám, hogy nagy kanállal ettem a nőket. Négy-öt évig tartott egy-egy kapcsolatom. Magánvállalkozóként nem kell elszámolnom az asszonynak, mikor hol járok. Lefoglalnak az unokáim. Már azt hittem, hogy védve vagyok a szerelem ellen.
Iszunk még egy sört? Van egy cigid? Jó, nem dohányzom, de most úgy rágyújtanék. Nem ismersz rám? Én sem magamra.
Elmúltam hatvan. Ha minden jól megy, két év múlva elmegyek nyugdíjba.
Kata továbbra is sokat dolgozik. Lenyugodtunk. Úgy élünk egymás mellett, mint a korunkbeli házaspárok. Évente kétszer külföldre utazunk. Már nem kell főznöm sem, étterembe járunk vacsorázni.
Rászoktam az internetre. Ott ismerkedtem össze Bellával. Sokat fecsegtünk, az élet dolgairól. Nem titkoltam, hogy nős vagyok. Azt sem, hogy ezen nem kívánok változtatni.
Rosszul vagyok a cigitől? Miért hagytad, hogy rágyújtsak? Milyen barát vagy? Egy unikum igazán jót tesz.
Hol is hagytam abba?
Ja, igen.
Bella egy évvel idősebb Katánál és özvegy. Egyedül van, mert a fia Genfben él a családjával. Évente kétszer jönnek haza. Az nem sok. Ami sok, a többi nap, amikor dolgozik, és munka után hazamegy a csendbe.
Felhőtlenül csevegtünk az interneten, megállapodtunk, hogy közöttünk nem lesz több a barátságnál. Tudod, nem rajtam múlt a dolog. Gondoltam, fordulhat még jobbra is.
Egy hete megbeszéltük, hogy találkozunk és megiszunk együtt egy kávét. Katámnak éppen programja volt, fodrászhoz ment és utána találkozott egy kolléganőjével.
Öregem, látnod kellett volna Bellát, amikor bevonult a presszóba. Három lépés után megállt, körülnézett és elindult egyenesen hozzám. Felugrottam. Nagyot dobbant a szívem. Ha láttál már elegáns hölgyet!
Éreztem, hogy minden ízében rám figyel, pedig le sem vette a szemét a teáról, amit kavargatott, hogy jobban hűljön.
Sugárzott belőle a derű és a nyugalom. Én meg csak mondtam a magamét, beszéltem, válogatás nélkül, izgatottan. Egyszerre akartam elmondani mindent, ami foglalkoztat, múltat, jelent és jövőt. Néha a sietségtől dadogtam is, mint kamasz koromban, ha tetszett egy lány. Nem akartam elhinni, hogy ott ült végre velem szemben, s nem a számítógép képernyőjén kellett írogatnom.
Éreztem parfümjének illatát. Habzsoltam a levegőt, hogy belém ivódjon, hátha bennem marad, emlékeztetőül.
Nem hiszed el, barátom, beleszerettem ebbe a nőbe!
Talán eltelt már vagy negyven perc, mire szóhoz jutott. Rápillantott az órájára és szabadkozott, hogy neki mennie kell. Megígérte a kolléganőjének, hogy süt neki mézest, a titkos családi recept alapján. Ha nem sértődök meg, nekem is hozott egy kis dobozzal. Azzal átnyújtotta gondosan becsomagolt desszertes dobozt, amelyből finom, édes, fűszeres mézeskalács illat áradt.
Szavát vettem, hogy találkozunk ismét, majd a neten megbeszéljük.
Hazafelé, a kocsiban eszegettem a különleges ízesítésű, nagyon finom mézest, egyiket a másik után. Egyre csak az járt az eszemben, hogy kell nekem ez a nő. Mire hazaértem, teljesen jól laktam a süteménnyel és rettenetesen megszomjaztam.
Beálltam a garázsba, ahol már ott parkolt Kata kocsija.
Beléptem az ajtón és a nappaliból női nevetést hallottam.
Futott elém az én Katám, gyere, szívem, elhívtam egy barátnőmet, aki nagyon finom süteményt hozott. Karácsonyi mézest, amelyet a hagyományos titkos családi recept alapján készített.
Öregem, nekem már csiklandozta közben az orromat a mézes illata.
Bella hűvösen üdvözölt. A kézfogásunknál éreztem, milyen erős a keze.
Ha hiszed, ha nem, azóta rosszul vagyok, ha csak beszélnek a mézesről.
De nincs semmi baj. Újabban vidéki házakat tervezek, sokat vagyok távol.
Az új barátnőm száz kilométerre lakik.
Mit gondolsz, ekkora távolság elég ahhoz, hogy ne fussanak össze Katával?

A cikket írta: Yolla

3 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Eszembe se volt, mikor a mézest majszolta, ez a fordulat. De nagyon jó volt! :-)

megtekintés Válasz erre: bokorur

Tisztelt Yolla!
Megint egy remek írása, élvezettel olvastam, végig lekötötte a figyelmem. Gratulálok!
Bokor

Tisztelt Bokor Úr!
Kicsi a mi hazánk, ezért nagy valószínűséggel bármikor találkozhatunk valakivel, ott, ahol nem is gondolnánk.
Barátsággal: Yolla
Kedves Yolla!

Tanulságos történet mindenkinek. Az élet néha furcsa helyzetekbe sodor.

Pussz, Tündér
Tisztelt Yolla!
Megint egy remek írása, élvezettel olvastam, végig lekötötte a figyelmem. Gratulálok!
Bokor
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: