Albérleteim - Lidi néni 2.
Látogatók száma: 57
Napokig nem volt semmi probléma. Aztán valami belebújt a Lidi nénibe, mert fura dolgok kezdtek történni körülötte.
Nem sokáig foglalkozhattam ezekkel a dolgokkal, mert néhány nap múlva megérkezett Ő, Lidi néni, teljes életnagyságban.
- Hát, Te ki vagy? – szegezte nekem a kérdést köszönés helyett.
- Én vagyok az új lakója, biztos mondta az unokája!
- Nem mondanak azok nekem semmit, - nézett szemrehányó tekintettel a fiatal nőre - csak elviszik a dolgaimat. Azokat a szép csipketerítőket, meg a kenyeremet is, a gyönyörű zacskóimat. Ne bízzon meg bennük, Aranyoskám! – hajolt közel hozzám, hogy a fülembe súgja - Azt mondják, bolond vagyok. Pedig nem vagyok ám bolond, csak kicsit fájnak a lábaim. Magának is szoktak fájni a lábai?
- Nem, nekem nem szoktak – feleltem mosolyogva, miközben egy bögre kávét a kezébe nyomtam üdvözlés képp.
Fehérhajú, aprócska termetű, vékonyka asszony volt. A szemében mosoly bujkált, arcára az idő vésett barázdákat. Nem látszott betegnek. Ennek tulajdonképpen örültem, botor fejjel azt hittem, hogy így kevesebb gondom lesz vele.
Néhány napig nyugalom is volt. Néha beszélgettünk, máskor csak hallgattunk nagyokat. Bejártam órákra, tettem a dolgom, aztán siettem haza Lidi nénihez. Soha nem lehetett tudni, mire megyek haza. Volt, hogy teljesen normálisan viselkedett. Éjszakába nyúlóan mesélt a lánykoráról, szerelmeiről, az elfuserált házasságáról. Máskor meg nem volt két összefüggő mondata, csak mondta a magáét a lopásokról, amiket az unokái követtek el. Siratott valami üvegeket, cipőket, újságokat, amik eltűntek, amíg őt bezárták.
- Csókolom, Lidi néni, megjöttem! – köszöntöttem egy este, amikor hazaértem egy hosszúra nyúlt nap után.
- Ki maga? Ne jöjjön közelebb, mert rendőrt hívok!
- Én vagyok, Lidi néni, nem ismer meg?
- Ezt akárki mondhatja. Múltkor is maga volt itt, amikor eltűnt a harisnyám. Biztos maga vitte el. Csakis maga lehetett, mostanában folyton itt ólálkodik körülöttem. Ne is tagadja!
- Hogy lenne jó nekem a Lidi néni harisnyája? Biztos elvitték az unokái kimosni.
- Nekem nincs unokám. Csak a Jutkám.
- Éppen a Jutka volt itt tegnap. Jöjjön, fürödjön meg, aztán eszünk valami vacsorát. Főzzek teát?
- Csak ne nagyon édeskedjen itt nekem! Adja vissza a harisnyámat, aztán menjen Isten hírével. Ha a férjem itt lenne, nem mernék ezt csinálni velem.
- A néni férje már vagy tíz éve meghalt, tegnap mesélte, nem emlékszik?
- Dehogy halt meg az én Jánosom! Csak elment dolgozni. Ne találja itt magát, ha hazajön! Nem szereti az idegeneket!
Másnap elmeséltem a történteket az unokának. Furán nézett rám. Mintha azt mondta volna a szeme, hogy megbolondultam, pedig az a beszélgetés csak előfutára volt a további történéseknek.
Napokig nem volt semmi probléma. Aztán valami belebújt a Lidi nénibe, mert fura dolgok kezdtek történni körülötte. Első nekifutásra nem is nagyon tulajdonítottam jelentőséget neki, csak amolyan öreges furcsaságnak gondoltam – a nagymamámnak is voltak hasonló dolgai annak idején, hajaj, mennyit tudnék róla mesélni! – de ami következett a legdurvább rémálmaimat is felülmúlta.
- Lidi néni! Nem tetszik tudni, hogy mi ez a valami az ágyam alatt? – húztam elő a kétes tisztaságú csomagot. Egy seszínű, szakadozott reklám szatyorból újságpapírba csomagolt kanalak, két csorba bögre, és egy lyukas lábas nézett velem farkasszemet néhány agyonszáradt kenyérdarab társaságában.
- Jaj, ne szóljon nekik! Mert akkor megint elvisznek és bezárnak. Csak egy pár napig hadd maradjon itt, aztán elviszem. Tudja meglepetés a Kisjutkámnak.
- Jó, nem szólok. De kössünk egyezséget! Megígéri, hogy ma este szépen nézi a tévét, míg én tanulok. Semmi beszélgetés, semmi nyomkodd meg a lábam. Én meg hallgatok a csomagról.
- Mindig tudtam, hogy aranyból van a szíved! – csillant fel Lidi néni szeme.
Úgy is volt aznap este. Mint a kisgyerekek, ha valamit nagyon szeretnének. Szépen megágyazott magának, megfürdött, és nézte a tévét. Úgy éjfélre járhatott az idő, amikor zajra ébredtem. Kiesett a kezemből a könyv, amiből buzgón tanulnom kellett volna. Lidi néni szobája felől hallottam neszezést. Valakivel beszélgetett. Végigfutott a hátamon a hideg. Csak nem betörő lepte meg szegényt? Képes még azzal is szóba elegyedni, aztán sohasem szabadulunk meg tőle. Nem kapcsoltam villanyt, csak a beszűrődő közvilágítás adott némi támpontot, merre is induljak. A szoba közepén ült, ölében egy henger alakú kispárna. Az ölében fogta, babusgatta, mint egy kisbabát. Ahogy közelebb értem, indulatosan rámpisszent:
- Csöndesebben, még felébreszti az én kisbabámat! Éppen sikerült elaltatnom szegénykémet!
Menjen inkább, melegítsen egy kis tejet neki, mert éhes, nekem meg elapadt a tejem. Ebben a szegényes világban nem is lehet rajta csodálkozni. Na, menjen, mozduljon már!
- De, Lidi néni! – kezdtem volna, amikor földhöz vágta a kispárnát.
- Elegem van már az örökös óbégatásodból! Haggyá alunni, érted? Azt mondták meghaltál tüdőgyulladásba. A saját kezemmel vittelek ki a temetőbe, akkor mit keresel itt – kiáltotta magán kívül – aztán csak összegömbölyödött, mint egy csecsemő, és úgy is maradt, zokogva, szipogva. Hiába szólongattam, vigasztaltam, csak sírt és átkozódott hajnalig, amikor végre elnyomta az álom.
Bevallom, halálosan megijedtem. Reggel első dolgom volt hívni Jutkát, aki oda is sietett, de amikor látta, hogy a néni alszik, megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Amíg alszik, nincs semmi baj – mondta mosolyogva – már azt hittem újra elkezdődött.
- Valamiről tudnom kellene? – tudakoltam, de ő csak mosolygott és azt mondta, hogy nem lesz semmi baj, majd később beugrik és hoz gyógyszert. Biztosan nem szedte a mama, attól lett egy kicsit nyomott a hangulata.
folyt. köv.
A cikket írta: Nurse
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Nyomott hangulat mi? Az én dédim is cifra dolgokat csinált... Kicsit más korban járt a tudatában a vége felé... 92 volt amikor végelgyengülésben meghalt.
Ettől függetlenül élvezetes a cikk. :) Várom várom...
Üdv:Ailet