újabb események régebbi események további események
18:27
Stanmorecxl regisztrált a weboldalra
05:45
Broncohia regisztrált a weboldalra
02:08
Drywalljtn regisztrált a weboldalra
18:59
Blenderqpg regisztrált a weboldalra
17:17
wadbikaiy új bejegyzést írt a naplójába
23:48
Plasticpxz regisztrált a weboldalra
10:59
Amazonnnlff regisztrált a weboldalra
01:34
BillyDiurn regisztrált a weboldalra
21:28
Broncojjz regisztrált a weboldalra
21:23
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:22
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:20
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:16
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:14
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:11
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
21:09
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
20:37
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
20:09
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
09:32
Portablexnu regisztrált a weboldalra
06:25
Ilpaki új cikket töltött fel

Albérleteim - Katonáék II.

2011. november 28. - Látogatók száma: 55

Valójában nem ez volt a nevük, de a környéken mindenki csak így hívta a családot, ahova néhány óra múlva bekvártélyoztam magam. A ház szép volt, három nagy szobával. Mi ketten laktuk a legnagyobbat, aminek az egyik végéből aprócska hálófülke nyílt. Ezt az

Katona úr, akarom mondani, elvtárs, - mert elvárta ezt a megszólítást – kiszuperált katonatiszt, egész nap otthon volt, és katonás rendet és fegyelmet követelt mindenkitől. Még a felesége és a lánya is Főhadnagy elvtársnak szólította, és az ellenkezés legkisebb jelét sem mutatták irányába soha. Amúgy csendes és magányos ember hírében állt, soha nem láttam, hogy kitette volna a lábát a lakásból, de még a nappaliból sem nagyon. El sem tudom képzelni, mit csinált egész álló nap, hiszen a zenét nem szívlelte, televíziót nem engedett a házhoz, se kutyájuk, se macskájuk nem volt, de még egy árva teknőst sem tartottak.
Katonáék lánya, Katica, olyan tizenöt éves forma, középiskolás. Jobban ismerte a hadviselés fortélyait, az offenzívák, fegyverszünetek, visszavonulások és harcászati gépjárművek útvesztőit, mint a kakaó és a vajas kenyér elkészítésének főbb mozzanatait.
- Hiába, apja lánya! - sóhajtott néha a házinéni, és felkatonázta lánykájának az uzsonnát.
Mari anyu, ahogy Katonánét szólítottuk, az egyetemen dolgozott az élettani laborban. Nagyon kedves és barátságos asszony volt, szinte első naptól amolyan pótanyánk. Gyakran hívott meg bennünket vacsorára, vasárnapi ebédre, vagy csak beállított egy nagy tányér kakaós csigával. Mennyei ételeket főzött. Soha nem felejtem el azokat a finom húsokat, amiket időről időre az asztalra varázsolt.
- Milyen hús ez Mari anyu? – faggatóztunk néhanap.
- Eddmeghús! – szokta mondani akkor, és mi meg is elégedtünk a válasszal egy ideig. Egészen addig a bizonyos napig.
Azon a napon történt, amikor az élettan órát csoportunk a laborban töltötte. Békakísérlet. Szépen, sorban boncoltuk fel a kis zöldikéket, hogy aztán az izmok összehúzódását tanulmányozhassuk, amikor valami megvilágosodás féle kezdett belém költözni. Annak a békának, amit éppen a kezemben tartottam, - készen arra, hogy maradandó egészségkárosodást okozzak neki - érdekes alakja volt, pontosabban a combjának, éppen olyan, mint amilyeneket Mari anyu szokott esténként a tányérunkra kanalazni. Egy másodperc alatt kivert a víz. Próbáltam összerakni az időpontokat és az évfolyam élettani labor beosztásának ütemezését, és minden stimmelt. Ha volt is, könnyen legyűrtem az ellenérzést, és meg kell mondanom, legközelebb is szívesen odaültem a vacsoraasztalhoz, amikor eddmeghús volt a vacsora.
Katica, fiús neveltetése ellenére nagyon is vonzódott az ellenkező nemhez. Szinte állandóan szerelmes volt valakibe, amit persze otthon a legnagyobb titokban kellett tartani. Különösen Katona elvtárs előtt. Még óvodába sem kezdett járni a kis Kató, amikor szigorúan kikötötte, hogy csak és kizárólag katonaviselt embert tűr meg a lánya mellett. Ez a dolog azonban nehezen kivitelezhető az éppen csak pelyhedző arcú fiúbarátokat figyelembe véve. Katica csak egyszer hívta fel egy osztálytársát, akivel még csak nem is voltak közelebbi kapcsolatban, sőt még vonzódni sem vonzódtak egymáshoz, az apja mégis másfél órán keresztül vizsgáztatta a terveiről Katicával, a családalapításról, lakásviszonyairól, a politikai hovatartozásáról, majd ugyanennyi ideig taglalta a katonai szolgálat fontosságát. Csoda, hogy a fiúk nagy ívben kerülték a házat? Így aztán maradt a falazás, az alibi gyártás és minden egyéb, ami ezzel jár.
A napok nyugalomban teltek. Napközben az egyetem, délután könyvtár, este tanulás. A szobatársam szerelmes lett az egyik évfolyamtársunkba, így csak hébe-hóba jött haza, akkor is csak magához vett némi tiszta ruhát, és már indult is szíve választottjához. Egyszóval, enyém volt a szoba! Nem is zavarta meg semmi ezt a mennyei nyugalmat egészen addig, míg egy nap belém nem költözött valami halálos influenzavírus. Kezem, lábam fájt, úgy éreztem, mázsás súlyt cipelek a vállamon. Fájt a fejem, hideg rázott, hol vacogtam, mint a nyárfalevél, hol meg melegem volt, mi. Ennek fele sem tréfa, gondoltam, és ágyban maradtam. Elaludhattam, elnyomhatott a betegség, mert magasan járt már a nap, amikor furcsa hangokra ébredtem. Először persze azt hittem, hogy az influenza űz velem tréfát és lázálmokkal nehezíti meg a dolgomat, de a hangok olyan valóságosak voltak, hogy hamar elvetettem ezt a gondolatot. Már-már a tévére fogtam volna az egészet, de eszembe jutott, hogy a háziúr nem tűr meg a lakásban ilyen hívságokat.
- Jobbra át! Fegyvert vállról! Zászlónak tisztelegj!
Mi a fene ez? Milyen állami ünnep van, amiről megfeledkeztem? De, ha ünnep van, akkor hol vannak a többiek? Aztán meg – Tüzelésre felkészülni! Katona, hogy tartja azt a fegyvert? Nem a barátnőjét ölelgeti, ember! – ennek a fele sem tréfa, gondoltam magamban, felvettem a köntösömet és elindultam a hang irányába. Az előszobában inamba szállt a bátorság, annál is inkább, mert résnyire kinyílt a nappali ajtaja, és egy puska csöve nézett velem farkasszemet. Moccanni sem bírtam. Hirtelen végigfutott előttem a rövidke életem, eszembe jutott, hogy el sem dugtam a zsebpénzemet, és ha itt ennek a puskának a másik végén egy rabló van, akkor most egy hónapig koplalhatok. Még egy pillanatra Katona bácsit is láttam vérbe fagyva a nappaliban, persze csak képzeletben, mert egyelőre csak a puskacsövet láttam, semmi mást. Néhány pillanattal később kis megkönnyebbült sóhajjal konstatáltam, hogy nem betörő van a lakásban, az minek játszana katonásdit a rablás előtt? Alig, hogy ezt így szépen levezettem, mint egy sok ismeretlenes egyenletet, kivágódott a nappali ajtaja és teljes menetfelszerelésben ott állt előttem a ház ura vérben forgó szemekkel. A puska csövét még mindig rám fogta, de láttam rajt, hogy épp annyira meglepődött, mint én.
- Hát maga? Mit keres itt?
- Én, én csak … - dadogtam kétségbe esetten – beteg vagyok, itthon maradtam.
- Sokáig lesz beteg? Már a hadgyakorlat miatt.
- Azt hiszem, már meg is gyógyultam – hátráltam vissza a szobámba, szememet le sem vége a puskacsőről, ami még mindig rám irányult.
- Helyes! Akkor holnap jelentkezzen az állomáshelyén, katona!
- Igenis, Uram!
- Elvtárs! Megértette, katona? Főtörzsőrmester elvtárs!
- Igen, Főtörzsőrmester elvtárs! – válaszoltam még mindig remegve, miközben magamra zártam a szobám ajtaját.
Másnap, bár még nem érzetem magam gyógyultnak, bementem az egyetemre.
- Otthon kellett volna maradnia! Még megfertőzi az egész csoportot! Holnap meg ne lássam az egyetem környékén sem! – méltatlankodott a professzorom, amikor köhögve, prüszkölve, szinte végigaludtam az óráját.
- Professzor úr, én teljesen jól vagyok! Ne tessék engem kitiltani, nem mehetek haza! – fogtam a dolgot könyörgőre. Kizárt dolog, hogy egy percig is kettesben legyek azzal a félnótás katonával.

A cikket írta: Nurse

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2011. december 6. 20:44
Tisztelt Bokor tanár úr!
Köszönöm a kritikát. Gondolkozom rajt. Nem tudom, a dolgozat után van-e értelme magyarázni az elégségest.
Tanár úr! Én készültem, de tényleg! Lehet, hogy nem a tudásom legjavát adtam, lehet, hogy volt már jobb osztályzatom is, de nézze el nekem, én nagyon kezdő tollforgató vagyok!
Olyan vagyok, mint a nő, aki keresi a saját illatát. Kipróbál ezt is, magára szór abból is, megpróbál édeset, megpróbál semlegeset, könnyűt, és bódító nehezet. Próbálja vegyíteni Chanelt a Krasznaja Moszkvával, hátha kisül belőle valami egyedi, mással össze nem hasonlítható.
Én is keresem azt a valamit, amit úgy hívnak, saját stílus. De ahhoz, hogy azt megtaláljam, próbálkoznom kell. Vegyíteni, ízlelgetni. Van, ami sikerül, és olyan is akad, ami nem. Talán ez az írás éppen ilyen, nem sikerült kategória. Nem esek kétségbe. Az okos ember a hibáiból tanul, nem igaz?
Remélem, a legközelebbi írásom jobb érdemjegyet érdemel majd :-)

Tisztelettel: Nurse
2011. december 3. 10:46
Tisztelt Nurse!
Részben tetszett az írása. Ami tetszett, az a kiolvasható, remek íráskészsége. Ezért nem is hagyom szó nélkül, a szerkezeti és egyéb hibákat! Ami nem tetszett. Én az első rész után, többet vártam volna Öntől! A szereplői nyögvenyelősen lettek megformázva. Az egyes részeket Önnek tördelnie kellett volna (megkönnyítve az olvasói dolgát), továbbá nem ugrálni, hanem végigvezetni az olvasót (például a szerkezet: Katona úr, Katonáné, Katica bemutatása, egyetemi rész, betegség, Katona úr magánszáma, egyetem; de mindenképpen egységesíteni az írást). Zavart, hogy nem tudni vége-e a történetnek. (Ha többrészes írást helyez fel, akkor én igényelem a "folytatódik" és "vége" szavakat a cikkek zárásaként!)
Bokor
2011. november 29. 22:16
:)
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: