Albérleteim - Katonáék I.
Látogatók száma: 52
Anyám persze engem okolt, meg apám nyughatatlan természetét – máig sem értem, mi köze van a kettőnek egymáshoz, különösen úgy, hogy apámnál jámborabb embert én a világon nem láttam – és biztosra vette, én voltam az oka, hogy el kellett jönnöm az ikrektől
Hiába hoztam elő Bélukát, meg az áldatlan körülményeket, azonnal kész volt mindenre megfelelni. A cipőt, azt a drága bőrcipőt, nem kellett volna szana - széthagyni az előszobában, a nénikkel meg biztosan tiszteletlen voltam, különben meg lehetett volna beszélni a lámpagyújtás időbeni korlátait, ők is csak emberből vannak, nem igaz?
Minden esetre úgy engedett vissza szünet után, hogy első utam az ikrekhez vezessen és akár sírva, vagy éppen térden állva, de könyörögjem vissza magam, vagy nem is akar többé látni. Szép kilátások!
A vonaton szorongva bújtam egy könyv mögé, - bevallom, nem élettan könyv volt - és egyre csak az járt a fejemben, hogy talán most láttam a szülői házat utoljára, mert én bizony abba a lakásba be nem teszem a lábam, könyörögni meg végképp nem fogok, megyek inkább a híd alá, az is jobb, mint az örökös rettegés és fagyoskodás.
Aztán a megoldás, ahogy az lenni szokott, az ölembe esett. De szó szerint. Az egyik megállóban betolatott a kupéba egy nő. Tíz centis tűsarkakon, miniszoknyában, hatalmas bőröndjét maga után ráncigálva háttal befelé próbált helyet találni magának. A koffer megakadhatott valamiben a folyosón, mert előbb csak megtorpant, majd ahogy hirtelen engedett a szorítás, jókora lendülettel hátraesett, egyenesen az ölembe.
- Hogy a fene essen bele, aki ezeket a hülye bőröndöket kitalálta! – méltatlankodott az orra alatt, aztán, amint meglátott, mosolyra húzódott a szája – Jé, szia! Te is itt vagy? – Az egyik évfolyamtársam volt. Néha együtt ebédeltünk. Ő is albérletben lakott, nem is olyan messze az ikrektől. Szó szót követett, kiderült, hogy bajban van, mert a volt lakótársa nem jön vissza az egyetemre, egyedül meg nem tudja fizetni a lakbért. Lakótársat keres. Nagyot dobbant a szívem, - szerintem egy kardiológus simán pacemakert ültetett volna be - annyira megörültem a hírnek, hogy hangosan felkiáltottam: - Van Isten! Viszlát, ikrek!
A cikket írta: Nurse
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Folytatom Önnel.
Bokor