Albérleteim 1.
Látogatók száma: 76
Anyu azt mondta, hogy egy egyetemista ne válogasson! Főleg akkor ne, ha egyetlen Rothschildot sem tudhat a családjában, sőt telitalálatos lottószelvényt sem töltött ki senki a környezetében az elmúlt húsz évben. Akkor meg különösen hallgasson, ha az apja olyan pancser, hogy négyszáz forinttal többet keres, mint a kollégiumi felvételi határ, de negyvenezerrel kevesebbet, mint egy tisztességes albérlet díja.
Hát, igen! Az én anyukám már csak ilyen, két lábbal a földön járó típus. Szerinte egy egyetemistának nem kell más, csak egy fedél a feje felett, egy ágy, amire lehajthatja a fejét, meg egy lavór, amiben megmosakodhat. Hiszen tanulni ott a könyvtár, jó időben a park – ők is oda jártak annak idején – nem kell olyan válogatósnak lenni!
Ezek után mit tehet szegény egyetemista? Természetesen elfogadja az első útjába akadó albérletet, ami olcsó, viszonylag közel van az egyetemhez, kínál legalább egy ágyat, na meg fürdési lehetőséget. A többi úgyis csak luxus, és mint olyan, felesleges.
I. Robitsko nővérek
- Nem hallom, kedvesem! Ki telefonál? – kérdezte egy vékonyka hang a vonal túlsó végén.
- Az albérlet miatt hívom. Aktuális még?
- Nem értem! Milyen méhet? Itt nincsenek méhek! Lina! – szólt hátra valakinek – Azt mondja valaki, a méhek miatt telefonál. Alig hallok valamit, tessék hangosabban!
- Albérlet! – sikítom már teljes hangerőből, hátha végre valahára megtudom, üres-e még a szoba, amit hirdettek. Kezdek türelmetlen lenni. – Megvan még a kiadó szoba?
- A szoba? Ja, az albérlet! Igen, aranyoskám. Még megvan!
Hatalmas megkönnyebbülést éreztem, és eszembe sem jutott gyanakodni, hogy valami gond lehet. A szobácska olcsó volt, közel az egyetemhez, szinte családi házas övezetben. És még nem adták ki. Sallallalé! Még aznap délután fogadtak, hogy a részleteket megbeszéljük.
Már amikor megpillantottam, eldöntöttem. Jó lesz ez! Az épület a XX. Század elején épült, egy szép, gondozott park szomszédságában. Az első gondolatom az volt, milyen jó lesz madárcsicsergésre ébredni, mókusokat etetni az ablakból, nagyokat sétálni a friss levegőn.
A házba belépve kicsit alább hagyott a lelkesedésem az idilli környezetet illetően. Én még ilyen piszkos, büdös és lepusztult lépcsőházat nem láttam! A falakon évszázados kosz, a mennyezetről pókhálók lógtak, átható vizeletszag keveredett a paprikás krumpli illatával. Valahol vadul ugatott egy kutya, - csak reméltem, hogy nem Lina néniéknél – az egyik lakásból előbb gyereksírás, majd egy nő hangos rikácsolása visszhangzott az ódon falakon. Aztán, a második emeleten végre megláttam a névtáblát. Robitsko. Csengettem. A kutyaugatás felerősödött, de azon kívül semmi sem történt. Kicsit topogtam még az ajtó előtt, mielőtt újra megnyomtam volna a csengő gombját, immár hosszabban. Az ajtó mögött motozás, majd ismét kutyaugatás, de csak nem akart kinyílni. Már - már feladtam, amikor hirtelen feltárult az ajtó és kirontott rajta egy csúf, korcs kutya. Az anyja puli lehetett, az apja meg büdös borz, mert olyan szagot árasztott, hogy ember legyen a talpán. aki megmarad mellette. Megállt előttem, lábait szétvetve dühös vicsorgásba kezdett. Mozdulni sem mertem.
- Na, jöjjön csak be aranyom, mégsem beszélgethetünk itt a gangon – szólt ki valaki vékonyka hangon a lakásból. Ez csak a néni lehet, gondoltam, akivel délelőtt beszéltem.
- Lehetne behívni a kutyát? – kiáltottam jó hangosan, tanulva a telefonos incidensből.
- A kukát a házmester viszi ki, azzal nem kell foglakoznia, kedvesem! Lina! Nézd csak meg, becsuktuk-e a fürdőbe a Bélukát! – szólt be a lakásba, majd kifelé még hozzátette – Elég hamis a kutya a Béluka, de nem kell félnie, bezártuk!
Még csak ez hiányzott! Nem csak süket, még vak is! A kutya meg harapós! Hova kerültem! No, de a nehézségek arra valók, hogy leküzdjük őket, szokta mondani anyukám, megbirkózok a feladattal.
folyt.köv.
A cikket írta: Nurse
Hozzászólások
időrendi sorrend
A múltkor Nem Tom írásához volt egy hozzászólásom. Most finomabban próbálok fogalmazni, mert akkor, nemtetszést váltottam ki a jó kedvem azonnali közlésével.
Tetszett az írásod, és jót mosolyogtam a történeteden. Nagyon várom a folytatást!
puszi
Juli :)))))
Tényleg jó nyitás. Én is olvaslak tovább.
Üdv,
Pinokkió
Látom, hogy már fent van a következő rész is, megyek olvasom tovább:-)
Eddig tetszik Nörszi! :)
Szeretem, ahogy felépíted a történeteidet, és a finom humoroddal mindig leveszel a lábamról. Akarom mondani, a szárnyamról:-).
Kíváncsian várjuk a folytatást.
Pussz,
Tündér
Nekem máris tetszik. Eszembe juttatja az albérleteimet, valahogy így kerestem én is annakidején, amikor elindultam új életem felé, jó alaposan körbejárva, mindent megfigyelve, vajon hová kerülök és meddig? Milyenek lesznek a háziak, tele voltam én is akkor kétségekkel. Azok az élményeim meghatározók lettek a későbbiekben, mert nagyon fiatalon a tapasztalatokat ott kezdtük el gyűjteni az önálló élet buktatóit kerülgetve.
Várom a folytatást.
Pussz,
Éva